Hogy mi alapján döntöttem el a megépítésre kerülő csiszolóállvány legfontosabb méretét? Ez kérlek úgy történt, hogy míg a gépágy három sínjét egy 160 milliméter széles lap fedi le, addig a 120 a tenyerem közelítő szélessége.
   Hogy ez az utóbbi adat mégis hogy a csudába került képbe? Nos úgy, hogy tanakodás közben egyszerűen csak rámarkoltam a vonalzóra, majd miután a kapott értéket se kevésnek, se soknak nem találtam, azt mondtam rá, hogy jó, akkor legyen annyi.

   A két szélét végigéri a "H" betűt formázó vezetőidom, míg a két kisebb az állványt a gépágyhoz odafogó csavar fejét fogja elfordulás ellen megtámasztani. Vagyis alulról nézve éppen olyan lesz, mint a múltkor készített szemből késtámasz, csak egy kicsit nagyobb.

   Mikor az ember egyszer már csinált valamit, akkor a második alkalom már rutin, mire fel mire észbe kaptam, hogy talán fotózni is kéne valamit, már rég kivágódtak az építmény összeállításához szükséges összes fadarabok.

   Egy óra se lett volna a lyukak kifúrása, meg az alkatrészek összecsavarozása, azonban ennek ellenére feladtam, mert ma már eleve későn jöttem le. Már úgy ahhoz képest későn, hogy mostanában azt játszom, hogy délelőtt mind megírom a betűket a tegnapi képekhez, ebéd után alszom egy kicsit (esetleg mint ma is, sokat), majd lejövök a pincébe barkácsolni. Ezt úgy valamikor 6 felé abbahagyom, majd odaülök a gép elé megszerkeszteni a képeket, hogy másnap délelőtt legyen mihez megírnom a betűket. Este pedig megnézek egy filmet. Na most ha nem lennének olyan napok (akár egymásután több is), mikor annyira kiesek a szinkronból, hogy gyakorlatilag nem csinálok semmit, akkor tulajdonképpen egészen jól haladnék.

   Persze így sem panaszkodhatok, hiszen a múltkor ez a szemből késtámasz készült el, ma meg a csiszolóállvány vált félkésszé, csakhogy attól, hogy a képek szépen egymásután sorjáznak, attól én a háttérben még igenis érzem a döcögést.

   Mikor a fadarabokat ide félretettem, akkor még azt gondoltam, hogy holnap majd korábban jövök, hogy biztosan befejezzem. Ez a típusú félbehagyás egészen biztosan az öregség jele, mert fiatalabb koromban - ha egyszer beindultam - meg sem lehetett állítani! Most meg bármit bármikor képes vagyok félbehagyni! Mondjuk szó se róla, már évtizedes rutinom van benne...

   Ez annyira így van, hogy néhány nap múlva, mikor sikerült újra odaállnom ezen fadarabok mögé, még többszöri nekifutásra is képtelen voltam magamat rávenni az összeszerelésükre.

   Mindezt úgy, hogy előszedtem hozzá a teljes felszerelést, kitettem a hátam mögé az ármánykodásaim hatására egyre teljesebb képet mutató esztergát, és még rá is próbáltam a csiszolópad alkatrészeit.
   Hogy már megint min akadtam el? Nincs rajta mit szépíteni, hogy az egyik ok a lustaságom volt. Na most a másik az, hogy a csiszolópad tetejére ráálmodtam egy olyan vezetőlécet, mint amilyen a másik csiszolópadon van. Ebben az az okosság, hogy nemcsak úgy egyszerűen ránézésre lesz 90 fokos amit csiszolok, hanem a vezetőléchez odafogva biztosan. Persze ha már vezetőléc, akkor kellene rá egy 45 fokra történő beállítási lehetőség is. Ha meg már az megvan, akkor ugyan miért ne lehetne az a vezetőléc teljesen szabadon beállítható? Ettől a dilemmától persze még összeállíthattam volna a csiszolópadot, hiszen az említett kiegészítők csak a felső lapját érintik, azonban újra feladtam.

   Elmentem helyette inkább biciklizni. Ami hosszúkás valamit a bringa kosarában látunk, azt egy volt kollégámnak viszem, mert kiszakadt a Videoton Melodyn rádiójának hangszóróvászna, nekem meg épp volt belőle raktáron egy feleslegem, megjegyzem rádióval együtt, ami most ott hever a lomos pince asztalán aprónak épp nem mondható darabokban. Hogy aztán a már megbontott rádió látványa képes lesz-e rávenni, hogy a maradékával is kezdjek valamit, az annak tükrében, hogy a már-már kész csiszolópadot sem voltam képes összeszerelni, minimum bizonytalan!

   A mai nap még véletlenül sem a csiszolópad miatt evett ide a fene, hanem csak azt a cserepet hoztam vissza az előtérben található polcra, amiben a lakásban található paradicsom palánták selejtjeit hoztam le a kertbe, mondván hiába olyan kis nyeszlettek, én azért adok nekik egy esélyt.
   Aztán ahogy itt ácsorogtam, egyszer csak kikerült a pincéből a gépágy, lyukak fúródtak a csiszolópad alaplemezére, s épp mint a múltkor a szemből késtámasz esetében, a helyükön jelöltem össze az alkatrészeket.

   Alulról már csak a rögzítő csavart megtámasztó fadarabok hiányoznak, míg felülről a csiszolópad tulajdonképpeni teteje. Így utólag visszanézve, illetve ott állva a mindössze néhány perc alatt összeállított fadarabok előtt, mondhatni teljesen érthetetlennek tűnt a minapi határozatlanságom.

   Bevallom nem sok híja volt, hogy úgy szerelem össze, mint ahogy azt eredetileg elképzeltem, de aztán ha nehezen is, de azért csak sikerült lemondanom arról a két szélső fadarabról, amiket ha beépítek, akkor nem látszottak volna a csavarfejek a csiszolópad tetején. Már úgy értem, hogy azért fognak mégiscsak látszani, mert egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy az anyagba süllyesztett csavarfejekbe bármi is beleakadjon. Amennyiben ez idővel mégiscsak megtörténik, és nemcsak úgy egyszerűen meg, hanem zavarni is fog a munkában, akkor majd készítek a csiszolóállványra egy olyan fedlapot, amin nem látszanak a csavarfejek.

   Egy pillanatra megijedtem, hogy a középső "H" alakú vezetőléceket tartó csavarok furatainak elkészítéséhez újra szét kell csavaroznom a már félig kész konstrukciót, de szerencsére bőven befért a résbe a fúrógép.

   Mikor valami frissen elkészült kiegészítőre rámondom, hogy kész, ez is megvan, olyankor egyből azon kezdem el törni a fejem, hogy mi legyen a következő lépés. Eláruljam mit sikerült megálmodnom? Szerintem már rég tudod, hogy vissza sem tudnál tartani!
   Az újabb álmom egy a múltkorinál valamicskét nagyobb asztali körfűrész, ami éppen úgy lenne rátolható a gépágyra, mint ahogy a képen látható csiszolóállvány, és csak egy tengely kötné össze a tulajdonképpeni meghajtással. Erre azért lenne szükség, mert az előző változat olyan kicsire sikeredett, hogy azzal tényleg csak apró léceket lehet megmunkálni. Valamint nem lehet állítani a fűrésztárcsa kilógását sem (illetve csak trükközve), ami pedig nagyon kellene, mikor adott mélységű nútokat szeretnék készíteni.
   Aztán álmodtam még egy olyat is (bár azt nem az esztergához, hanem a fúrógép állványához), amibe csak bele kell tenni a csövet (vagy tengelyt), ami aztán olyan jól megáll a helyén, hogy fúrás közben nem fordul el. Hogy aztán ez is mikorra lesz meg, azt még csak jósolni sem merem!

   Ezen a képen mondjuk annyira nem, de a korábbiakon azért lehet látni, hogy az alaplemezbe nem egy, hanem két 8-as lyukat fúrtam, aminek az volt a célja, hogy közelebb tudjam hozni a gombot az állvány innen nézve közelebbi széléhez, ha esetleg kényelmetlen lenne hozzá benyúlni. Mivel nem az, vagyis bőven odafér hozzá a kezem, marad így ahogy van!

   Már persze attól eltekintve, hogy levettem róla a tetejét (mert az idővel esetleg cserére szorul, és akkor ugyan ne fogja már oda a többi részhez a lakk), majd a gombot sem kifelejtve (a másik kettőt mondjuk igen) lelakkoztam az alkatrészeket.

   Lelakkoztam helyettük inkább az asztalt, de csak mert nem tetszett a kezeletlen farostlemez érintése. Mindeközben amit a kettővel ezelőtti képen láttunk, az a felhajtható asztal alá került, miközben én a szanaszéjjel heverő projectek láttán olyan állapotba, melynek kiheveréséhez hosszú napokra lesz szükségem. Mondjuk időm van bőven, míg szárad a lakk...