Franzis rádió építő készlet
(a Conradtól, illetve a kukáspiacról)

Ma erről a jópofa rádióról lesz szó. Ezt a készüléket 5.000 forint közeli áron lehetett
megvásárolni a Conrad nevű elektronikai alkatrészeket és késztermékeket árusító
boltban. Na most nem arról van szó, hogy ezt ne tudtam volna, vagy még sosem
jártam volna a boltban, pláne szó nincs róla, hogy ne vágytam volna rá, hanem
csak sokalltam az árát. Végül úgy esett, hogy a Bosnyák téri piacon vettem meg,
mégpedig igen nyomott, mindössze 500 forintos áron. Bár az ár épp megfelelő volt,
a készülék állaga azonban nem. No nem arról van szó, hogy akár csak egy halvány
piszokfolt is lett volna rajta, vagy ne járt volna hozzá még az elem is, esetleg ne
működne, vagy hiányozna a teljes papír alapú dokumentációja, hanem arról,
hogy már össze volt rakva. Eredetileg ugyanis ez egy rádió építő KIT, amit
nekünk magunknak kell összeszerelnünk. Mindezek következtében - az
építés kiesésével - számomra már csak a tulajdonlás öröme maradt.

Amúgy azért került a boncasztalra, mert a szobámat a bemutatandó kincseim
nyomása alól felszabadítandó, újra azt sikerült a fejembe vennem, hogy most már
aztán tényleg ne maradjon a szobámban bemutatatlan rádió. Legutóbb a képen balra
látható Alpiniszt táskarádiót mutattam be, míg a következő alany valószínűleg egy
Tronic márkájú PLL szintézeres készülék lesz. Na most ha minden igaz, akkor
ezeken felül már csak egyetlen bemutatandó rádió van a szobában, ami egy
valóságos csoda! Ráadásul kétszeresen is az. Egyrészt azért, mert most
már tényleg ő az utolsó bemutatásra váró készülék a szobában,
 másrészt pedig azért, mert az egy házilag épített rádió.

A rádió körbefényképezése előtt - mondhatni bemelegítésképp - újraírtam egy
régebbi szétszedtem cikket, majd kisatíroztam egy rubrikát a tervtáblázatból.

Balra a hangerő-szabályozó gombot látjuk, ami egyben a készülék bekapcsolására is
szolgál. A jobb sarokban a bekapcsolt állapotot visszajelző LED sötétlik. Na most
ami igazán érdekes, az az említett kettő között található forgatógomb. No nem
maga a gomb, hanem a funkciója, ez ugyanis a visszacsatolást szabályozza.
Gondolom már csak ebből is kiderült, hogy ez egy visszacsatolt audion.

A hangológomb körül elhelyezett számokból pedig az derül ki,
hogy ez bizony nem közép, hanem rövidhullámú készülék.

A rádió skálája egyrészt működésképtelen, hisz ez egyszerűen csak egy nyomtatott
ábra, másrészt pedig azért olyan fura, mert a rajta bejelölt adóállomások nem
a forgatógomb körüli számokhoz, vagy a gombon látható fehér jelzéshez
tartoznak, hanem a feliratok mögötti Európát és Afrikát ábrázoló,
az alapszín feketénél egy kissé világosabb szürke térképhez.
Rejtvényfejtési képességeimet a nagyközönség elé tárandó, itt
kívánom elárulni, hogy nekem ennek megfejtéshez hosszú percekre
volt szükségem. Csak bámultam értetlenül a skálára, hogy vajon
miért foltos, mikor a készülék dobozának többi része szép.

Ha már a szépségnél tartunk, akkor itt kívánom megjegyezni, hogy ez a gomb is az.
Itt aztán nekiálltam és belegondoltam, hogy valóban sok-e ezért az építőkészletért
az az ötezer forint. Végül arra a megállapításra jutottam, hogy egyáltalán nem az.
Ha összeadom a kapott alkatrészek árait, akkor talán nem jön ki ötezer, azonban
ha azt is hozzájuk adom, hogy mekkora nyűg lenne ezeket mind beszerezni, akkor
már bőven megéri. Ráadásul van néhány dolog, amit nem is árulnak. Már eleve ott
van a rádió építési terve, bár ilyesmiből rogyásig találhatunk az interneten. A másik
- számomra legalábbis - igen fontos dolog, a készülék doboza. Az mondjuk igaz,
hogy ez a doboz tapétázott keménypapírból készült, mely konstrukció egy
színes nyomtató, némi keménypapír, valamint rengeteg idő ráfordításával
házilagosan is kivitelezhető. Az előző mondatban szerepelt egy kulcstényező,
mégpedig az idő. Az mondjuk igaz, hogy az ember a hobbijának élve ezt nem nézi,
nem számolja, de ha nekiállunk és forintosítjuk a doboz létrehozásával eltöltött
időt, akkor már csak ez az egy szem alkatrész sem fog kijönni az ötezerből.

Bár a KIT-et a Conrad árulja, de a Franzis nevű cég állította össze. A felnagyított
emblémán látszik a nyomdatechnika. Amúgy ez az apró minta szabad szemmel
(esetemben két szemüveg egyszerre történő használatával) észrevehetetlen.

Természetesen a hangszóróvászon is nyomdatechnikailag lett előállítva. Ez amúgy
egy hatalmas ötlet! Már csak azért is, mert a valóság bonyolultságával ellentétben,
a számítógépen bármiféle minta könnyedén előállítható, amit a nyomtatónk csak ki
tud köpni magából. A hangszóróból érkező hang természetesen nem a stilizált
vásznon, hanem a lyukakon keresztül jut ki a dobozból. Ugyan meg
lehetne morogni, de ennek nem sok értelme lenne, hiszen
egyrészt működik, másrészt pedig nagyon jól néz ki.

Épp mint ahogy az egész doboz is nagyon jól mutat. A kép "körben semmi"
címével arra utalok, hogy minden kezelőszerv az előlapon kapott helyet.

Kissé különös, hogy a doboz alja nyílik, mint ahogy az is különös, ahogyan ezt teszi,
a lebillentett lapot odafogó zár ugyanis mágneses elven működik. Az egyik lapban
mágnes van, míg a másikban gondolom (mert olyan szép, hogy
szét nem szedem) egy vaslemez.

A rádió összes alkatrésze a doboz előlapjára lett felszerelve. Na ekkor történt,
hogy hallottam egy csendes bippenést. Mivel a rádióban nem volt elem,
ezért elég egyértelmű, hogy valami más adta ki magából a hangot.

Ahogy felnéztem, a számítógép képernyőjén ez a meglehetősen különös tartalmú
szövegbuborék fogadott. Hogy ezt miért mutatom? Illetve mi benne az érdekes?
Nos az, hogy bár van D: meghajtóm, az azonban egy CD drive, ami emlékeim
szerint még csak nem is író, hanem egy olvasó, és már hosszú évek óta nem
járt benne semmiféle lemez. Lecsaptam a zavaró üzenetet, majd a rádió
boncolásához visszatérve, egyszer csak újra hallottam a csippanást.

A hangkeltésben ez a cinege volt a tettes.

Ennyi az egész rádió. Balra fent az antenna és a föld csatlakozói, lent
a forgókondenzátor, tőle jobbra az összes alkatrészt hordozó
panel, majd zárásul a két apró potméter következik.

A hangszórót nem én szedtem ki a helyéről, hanem az csak úgy egyszerűen magától
esett ki. Illetve ez valószínűleg úgy történt, hogy nem magától esett ki, hanem
a súlyának köszönhetően, mikor egy leesés alkalmával sikerült letépnie
az előlap belső oldalára ragasztott többrétegű fehér keménypapírt.

Ha valamit meg lehet kritizálni ebben a szerkezetben, akkor az egyrészt a telep
rögzítésének teljes hiánya, másrészt pedig a hangszóró rögzítése. Mondjuk
a hangszóró dobozon belüli elszabadulása - a készülék dobálásának
hatására - más készülékekben is elő szokott fordulni. Szóval ez
azért nem volt igazi morgás. Vagy ha mégis, akkor inkább
csak a durva bánásmódot elkövető egyénre vonatkozott.

A két potméter azonos típusú, csak a jobb oldalira
a kapcsoló alkatrészei is fel lettek szegecselve.

A forgókondenzátor a gombja mögötti csavarokkal lett az előlaphoz rögzítve, míg
az alkatrészeket hordozó panelt - az egyszerűség jegyében - a forgó, valamint az
előlapba sajtolt piros LED lábai tartják. Mivel a panel tömege közelítőleg
nulla, így ezen a megoldáson nem nagyon van mit megszólni.

A balra látható IC után egy tranyó, majd egy tekercs, majd ismét egy tranyó
következik. Mielőtt a kapcsolási rajzot keresve belelapoztam volna a készülék
leírásába, mondhatni igencsak keveselltem ezt a néhány alkatrészt. Már úgy értem,
hogy egy amúgy működő rövidhullámú rádióhoz képest. Feltételezésem szerint
kellett volna lennie még valaminek (SMD tranyók, vagy IC) a panel alatt.

Csakhogy - a LED-et kivéve - nincs itt semmi.

Ha csak ezeket a lecsípés hiányában túllógó alkatrészlábakat nem tekintjük
valaminek. Bár rezgett a léc, de szerencsére egyik sem okozott rövidzárat.

Balra egy LM386-os IC látható, ami egy hangfrekvenciás erősítő,
minek okán a rövidhullámú vételben semmiféle szerepe sincs.

A forrasztások, bár nem a legszebbek amiket eddigi életem
folyamán láttam, de a célnak bőven megfelelnek.

Mindenképp kezdenem kell valamit a helyéről elszabadult hangszóróval.

Ez az a többrétegű papír, ami fel, illetve szétvált.

Azt találtam ki, hogy mi lenne, ha odacsavaroznám. Ha nem is a már szakadozóban
lévő papírt, akkor magát a hangszórót. Ehhez négy darab csupa króm fejű csavarra
lenne szükség. Legalábbis szerintem. Mint az rám mostanában egyre kevésbé
jellemző, az elképzelést tett követte. Valamint nekem ne lenne
fura fejű csavarokat tartalmazó dobozom?

Belereszelve, összekarcolva, megnyomorítva, pláne ráforrasztva!
Micsoda gonosz módon bánt valaki (én) ezekkel a csavarokkal...

Mivel a minap még itt ácsorgó karácsonyfa lebontásra került, így most
teljesen szabadon férhetek hozzá a sarokban megbúvó fiókokhoz.

Ezt (és a párját) semmi kedvem sem volt elpaterolni innen, mikor Apukám dobozait
átnéztem, illetve elköltöztettem. Ennek mindjárt két oka is volt. Az egyik az, hogy
nem volt innen hova eltenni a csavarokat, míg a másik az, hogy nem tartottam
igényt a helyükre. Mivel hármast nem, de négyest találtam a küvettákban,
így ebből a méretből hoztam a már előtúrtakhoz négyet. Na itt aztán a
szokásos szünet következett, melynek egyik oka az ebéd, a másik az
ebéd utáni vérnyomásesés, a harmadik a fényképezőgép eltűnése volt.

Az ebéd utáni álmot követően, a fotómasina végül innen, a legutolsó használati
pontból, vagyis a sarokból került elő. Szerintem nincs rajta mit csodálkozni, hogy
nem találtam. Amúgy a kép mértani közepétől egy kissé balra látható. Ami még ezen
a képen így utólag nézve feltűnt, az a balra látható óra mutatta idő. Mert ugye mégis
hogyan készülhetett ez a kép 10:42-kor, ha már az ebéd utáni alváson is túlvagyok.
Nos a megfejtés az, hogy az óra bár járt, de még véletlenül sem a pontos időt
mutatta. Rá is kérdeztem anyámnál, hogy miért nem szólt. Erre azt a
választ kaptam, hogy ezen a kicsin úgysem látja az időt...

Ezen a fotón Anyukám, valamint az ebédből megmaradt fasírttöredék látszik.
Mivel a tányéron a fasírtnak már csak a csücske van, képzelheted mekkora
volt még egész korában. Ez persze még nem magyarázat arra, hogy miért
alszom el ebéd után. Mondjuk a 100 alatti vérnyomásom már igen.

Bár elsőre jó ötletnek tűnt ezen fényes fejű csavarok bevetése, azonban az ebéd
utáni álmot követően már valahogy nem. Valószínűleg ilyen és hasonló
okokból keletkezhetett az a mondás, hogy aludjunk rá egyet.

Nem oda való, és nem is ott lenne, csak a leendő látvány elképzelésének
segítségeképp beledugtam. Ennél már csak a nagyobb fejű
négyes csavarral mutat hülyébben az előlap.

Így utólag már nem is értem, hogyan képzeltem ezt a dolgot...

Azt viszont, hogy ezen rádió bemutatására mindössze egyetlen napot szánok, na
azt már igenis, hogy komolyan gondoltam. Erre fel közbejött az előlap belső
oldaláról leszakadt keménypapír, ami most épp kitámasztva és lesúlyozva
szárad. Szóval ahogy az már nálam lenni szokott, az ellenség keze (ami
nálam általában az idő) újra betette a lábát. Ha már a lábnál tartunk, itt
tenném fel a kérdést, miszerint mutassak valami érdekeset? Már miért is
ne mutatnám meg, mikor éppen azért vagy itt, mert szeretsz nézelődni.

Na erre varrjál gombot! Illetve ha kérhetném, akkor inkább ne.
Ha szereted a találós kérdéseket, akkor agyalj néhány percet
a megfejtést tartalmazó következő képre görgetés előtt.

Úgy ültem le erre a levegőt és persze apró kitüremkedéseket tartalmazó ülőpárnára,
hogy magam alá hajtogattam a lábamat. Azt kell mondjam, hogy így hatvan felé
közelítve, erről a különös szokásomról már igazán le kellene tudnom mondani.

Mivel a rádióhoz a száradás végéig nem fértem hozzá, nekiálltam helyette rendbe
tenni valami mást. Kezdetben még úgy volt, hogy belecsapok egy másik valami
szétszedésébe, de ezt a tervemet kisvártatva meglepően csekélyke szintre
sikerült redukálnom. Mindössze annyi történt, hogy a képen látható
fehér hengert betettem végre az egyik rádióépítős dobozomba.

Konkrétan ebbe. Az a valami ott keresztben, az egy Velence de lux rádió
skálaüvege. A jobb sarokban egy villámvédelmi átkapcsoló bújik,
miközben a többi kincset most inkább nem sorolnám fel.

Azért ennek a címkének a megmutatását nem tudtam kihagyni. Már csak azért sem,
hogy eldicsekedhessek vele, miszerint a KIL jelfogót, a zümmert, a címkén
említett elektronikus zümmert, márt korábban sikerült bemutatnom.

Ez a cég sincs már meg. A nyilvános telefonkészülékek ugyanis a mobiltelefonoknak
köszönhetően annyira kimentek a divatból, hogy már alig találni belőlük néhányat.

Bár egyáltalán nem lett volna rá szükség, de attól még hagytam neki a száradásra
néhány napot. Miközben időnként ránéztem, hogy megvan-e még, egyszer csak
eszembe jutott, hogy gyárilag volt hozzá két darab műszerzsinór is, melyeket
amúgy meg is kaptam. Mivel ezek igen vékony vezetékekből készültek,
nem lógnak az akasztón a többi között. No de akkor hol lehetnek?
Egészen biztosan megvannak még, hiszen emlékszem rá,
hogy nem is oly rég láttam őket valahol.

Miközben a rádió gyári dokumentációját nézegettem, megtaláltam ezt
a korábban készült képet. Szóval emlékezni jól emlékeztem, most
már épp csak meg kell találnom, hogy azóta hova keveredett.

Végül itt, a készülő (még ezt a túlzást) univerzális jeladómra tekerve
találtam meg. Mivel nem éreztem feltétlen szükségét, akarom
mondani kedvet a pákázáshoz, így nem szereztem vissza.

Valaha így nézett ki a sarokban az antenna, amit azóta már egy kissé átalakítottam.
A fehér kábel vége az asztalomon végződik egy csatlakozóban, mint ahogy az itt
nem látható szürke koax kábel vége is. A fehér kábel jelenleg egyszerűen csak
kilóg a falból a külvilágba. Ennek a végére tervezek felszerelni egy antennát,
ami vagy a korláton lesz elhelyezve, vagy ha lusta leszek, akkor egyszerűen
csak át lesz dobva az ablakkal szomszédos fára. A szürke kábel mindeközben
valahol a padlástérben végződik, néhány méternyi hosszúságban megblankolva.

Azért voltam kénytelen újra kivenni a helyéről a panelt, mert a hangszóró vezetékei
nem engedtek annyit, hogy be tudjam csúsztatni a helyére. Amúgy most, hogy már
rendesen oda van ragasztva, meglehetősen masszívan áll a helyén. Mégpedig oly
annyira, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy aki ezt a rádiót összerakta, nem
vette ki belőle a panelt, nem engedtek a vezetékek, és azért szakadt le
a hangszórót tartó íves keménypapír, mert erőltetve lett.
No de térjek már végre a lényegre!

Ez itt a készülék rádiófrekvenciás részének általam újrarajzolt kapcsolási vázlata.
Ezt azért éreztem szükségesnek (mármint az újrajzolást), mert bár a készülékhez
kapott dokumentáció nem tartalmazott semmiféle kopirájt figyelmeztetést , de
az Internetről letöltött másik változat szerint még a macskámat is megeszik,
ha megsértem a jogaikat. Ez persze egy bizonyos mértékig érthető, de egy
összeépítős kisrádió esetében bárhová felkerül akár az eredeti dokumentáció,
annak inkább reklám, mint mondjuk üzletrontó hatása van. Visszatérve a lényegre,
vagyis a rádió kapcsolási rajzára, azt kell róla mondjam, hogy bár rengeteg rádiós
témájú könyvem van itthon, de az első tranzisztor alkotta kapcsolást még sehol
másutt nem láttam. Vagy ha igen, akkor nem ismertem fel, vagy jegyeztem meg,
hiszen mint az látható, a jelen esetben már-már a végletekig le van egyszerűsítve.
Ez amúgy egy Colpitts oszcillátor, ami a berezgése előtti állapotban természetesen
mint erősítő üzemel. A második tranzisztor hangfrekvenciás erősítő, vagyis az már
nem vesz részt a rádiófrekvenciás tulajdonságok kialakításában. A LED egyrészt
mint bekapcsolást visszajelző lámpácska üzemel, másrészt a nyitófeszültségével
stabilizálja a tranzisztoros fokozatok tápfeszültségét. A1 laza, az A2 szorosabb,
míg az A3 nagyon már szoros antennacsatolást jelent. A rövid vezeték (például
egy botantenna) az A1 jelű, míg a nagyon hosszú drót az A3 jelű csatlakozóba
való. A felső potméter a visszacsatolás erősségét (gyakorlatilag az oszcillátor
tápfeszültségét) szabályozza, míg az alsó a hangerőt. Ezen alkatrészek után
már csak az LM386-os IC következik, valamint a hangszóró a vele sorba
kapcsolt elkóval, no meg egy másikkal, ami a tápfeszültséget hidegíti.

Van ilyenforma építőkészletből középhullámú, de még URH sávos is!
A készletek formája időnként változik, mint ahogy az áruk is.
Utóbbi sajnos nem lefelé, de az infláció már csak ilyen.

Bár komolyan próbáltam valami rendes helyet találni neki, vagyis forogtam vele
a szobácskámban körbe-körbe, de végül csak ennyit sikerült kihoznom magamból.
No persze ha méltóztatnék feldolgozni a szobában megbújó többi kincset is, akkor
lenne számára hely. Már nem sok van hozzá hátra, hogy ez valóban így legyen.
Bízza el magát a szerző újra és újra, mondhatni teljesen reménytelenül...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.