Ez a project úgy kezdődött, hogy bár azt tudtam, hogy ma mindenképp csinálni fogok valamit, azt azonban, hogy pontosan mit, na azt nem, mert túl sok dolog járt a fejemben. (például egy muníció híján éhes agyrágó bogár) Ezen szekrényke előtt állva például az ugrott be, hogy az miért lehet, hogy aminek elől kellene lennie, az bent van egy szekrényben, aminek meg el kellene lennie dugva, az szem előtt virít.

   Már úgy értem, hogy az asztalra rámolt, valószínűleg soha többé nem kellő, már rég szétszedett és bemutatott kincseimet nyugodtan eldughatnám, míg például ennek a fióknak hozzáférhető, pontosabban szólva könnyedén hozzáférhető helyen kellene lennie. Mert ugye egy darabka anyagra bármikor szükségem támadhat, míg mondjuk egy villanymotoros katica iránt eddig még sosem merült fel bennem igazán komoly igény.

   Erre a fiókra valaha egy kerek felirat került. No nem a címke kerek, hanem maga a felirat. Nem... Nem a betűk vannak egy kör mentén felírva, hanem az van írva a fiókra, hogy: kerek
   Hogy mit keresek benne? Nos valami olyat, ami megfelelne összeköttetésnek egy 8-as csavar menete és egy hengeres fadarab közé. A fiók tartalmába kisé beletúrva, mindjárt eszembe is jutott egy újabb project, melynek lényege, hogy az ilyen erősen vegyes tartalmú rejtekhelyeimet újra átválogatom. Mert ugye ebben már csak így első ránézésre is van jó sok tengely, skáladob, görgő, bútorkerék, bilincs, meg ki tudja még mi minden, mely apróságoknak ezen fiók megszületése óta már van saját dobozuk, vagy épp egy újabb fiókjuk.

   Ez itt egy olyan vegyes tartalmú doboz, melyben ugyan elektromos alkatrészek már nincsenek, hiszen azokat rég szétválogattam, azonban a különböző, ráadásul a megtalálásuk érdekében külön is tárolandó mechanikai elemek dögivel. Na ez az a project, amit időnként az anyagok szétválogatása címmel emlegetek, csak eddig még sosem mertem belekezdeni, pedig az első és a második előkészítő fázis már rég lefutott.
   Hogy miért kellene ezt a rengeteg vasdarabot valamiféle értelmes rendezési elv mentén szétválogatni? Nos azért, hogy mikor kell valami, akkor egyrészt legyen némi esélyem emlékezni rá, hogy van, másrészt pedig, illetve főkép azért, hogy csak úgy egyszerűen meg is találjam, mikor épp kell.
   A csavarok szétválogatása óta például szó szerint élvezem, hogy mikor odanyúlok a polcra egy 8-as anyáért, az minden különösebb erőfeszítés nélkül (értsd ezen a keresett csavar irányába indított többnapos felderítő hadművelet hiányát) egyszerűen csak úgy ott van ahol lennie kell.

   Hogy mit keres a motoros autótükör roncsa az előtérben, mikor azt már rég szétszedtem? Nos ez úgy van, hogy év eleji hajrá címszóval annyi mindenbe álltam bele, már úgy értem, hogy egyszerre, hogy aztán nem győztem őket az egésszé kerekedésükkor valamiféle értelmes sorrendbe rendezni. (és nem is sikerült)
   Hogy a hajrá miért év eleji, mikor az mindig év végi szokott lenni? Nos azért, mert a tavalyi év végén annyira nem tetszett a vészes mértékű elmaradásaim iszonyú tömege, hogy annak hatására előrehoztam az idei év végi hajrát.
   Bár tulajdonképpen nem álltam a terveimmel olyan nagyon rosszul, azonban december elején még erősen úgy nézett ki, hogy egyikből sem lesz semmi. Most meg úgy állnak a dolgaim, hogy meg van nyitva egyszerre vagy 20 project, mindből megvan valami (már úgy értem, hogy a gyakorlatban, és megvannak hozzá a képek, alattuk pedig a betűk), aztán elkészül közülük ami elkészül, általában valami teljesen értelmetlen sorrendben.

   Ebből a valamiből nagyon nehéz lenne kihozni amit szeretnék, ez ugyanis még csak nyomokban sem hasonlít a keresett alkatrészre. Hogy akkor miért hoztam át? Nos azért, mert ha leütöm a tengelyről a nagyobbik tárcsát, miközben a kisebbikre rácsavarozok egy hatalmas fagombot, majd vágok a tengelyre 6-os mentet, és még a múltkor már majdnem egésszé kerekedett rögzítést is átvarázsolom a 8-as csavar feje helyett 6-os anyára, akkor akár ebből az anyagból is kijön a ma elkészíteni vágyott, úgynevezett jól megfogható gomb.
   Szerintem már csak ebből a cifra gondolatmenetből is sejthető, hogy mennyire eszementek a mindenféle mechanikák elkészítésének irányába tett erőfeszítéseim. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy lesz ez még rosszabb is! Már úgy értem, hogy ha sikerül teljesen kipofoznom az esztergát, akkor végre nekiállhatok a mindenféle kerek alkatrészekre alapozott terveim megvalósításának, aminek az lesz a vége (legalábbis reményeim szerint), hogy az idővel kifutó szétszedtem project egyszer csak farigcsálóssá alakul.

   Balra a csapágyház, míg jobbra a szegnyerget menesztő csavar alsó megfogatása látható. Hogy ezek a kiegészítők miért nincsenek fent a gépen? Nos azért, mert az elkészítésük után leszereltem őket, hogy felkenhessek rájuk felületi védelmül egy réteget a döglődő félben lévő lakkból.

   Felraktam a helyére, majd meghúztam a csavarokat, mire fel azonnal megszorult benne a csapágy. Mikor már az összes a problémára felmerülő agyament tervemet elvetettem, egyszer csak beugrott a tuti. Mármint az, hogy miből lehet egyszerű módon századmilliméter pontos hosszúkás alátétet készíteni, jelen esetben az eszterga alaplemeze és a csapágyház közé. Nos mint azt a kép nagyszerűen mutatja, akárhány rétegű vékony újságpapírból.
   Amúgy miután a csapágyház elkészült (illetve ez tulajdonképpen csak egy próbaverzió, amire végül rábólintottam, miszerint ennyi volt, és ne tovább), már mindjárt másnap beugrott a tuti megoldás. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy bármit is feltaláltam volna, hanem úgy, hogy az utóbbi időben olyan eszement mennyiségű esztergakészítős videót, valamit csapágybolti katalógust láttam, hogy végül minden mechanikai munka ellen érzett berzenkedésem ellenére sikerült elérnie a tudatomig a beállítható pozíciójú csapágyház lényegének.
   Szóval a képen látható fadarabnak úgy kellene kinéznie, hogy csak egy a tengely számára hagyott lyuk van benne, míg a csapágy egy másik fadarabban van, amit négy oldalirányban kissé elmozdítható csavarral fogatok hozzá. Ebben az lenne az okosság, hogy a két anyag összecsavarozásának idejéig a csapágyat maga a tengely vezetné meg, vagyis tartaná meg a helyes pozícióban, és csak a meghúzásuk után vennék át a rögzítési feladatot a csavarok. Ezt a frissiben felvázolt alkatrészt, bár idővel elég nagy valószínűséggel le fogom gyártani, abban azonban biztos vagyok, hogy nem most.
   Mi az, hogy miért nem? Azért nem, mert úgy ítéletem meg, hogy míg az új csapágyház ráér (hiszen az eszterga a képen látható lüke megoldás ellenére is bátran használható), addig a forgócsúcs és az esztergaszán elkészítése sokkalta sürgősebb. Hogy aztán ezekből mikorra lesz valami, azt most inkább hagyjuk...

   Mivel a mérést bonyolultnak találtam, ezért a hézagoló anyag mennyiségét magához a csapágyhoz állítottam be. Hogy mikor lett jó, arra abból jöttem rá, hogy a már meghúzott csavarok ellenére a csapágy szinte beesett a helyére, ahonnan aztán alig bírtam kipiszkálni, ez ugyanis még csak a próbacsapágy. A végleges egy két oldalról porvédett 150 forintos kínai, amiről hamarost kiderül, hogy mennyi acél van is van benne pontosan. Ezt úgy kell érteni, hogy remélhetőleg rendesen meg fogom dolgoztatni az esztergát a mindenféle kerek alkatrészeket igénylő projectjeimmel, melyeket a rettenetes tömegük okán most inkább nem sorolnék fel.

   Ez itt a tartalék bicaj nyeregcső rögzítő excentere. Amennyiben egy hosszú 8-as, vagy legalább hosszú csavar lógna ki belőle, akár meg is felelne egy könnyen oldható, majd szintén könnyedén, de azért jó erősen meghúzható csavar céljára.

   Először azon lepődtem meg, hogy nem tudom a lyukon átdugni a csavart, majd miután rájöttem, hogy ez a rendszerbe épp az előbb beépített több réteg újságpapír miatt van, na akkor meg azon, hogy miért esik ki, illetve miért nem fogja meg a rudakat. Ezeken az apróságokon persze nem igazán volt mit csodálkozni, hiszen sikerül kihagynom a konstrukcióból a rudakat megfogó bilincset.

   Aztán ahogy odapróbáltam, ismét az történt, mint ami már annyiszor, vagyis meghúzáskor jó volt, elengedéskor azonban nem szabadult fel a szegnyereg, mire fel csak úgy egyszerűen lekaptam a polcról a rugós dobozt (hiszen már van), majd túrtam belőle egy az adott célra megfelelő méretű és erősségű rugót.

   Ehhez persze (mármint ahhoz, hogy a rugó odaférjen és ne akadjon fel) ki kellett vágni egy darabot az alaplemezből. Mivel épp kéznél volt a flex, ez természetesen semmiféle fennakadást sem okozott.

   Na ez az a már többször is emlegetett műszaki részlet, melyet végre nem sikerült elfelejtenem lefényképezni. A fadarab hatszögletű lyukában látható csavarfej átellenes végén van az a 8-as anya, melyet megoldva a szegnyereg pozíciója beállítható. Legalábbis úgy nagyjából, mert a végleges pozíciót, illetve a feszítést már magának az állócsúcsnak a forgatásával kell intézni.

   A két rúd azért kapott egy-egy fekete jelölést, hogy ugyan ne húzzam már őket tovább. Már úgy értem, hogy kifelé a meghajtó egység alól, ugyanis innentől fogva már nincs belőlük tovább.

   Az utóbbi idők hányattatásai után már-már hihetetlen, hogy újra egyben van a gép, méghozzá a csapágyházzal és a tengelyre nem is oly rég felszerelt tokmánnyal együtt. Az persze igaz, hogy a szegnyereg menesztéséhez még villáskulcs kell, ez azonban még mindig jobb, mint mikor a tengely mögött kellett intézni a dolgot egy hatalmas csavarhúzóval.
   Visszatérve, illetve rátérve végre a lényegre, a mai feladatom az (mert végül mellette döntöttem), hogy a csapágyház tetejéből kilógó csavarra tekert 8-as anyát lecseréljem valami olyanra, amihez a puszta kezemen felül semmiféle szerszám sem szükséges. Vagyis kell oda egy nagyfejű gomb.

   Ez itt  motoros időkből megmaradt anyás / alátétes doboz, melynek tartalmát azért nem egyesítettem a többivel, mert ugye ezek a vasak koszosak. Hogy hogyan fogom őket megtisztítani? Mivel a tömegük és az olajosságuk okán ez egyenként sziszifuszi feladat lenne, ezért tömegesen, csak ehhez előbb még el kell készüljön a már ki tudja mióta, pláne hányszor megálmodott csiszolómalom.

   Ebben a másik dobozban sincs semmi olyasmi, mint amit most keresek. Amúgy voltam a minap az OBI-ban, ott is megnéztem, azonban nem találtam a céljaimnak megfelelő, vagy ha eleve nem is, de némi munkával megfelelővé tehető 8-as anyát. Mondjuk ha méltóztatnék bemenni egy csavarboltba...

   Ez a két darab 8-as anya ugyan túlméretes, minek okán mégiscsak könnyebb hozzájuk csatlakozni, mint mondjuk egy teljesen szabványos méretű anyához, csakhogy a formájuk miatt ez továbbra sem lenne egyszerű.

   Ez egy beüthető 8-as anya, ami ugyan első ránézésre megfelel a célra, csak ugye ez csak úgy egyszerűen nem marad benne a fában, ez ugyanis nem arra való. Már úgy értem, hogy mikor épp nem húzza a csavar, akkor ez a valami képes (és sajnos hajlamos is) kiesni a fából. Csak úgy egyszerűen magától persze nem, csakhogy úgy már igen, ha pusztán rá lenne tolva egy gomb, miközben rezeg alatta a gép.

   Amennyiben a négy kiálló köröm helyén apró lyukak lennének, akkor rá tudnám csavarozni a gombra. Az ilyen elgondolásaimra Apukám mindig azt mondta, hogy ha a nagyanyámnak töke lett volna, akkor ő lett volna a nagyapám.

   Mivel ez lett volna az elsődleges fellelési helyszín, ezért a nagyfejű csavaros dobozba néztem bele utoljára. Természetesen itt sincs amit keresek, pedig itt aztán a ma legyártandó valamihez sok nagyon hasonló formájú valami van, csakhogy ezek zömükben csavarok, nem pedig anyák.

   Hogy miért nem jó úgy, mint ahogy a múltkor csináltam? Nos azért, mert ha belepréselek egy fadarabba egy anyát, akkor abból egy tekerhető tárcsa lesz, ami a jelen pozícióban útban lenne a tokmány kezelésekor. Azt persze megtehetném, hogy betennék a jelenlegi helyett egy 8 centivel hosszabb csavart, arra ráhúznék egy csövet, majd ennek az egész építménynek a tetején lenne a rákalapált fadarabbal nagyfejűvé varázsolt 8-as anya.
   Bár nincs a célra megfelelő hosszúságú 8-as csavarom, azonban van 8-as mentes száram, amiből ugye olyan hosszú csavart varázsolok, amilyet csak akarok! Mivel ez az amúgy nagyszerű ötlet valahogy nem tetszett, ezért hagytam a francba az egészet, majd újra átmentem a lomos pincébe.

   Gondoltam hátha akad a 6-os anyás dobozban valami olyan amit felfúrhatok, aztán kapna egy 8-as menetet. Mivel nem találtam semmi ilyesmit, és más értelmes ötletem sem támadt, ezért megfelelő anya hiányában nekiálltam elkészíteni magát a gombot. A boltba persze elmehettem volna egy úgynevezett talpas anyáért, csak ugye engem nem olyan fából faragtak.

   A kerek tárcsa az asztali lámpámhoz készített zárókúp kettes verziójából marad meg, mint leesett anyag. Na most hiába van itt a hátam mögött egy csodálatos körzőkészlet, ha én egyszer úgy szeretek kört rajzolni, hogy fogok valami kerek dolgot, amit aztán egy írószerszámmal szépen megkerülök.
   Mi az, hogy miért? Nos azért, mert így nemcsak a körzőbe fogott ceruzabéllel (grafitrúd) tudok kört rajzolni, hanem bármi más olyan dologgal is, ami hajlandó nyomot hagyni az éppen összefirkálandó anyagon.

   Hosszában ugyan körbecsapkodtam egy kicsit a baltával, keresztben azonban még túl nagy az anyag. No nem arról van szó, hogy az adott feladathoz, hiszen úgy egyértelműen az, hanem arról, hogy egy ekkora husángot jelenleg még nem tudok befogni az apró esztergába, mert még nem készült el hozzá a majd munkapadnyi hosszúságú (vagy akár hosszabb) gépágy, amit már többször is tévesen szánnak hívtam.

   Nem mondom, ráhagytam az anyagra rendesen! Na itt következett az a fejezet, melynek keretében elkezdtem keresni a múltkoriban barkácsolt késtámaszt, amit azért szereltem le, merthogy útban volt a csapágyháznak.

   Míg maga a fadarab gyorsan meglett, és még a hosszú 8-as menetes szárdarab is azonnal előkerült az elektromos szerszámletevős polcról, azonban a fadarabot tartó 6-os csavar megtalálásakor már kénytelen voltam feltenni magamnak azt az általam meglepően sűrűn alkalmazott kérdést, miszerint: Ezt meg ki a f*szom rakta ide?
   Ez az íveltszélű fadarab amúgy egy készülő szerszámtartó, mely project azért maradt félbe (megjegyzem még valamikor hónapokkal ezelőtt), mert egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy pontosan mi kerüljön bele. Már úgy értem, hogy az alapértelmezett tűreszelőkön felül.

   A késtámasz ezen végét megtartó fadarabot rögzítő lyuk ugyan jó helyen van (épp mint a másik, csak innen nézvést felénk közelebb), a fadarab azonban már nem fér oda az eddigi pozíciójába a késtámasz elkészülte óta felkerült tokmánytól.

   Ezt a problémát szerencsére meglepően gyorsan sikerült eliminálnom, mégpedig egy a fadarabba fúrt újabb 6-os lyuk bevetésével. Ami viszont ezután jött (már úgy értem, hogy mint a munkát akadályozó újabb tényező), az elsőre nagyon meglepett.
   Hogy mi volt az újabb gond? Nos az, hogy a késtámaszként bevetett 8-as mentes szárdarabra eszük ágában sem volt ráforogniuk az anyáknak! Konkrétan elejétől végéig újra kellett vágnom a csavaron a menetet.

   Mikorra az összes akadály elhárult, na addigra már nagyon vágytam rá, hogy végre nekitolhassam a kést az anyagnak, mely tevékenységem kapcsán azonnal sikerült is megfejtenem az előző kép alatt felvázolt rejtélyt. Már úgy értem azt, hogy mégis ki a csuda b*szta szét a késtámaszon a menetet. Nos én, esztergálás közben, mégpedig a késként bevetett reszelővel.
   Hogy ez legközelebb ne így legyen, kénytelen leszek keresni a hosszú csavarra egy néhány centis csődarabot, hogy a reszelővel, vagy bármi más késként bevetett eszközzel ne csesszem szét a munka hevében a menetet. Erre persze csak addig lesz szükség, míg meg nem építem az eszterga alá az ágyat, majd az immáron ahhoz rögzíthető, a jelenlegivel ellentétben mindenféle irányokban szabadon beállítható késtámaszt.

   Míg az előző kép azt ábrázolta, hogy kerekre formáztam az anyagot, addig ezzel a másikkal azt szeretném megmutatni, hogy már le is csaptam a széleit. Mi az, hogy miért? Nos még véletlenül sem azért, hogy az anyag méretpontos legyen (amúgy meglepő módon az lett), hanem azért, hogy teljesen síkok legyenek a henger szélei.

   Mivel a múltkor csak úgy próbából nekitoltam a vasnak, most ha vitte is a fát, azonban rendesen kiment az esztergakésként bevetett reszelő éle, minek okán én a lelki szemeimmel már látom is két újabb elkövetkező farigcsálós project témáját.
   Na most míg az egyik az lesz, hogy faragok egy normális talpat a kétköves köszörűnek (mert most a törött lábán billeg), addig a másik az, hogy elkészítem életem első esztergakését. Utóbbit már tudom is, hogy miből! No nem mintha a köszörű talpáról ne tudnám, hogy az bizony fából lesz.

   Ekkor egy gyors próba következett. Mármint azt a kérdést felderítendő, hogy vajon bevált-e az elképzelésem. Jelentem igen! Úgy meg lehet tépni a csavart (pontosabban szólva az anyát) a nagyfejű gombbal, hogy csak na! Ráadásul a kiváló formának köszönhetően használat közben esze ágában sincs a kezemnek lefordulnia a bordázott gombról!

   Annyira jó, annyira kényelmes, hogy nem kell vadásznom a 3-as csavarok után, hanem csak ki kell választanom a tömegből négy az adott feladatra megfelelő, úgy legalább nagyjából egyforma csavart, hogy ezt a csodás tényt nem győzöm eleget hangsúlyozni!

   Hogy aztán megtartják-e elfordulás ellen az anyát, illetve szét fog-e repedni idővel az akácfa (jobbra alul ugyanis már van is rajta egy apró kezdemény), arra majd az idő fogja megadni a választ. Na most ha elég gyors leszek az esztergaágy megépítésével, akkor nem lesz ideje széthasadni a fának. Viszont ha úgy érzem, hogy elkezd hasadni, na akkor meg majd összefogatom egy bilincsel. Már ha még idejében megfogom a jelenséget. Vagy akár azt is megtehetem, hogy esztergálok belőle egy másikat, de azt már valami normálisabb keményfából.
   Hogy honnan szerzek keményfát? Nos onnan, hogy pusztán a tavalyi évben annyi széket láttam kidobva, amennyit életem végéig nem esztergálnék el! Már úgy értem, hogy a székek keményfából lévő lábait, melyeket ezentúl ki fogok tördelni, hogy legyen keményfám.

   Ezzel a munkadarabbal is úgy lesz, mint ahogy a ma szerepeltetett két másikkal is volt. Vagyis majd akkor kerül véglegesen a helyére, ha legközelebb erre járok, illetve megszáradt rajta a még rá sem kent második réteg lakk.
   Na most amit a háttérben látunk (mármint az a feltekercselt mintás anyag) az vagy a szobai székek átkárpitozása című feladathoz kell, vagy a sámli építéshez, esetleg a lábtartó zsámolyhoz. Amúgy az összetekert szürke szivacs is épp ezekhez a projectekhez lett begyűjtve. Szóval mint ahogy az nálam megszokott, már épp csak dolgoznom kell velük egy kicsit...