741-es IC hajtotta elektronikus zümmer
(csak mert egyszer megemlítettem)

Emlékeim szerint már csak két bemutatatlan bigyó maradt az előszobapolcon.
Kisétáltam hozzájuk, ugyanis azt álmodtam meg, hogy mára közülük
választok ki egy a nemes célra alkalmasnak tűnő boncalanyt.

Mire fel ez a látvány fogadott. Mondjuk még így is, vagyis az említett tételek
elvarázsolódása ellenére is maradt a képen két boncolnivaló. Mivel sem
a Terta 811-es magnó, sem a BEAG mikrofonos füles boncolására
nem éreztem semmiféle késztetést, így elindultam felderíteni,
hogy mégis hova a csudába kerültek el innen a kincseim.

Na most olyan nagyon messzire azért nem kellett mennem, hiszen az emlékeimben
élő bigyók felkutatásához mindössze annyi is elég lett volna, hogy mikor az előbb
felálltam a székemből, na szóval akkor egy kissé figyelmesebben nézek körül.
Mert ez itt ugye az asztalomon található pult legfelső polca. Azon nemes
szándékból pakoltam el innen az iratokat, hogy majd itt kerül
elhelyezésre amit éppen csinálok. (illetve félbehagytam)
Na most ehhez képest még arra sem voltam képes, hogy
annyit megnézzek, idefér-e a direkt a könnyű eltehetőség
okából gyártott munkalap, vagy állhatok neki, és faraghatok
belőle keskenyebbet. Ahogy ezt leírtam, egyből meg is dicsértem
magam. Mert ugye meglehetősen frappánsan sikerült elterelnem a témát
arról a szomorú tényről, miszerint a kemény munkával (na persze)
egészen más célra kialakított helyet, ahogy szoktam, vagyis
gátlástalanul elfoglaltam a bemutatásra váró lomokkal.

Hogy miért piszkáltam ki a sarokból a hangfalat? Nos azért, mert a mai cikkhez
szükséges egyik alany még nem került elő. Illetve ez nem pontosan így van,
ugyanis egyszer már megtaláltam, csak az idők folyamán sajnos sikerült
elkeverednie. Bár az "idők folyamán" kifejezés jelen esetben mindössze
egyetlen hetet takar, de ettől sajnos még halovány fogalmam sincs róla, hogy
mégis hova a csudába keveredett a leginkább mikrofonbetétre emlékeztető bigyó.

Ebben a fiókban, vagyis a dinamikus mikrofonbetétek között mindenesetre nincs,
pedig amúgy éppen úgy néz ki, mint a középső fakkban balra lent látható valami.

Miután a keresett apró fekete henger felkutatására pazarolt 5 perc semmi eredményt
sem hozott, egy kissé kiborultam. Épp mint ahogy tette ez a tolltartónak alkalmazott
vödröcske is. Mondjuk utóbbi kiborulásának mindjárt két oka is volt: Úgymint hátha
itt van (ide esett be, vagy itt került elhelyezésre) a keresett sípoló, illetve ha már erre
jártam alapon, gondoltam átnéztem a tollakat, mondván kihajítom közülük a már nem
fogó példányokat. Utóbbiban - mármint abban, hogy jelen pillanatban mind fogott - az
volt az érdekes, hogy máskor gyakran megesik, hogy csak harmadikra találok köztük
olyat, ami hajlandó nyomot hagyni a papíron. Szerintem egyszerűen megijedtek.
Ezt abból gondolom, hogy például a múltkor, egyszerűen csak túltöltöttség
okából kifolyólag nekiálltam selejtezni a reszelőim között. Na most azt,
hogy ezt megtehetem, vagyis azt, hogy van a fiókban kopott reszelő, azt
abból gondoltam, hogy bár ritkán, de azért időnként előkerül belőle egy-egy
olyan példány, melynek esze ágában sincs reszelnie, hanem inkább csak ügyetlenül
csúszkál az anyagon. Na most válogatáskor mindőjük úgy harapta a tesztelésükre
kiválasztott lemezdarabot, mintha az élete múlna rajta, pedig csak arról volt szó,
hogy a rosszabbul teljesítő példányokat leviszem a pincei szerszámos fiókba.

Annyira berágtam, hogy nem találom amit keresek, hogy mérgemben ezt itt mind
beebédeltem. Ez annyira így volt, hogy még a szaftot is kikanalaztam a tepsiből!

Miután az ebéd utáni álomból úgy-ahogy magamhoz tértem, bávatagon idesétáltam
az asztalhoz, majd egyetlen jól irányzott mozdulattal kiemeltem a harmadik képen
látható kapcsoló házából az ezen kép közepén látható apróságot. Amúgy nem
róla fog szólni ez a mai cikk, és még csak nem is a jobb sarokban látható
hagyományos zümmerről, hanem arról az elektronikus példányról,
ami jelenleg még a gyári hullámpapír csomagolásában lakik.

Nos ez úgy került a boncasztalra, hogy rengeteg évvel ezelőtt, konkrétan egy
elektronikus zümmer bemutatásakor megemlítettem, hogy emlékeim szerint
találkoztam a 741-es IC-vel hajtott változatával is. Ettől persze még nem
került volna boncolásra, de egyrészt bele volt írva a táblázatba, mint
előkerülés esetén bemutatandó bigyó, másrészt pedig elő is került.
Vagyis ha letudom, akkor újra kihúzhatok egy tételt a sorból.

Már csak a csomagolásból is kikövetkeztethető, hogy ez mint termék, valószínűleg
nem egy nyugati export szériából visszamaradt példány. Mondjuk a hullámpapír
célszerűnek célszerű, de ebben az egyszerű formájában nem mutat valami jól.

Ez is éppen arra a nemes célra készült, mint a korábban bemutatott verzió, csak ez
nem került beépítésre a hagyományos zümmer dobozába, hanem megmaradt
panelszinten. Vagyis ezt a kis áramkört olyan helyekre szánták, ahol
eredetileg elektromechanikus zümmer volt. Ez tipikusan a kulcsos
rendszerű telefonokat és az alközpontok kezelőkészülékét jelenti.

Ez az elektronika annyiban különbözik a korábban mutatott változattól, hogy ebben
nem CD4049-es CMOS IC hajtja meg a CB76-os telefonkészülék hallgatóját,
hanem egy 741-es műveleti erősítő. Valamint ennek az áramkörnek
hiányzik a bemenetéről a polaritás függetlenséget
eredményező diódanégyes.

Bár a 741-es műveleti erősítő első ránézésre alkalmatlannak látszik arra a feladatra,
hogy akkora hangerőt produkáljon, hogy az egy zajos irodában is jól hallható
legyen, azonban a rendelkezésre álló magas tápfeszültség, illetve
a 741-es IC belső ellenállásához illeszkedő hangszóró
impedancia okán mégiscsak megfelel.

Erről az oldaláról nézve az derül ki, hogy 48 voltról üzemel, valamint
az ALKÜZ-ben, vagyis a posta néhai alközpontos üzemében készült.

A hallgató 1987 hetedik havában jött le a szalagról.

Az elektromos csatlakozása már nem csavaros,
mint az előd 67-es mintájúé volt, hanem sarus.

Mely saruk ezen panelba forrasztott ellenpárjukhoz csatlakoznak.

Ha valakit érdekel az apró elektronika kapcsolási rajza, gondoltam rajtam ne múljon.
A 38 ohmos ellenállás természetesen nem mint valós ellenállás szerepel az eredeti
kapcsolásban, hanem az a hallgató (általam lemért) egyenáramú ellenállása.

Szerintem ez a kép nagyszerűen prezentálja, hogy mi volt a baj a szocialista iparral.
Mert ugye amit balra látunk, vagyis a könnyen, gyorsan, és egyszerűen gyártható
elektromechanikus zümmert sikerül kiváltanunk, egy nálánál jóval komplexebb
elektronikus áramkörrel, ami ráadásul még több mint kétszerte nagyobb is lett.
Hogy a 741-es IC akár folyamatosan is bírja ezt az üzemmódot, annak bátran
utána lehet számolni (akár fél wattot is el tud fűteni szegénykém), ellenben a
képen látható hallgatónak semmiképp sem üzemszerű állapota, hogy olyan
hangerővel szóljon, mint amit ez a zümmert pótló alkalmazás megkíván.

Azt gondoltam ki, hogy egy hangerőpróba erejéig összeeresztem
az eredetit, az elektronikust, illetve a távol-keleti változatot.

Ez az apró versenyző szerintem meglehetősen komoly hátránnyal indul. Hogy mire
gondolok? Egyrészt az erősen miniatűr mivoltára, ami érthető módon behatárolja
a hangot lesugárzó membrán maximális méretét. Másrészt a mindjárt rákapcsolt,
a megengedett maximumnál épp háromszorta nagyobb tápfeszültség
komolyan veszélyezteti az életét.

Ez az apróság - a kövérkés kabátgomb méretével - olyan szinten alázza a 80-as
évekbeli szocialista iparunkat, hogy az aztán már tényleg elszomorító.

Na most mikor épp nincs lehetőség csavaros vagy forrasztott kötésre,
akkor azt szokás mondani, hogy tekerd rá! Ezt a megoldást
idővel el is keresztelték wire wrap kötésnek.

Bár a legkisebb versenyzőnek ez épp háromszoros tápfeszültséget jelent,
ettől még az egyenlő pályák egyenlő esélyek jegyében mindannyian
ugyanazt a negyvennyolc voltot fogják kapni a tápegységemből.

Miután ezt a videót elkészítettem, szerencsére még azon melegében rájöttem, hogy
ebben a formában értelmezhetetlen, hiszen az egyes eszközök hangereje
- a fényképezőgép szabályozó elektronikájának köszönhetően -
egyszerűen megítélhetetlen. Ezért készült az alábbi kép.

Az első hármas csoport az eredeti, vagyis a hagyományos elektromechanikus zümmer
hangerejét mutatja, míg a második az elektronikusét. A harmadig pedig a Tajvani.
A méréshez használt mikrofont magam barkácsoltam, de ennek szerintem jelen
esetben nincs különösebb jelentősége. Na most azért nem jelenhetjük ki, hogy
az elektronikus zümmer hangosabb mint az elődje, mert az eredetileg hozzá
volt csavarozva egy hatalmas rezonáló felülethez, ami a jelen mérés
közben - kulcsos telefonkészülékem nem lévén - hiányzott.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.