SANYO üzenetrögzítő
(megsemmisítettem))

Ahogy múlik az idő, egyre több tárgyammal vagyok úgy, hogy nem emlékszem
a beszerzési forrására. Persze az is lehet, hogy mostanra jutottam el odáig,
hogy már olyan mélyre ástam be magam a lomhalomba, hogy már nem
ér vissza annyira régre az emlékezetem. Néha tényleg csak nézek, hogy
mik kerülnek elő. Ez a tétel speciel nem tartozik közéjük, pedig már több
mint tíz évvel ezelőtt kaptam raktáros Juci kolléganőmtől, mert látta rajtam,
hogy milyen gyermeki örömmel vagyok képes körbeugrálni a furcsa kacatokat.

Szóval az úgy volt, hogy miközben a múltkor boncolt SONY cordless telefon roncsa
szomorúan hevert az előszobában, én már nagyban a következő áldozaton törtem
a fejem. Gondoltam ha már telefon, megyek tovább ezen a vonalon. Felkaptam
az üres műanyagházat, és lesétáltam vele a pincébe a SANYO üzenetrögzítőért.

Pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy évekig itt volt ezen a polcon!
Előtte meg szintén éveket egy polccal lentebb lakott.
Na ezért nem szabad rendet csinálni!

A tavaszi lomtalanítás alkalmával ki fogom dobni a hűtőgép roncsát, és el fogom
innen tenni a BRG MK-29-es kazettás magnót. Ezt csak azért írtam, mert majd
erre is biztosan úgy fogok emlékezni, hogy itt volt valahol a bicikli környékén.

Egészen biztos vagyok benne, hogy valahol itt van a rögzítő, mert mikor a múltkor
átrendeztem a pincét, és áttettem ide ezt a szekrényt, akkor láttam. Itt is mennyi
kincs van! A fura modemet már mutattam, de a rajta elterülő N313-as szovjet
oszcilloszkópot még nem. A VL-100-as kistévé már volt, de a Mini-Vidi még
nem. A VEF rádiót már felboncoltam, de az autós ekvalizert azt még nem.
A majdnem lapozós órásrádió, a Camping Rekord rádió, meg a kétgombos
Videoton autórádió sem lett még felboncolva. Legalább kétfelé kéne őket
válogatni. Szétszedettekre, és várakozókra. És ez még csak egyetlen polc!
És arról se minden! Ugyan nem sűrűn fordul elő, hogy kell innen valami, de
ettől még igazán hagyhattam volna a polcok között valamivel nagyobb helyet.

Ahhoz, hogy ezt a fényképet elkövessem, nem tudtam eléggé eltávolodni a témától,
ezért ez a fotó úgy készült, hogy én kint álltam a polcok között, a fényképezőgépet
meg bedugtam a szemközti polcba. Mint az látható, nem csoda, hogy nem találtam
a bal szélre elbújt rögzítőt. Valószínűleg azért rejtőzködik, mert tudja, hogy mi vár
rá. A másik érdekesség a képen a Grundig órásrádió, amit a szobámban található
megbetegedett fehér helyett akartam bevetni. Mivel amikor kerestem, nem
találtam meg (ő sem igazán látszik oldalról), ezért felvittem helyette
egy pici fekete csak órát. Mondjuk az se működik azóta se...

A kék elemlámpával világítottam be a polcok mélyére. Kicsit meglepődtem rajta,
hogy a lámpa kontakthiba nélkül működik, de aztán eszembe jutott, hogy ez
azért van, mert a múltkor megjavítottam. Az MK-27-es magnók még nem
azért vannak itt, mintha már szét lettek volna szedve, hanem csak azért, mert
berágtam rájuk, hogy folyton kiesnek a Hi-Fi tornyom aljából, mikor pakolászok.

Mai boncolásom tárgya, ez a SANYO TAS 255 típusú üzenetrögzítő. Hogy az alatta
elterülő dobozban mi van? Fogalmam sincs! De annyira nincs, hogy azt találtam
ki játéknak, hogy megpróbálom kitalálni, hogy mi van benne. Persze akár
bele is nézhetnék, csak az csalás lenne. Már fél éve itt van, de még
mindig nem sikerül rájönnöm, hogy mi a csudának tettem ide!

Hiába márkás a készülék, ha egyszer nincs rá semmi szükség. Bármilyen szomorú
is a dolog, de most az fog következni, hogy szétszedem apróra. Ami talán még
használható belőle, azt elteszem, a többi kuka. Próbáltam neki valami
értelmes feladatot találni, de annyira erőltetettek voltak az
ötleteim, hogy végül mindet elvetettem.

A "touch remote" azt jelenti, hogy távolról is meg lehet érinteni.

Ha felhívjuk a telefonszámot (amin a rögzítő lóg), majd beadjuk neki ezt
a DTMF kódot, akkor távolról is lehallgathatjuk az üzeneteinket.

Az üzenetrögzítő magnójának, illetve magnóinak, merthogy bár közős meghajtással,
de két mechanika van benne a két kazettának, elektronikus a vezérlése.
Itt aztán megint elgondolkodtam, hogy ez is mire lenne jó?
Mivel már megint csak erőltetett ötletek jöttek,
egyre biztosabb a szerkezet pusztulása.

Bármekkora szégyen is, de ennek a nagyon aranyos kis masinának az elsődlegesen
megszerzendő (kimentendő) alkatrésze, a szép szürke plexiteteje. Bár már van
belőlük egy fiókkal a pincében, de alkalomadtán ez is kellhet valamire.
Hogy aztán lesz-e valaha is alkalom, mikor hadra foghatom...

Mivel eszem ágában sincs beüzemelni, mint üzenetrögzítőt, ezért nem különösebben
érdekel, hogy mégis hogyan kell vele bánni. Én most gonoszul fogok, és kész!

A bejövő üzenetek rögzítése, egy teljesen kommersz kompakt kazettára történik.

Míg a kimenő üzenet ezen a speciális végtelenített kazettán van. Hoppá!
Szedtem már szét kazettát? Nem? Akkor itt a nagyszerű alkalom!
Mondjuk nem most szedem szét, hanem majd a jövő héten.
Addigra túrok még hozzá néhány jellegzetes darabot.

Mivel a lényeget már megszereztem (plexi tető), kissé lelohadt az érdeklődésem.
Aztán újra feltámadt, mikor beugrott, hogy majd meghallgatom
a kazettán tíz évvel ezelőtt hagyott üzeneteket.

Balra a mikrofon, jobbra a hangerőszabályzó tolópotméter gombja.

Mivel a legutóbbi berágáskor nem csak a szanaszéjjel heverő szétszedetlen
magnóimra rágtam be, hanem a dugasztáp gyűjteményemre is, ezért most
lent laknak a pincében. Mondjuk lehet, hogy jó lenne hozzá a szkenner
dugasztápja, de biztos ami biztos alapon, a tápegységemről indítom.

Illetve csak indítanám, mert nem viselte valami jól a zaklatást. Mondjuk az igaz,
hogy az utóbbi tíz évben nem kellett benne forognia semminek, de ettől azért
még jobban is produkálhatná magát, mint holmi berregő hang hallatása.

Ránéztem a kapcsolósorra, nehogy csak annyi legyen a hiba, hogy nem jól áll
valami, de nem. Ezeknek semmi közük a dobozból áradó daráló hanghoz.

Szegényke...

Valódi japán!
Én meg milyen tiszteletlenül bánok vele...

Hát itt nincs semmi érdekes...

Ha csak nem ez a hernyó. Valószínűleg úgy került a rögzítőbe, hogy az előszobában
állomásozás ideje alatt rádobtam a masinára a fafelhordós katicás szatyromat.

A magnó mechanikája - bár szabványos kompakt kazettához készült -
hátulról megtekintve, semmi eddig látott magnóra sem emlékeztet.

A hangerősítő IC-ből oldalt lóg ki a hűtőborda.
Illetve ez azért nem ennyire egyszerű...

Az LA4070-es IC ugyanis nem egy sima hangerősítő, hanem egy meglehetősen
egyedi áramkör. Van benne két darab 70 milliamperes meghajtó, két darab
140 milliamperes, meg egy 5 voltos feszültségszabályozó, valamint egy
hangfrekvenciás teljesítményerősítő. A kiötlője ezt direkt
vezérlési és erősítési célokra teremtette.

Hiába van annyi lábad, nem mész te innen sehova!
Hacsak mégis ki nem veszlek a panelből...

A túlfeszültségvédő félénken húzódik a trafócskát takaró szivacs alá.
Szerintem ő már valahonnan tudja, hogy komoly félnivalója van.

A szíj, ha el még nem is taknyosodott, de a merevségét
már annyira elvesztette, hogy könnyedén nyújtható.

Először azt hittem, hogy tudok állítani a feszességen azzal a réz színű terelőgörgővel,
de az nem ezért van ott, hanem azért, hogy nagyobb felületen feküdjön fel az
ékszíj a fekete kerékre. Ez azért szükséges, mert a fekete kerék forgatja
a hatalmas fehér fogaskereket, ami az üzemmód-vezérlő személyesen.

Túrtam neki egy szíjat, gondoltam hadéljen!
Persze csak egy kicsit, míg meghallgatjuk.

Bekapcsoláskor kicsit zavarodottan viselkedett, de aztán
néhány gombnyomástól helyrezökkent az agya.

Ez kérem tisztelettel, egy az egyben Terta 811-et idéző hangulat!
Ha azt a magnót szétszedném végre, illetve most már inkább
összeszerelném, akkor nem kellene majd ezer cikkbe
visszatérnem, hogy beszúrjam a linkjét.
De én persze nem...

A kazetta nagy részén zene van. A hangminőség azért ilyen minősíthetetlen, mert
az üzenetrögzítő hangja valószínűleg direkt az emberi beszédre lett kihegyezve.

Az ilyen típusú üzenetben az a jó, hogy nagyon meg tud sértődni
aki hagyta, mikor se ott nem lesz senki, se fel nem hívja.

Szerintem Horvát Jánosné a megfejtés.

Az ismerős tudja, hogy mennyire nehéz elérni a helyén a kollégát.

Ez a volt főnököm hangja. Ő már odaát rendezi a sorokat...

Ettől a kilógó izétől nem lehet fordítva betenni a gépbe a végtelenített kazettát.

De persze csak addig, míg ki nem töröm innen a kombinált fogómmal!
Mivel a végtelenített kazettában megszorult a szalag, ezért őt majd
a kazetta boncolós cikkben hallgatjuk meg. Persze csak akkor,
ha sikerül meglazítanom benne az összenőtt szalagtekercset.

Valahogy annyira szomorú, hogy most jár benne utoljára az áram...
De megkeményítettem szívemet, és nem adtam neki kegyelmet.

Ez a rugó még biztosan jó lesz valamire!
Vagy nem.

Van rá egy ötletem, hogy mit tudnék építeni egy electret mikrofonból, de van
egy olyan érzésem, hogy ez ebben az életemben már nem fog elkészülni.

Ha eddig nem kellett belőle semmi, akkor valószínűleg ezután sem fog.
Ez persze engem egyáltalán nem akadályoz meg abbéli tervem
kivitelezésében, miszerint kigyűjtöm belőle az összes
csavarokat, rugókat, kerekeket, miegyebeket.

Mondjuk egy kishangszóró, meg egy elektromágnes akár még kellhet is valamibe.
Kellett nekem valaha is kishangszórót cserélnem rádióban? Akadt rá példa!

Hogy az a grafitos zsíros jó édes anyád! A lehetetlen formájú alkatrészek amúgy
arra szolgáltak, hogy helyettünk mozgassák a magnó mechanikai elemeit.

Amit csak lehetett, mind kiszedtem belőle! Illetve most látom csak, hogy a motor
gumírozott felfüggesztésére szolgáló három gumigyűrű benne maradt a vázban.
Mivel ez a roncs a pincei szemetesvödörben van, őket is meg fogom szerezni.

Úgy örülök nekik, mintha nem lenne itthon ilyesmiből több hatalmas dobozzal.

A múltkor nekiálltam rendezkedni a pincében a dobozokat. Ez még nem az igazi
rendcsinálás akart lenni, csak kerestem valamit, s közben azt játszottam, hogy
elkezdtem egy üres dobozba átpakolni a villanymotorokat. Nem gondoltam
volna, hogy megtelik a doboz! Aztán átborítottam az előkerült készletet
egy dupla akkora dobozba, de néhány perc múlva az a doboz is megtelt!
Most már tényleg kéne csinálnom valamit, amibe legalább egyetlen kósza
villanymotort beépítek, amivel megideologizálnám az egész eddig gyűjtést.
Mondjuk van egy tervem, ami egy csiszolómalom, de az annyira erőltetett...

A kábelrögzítő fülecske, a fényvisszaverős aljú orsózótüske, és a réz
ékszíjtárcsa olymértékben megemeli alkatrészgyűjteményem
fényét, hogy ezentúl magam is a csodájára fogok járni!
Vagy pórul. Vagy lehet, hogy elmegyek tönkre...

Piszkáltam innen, tuszkoltam onnan, de csak nem akartak kijönni a helyükről azok
a szép piros négyzetes a LED-ek! Márpedig azokat megszerzem! Erről az oldalról
lettek bedugva, miközben a panelba a másik oldalról kerültek beforrasztásra.
Hülye vicc volt, de akinek van pákája, meg igénye LED-re, megoldja!

Ezekre legalább van felhasználási ötletem. Ha a szekrényben találok kipofozandó,
illetve kipofozásra érdemes állapotú kazettás magnót, akkor abba esetleg
kellhet egy jobb állapotú fej. De ez is olyan nyakatekert, mint
úgy általában az összes többi erőltetett magyarázatom.

Mivel már annyian voltak, hogy mindenütt volt belőlük, ezért barkácsoltam
a hangszóróimnak egy saját szekrényt. Ez a példány is megy többihez.

Ugyan el van már rajtuk öregedve a gumi, de még jól jöhetnek,
mert ezekben a megszokott méretnél nagyobb a lyuk.

A szürke plexi mögé LED kijelzők illenek. Hogy építek-e valaha is LED kijelzős
műszert? Ez egy nagyon komoly kérdés! Azért nem szoktam magamnak feltenni,
mert még meg találna akadályozni a válasz a színes plexidarabok begyűjtésében.

Három LED-ek hevernek az egyre kevésbé fehér papíron,
miközben a szerző előttük ül, s nézi őket át a monitoron.

Egy kicsit nem figyeltem oda, mire fel az összes az alkatrészt kiszedtem a panelből.
Szóval már csak az áthidaló rövidzárak vannak benne. Ők mondjuk maradnak is.

Szerintem ehhez hasonló apróságokból már van a pincében vagy száz liter.
Néha úgy vagyok vele, hogy bele fogok őszülni, mire mindet szétrakom.
Persze azért nem olyan durva a helyzet. Kiborítom a dobozokat lent
a pincében az asztalra, s miközben odakint tombol a kánikula,
majd a hűvösben szépen csendben eltologatom őket.

Ezek így magukban teljesen hasznavehetetlenek, de ha elárulom, hogy a hozzájuk
tartozó csatlakozós kábeleket is eltettem, illetve ezeket is egyesítettem velük,
akkor azért már más a helyzet. Pláne úgy, hogy van is a pincében egy
"csatlakozós kábelek" feliratú dobozom. Mondjuk vagy tíz
éve nem nyitottam ki, de ezt most hagyjuk...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.