Alpiniszt táskarádió
(eredetileg csak fürdetés lett volna)

Na most, illetve nem most, hanem még a múltkor, mikor feltettem ide ezt
a rádiós magnót, mivel már előtte sem volt szabad ez a hely,
ezért kénytelen voltam innen elpakolni a lomokat.

 

 

Amiről szó lesz (a szokásos mellébeszélésen felül), az a balra látható, Alpiniszt
fantázianevű, szovjet gyártmányú táskarádió. Amiért ezt előre vettem, illetve
kiválasztottam a tömegből mint mai boncalanyt, az jelen esetben mindössze
a rettenetes színe, ez a polc ugyanis majdnem szemben van az ágyammal.
Vagyis mikor reggelente kinyitom a szemem, bár szemüveg nélkül sajnos
csak életlenül látok, de még úgy is látszik rajta, hogy mennyire koszos.
Mondjuk a rádiótól jobbra elterülő doboz, rajta az összevissza álló
papírokkal, azokon pedig a zömében döglött hangszórókkal,
az se semmi látvány. Természetesen ezek rendezése,
vagy akár bemutatása is tervbe lett véve.

 

 

Na most attól, hogy mára egy rádiómosás lett előirányozva, attól még nekiálltam és
kiborítottam a tormás üvegből az abban őrizgetett mikrokapcsolókat. Ez persze
nem volt valami nagy ívű rendcsinálás. No de csak el kell kezdeni valahol.
Terveim szerint idővel sor kell rá kerüljön, hogy leteszem magam elé
a nagyobbik, a kisebbik, meg a pincei kettő kapcsolós dobozt,
meg persze ezt is, majd újraválogatom a tartalmukat.

 

 

De nem ma, merthogy a mai terveim szerint rádiómosás következik. Természetesen
csak akkor, ha a mindenféle egyéb irányokba történő elkalandozásaim közepette
egyszer csak mégis odaérek. Most például azt találtam ki, hogy retrofit címszó
alatt felújítom az összes rádiós (ez a leghosszabb), magnós (ez a középső) és
telefonos (ez a kicsi slejfni) témájú cikket. Hogy ne kelljen keresgélni őket,
illetve lássam a haladást, készítettem az adott témákból egy-egy listát.
Mikor ezzel rendre megvoltam, menten eszembe is jutott, hogy
tegnap este az utolsó falatnyi kenyeret is megettem.

 

 

Jó. Ha a természet így akarta, akkor legyen így. Vagyis ma van az a nap, hogy
hússzú távú (messze van a közért) terveimmel ellentétben, nem megyek
ki kenyérért. Legalább nincs ami eltérítsen a rádió felboncolásától.

 

 

Ha csak az nem, hogy inkább nekiálltam helyette ezen lista kivégzésének. Már csak
néhány tétel (számszerűen 19) és már készen is van a 2018-ra betervezett összes
cikkfelújítás. Mint az ebből a mondatból kiderült, ezt a mai cikket sem az idén
írtam. Miután sikerült a cetlin két újabb rubrikát besatíroznom, felpattantam
a székből, mondván lerúgom a papucsom, felállok az ágyra, onnan átlépek
az asztalra, megragadom a legfelső polcon ücsörgő rettenetesen koszos
rádiót, valamint a kínálkozó alkalmat, s már csavarozom is széjjel!

 

 

Erre fel ez a látvány fogadott. No nem mintha így nem tudnék átlépni az ágyamról
az asztalra, de hol van innen a paplan? Komolyan mondom, annyira nem voltam
képben, első ránézésre azt hittem róla, hogy ez egy félbehagyott ágyneműcsere.

 

 

Ebben persze valószínűleg az is közrejátszott, hogy az éjjel valami rettenet pocsékul
aludtam. Konkrétan olyan szinten sikerült beleizzadnom az ágyneműbe, hogy az
áthúzása előtt mindenképp meg kellett szárogatnom. Mivel ennek a feladatnak
sikerült elterelnie a figyelmemet a rádióról, így annak megtakarítása újabb
néhány órás csúszást szenvedett. Már csak azért is, mert ugye ha el van
foglalva a kályha teteje, akkor hol szárogatom meg a rádió dobozát?

 

 

A karácsonyfa lebontása is be lett tervezve, de ez aztán már tényleg nem ma lesz...

 

 

Miután minden egyebet sikerült elrendeznem, végre letettem magam elé az asztalra
a rádiót, majd elgondolkodtam rajta, hogy vajon miért emlékszem rá úgy, mintha
ezt a készüléket egyszer már felboncoltam volna, miközben ennyire látványosan
koszos. Már úgy értem, hogy ha lett volna korábban egy róla szóló szétszedtem
cikk, akkor a mániámnak, akarom mondani az állagának köszönhetően biztosan
nem úszta volna meg a fürdetést. Végül a 28-as szétszedtem cikk felújítása adott
választ a kérdésre. Bár megemlítettem benne ezt a rádiót, de csak néhány
kósza kép erejéig. Épp mint ahogy a társát, a 405-ös Alpinisztot.

 

 

Ez az ECL11-es elektroncsövet mutató kép azért áll itt, mert az Alpiniszt rádióhoz
régebben összegyűjtött dokumentumok között találtam. Ennek a társításnak
valószínűleg az lehetett az oka, hogy a két beszerzés azonos idejű volt.

 

 

Ezt a csövet idővel nem azért ajándékoztam el, mert nincs hozzá megfelelő fazonú
foglalatom (illetve jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy van-e), hanem azért,
mert mikor ez az eset történt, akkor még egyszerűen semmi esélyt sem láttam
rá, hogy megépítsem a vásárlás pillanatában kigondolt visszacsatolt audiont.

 

 

Mire észbe kaptam? Na addigra már rég szét volt szedve elemi darabjaira. Illetve
jelen esetben csak annyira választottam ketté, amennyire az a mosogatáshoz
feltétlenül szükséges. Amúgy könnyedén szerelhető felépítmény. Doboz
háta, panel, doboz eleje, utóbbiban a hangszóró. Tán még egy perc se
volt, mire ennyire szétkaptam. Bevallom őszintén, hogy mikor ide
eljutottam, akkor még szó sem volt róla, hogy különálló cikk
lesz ezekből a képekből, eredeti terveimben ugyanis még
az szerepelt, hogy majd beszúrom ezt a néhány
képet valamelyik másik cikkbe.

 

 

A rádió belsejét itt, vagyis az asztalomon található pult direkt
ezen nemes célból felszabadított részén tervezem elhelyezni.

 

 

A külsejét pedig természetesen a csapban.

 

 

Néha olyanokat tud ez a fényképezőgép, hogy csak nézek! Most például azzal
lepett meg, hogy a szabad szemmel átlátszatlan sárgára koszosodott vízen
átlátva, ha csak homályosan is, de azért felsejlik a víz alatt a dugó.

 

 

Mivel úgy voltam vele, hogy ezt a projectet még ma szeretném befejezni, no meg
amúgy is hideg van a fürdőszobában alapon, most nem pusztán levegőt fújatok
a dobozra, hanem a melegítő fűtő részét is bekapcsoltam. Mintegy öt perc
melengető száradás után úgy néztem meg, hogy vizes-e még
a doboz, hogy hozzácsapkodtam a karomhoz.

 

 

Sajnos az jött ki eredményül, hogy vizes. Ez valószínűleg azért volt, mert hiába
a meleg levegő, a doboz anyaga zöld, meg a hangszórórács különálló sárgája
közötti résből nem tudja kifújni a vizet. Mivel semmi sem hajtott, ezért ki
sem próbáltam, hogy korábban is elkészült-e a szárogatás feladatával
a cserépkályha, merthogy másnap reggelre úgyis biztosan végzett.

 

 

Hogy mit keresek ebben a fiókban? Nos a jobb szélen bujkáló asztalos szorítót.

 

 

Természetesen tudok róla, hogy van a pincében egy hosszabb (mert ugye ez
látványosan rövidebb egy centivel a szükségesnél), csak most (amúgy
máskor sem) nem volt kedvem lemenni érte. Már majdnem úgy
voltam vele, hogy majd felhozom a nagyobbik szorítót
a következő adag tűzifával, mikor is végül
egy más megoldást választottam.

 

 

Bár az előbb egy pillanatra már lekerült a polcról,
de végül újra feltettem rá a rádió belsejét.

 

 

Majd előkaptam ezt a szíjas dobozt, mert a minap mintha láttam volna benne
egy a törött doboz két felének összehúzására alkalmas gumikarikát.

 

 

Ez tökéletes! Mármint a piros gumitömítés, mint ideiglenes összeszorító erő.

 

 

Ez a vegyszeres polc valaha úgy alakult ki, hogy a lomjaim bedobozolása után egy
szál magában megmaradt dobozfedőbe szépen sorjában berakosgattam azokat
a lötyiket, melyek általában kelleni szoktak. Már nem is egyszer voltam
vele úgy, hogy most aztán már tényleg rendet vágok köztük, de
ez a tervem eddig még sosem érte meg a kivitelezést.
Vagy lehet, hogy igen, csak nem látszik?

 

 

Elég volt hozzá mindössze egyetlen ecsetvonásnyi toluol, és már lehet is összehúzni
a kettévált dobozt. A már amúgy is köddé vált (aznapi befejezésről szóló) korábbi
terveimet az oldószer várható kipárolgási ideje természetesen végképp felülírta.

 

 

No nem mintha a rádió belsejéhez eddig bármilyen szempontból is hozzányúltam
volna. Mint az gondolom sejthető, ennek épp most jött el az ideje. Ahogy ezt
ilyen szépen kigondoltam, azonnal bele is álltam. No nem a
rádió belső részeinek bemutatásába.

 

 

Hanem a már korábban összegyűjtött műszaki dokumentáció átnézésébe, és persze
rendbetételébe. Ez a rajz arra való, hogy segedelmével megtaláljuk a panelen az
egyes tekercseket és tranzisztorokat. Az ábrát a valós állapotokkal puszta
ránézéssel összehasonlítva, ha nem is nagyok az eltérések, de azért
látszik, hogy igenis meg akarták vele téveszteni az ellenséget.

 

 

Ezt a rajzot nem tudom miből ollóztam ki, merthogy
a rádió gyári füzetkéjében nem ez van.

 

 

Ezt a másik (az előzőnél jobban olvasható) rajzot egy korabeli Rádiótechnika
újságból emeltem át. A felépítés annyiban tér el a megszokottól, hogy ebben a
fura kapcsolásban csak egyetlen KF jelet erősítő tranzisztor van, cserébe viszont
a modulátor kör nem közvetlenül, hanem T1-en keresztül dolgozik a keverőre.
Az összerősítést tekintve persze olyan mindegy, hogy hol erősít a tranzisztor.
Ebben persze csak akkor lehetnék egészen biztos, ha végre nekiállnék és
kipróbálnám, hogy valóban így van-e. Ha egyszer beindul a rádióépítős
oldalam, akkor terveim szerint ezt majd meg is fogom tenni.

 

 

Álljon itt hozzá ez a segédlet, amennyiben bárki is újra
szeretné tekercselni a rádió bármelyik tekrencét.

 

 

A hangszóró membránját megnyomogatva, azt kellett róla megállapítanom, hogy ez
a példány sajnos igen beteges. Ráadásul nemcsak egy baja van, hanem mindjárt
kettő is. Az egyik az, hogy kissé elvetemedett a membrán, míg a másik
hiba a lengőcséve mellé ki tudja honnan odaszóródott apró
fémforgácsok képében manifesztálódott.

 

 

A teleptartó érintkezői viszont még teljesen épek.

 

 

A telepeket hidegítő, illetve a kimerülésük kapcsán megnövekedett
belső ellenállásukat csökkentő elkó a teleptartó érintkezőit
hordozó bakelit lapocska hátán kapott elhelyezést.

 

 

Mint azt már többször is elmeséltem, ez itt nem tekercs, hanem egy úgynevezett
trimmer, azaz egyszeri beállításra szolgáló kondenzátor. A kapacitását a vastagabb
drótra tekert vékonyabb adja. Már úgy értem, hogy a kettő közötti felület. Állítani
a menetek számával, vagyis a vékonyabb drót le-fel tekergetésével lehet. Bár
a különös megoldást műszaki szemmel nézve nem igazán mutat valami jól,
a gyakorlatban azonban nagyszerűen bevált. Már csak azért is, mert a
gyárban történő beállítás után ezt - mivel nem ismeri fel benne a
lehetőséget - a felhasználó valószínűleg nem fogja elállítgatni.

 

 

Azért van a KF trafók oldalán az a lyuk, mert ott lett hozzájuk szegecselve az a láb,
aminél fogva bele vannak forrasztva a nyomtatott áramköri lapba. Mert ugye az
alumíniumot nem fogja az ón. Ezt a problémát a világ más tájain általában
úgy oldották fel, hogy a KF (középfrekvenciás transzformátor) árnyékoló
serlegét már eleve forrasztható anyagból készítették. A jobb alsó sarokban
látható kondenzátor gyártási dátumából kiderül, hogy ez a rádió valamikor
1967-ben, vagy valamivel utána készülhetett. Vagyis gyors volt az átfutás.

 

 

Ilyen lehetetlen színű alkatrészt - mint mondjuk ez a cirmos skáladob - úgy lehet
készíteni, hogy a fröccsöntő gépet nem egyszínű műanyag granulátummal etetjük,
hanem mivel az adott alkatrész esetében felesleges az egynemű szín, így bátran
beleszórjuk a fröccsgépbe a mindenféle színű megmaradt vegyes hulladékot.

 

 

Gyanús nekem az a hézag a görgők között. Mint az később kiderült, recseg, vagyis
rövidzáras is egy darabon ez az amúgy szépséges légszigetelésű forgókondenzátor.
Hogy aztán ez a csapágygolyó hiánya okozta esetleges billegéstől van-e,
vagy sem, azt már nem álltam neki kinyomozni.

 

 

A háttérben egy a Sokol kisrádióéhoz hasonló felépítésű hullámváltó kapcsolót
látunk, csak nem nagyon. Azok a fekete valamik, na azok voltak valaha az
ezüstözött érintkezők. Mondjuk ha legalább ott fényes, ahol érintkezik,
akkor már nincs benne hiba. Amúgy van, merthogy az apró
gombot megmozgatva, recseg tőle a rádió.

 

 

A nyomtatott áramköri lap mintázata kacskaringós, az amúgy
méretes hangszóró membránjának felülete pedig hullámos.

 

 

A rádióban a mindenféle alkatrészeket átmérő négyes csavarok tartják össze.
Ez szerintem még csak nem is enyhe túlzás, bár részemről egyetértek vele,
hiszen ezek legalább vannak akkora csavarok, hogy kényelmesen
tudjam őket fogdosni a tömpe ujjaimmal.

 

 

Mint az a gyári szám első két számjegyéből sejthető, ez a rádió valóban
1967-ben készült. A gyári szám amúgy tollal íródott egy papírfecnire,
majd egy méretes ecsetvonásnyi ragasztóval lett a panelra rögzítve.

 

 

Bár a polc tetején biztosan nem fog látszani belőle semmi, attól még szomorú
szívvel vettem tudomásul, hogy a hullámváltó gombja - a tőlem amúgy szokatlan
gondatlanságnak köszönhetően - valahogy kimaradt a nagymosásból. Most mi lesz?

 

 

Valószínűleg így marad, ugyanis ahhoz, hogy ki tudjam szedni a helyéről
a gombot, ahhoz le kellene csavaroznom a panelről a skálát,
ami egy füst alatt a skálahúr leesését is jelentené.

 

 

Ez itt a jelen esetben valóban tűs dióda.

 

 

Ez pedig a rádió hangfrekvenciás erősítője. A képbe balról belóg két újabb trimmer.
Persze nem ők itt az érdekes részlet, hanem ami a jobb alsó sarokban látható.
Az a két darab egymás mellett álló zöld csík ugyanis elméletileg arra
szolgálna, hogy a végtranzisztorok bázisáramát hozzá állítsa
a mindenkori környezeti hőmérséklethez. Ebbe természetesen
a push-pull végfokozat tranzisztorai által termelt hő is beleszámít.
Illetve ennek kellene, hogy leginkább beleszámítson, hiszen a hőfüggő
ellenállások nemcsak a torzítás csökkentése végett szerepelnek a kapcsolásban,
hanem egyben azért is, hogy megvédjék a végtranyókat az esetleges hőmegfutástól.

 

 

Na most így, hogy több mint 5 centire vannak tőlük (a két zöld gyűrűről van szó),
mire a háttérben meghúzódó tranyóktól ideáig terjed a hő, na
addigra már rég elolvadt az egész miskulancia.

 

 

Az a két piros ellenállás meg mit birkózik ott a háttérben? Jelenlétük oka lehet
puszta alkatrészhiány, de akár az is, hogy a rádióban ezen két sorba kötött
ellenállás eredő értékével állítottak be valamit. Szerintem az előbbi...

 

 

Ez a kép csak azért került ide, mert válogatáskor sikerült meglepnie, első ránézésre
ugyanis azt hittem róla, hogy valami digitális fényképezőgéptől eddig még sosem
látott módon egymásra csúszott két kép. Eredetileg azt szerettem volna általa
megmutatni, hogy a rádió belsejét - a kapcsoló gomb tisztításának erejéig -
az asztalomon szemetesként szolgáló lisztes dobozzal támasztottam meg.

 

 

Teljesen tiszta ugyan nem lett, de a polc tetejére még így is bőven megteszi.

 

 

Hiába gondolod, a fültisztító pálcika nem a hallójárataimtól kapta ezt a színt.

 

 

Rezgett a léc, miszerint lemegyek a pincébe, meglátogatván a hangszórós fiókos
szekrényemet, hiszen a puszta séta és a hangszórók közötti válogatás azért
mégiscsak egyszerűbb tevékenység, mint megjavítani egy hangszórót.

 

 

Mivel voltam oly előrelátó, hogy a teszthez szükséges jelgenerátort nem a pincében
helyeztem el, így most csak oda kell érte nyúlnom. Jelen állapot szerint még azért
állomásozik a sarokban a BRG MK-27-es, meg a jelfogó meghúzási időmérő,
mert ezek ketten ebben a pillanatban még nem voltak szétszedve.

 

 

A membrán ferdesége miatt egyáltalán nem úgy néz ki, és nincs is megfelelő
mértékű rés a lengőcséve és a mágneses kör között. Valamint épp szemben
látható egy apró fémszilánk, ami természetesen szintén súrlódó hangot ad.

 

 

 

A hangszórót lassú jellel megbőgetve, ezt a szörnyű csihatolást idővel abbahagyta.
Ellenben a fémforgácsok okozta apróbb zizegések sajnos stabilan megmaradtak.

 

 

A fémforgácsokat az apróságuk és a lehetetlen pozícióluk okán nem sikerült
csipesszel kiemelnem, ellenük azért a képen látható apró csíknyi magnószalagot
vetettem be, mert egyrészt ez volt kéznél, másrészt ez volt annyira masszív, hogy
a jelen képen nem látható (mert most épp belül van) végét kissé megtörve,
a hangszórót megjáratva, majd fejjel lefelé fordítva, esélyét láttam
annak, hogy a hirtelen kirántott szalag kipöckölje
a helyéből az apró fémforgácsot.

 

 

 

Végül bevált a technika, merthogy feladta a rádió azon alapállását, miszerint
lehetetlenül zizegő hanggal szórakoztat. A ki tudja honnan eredő rettenetes
zúgástól (mint zavaró adótól), valamint a forgókondenzátor okozta rémes
recsegéstől eltekintve, rendben van a rádió vételkészsége. No nem
mintha hallgatni szeretném, hanem csak úgy mondtam.

 

Visszacsavaroztam az előlapba a hangszórót, majd ráborítottam a panelt, és azt is
odacsavaroztam. A hátlapot tartó két csavar közül az egyik hiányzott, s amilyen
rendes vagyok, képes voltam és pótoltam. Ellenben a skála elől hiányzó
plexi problémakörével eszem ágában sem volt foglakozni!

 

 

Ez így annyival szebb, mint amilyen volt, hogy ezentúl semmi
okom sem lesz elhúzni a számat amikor rátekintek.

 

 

A rádió fülét, hogy el ne vesszen, illetve ne lógjon
a dobozról, belehajtogattam a teleptartóba.

 

 

Kissé talán különös a zöld-sárga színösszeállítás, de így, hogy már tiszta, így
egyáltalán nem feltűnő. A rádiótól jobbra látható kupac ellenben sajnos az.

 

 

Részemről őszintén merem remélni, hogy a gerjesztett, a Koncert M4a magnóból
származó, meg az Orionette rádióból kiszedett hangszóró már rég be lett mutatva,
mire ideértem a bemutatandó cikkek sorában. A fehér tetejű kék dobozban egy
mértani alakzatkészlet van, melyet idővel szintén be szeretnék mutatni, csak
még nem jöttem rá, hogy milyen formában. A kupac alján a papírdobozban
egy szovjet gyártmányú tévéfoci van, míg jobbról egy Philips magnó lóg be
a képbe. Mindeközben én meg a felsorolt tárgyak szétszedése elől lógok el...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.