Már nagyon mennék a pincébe, csak még töltődnek az akkuk. Márpedig tartalék akku mindenképp kell, mert ha nélkülük indulnék el, akkor olyan egyszerűen nincs, hogy ki ne merülnének a munka közepén, amik épp a gépben vannak.
   Azt találtam ki, hogy míg az akkuk töltődésére várok, addig elmesélem, hogy hogyan is indult ez a nap. Nos úgy, hogy már ébredéskor éreztem, hogy ma nem szétszedni, hanem ma bizony farigcsálni fogok. Az mondjuk igaz, hogy eredetileg még véletlenül sem a ma bemutatásra, illetve elkészítésre kerülő késtámasz volt betervezve, hanem egy kúp formájú alkatrész esztergálása, mégpedig az asztali lámpámhoz. Szóval ez a mai egy amolyan az egyik farigcsálás idővel egy másikká fajult típusú project.

   A már bemutatott CB rádiót, a visszajelzős dobozt és a tervrajzot időközben már ki is készítettem az előszobába. Aztán ahogy itt ácsorogtam, s belegondoltam a még rám váró farigcsálós projectek jelen állapot szerint minimum végtelennek tűnő sorába, már majdnem elment a kedvem az egésztől, mert erőt kezdett rajtam venni az "ennek sosem lesz vége" hangulat, mikor is felfedeztem az előszobabútor oldalára épített papucstartót, valamint vigasztalásomul azt is, hogy már nem lóg a BEAG füles az esernyőtartóról. Szóval van haladás, csak mikor épp olyanom van, akkor nem vagyok hajlamos észrevenni.

   A jelen helyszínen felsorakoztatott tárgyak például már mind be lettek mutatva, azonban eltéve még nem. A füstérzékelő és a szögletes lámpa a sarokba való, míg a Sinus 421-es ISDN telefon a telefonos dobozba.
   Mivel a múltkori pakolásom következményeképp pont az a sarok került eltorlaszolásra ahol az említett helyszínek vannak, nem ma fogom már ki tudja hányadszorra leüríteni az asztalt, hanem majd akkor, ha gyűlik hozzájuk még.
   Illetve ez nem ennyire egyszerű, mert ahogy néztem, az a legbelső Salgó torony ahová a már szétszedett apróságokat szoktam volt elrejteni, na az bizony nagyon úgy néz ki, hogy már megtelt. Egy komplett másik torony kiürítéséről pedig még csak álmodni sem merek! Épp elég lesz nekem tavaszi pakolászós feladatnak csak egy polcot felszabadítani.

   Ennek a melegítőnek csak annyi köze van a mai projecthez, hogy útközben beugrottam érte a szomszédasszonyhoz. Mivel biztonsági csavarral van lezárva, háromszögletű csavarhúzóm pedig a pincében nincs, ezt majd csak valamikor később, odafent a lakásban szerelem meg.

   Annyit azért elmondanék róla, hogy az alján látható három lábból az egyik belül egy kapcsolóban végződik, mely ötletes megoldásnak az a lényege, hogy mikor tegyük fel véletlenül (vagy akár direkt) felrúgjuk a készüléket, például így az oldalára, mondjuk egy bolyhos szőnyegen, akkor azonnal áramtalanítja magát, amivel elkerülhető a lakástűz.

   Visszatérve a fősodorhoz, nyitásképp levágtam egy a feladatnak megfelelő méretű darabot a tűzifából, beleütöttem a körmös valamit, majd miután befogtam az esztergába, menten tudatosult bennem, hogy nincs a gépen késtámasz.

   Illetve ami van, az csak egy a gép jobb oldali feléből kilógó 8-as csavar. Mivel ez a megoldás egyszer már bevált, csak a jelen feladathoz a támasztócsúcs mellett kiálló csavar hosszmérete rövid, ezért ezen a vonalon indultam el. Már ott is a centi a gép tetején, amivel azt áll szándékomban lemérni, hogy milyen hosszú csavarra van szükség. No nem mintha lennének hosszú nyolcas csavarjaim, azonban néhány úgy jó arasznyi hatosról tudok.

   Erre fel (mármint arra, hogy úgy tudtam, hogy nincs) találtam a sarokban egy marék menetes szárat, melyek között akadt egy 8-as is, amit már bele is fűztem a gépbe. Mármint azért, mert így volt a legegyszerűbb meghatározni, hogy mekkora darabot kell belőle levágnom.
   Hogy a gépet hova kell állítanom mérés közben, az pedig úgy adódott ki, hogy ha ennél széjjelebb húzom a két felét, akkor nem fogom tudni őket összefogatni, mert akkor már kiszalad a két rúd a bilincse alól.

   Amin aztán menten át is futtattam a menetmetszőt, mert ugye inkább most erőlködjek vele egy kicsit, mint majd akkor, mikor már a használata közben nem akarnak elforogni rajta a pozícióját beállító anyák.

   Eddig jó, és a 8-as csavar viszonylag masszív is, csakhogy nem ekkora távon. Ennek következében így, vagyis a teljes hosszúságú csavart csak a jobb oldalán megfogatva, a másik vége, de igazándiból már a közepe is, ha le nem is nyomható, de már érezhetően hajlik. No de mit nekem egy csavart a bal oldalán is megfogatni?

   Bár idáig egészen jól haladtam, itt azonban megakasztott valami. Hogy mi volt az a valami, arra mondjuk nem jöttem rá. Hogy megakadtam, azt abból vettem észre, hogy egyszer csak mindenféle témájú, az adott feladatot elhalasztó akadályokat kezdtem el keresni. Például felvetődött bennem, hogy nincs-e túl késő zajongani a gépeimmel, vagy nem hiányzik-e egy a továbblépéshez feltétlenül szükséges alátét.

   Mivel a munka félbehagyására nem találtam semmiféle értelmes, vagy akár teljesen értelmetlen okot (pedig nekem aztán elhiheted, hogy nagyon kerestem), nekiálltam leszabni a csavar másik végét megtámasztó fadarabot.

   Amit aztán egy 6-os csavarral fogok odafogatni az esztergapadhoz. Bár nemcsak a képen láthatóba, de még a motoros időkből megmaradt csavarokat tartalmazó dobozokba is beletúrtam, sajnos nem találtam megfelelő hosszúságú 6-os csavart. Mivel épp ott virított előttem néhány 6-os menetes szár, így egyszerűen képtelen voltam a hosszú csavar hiányára fogni a félbehagyást. Ez szerencsére (mármint a félbehagyás) nem is történt meg.

   Mivel nem éreztem az ujjaim között forgatott csavart, illetve a pörgetése közben folyton beleakadtak a kesztyű anyagába a menetek, azt végül kénytelen voltam levenni. Mivel máshol épp nem volt hely, a csavar széleit a gép mellett a földön ülve csiszoltam le.
   Ilyenkor aztán mindig az van, hogy belegondolok milyen jó lenne, ha lenne egy garázsom, alagsorom, műhelyem, vagy bármi más akkora helyem, ahol az összes szerszámom elférne. Már úgy értem, hogy egymás mellé pakolva, hadra fogható állapotban. Persze így sincs okom panaszra, hiszen itt ez a fáspince, illetve az előtte lévő folyosószakasz, valamint az utóbbi idők farigcsálásainak következtében egyre jobb a helyzet a szerszámok elérhetősége terén.

   Nem! Szó sincs róla, hogy azért kellett volna elővennem egy sebtapaszt, merthogy óvatlanul elfűrészeltem az ujjamat. Még a feltételezést is kikérem magamnak! Nem fűrészelek én olyan bénán! Na most a csavarhúzóval viszont beledöftem a tenyerembe, szóval lehet, hogy mégsem vagyok annyira ügyes...

   Nem, nem bennem van a hiba, hanem a fűrészlapban! Én ilyet még nem láttam... Lombfűrészhez képest, ez amerre elindult, abba az irányba megy végig! Vagyis hiába döntöm félre, akár 45 fokban is, ez képes rá, hogy még akkor is egyenesen, vagy legalábbis ne arra menjen az anyagban, mint amerre én akarom. Mondjuk jelen pozícióban semmit sem számít egy kis ferdeség, de ennek a fura jelenségnek később még utána kell nézzek.

   A befogott fadarab előtt hosszában átvonuló csavar most ugyan egy kissé ferdén áll (amúgy természetesen kiegyenesíthető), ettől azonban még tökéletesen betölti a késtámasz funkcióját.
   Ezt a késtámaszt direkt ferdén persze nem lehet odatenni. Már úgy értem, hogy tegyük fel a forgó tengelyre nézve 45 fokban, ami hiányosság azonban igény esetén pótolható egy a csavarra fűzött megfelelő szögállású fadarabbal. Ilyen fadarabot nem most, hanem majd csak akkor gyártok, mikor igényem támad rá.

   Előbb persze még barkácsolnom kellett néhány esztergakést is, de mint az a már erősen megdolgozott fadarab látványából egyértelműen kiderül, ezt az akadályt is sikeresen megugrottam.

   Mivel azt találtam a legcélravezetőbbnek, ha nem szerelgetem a gépet folyton szét, majd legközelebb össze, hanem egyszerűen csak beteszem a szerszámos polcba, végül ennél a megoldásnál maradtam. Mivel a sarokba került, még a belőle jelenleg kiálló csavarnak sem fogok nekimenni.

   A mai nap zárásaképp a melegfúvót is sikerült megjavítanom. Hogy a géppel végül is mit esztergáltam, azt csak azért nem mutatom meg, mert az egy másik farigcsálós project témája lesz, illetve most még nagyban szárad rajta a lakk.