Unitra hangszóró
(kivégzés)

Már csak ez a két hangszóró ül a polc tetején. A gerjesztett változatot mondjuk
eszem ágában sincs elpusztítani, míg a tőle jobbra látható példány esetében
erről szó sincs! A kék dobozban emlékeim szerint egy Tanért gyártmányú
mértani test készlet van, amit idővel (majd ha megtalálom hozzá a többi
elemet) szintén be fogok mutatni. Ha ezekkel megvagyok, akkor a jelenleg
még alattuk elterülő papírköteget átnézve, majd a megmaradó darabokat élére
állítva, a feleslegeseket pedig kiselejtezve, újabb meglehetős mennyiségű helyet
fogok visszanyerni a polcon. Mikor már épp kezdtem volna magam közel érezni
ehhez a helyvisszanyerős projecthez, menten beugrott, hogy a papírhalom alatti
dobozban egy szovjet tévéfocit őrizgetek. Aztán ahogy a betűk írása közben
- valójában persze helyett - bávatagon analizáltam ezt a képet, egyszer
csak kiszúrtam rajta a múltkoriban lerombolt szovjet kishangszóró
por által megrajzolt körvonalát. Mint az a felület színéből minden
különösebb erőfeszítés nélkül visszafejthető, volt itt por előtte is.

Hogy néz már ki ez a szerencsétlen?

Ráadásul ezt is ugyanúgy megette valami, mint a korábban
mutatott Orionette rádióból megmaradt hangszórót.

Nem tudom miféle bogár lehetett, de mint az látható, unalmában többször is átrágta
magát a membránon. Illetve lehet, hogy még most is itt van valahol ez a bogár, s
épp nagyban csócsálja valamely számára ízletesnek tűnő kincsemet. Na ekkor
belegondoltam, hogy micsoda szar élete lehet szegénykémnek. Párja ugye
nincs (legalábbis remélem), hót magányos, és egész nap ezt az ócska
papírt, meg persze a penészes ízű filcet rágcsálja. Szomorú...

Mivel máshoz épp nem volt kedvem, ezért nekiálltam felderíteni, hogy honnan
származik ez a hangszóró. Az egyrészt nyilvánvaló, hogy egy Unitra gyártmányú
lengyel magnóból, mondjuk ZK140, az azonban már rendesen feladta a leckét, hogy
hogyan került a polcra. Bár nem is volt egyszerű, de végül meglett a megoldás. Már
úgy értem, hogy nem most, hanem egy kicsit később, mikor épp a régebbi cikkeket
újítottam fel. Na akkor láttam, hogy a Koncert magnó zörgő hangszórója helyett
hoztam fel a pincéből. Bár semmi másra nem kellett, illetve azóta már rég el
is készültem a pincében a hangszórók tárolására szolgáló szekrénnyel, ez nem
akadályozott meg benne, hogy több mint tíz évet hagyjam a polcomon porosodni.

Eszerint a bélyegző szerint 1972-ben gyártották. Na ez se ma volt! Az elpusztítása,
illetve ha jó, akkor csak a bemutatása viszont ma lesz. Bekapcsoltam az erősítőt,
odatekertem a gomboknak, majd szomorúan vettem tudomásul, hogy egy
mukk nem sok, a hangszóró annyi hangot sem ad ki magából.

Amin mondjuk annak tükrében nem igazán van mit csodálkozni, hogy le volt tiltva
a számítógépen a hang. Mivel a QUAD 405-ös olyan csendes, hogy egy
kézben tartott hangszóró esetében sem lehet meghallani a zaját
(ha csak oda nem teszem a hangszórót a fülemhez),
így már többször is sikerült beugratnia.

Ha előre tudtam volna, hogy milyen látványosan fogja kipumpálni maga alól a port,
akkor biztosan a kamerát kapcsolom be előbb, nem pedig a hangot. Amúgy nem
azért van rossz hangja, mert épp nincs mögötte doboz, mert akkor is csúnyán
szól, ha mondjuk odateszem mögé doboznak az íróasztal valamelyik üregét.

Kirágta a filcet. Akarom kérdezni, ki rágta ki a filcet?

Részemről utálom annyira a bogarakat, hogy inkább nem is érdekel, hogy hogyan
is néz ki pontosan a papírt megcsócsáló állatka. Már csak azért mondom, mert
a múltkor találkoztam egy olyannal, ami direkt az ilyeneket eszi. Mármint a
többi bogarat. Akit ez esetleg érdekel, az üsse be a keresőbe a pókszázlábú
szót. Ütő megállt bennem, mikor megláttam a szobámban azt a rémet, pedig
én nem is tartozom az étrendjében szereplők közé. Ráadásul rövid időn belül
három példány is előkerült! Az egyik még most is ott van szétnyomva a falon,
az ágyam melletti plakát mögött. Mikor meghallottam annak a rengeteg lábnak
a surrogását, illetve láttam púposodni a falon a plakátot, olyat csaptam rá, hogy
szegény szomszéd azóta sem érti, miért hullottak le a falról a családi képei.
Ennek persze már semmi köze a hangszóró peremén látható lyukakhoz.

Amúgy ha már a lyukakról van szó, akkor azt kell mondjam, hogy nem igazán
vagyok szerencsés. Mondjuk ha azt vesszük, hogy ez a külső gumit (is) érintő
defekt itthonról mindössze félórányi távolságban ért, akkor azt kell mondjam,
hogy mégis. Amúgy ezen lyuk hatására ígértem meg magamnak, hogy soha
többé nem vásárolok külsőt semmiféle barkácsbolt kerékpáros részlegén.

A Pálmatex ragasztóval természetesen nem a külsőt, hanem csak a befelé álló
küllőanyáktól védő gumiszalagot ragasztottam meg. Ezt is már olyan régóta
ígérgettem magamnak, illetve a fekete gumiszalagnak, mint mondjuk
a polcon évek óta ücsörgő beteges hangszóróim szétszedését.

No persze olyan ember is akad, aki képes nekiállni útközben helyrehozni a defektes
kereket. Mondjuk ha lenne nálam szerszám, ezt magam is meg tudnám tenni, de
én a részemről nem hordok, inkább tekerek tovább lapos kerékkel,
amiben amúgy már meglehetős rutinra tettem szert.

Ez a szivacs itt egyrészt nem gyári, másrészt annyira nem vall rám,
hogy egyből Apukámat kezdtem el gyanúsítani a dologgal.

Mint az látható, igazam lett! Már úgy értem, hogy ez nem gyári,
hanem ezt a lengőcsévét már Apukám barkácsolta ide.

Mivel a hangszóró ennek ellenére teljesen értéktelennek ítéltetett, így
mindenféle szívfájdalom nélkül téptem ki belőle a membránt.

Ez tuti Apukám volt, mert én egy ilyen értéktelen hangszórót neki nem
álltam volna megjavítani. Na jó. Csináltam ilyet, de csak játszásiból.

Ezt a valamit amúgy nem is olyan bonyolult előállítani. Mindössze egy sablon
(kerek valami) kell hozzá, meg egy amerikáner, tekercselőhuzal, papír,
és persze némi ragasztó, de legfőképp elszántság és kézügyesség.

Bár nem láttam a filc és papírevő bogárkát, de mivel a fiókba szórtam a port, s azt
azért nem szeretném, hogy az íróasztalom is megegye, ezért nekiálltam kitakarítani
a középső fiókot. Később persze eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha ezek után
a porszívó zsákját fogja megenni, ezért másnap azt is kiürítettem, majd amilyen
megszállott vagyok, még ki is mostam! Ezeket az egymásra épülő, illetve
egymás hatására előálló projecteket mondjuk nem igazán szeretem,
mert mikor épp nagyon rájuk gerjedek, képtelenség abbahagyni!

Ezt a bonctűt már évek óta nem láttam!
Már úgy értem, hogy most lett meg.

Mert ugye ami ide beszóródik, az csak úgy egyszerűen magától nem nagyon szokott
előkerülni. Amúgy a képen azt az állapotot látjuk, amint épp az összes hasznos
holmit kiraktam az adott rekeszből. Már úgy értem onnan, ahol a vöröses
színű magnószalag cafatokat látjuk. Hogy a fiók fa alját nem? Nos igen,
le sem tagadhatnám, hogy sok itt a szemét. No nem mintha máshol...

A smirglik alatt mondjuk alig akadt némi takarítani való. Ebbe a fakkba persze
csak olyankor szoktam szemetelni, mikor épp az ónszippantót járatom.

Na erről jutott eszembe, hogy ha épp nem tudom kihúzni a középső fiókot,
na olyankor a reszelősbe szórom az ónszippantóból a forgácsokat,
így ha már úgyis itt volt mellettem a porszívó, akkor egy
füst alatt ezt a másik fiókot is kitakarítottam.

Ez az aktív anód (illetve már csak a maradványa) a bojlerünkből származik.
Biztosan volt vele valami tervem, hogy a cserekor eltettem, csak mivel
nem ugrott be, hogy mi lehetett az, ezért most végre ezt is kidobtam.

Mivel - csodák csodája - tartott még bennem a lendület, ezért nekiálltam
és beszkenneltem a két utolsónak megmaradt füzetkét. Az egyik az
Unilap ISO műszer leírása, míg a másik a Panasonic KX-T2261-es
telefon használati útmutatója. Mielőtt nekiálltam volna megnyomkodni
a gombokat, előbb még létrehoztam a beolvasott oldalak elmentéséhez
szükséges egyedi nevű mappákat, de mielőtt még ezt megtettem
volna, belenéztem a "szkennelés alatt" elnevezésű mappába.

Ez így első ránézésre nem valami sok, de ami az almappákban van, az bizony
már komolyan elkeserítő. Már úgy értem azért, mert a mennyiségük
okán több hónapra lenne szükség a normális rendbetételükhöz.

Kihajítottam a füzeteket az előszobába, majd megígértem
nekik, hogy mindjárt le is viszem őket a pincébe.

Csak előbb még gyönyörködök egy kicsit a felszabadulni látszó helyben.

Valamint hozzácsapom a füzetekhez ezt a nemrégiben kinyomtatott
címkés papírt, hogy végre ez is lekerüljön a helyére a pincébe.

Ez itt a pincei folyosó, illetve egy ott található szekrény polca, melyen most épp
azokat a tárgyakat tartom, melyekről képtelen vagyok eldönteni, bevigyem-e
őket a helyükre (már ha van), vagy inkább a kuka felé induljak meg velük.

Ezeket a hangszórókat persze nem azért mutatom, mert ezek is szét lesznek szedve
(illetve ki tudja), hanem azért, hogy jelezzem, annyi van belőlük, hogy az immáron
elkészült (és persze csurig feltöltött) hangszórós szekrény ellenére mind a mai
napig kiesik időnként a polcból néhány hangszóró. Ezeket speciel egy
a polc szélén billegő szatyorból citáltam elő. Persze nem ez
a lényeg, hanem az, ami a szatyor mögött volt.

Na azt a piros dobozt nem találtam a múltkor! Persze nem úgy kell érteni, mintha
már hosszú évek óta nem lenne meg, hanem úgy, hogy mikor épp ezt kerestem,
na akkor. Mert ugye ha nem kerestem? Na olyankor már többször is előkerült!

Amúgy azok a színes Tanért hasábok vannak benne, melyeket a cikk elején
említettem. Hogy aztán ezekből miféle cikket lehet összehozni, már úgy
értem anélkül, hogy építenék belőlük valamit, arra még semmiféle
értelmes, vagy akár teljesen értelmetlen ötletem sincs...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.