A szerző igencsak emelkedett szintű szétszórtságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy akkor jött le a pincébe megnézni, vajon be lehet-e építeni a csiszolópadba a szalagcsiszoló helyett a felsőmarót, mikor a sárgára festős 5 című projekt alanyaitól a csiszolópadot a polcból semmi esélye sem volt kihúzni. Hogy aztán ebben mennyi volt a véletlen, és mennyi a tudatalatti szándékosság...

   A felsőmarót mondjuk elő tudtam volna venni (stílusosan a felső polcról), de annak magában nem lett volna semmi értelme. Na jó, lett volna, mert néhány dolgot azért még úgy is meg tudtam volna rajta nézni, hogy nem teszem rá a csiszolópadra, de ehhez most valamiért nem volt kedvem.
   A cél amúgy az, hogy épp mint ahogy a Kinzo dekopírfűrész esetében történt, úgy a felsőmarót is beépítsem valamibe, hogy ne a gépet kelljen tologatnom az anyagon, hanem az anyagot a valamibe befogott gépen.
   Hogy a felvázolt projekt a csiszolópad halálával járna? Ez mondjuk igaz, ez azonban nem lenne valami nagy veszteség. Mármint azért nem, mert mióta az esztergának van gépágya, tokmánya, és még csiszolópad is van hozzá, azóta a szalagcsiszolót csak elvétve használtam, és még akkor is csak magában a gépet. Mármint a padja nélkül, a csiszológépet kézből tologatva az anyagok szélein.
   Hogy miért nem építek a felsőmarónak egy saját, természetesen pontosan hozzá méretezett munkalapot, ami alá beszerelhetem? Azért nem, mert azt egyrészt már tényleg nem lenne hova eltennem, másrészt pedig a felsőmaró nem szerelhető be valami könnyen egy bútorlap alá. Illetve igen, csakhogy a gép mérete miatt nem jó hozzá alátámasztásnak a munkapad.
   Szerintem most az lesz, hogy ezt a projektet (kedvenc szokásomhoz híven) félbehagyom, és majd csak akkor térek rá vissza, mikor tényleg lesz belőle valami. Hogy mára már hány ilyen félbehagyott, de inkább semeddig sem jutott projektem van? Ezeket most inkább nem állnék neki felsorolni...

   Eltelt egy egész hónap, miközben a helyszínen mindössze annyi változást lehet felfedezni, hogy rákerült a fűrészgép bőröndjére egy csíkos doboz, a gyalu elé pedig a Moszkva villanyborotva műbőrborítású doboza. (utóbbiról amúgy el nem tudom képzelni, hogy mit kereshet ott)

   Valamint a csiszolópad felé vezető rögös utamon immáron nem az amerikáner és a tepsi van útban (mármint szárad rajtuk a sárga festék), hanem egy frissen lakkozott nyelű kalapács. Vagyis a háttérben azért folynak a dolgok rendesen, épp csak a cikk témájában nem történt semmiféle előrelépés, mely állításom persze nem teljesen fedi a valóságot.

   Vagy ha nem oda, akkor vágok számára egy hatalmas lyukat a folyton mindenütt úgyis csak útban lévő hokedlibe. Ez utóbbi ötletben az a nagyszerű, hogy így már lenne a hokedlinak funkciója.
   Na most ha rá szeretnék ülni (amúgy nem szeretnék, mert vettem helyette egy sokkalta kisebb helyen elférő összecsukható széket), akkor a lábai között megbúvó felsőmaró még csak útban sem lenne. Már persze csak akkor, mikor nincs benne szerszám, vagy le van eresztve a hokedli ülőfelületének síkja alá.

   A minap végre sikerült kiürítenem az apukám készletéből (talán) utolsónak megmaradt apró szerszámos papírdobozt, akkora lendület azonban már nem maradt bennem, hogy az immáron végre kiürült dobozt fogjam és átvigyem a lomos pincébe, az asztalon hempergő társaihoz. Most viszont megtettem.

   Mondjuk nem az volt a fő ok, hogy az apró papírdoboz ne foglalja a helyet az előtérben, hanem az, hogy ha már egyszer úgyis erre járok, akkor megtekintsem ezt a másik hokedlit. Mivel ez sokkal rozzantabbnak tűnik, mint a kettővel ezelőtti képen látható sorstársa, így komolyan megakasztott. Mármint képtelen voltam eldönteni, hogy a jobbik hokedlit csesszem-e szét, vagy inkább a lelakottabból készítsek szerszámasztalt, mire fel némi idő elteltével felhagytam a hokedlis terveim sehová sem vezető rágcsálásával.

   A szerszám működését már annyi helyen lehet megnézni videón, hogy abba a témába részemről csak annyira folynék bele, hogy tologatni kell az anyag szélén. Mondjuk a közepén is lehet, ezt az esetet azonban most inkább hagyjuk.

   Mármint megijedtem, hogy a fixre kötegelőzött bekapcsoló gomb okán elindult a gépben a motor. Szerencsére nem. Mármint volt annyi eszem, hogy a villásdugót a konnektorba azért nem dugtam be, így csak a munkavégzés mélységét beállító mechanika ugrott vissza az alaphelyzetébe. Mármint az csattant, mikor megállt.

   Ezzel a kerek lemezzel pedig a szerszám körüli nagy lyukat lehet lecsökkenteni. Amennyiben fordítva teszem be, vagyis kifelé áll a belső lyuk körüli pereme, akkor pedig kontúrt lehet vele másolni. Amennyiben mégsem, akkor egy minap látott videót sikerült még tőlem is szokatlanul nagyon félreértenem.

   A gépet a munkapadba (amúgy alulról) csak komoly nehézségek árán sikerült betennem. Ez annyira így volt, hogy néhány perccel később már a satupofák közül történő kivétele okozott problémát.
   Ez így ha nem is használhatatlan, de annyira esetlen megoldás, hogy csak azon az áron lehetne bevetni (mármint így és ide beépíteni a gépet), ha csinálnék vele valamit, hogy legalább könnyedén ki-be szerelhető legyen.

   Jelen kép kapcsán meglepődésem nemcsak a fordulatszám szabályzónak szólt, hanem annak is, ahogy a gomb körül a műanyag kinéz. Mármint azok a sorják nem vallanak korrekt gépre.

   Ezzel az ütközővel a marásmélységet lehet beállítani. Amennyiben a gépet beépítem egy munkalap alá, akkor ezt mindenképp ki kell váltanom egy olyan megoldásra, amit lehetőleg felülről és kényelmesen tudok állítani.

   Ha úgy egy jó centivel kisebb lenne, akkor át lehetne dugni a munkapad pofái között. Mivel ez attól masszív, hogy bordás, így a megbontása erősen ellenjavalt. Azt viszont megtehetném, hogy leveszem, majd egy valamivel keskenyebb csíknyi rétegelt lemezt teszek a helyére.

   Hogy oldalról fogja őket egy csavar, az egészen biztos (bár elforgott benne az imbuszkulcs), de nagyon úgy tűnik, hogy azon felül is tartja még valami, mondjuk egy a csőre vágott menet.

   Újra úgy jártam, mint ahogy az előbb. Mármint először bemenni nem akart a gép, aztán meg kijönni. Mindeközben a két cső kiszabadításába is belebuktam, merthogy nem jöttem rá, hogy mi tartja őket a helyükön. Tekerni mondjuk nem mertem őket, mert ugye ha elrontom, akkor ki kellene helyette (mármint a két vezetőcső helyett) találnom valami mást.

   Addig-addig szerencsétlenkedtem, míg csak rá nem jöttem, hogy a gép rögzítését a képen látható pálcákkal is meg lehet oldani. Mármint azoknál fogva is oda lehet fogatni a gépet négy bilinccsel, mondjuk egy bútorlaphoz. Vagy ha nem így, akkor úgy is lehet rögzíteni, hogy a fekete lap helyett készítek egy annál nagyobb lemezt, aminek persze kimarom (mármint besüllyesztem) a helyét a bútorlapban. Vagy ha találok akkora lemezt, hogy az kiadja a gép teljes munkalapját, akkor egyszerűen csak rá kell csavaroznom a gépet.

   Mikor ezt a valaha virágállványként funkcionáló csővázat lomtalanításkor megszereztem, akkor még a HTD-811-es Barkasszal róttam az utat. Amúgy nem mint virágállványt kívántam bevetni, hanem a fűrészgépet szerettem volna alá beépíteni. Mivel úgy volt egyszerűbb, a fűrészgép idővel fel lett csavarozva a munkapad aljára, majd mikor meguntam, hogy billeg rajta az anyag, akkor kapott egy saját bútorlapot. Vagyis ezt az állványt, mivel jelenleg nem csatlakozik semmihez, a nemes célra akár fel is használhatnám. A szerszám persze nem lenne benne folyamatosan, hanem a munkafelületével együtt kivehető lenne. Vagyis miután már nem kell, csak visszatenném az állványt a helyére (mármint ide az előtérbe, mert máshová már tényleg nem fér), majd visszatenném a helyükre a polcdeszkákat, a gépet meg bevágnám valamelyik pincemélyi polcra. Ez egy annyira jó ötlet, hogy a hibái megálmodásába komoly energiákat fogok fektetni. Mármint nem azért, hogy meggátoljanak a kivitelezésben, hanem csak nem szeretnék (megjegyzem már megint) valami hülyeséget csinálni.
   Miközben a virágállványt a felsőmaró minél egyszerűbb beépíthetősége szempontjából nézegettem, hirtelen felmerült bennem a kérdés: Hol van róla a vödör a kesztyűkkel?

   És már tettem is oda, mert ezek a kesztyűk már mind koszosak. Mármint mosásra várnak. Miután ezzel megvoltam, körbementem a pincékben, majd ahol csak találtam, azokról a pontokról mind elhoztam a kesztyűket. Mármint kifejezett szokásom hol itt, hol meg ott elhagyni belőlük egy (vagy akár több) párat.

   Ez annyira így van, hogy miután végeztem, azonnal találtam a kerti szerszámok tartójában egy újabb pár kesztyűt. Ezt mondjuk valószínűleg nem én tettem ide, hanem a párom, ami persze a végeredményt tekintve (rumli) olyan mindegy.

   A vékony bádoglemezből szappanöntő forma készült, az újságpapírokon sárgára festek és lakkozok, míg a fadarabokból mára már ki tudja mi készült. Ezek ottléte még csak-csak megokolható, de az, hogy a csiszolópadban (amúgy a szalagcsiszoló helyén) mit kerestek befőttesüvegek, na arra már nehezen találtam magyarázatot. Ha csak nem úgy volt, hogy az adott pillanatban már csak ott volt számukra hely.

   A csiszolópad már olyan régóta nem volt elővéve, hogy az időközben a szalagcsiszolóhoz vásárolt smirglik karikái nem ebben a fiókban voltak, hanem a csiszolópadban, szintén a gép helyén, a beléjük dugdosott befőttesüvegekkel. Mindezt úgy, hogy néhanap órákat vagyok képes a pincében rendcsinálás címszóval, mint az látható, sajnos teljesen eredménytelenül kóvályogni.

   Ha sem a szalagcsiszolót nem teszem bele vissza, sem a felsőmarót nem építem bele, akkor talán szét kéne szednem. Mármint azért, mert így egyben ahhoz képest túl sok helyet foglal, hogy csak néhány menetnyi smirgli van benne.

   Hogy az eredeti tengelyeket ne kelljen elvágnom, megnéztem akad-e a pince mélyén 8-as pálca. Jelentem akad. Az a bábszerű pöcök csak azért került oda, mert mivel a tengely teljesen egyenes, a pince elé kirakott munkapadra helyezett csiszolópad pedig egy kissé lejt, ezért a tengely folyton elgurult.

   Részemről így, vagyis a helyfoglalás csökkentése végett oldalra fordítva terveztem a gépet a csiszolópadba beépíteni, ami így közelről nézve, ha használhatatlan nem is lenne, de azért belátom, hogy egy elég nagy marhaság.

   Bár ez nem szép dolog tőlem, de úgy érzem el kell áruljam, hogy az ALDI-ban soha többé nem veszek szerszámot. Ez a gép még csak hagyján, a rendezetlen vezetékeivel és a gomb körüli sorjás éleivel, azonban a pontatlan hosszúságú, pláne nem 90 fokos, és már eleve lötyögő derékszögű vonalzók, meg a sprőd digitális tolómérő végképp betette nálam a kaput. Utóbbiból a LIDL-ben vett változat olyan pöpec kis műszer, hogy azt valósággal élvezet kézbe venni, míg az ALDI-ban vett példány annyira sprőd, hogy az már szinte fáj!

   Ebben az állásban pedig eltűnik, ami azt eredményezi, hogy ebben a helyzetben cserélhető. Ezeket az állapotokat nem annyira mutatom, mint inkább csak nézem, ugyanis a két végpont közötti vándorlást úgy kellene megoldanom, hogy az egy csavarral (akár felülről, akár alulról) fokozatmentesen állítható legyen. Ebből a gépből létezik kisebb méretű is, csak azok valamiért sokkal többe kerülnek, mint amennyibe ez a benga szerszám, valamint a nevük sem felső, hanem élmaró.

   Korábbi mászkálásaim közepette még az az eszement ötlet is eszembe jutott, hogy a felsőmarót akár ebbe a polcosba is be tudnám építeni, csak akkor nem lenne hely az esztergához való kiegészítőknek, vagy csak lent, ami nem volna szerencsés elhelyezés. Mármint nem esne jól, ha ezentúl le kellene értük hajolnom.

   Az iratmegsemmisítő dobozát nem így, hanem fejjel lefelé fordítva, akár még az is megtenné, mint egy a felsőmaró befogadására alkalmas építmény, csakhogy mivel ennek - a teljesen nyitott hokedlivel ellentétben - mind a négy oldala zárt, így a szerszámcseréhez nőgyógyász segítségére lenne szükség. Eláruljam, hogy hová lett a seprű nyele? Apukám elhasználta a spájzba kolbásztartó rúdnak...