Ez a kép, ez kérlek annyira régi, hogy a dátuma szerint még valamikor 2007 februárjában készült. Hogy ezt az órás rádiót azóta sem szedtem szét? Hát ez az! Szóval épp azért gondoltam rá, hogy végre letudjak általa egy régi adósságot.
   Amúgy azóta már maga a helyszín sincs meg, ez itt ugyanis a pince előtere, a bicajommal szembeni rész, fent a polcon, ahol már ki tudja mióta a fénycsöves doboz lakik. Hogy akkor hol van most az óra? Nos a lomos pincébe került, mint úgy általában minden, ami nem fadarab. No nem mintha a lomos pincében nem lennének fadarabok is...

   Lásd a képmező jobb szélét. Na most aki erről a képről meg tudja mondani, hogy hol van rajta az éppen keresett órás rádió, annak minimum röntgenszerű látása van! Nekem mondjuk könnyű, mert én a múltkor láttam. Az Orion 449-es rádió mögött álló 301-es STB doboztorony mögött van egy fekete polcos, amin az úgy nagyjából autórádió méretű (mármint mélységű) apróságaimat tartom.

   A VEF rádiót már mutattam, a VL100-as tévét is, azonban a háttérben megbúvó néprádiót az sajnos még nem. Mondjuk a kétgombos Videoton autórádiót sem mutattam, a bal szélső alanyt - már csak a folpack csomagolása okán is - viszont már igen. Már csak ebből a viszonylag soványka felsorolásból is látszik, hogy mekkora itt a rend.

   A megtalált órás rádiót hanyagul a bicikli kosarába hajítottam, mondván így majd dolgom végeztével biztosan nem hagyom itt. Már csak ebből is sejthető, hogy mégis itt maradt. Ez amúgy azért volt, mert elvonta róla a figyelmemet valami egészen más. A "valami egészen más" amúgy egy CRT monitor elbontása volt.

   Amihez tartozott (mármint logikailag) egy PC is. Miután mindkettőből csak a panelek maradtak, azokat szépen elmosogattam. Mondjuk a PC alaplap tiszta volt, azonban a monitor nyáklapján már volt korom rendesen. Na ja, a nagyfeszültség aztán tényleg rendesen vonzza a port.

   Én meg ugye egyértelműen a rumlit vonzom. Mármint azért, mert ez a helyszín a minap még teljesen szabad volt. Ez persze most nem panasz, hiszen direkt azért szabadítottam fel ezt a zugot, hogy szabadon idetehessem, amivel épp nagyban dolgozok.

   Már ha egy csomó haszontalan elektronika felaprítása munkának tekinthető... Miután rájöttem, hogy épp alkalmas rá az idő, nekiálltam és megnéztem két olyan filmet (mármint szétszedés közben a háttérben), amire amúgy nem vitt rá a lélek.
   Míg a Korhatáros szerelem következő (s egyben általam utolsónak megtekintett) részével az volt a baj, hogy részemről nehezen bírom azokat a filmeket, melyekben a szereplők nyomorultnál nyomorultabb helyzetekbe kerülnek, addig a Kincsem azzal akasztott ki (mármint akkor, mikor egyszer még évekkel ezelőtt elkezdtem megnézni), hogy túl sűrűn nyerített benne a ló. Amúgy háttérzajnak már mindkét fim elment, illetve a Kincsem bizony volt olyan jó, hogy annak többször is sikerült megszakítania az alkatrészbontós munkát.

   Az előző képen látható router csak ezzel az egy szem kapcsolóval ajándékozott meg, mely tényről most épp úgy éreztem, hogy a helyszűke kapcsán egyáltalán nem érint fájdalmasan. Hogy mégis milyen helyszűkéről beszélek? Nos a pinceiről, és már kaptam is fel a még tegnap este kinyomtatott papírt.

   Az egyre több helyről leesettségben jeleskedő rádió mindeközben az elektromos szerszámletevős polc fényét emelte. Bár érte is jöttem, de mint az nálam általában megszokott, nem csak érte.
   Hogy mi van még? Nos a korábbi cikkekben már megemlített, útszóró sós pince kiürítése című project, amire nem szánok rá egy külön cikket, hanem majd mindig beszúrogatom a folyamatban lévő szétszedésbe az aktuális részeit. Végül azért döntöttem ezen különös megoldás mellett, mert a pakolászás egyrészt unalmas, másrészt meglepően hosszadalmas is. Szeretném, ha nem az lenne, de sajnos az.

   Mert ugye amit itt látsz, meg ami már bele sem fért a képbe, azt nekem mind el kell innen hordanom. Hogy mégis hova? Nos a néhai Ilonka néni pincéjébe. Azért oda, mert míg ez a pince négyzetes, addig a másik téglalap alaprajzú. Ez konkrétan annyit tesz, hogy míg ide csak igen furán ferdén fér be a Simson, addig a másikban lazán elfér hosszában. Na most ami összeállítást ezen a képen látunk, az már vagy 100 kiló fával könnyebb, amit épp az előbb hordtam el az innen nézve bal sarokból. Már ha van ennek a pincének egyáltalán jobb sarka. Már úgy értem, hogy itt aztán tényleg minden sarok rossz.

   Már úgy értem, hogy az innen elhordandó útszóró só mennyiségét megtekintve, mondhatni egyértelmű, hogy itt sajnos egyik sarok sem jobb a másiknál. Mivel ezek a zsákok nekem túl nehezek (mármint az egyre inkább gyengélkedő derekamnak), ezért úgy fogom elvinni a zsákokat, hogy felrakom arra a gázpalack hordozóra, ami egy az utcán elhagyatva ácsorgó banyatankból készült. Hogy hova fogom a sós zsákokat átvinni? Na ez most még egy k*rva jó kérdés!

   Mármint azért, mert ebben a másik pincében még egyáltalán nincs annyi hely, ahova az odaát lévő összes cuccot át tudnám hozni. Vagy ha éppen van is, akkor már ki tudja hányadszorra megint ott tartanék, hogy az ide betett cuccok közül semmihez sem férnék hozzá. Az meg ugye minimum az útszóró só esetében nem járható út. Mármint azért nem, mert ugye telente a járdát (már ha esett egyáltalán az adott télen a hó), na azt azért mindenképp csúszásmentesíteni kell.
   Ezt a képet alaposan megnézve (mármint általam még odalent, ácsorogva az ajtóban, a látványra erősen rácsodálkozva), komolyan nem értettem, hogy mégis hogyan fért be ide a Simson, mire fel nekiálltam előtúrni róla egy régi képet.

   Minek alapján kijelenthetem, hogy tulajdonképpen sehogy. Ez a fotó amúgy ugyanazt a helyszínt ábrázolja, mint az előző kép, úgy nagyjából ugyanonnan, vagyis az ajtóból fotózva. De akkor mégis hol volt a Simson, ha nem itt?

   Máskor meg itt. Ez amúgy a jelenlegi útszóró sós pince előtti folyosórész, még valamikor a folyosó, meg úgy egyáltalán minden kifestése és lebetonozása előtt, mely feladatoknak végül is azért álltam neki, mert ugye ez tisztára úgy nézett ki, hogy ide még magam is féltem bejönni.

   Aztán csak nem bírtam megállni a dolgot, s előtúrtam egy olyan képet is, amin még ott áll a Simson, mint ahol emlékeimben él. Szóval ez már csak akkor volt így, miután az első Salgó tornyot elbontottam, majd átvittem a lomos pincébe.
   Hogy mit monyogok ezen a témán (mármint a pakolászáson) annyit? Nos arról van szó, hogy mivel mindkét pince már eleve csurig volt töltve lommal, így akár ide, akár oda koncentrálom össze őket, sehol sem fognak csak úgy egyszerűen elférni. Mondjuk ha ez a pince még mindig így nézne ki, vagyis bár nem lenne kifestve, de még benne lennének a már kevés híján leürített Salgó tornyok, akkor azért könnyebb dolgom volna. A bútorlapok bekerülnének a gázpalackok helyére, a Simson hátrébb lenne húzva, esetleg állhatna görbén (mármint félrecsapott kormánnyal), a kismillió apróság meg simán felférne a polcokra úgy, hogy még az útszóró só is odaférne az első toronyra. Sajnos most már nem így áll a helyezet, mire fel egyből megéreztem, hogy sokat fogok én még erről a témáról mesélni az elkövetkező cikkekben.

   Miután a néhány (amúgy volt vagy 100 kilónyi) áthozott fadarabot elhelyeztem, és még a tűzifás szatyorról sem felejtkeztem el, az órás rádió persze már megint itt maradt. Másnap meg, mikor kikaptam innen a bicajt, mondván elgurulok a boltba kenyérért, akkor meg repült. Amennyiben összetört volna, akkor legalább egyből lenne okom az elbontására. Így viszont, hogy nem tudom él-e, előtte (mármint a lerombolása előtt) azért még mindenképp ki fogom próbálni. Ezt még idelent a pincében is meg tudtam volna ejteni, csakhogy nem volt a masinán hálózati zsinór.

   Miután másnap a pincében újból egy nagyot pakolásztam, már semmi erőm sem maradt a rádióra. Kíváncsi leszek, hogy a képen szereplők közül ki fog nyerni. Már úgy értem arra, hogy a csokik pusztítására megyek-e rá előbb, vagy az órás rádióra.

   Bár balra hátul látszik még egy fél tábla csoki, de végül ők vonzottak jobban. Illetve mint az látható, azóta idekerült egy újabb régi adósságszámba menő tétel, ami egy, akarom mondani két darab csehszlovák fejhallgató. Ezek ketten azért illenek össze (mármint a rádió és a fülesek), mert mindketten annyira koszosak, hogy mindenképp ki kell őket mosnom. Mondjuk ha a rádió esetleg nem működik, akkor azt azért nem fogom elmosogatni.
   Mivel mára már elegem volt (mert igencsak sokat rendetlenkedtem a pincében), gondoltam majd holnap délelőtt nekik ugrok, aztán ha már elmosogattam őket, majd szép lassan megszáradnak a cserépkályha tetején.

   Mindezt december 18-án vagyis télen! Az előző képen látszanak a lombtalan fák, vagyis nem csaltam. A műszer szerint (lásd rajta az utolsó számot) éjjel se nagyon hűlhetett le a levegő, ha egy amúgy szélső, valamint újmódi hőszigetelés nélküli lakásban 23,2 fok meleg maradt reggelre.
   Ez annyira sok volt, hogy december ide, tél oda, a mai napon már eleve be sem gyújtottam. Na most ha nem meleg a kályha, akkor mégis min száradtak volna meg az elmosogatott apróságok? Bizton állíthatom, hogy mint azt már többször is említettem volt, az ezer mesterségemen felül kifogásokban vagyok igazán profi.

   Egy darabig ugyan morogtam, hogy mégis miért kell kódolni a dátumot, de aztán megláttam a lekopott első egyest. Vagyis valószínűleg 1980-07-11-én készült. Na most ha nem, akkor viszont a dátum tényleg kódolva van.

   Hogy az első betű "D", az addig oké, és a második "u" is biztosnak látszik, mint ahogy a sorvégi "s" is, de ami közöttük van, az tisztára úgy néz ki, mintha egymásra íródtak volna a betűk.

   A rádió még hagyományos tranzisztoros, meglehetős mennyiségű KF trafóval. Már úgy értem, hogy ebből még nincs kihagyva semmi, mint mondjuk néhány (ha nem mind) modernebb társából, mire fel az újabb keletű rádióknak sajnos igencsak csapnivaló lett a szelektivitása.

   Bár a forgókondenzátor érintkezési hibás, de amúgy mind az AM, mind az FM vétel rendben van. Ami meglepett, az a bal oldali forgatógomb, amivel a kijelző fényerejét lehet szabályozni.
   Azt kell mondjam, hogy nagyon rezgett a léc, de végül mégsem hagytam félbe a projektet. Mármint azért nem, mert mára két szétszedés is be lett magamnak ígérve, de én már előre tudtam, hogy a fejhallgatóknak semmi esélyük sincs lekerülni a pultról a boncasztalra.
   Hogy legalább egy cikkel meglegyek, az azért fontos, hogy beszámozhassam végre azokat, amikkel épp nagyban dolgozok. Már úgy értem, hogy megígértem magamnak, hogy nem csinálok többé olyat, hogy előre beszámozom a cikkeket, beírom a táblázatba, aztán év végén csak nézek rájuk rémülten, hogy mennyi hiányzik a terveimből.
   Most például az apró elmaradások a lakásban 6, a pincében 8, az útszóró sós szekrény faragása, valamint a tologatós szőnyegtisztítóról szóló cikk nem volt beszámozva. Mondjuk elkészülve sem, de erősen megkezdve azért már igen.

   Teljesen egyértelműen az, hogy az előttem erre járó mester kivette a panelből azt az IC-t, ami az óra lelke volt, mire fel nincs rajta mit csodálkozni, hogy rövid úton a készülék elpusztítására mellett döntöttem.

   Na ez viszont már nemcsak, hogy nem szép látvány, de még érthetetlen is! Ez itt ugyanis a hálózati trafó egyik tartófüle (amúgy a másik is ilyen), amin a doboz összes többi alkatrészével ellentétben komoly rozsdásodás látható.

   Egy kicsit félretoltam a maradványokat, majd bebattyogtam a fürdőszobába elmosogatni a többit. Hogy ennek egy döglött órájú rádió esetében nem sok értelme volt? Ez így van, csak úgy gondoltam, hogy a még újrahasznosítható rádiópanel az eredeti helyén lenne a legnagyobb biztonságban. Na most az igaz, hogy egy akad paneles fiókom odalent a pincében, és még idefent is, csakhogy az is igaz, hogy míg az idefenti már megtelt, addig az odalentihez épp nem férek hozzá a szokásos lomos pincei kupitól.

   A kijelzőt meghajtó IC nélkül ez a panel már semmire sem jó. Na most éreztem először hiányát az elajándékozott egzotikus IC gyűjteményemnek. No nem mintha nekiállnék megjavítani, ha itt lenne a kezem ügyében egy épp ide illő IC...

   Nincs benne kő (amin nincs mit csodálkozni, hiszen tengely sincs), valamint nem lehet a pontosságát beállítani. Az utóbbi lehetőség azért hiányzik, mert ugye ez az óra a hálózat frekvenciájához szinkronizált.

   Miután lekeféltem az alkatrészekről a nem kevés koszt (lásd körben az apró pöttyöket), valahogy kezdtem magamnak gyanús lenni. Mármint azért, mert úgy éreztem, mintha elfelejtettem volna valami fontosat, ami amúgy így is volt. Hogy mégis mit felejtettem el?

   Mire fel már szedtem is le a forgókondiról a skáladobot, majd ki belőle a jobbra látható miniatűr izzót, amiből aztán egyetlen jól irányzott mozdulttal sikerült kirántanom mind a két vezetéket.

   Mert ugye ezt így egyben nem tehetem el. Illetve eltehetném, csak akkor elfoglalnának egy egész dobozt, ami - legalábbis a jelen pillanatban - nem járható út. Hogy később mi lesz, azt még nem tudom előre megmondani. Mármint azután később, ha végre sikerül rendet vágnom a lomos pincében. Bár be volt tervezve, hogy ha apránként haladva is, de még az idén (ez 2019 decemberét jelentette) nekiállok, csak ezt ugye keresztülhúzta az egyik pince feltétlen kiürítésének igénye. Mondjuk ha azzal megvagyok, akkor kész, annyi volt, véget ért a terjeszkedés kora. Már persze csak akkor, ha képes leszek rá, hogy ezentúl semmit se fogadjak be.

   A fekete szürke vezetékpáros a tápfeszültség, melyek közül a fekete a negatív, míg a piros és fehér vezeték a hangszóróra kötendő. A panelszéli szürke pedig az antenna vezetéke. Hogy aztán kelleni fog-e valaha is ez a néhány adat...

   Ha megérem, hogy rám tör a rádiópanel dobozolási vágy, amire valljuk be, ha nem is nulla, de nagyon kevés esély azért van, akkor biztos örülni fogok neki, hogy az előbbi sorokat leírtam.

   Amennyiben még most szétszedném őket, majd a koszos részeiket (vagyis úgy nagyjából mindet) elmosogatnám, akkor holnapra már csak az összeszerelésük maradna. Ha nem is nulla lett a fejhallgatókkal szembeni aktivitásom, de majdnem, hiszen csak arra voltam képes, hogy mikor levittem a pincébe a paneleket, egy füst alatt megkerestem a fejhallgatók harmadik, amúgy még vadonat új társát.