Műszerem

Ez a polc már tulajdonképpen üres, a papírdobozokban nincs semmi.
A mai szétszedés tárgya a balra látható koszos szürke színű doboz.
Direkt a szétszedés miatt hoztam fel a pincéből. No nem mintha
idefent a lakásban nem volna épp elég bemutatni való lom...

Apukám építette nekem, ez kérem egy egyedi darab!
Más műszer nem lévén, mindent ezzel mértem.
Aztán egyszer rám jött a műszer építhetnék.
Sajnos mire kész lettem, addigra elment
a kedvem az egész elektronikától...

Kicsit rozzant, de ez is nem csoda, hiszen hosszú éveket kallódott a pincében.
Mielőtt levittem volna, idefent hányódott. Lett helyette digitális multiméter,
s mivel "kiesett a pixisből", nem lévén rá szükség, mindig csak útban volt.

Biztosan szégyelli magát a rozzantsága miatt, mert folyton elbújik a fotómasina elől.

A kapcsolót balra kapcsolva egyen, jobbra kapcsolva váltó áramot, illetve feszültséget mér a műszer. A méréshatár váltás a műszerzsinór végén található banándugó átdugásával történik.

A rövidzár dugóval, illetve az odébb dugásával pedig azt tudjuk váltani, hogy áramot, avagy feszültséget mérjen a műszer. Hogy miért dugó, és miért nem egy másik kapcsoló? Ezt sajnos Apukámtól már nem tudom megkérdezni...

A Tanértnél táblaszám állt a műszer házának alapanyaga, a szikosztyrol lemez.
Melegen hajlítható, könnyen fúrható, reszelhető, törhető, és ragasztható.
Én szerettem vele dolgozni, bár erősen koszol. A forgács statikusan
feltöltődik, és rátapad mindenre, de a porszívó lazán legyőzi!

Vajon miért írta Apukám a végén két "e" betűvel azt, hogy belseje?
Ezt sem tudjuk már meg soha...

A sarkokba is lapokat vagy hasábokat ragasztva, ennél sokkal masszívabb dobozt
is össze lehet hozni. Persze mit szólók bele? Majd 40 év alatt mi az a kis törés?

Egy kis fantáziával lemezből bármit meg lehet formázni. A sarkoknál hajlítva van, amihez apukámnak volt egy lemezhajlító gépe. Egy darab deszka volt, ami felett ellenálláshuzal volt kifeszítve. A huzalra feszültséget kapcsolva, az felmelegedett. A hajlítási vonalnak megfelelően a műanyag lemezt be kellett tolni a huzal alá. A sugárzó hőtől a szikosztyrol meglágyult, és már lehetett is hajlítani. Amint a lemez kihűlt (esetleg egy kis hideg vizes rásegítéssel), egyből úgy is maradt. Ez a lemezhajlító gép amúgy még meg is van a pincében.

Már csak pusztán tiszteletből sem szabadna belekötnöm, de egyszerűen nem tudom megállni, hogy meg ne jegyezzem, mennyire logikátlan a felépítése. Nagyon! A körbefutó színes drótok elhagyhatók lettek volna, ha Apukám az alkatrészeket logikailag fordítva tervezte volna be. Persze mit kötözködök? A magam építette műszerek sem lettek jobbak...

A tanértnél rengeteg szép színes banánhüvely volt, mely színek a kosztól mára sajnos már alig látszanak. Szóval eredetileg nagyon nem így nézett ki a műszer, legalábbis nem ilyen színe volt.

Ez pedig a műszer váltóáramú oldala. Jól látszik a bakelit lapra szegecsekből és drótokból felépített kvázi nyomtatott áramkör. Illetve a lerakódott portól nem is látszik olyan jól, de ez most mindegy.

A műszer eredeti feliratozása írógéppel készült, mégpedig öntapadós papírra.
Jobbra látszik, hogy letéptem a fele papírt, mert módosítottam a méréshatárokat.

A sárga és a kék színű ellenállás műszerpontosságú, a piros, és pláne a zöld viszont már nem az! Persze ez nem akkora gond, ha az ember méréssel kiválasztja az amúgy csak 10%-os pontosságú ellenállások közül a megfelelő értékűt.

Az a drót, na az kérlek nem lóg, hanem csak ott lett összeforrasztva
az áramméréshez szükséges sönt.

De persze akadnak itt az előbb látottnál nagyobb söntök is. Apukám pontosan tudta, hogy a kisfia mennyire "óvatosan" fogja kezelni ezt a műszert. Szóval nem véletlenül nem volt szabad hozzányúlnom apukám Univeka műszeréhez.

Lesöpörtem róla a port. Így azért már látszik. A forrasztási nyomok
enyhe rövidítések. Ezekkel lett pontos értékűre állítva a sönt.

Én pedig a sarokba lennék beállítva, ha az asszony
itt volna és látná, hogy mekkorát porolok!

Szerény véleményem szerint, ez egy különösen silány minőségű trimmerpotméter!
Véleményemre rácáfolva, ebben a műszerben soha semmi bajom sem volt vele.

Ami a skálán a poron és az ujjlenyomatokon felül látható, az kérem nikotinköd!
Hiába hagytam abba a bagózást már vagy tíz éve, ez visszamenőleg nem számít.

Ez kérlek egy kifejezetten strapabíró műszer. Maga az alapműszer egy nagyobb darab iskolai bemutató eszköz kissé összefűrészelt változata. A két üres lyukban eredetileg vékony rugalmas drótok voltak, és ők voltak a mutató ütközői.

Mivel ütközött rajtuk a mutató, ezért kiszedtem őket. Illetve az ütközőket nem az ütközés, hanem a mutató sorozatos elhajlása miatt szedtem ki. A mutató ugyan poros, de azért jól látszik rajta egy ronda törés. A mutatón átvonuló majdnem párhuzamos vonal, az a mutató fizikai felépítésére utal. Már úgy értem, hogy ez a mutató összesodrott sztaniolpapírból van.

Még a tetemes porréteg ellenére is jól láthatóan igencsak vastag drótból van megtekercselve a műszer tulajdonképpeni motorja. A műszer alapérzékenysége (bár ezt azért részemről már inkább érzéketlenségnek nevezném) 1 milliamper, cserébe viszont már-már tönkretehetetlen. Részemről nem szégyellem bevallani, hogy nekem gyermekként épp ez kellett!

Sokkal finomabb megoldások is vannak, de talán épp az ilyen tank dolgok
miatt maradt meg ez a műszer mind a mai napig működőképes állapotban.
Az öt milli textilbakelit még egy hülyegyerek számára is elpusztíthatatlan!

Miután a "panel" másik oldala kész, nem árt erről az oldalról is ellenőrizni,
hogy nem keletkezett-e némi rövidzár a túltolt mennyiségű forrasztó óntól.

Ez a műszer egy emlék apukámtól, de ilyen koszosan nem lehet kitenni a polcra.
Tudom, hogy ez állatság volt, de akkor is beraktam a kádba fürdeni.

Jó ez a két kép egymás alatt, mert látszik az előtte / utána színkülönbség.
Például a felső képen szinte nem is látszik a piros-kék mágnes.
A burkolat pedig visszanyerte eredeti szép szürke színét.

Kiraktam az alkatrészeket a tavaszi napmelegre, ahol gyorsan megszáradtak.
A fényképezőgépet viszont nem állítottam át napfényre, azért ilyen fura színű a kép.

Ugyan nincs rákapcsolva a műszerre semmi, de a mutató mégis mozog.
Ez persze nem valami nagy rejtvény, hiszen csak fújja a szél.

A vajsárga banánhüvelyek fehérré változtak.
Hiába no, tud az ultra mosópor!

Míg a műszer szárad, kimentem a konyhába ebédet barkácsolni.
Csórók voltunk na! Nem igazán volt nekem zsebpénzem kiskoromban...
Csak néztem vágyakozva a 4 forint 50 filléres gesztenyepürés dobozt a kirakatban.
Anyagiak híján általában tiroli túrós rétest vettem, az csak 2 forintba került.
A rétest is nagyon szerettem, de a rétes akkor sem gesztenyepüré!
Emlékszem azt terveztem, ha nagy leszek, akkor majd
veszek majd egy halálos adag gesztenyepürét!

Ennek a tervnek most köszöntött be a megvalósulása. Íme egy lapostányérra
való (amúgy mindössze 25 deka) gesztenyepüré fél liter habbal.

Ebéd után azonnal lementem a pincébe, mégpedig azért, hogy megkeressem a mérőműszerről hiányzó plexi előlapot. Ez a lapocska az első hibás mérést, vagyis elferdült mutatót követően nem volt rajta a műszeren.
Mikor is kaphattam én ezt a műszert? Szerintem valamikor a 70-es évek elején. Vagyis a plexilapocska mintegy 35 éve kallódik valamerre, az meg ugye nem olyan sok idő. Vagyis még meg kell, hogy legyen, mégpedig egyszerűen azért, mert nem emlékszem rá, hogy kidobtam volna. Íme egy doboz, amibe valaha a máshová már nem sorolható lomok kerültek. Persze a keresett plexi, na az nincs benne...

Kimentem és megnéztem, de rajta van az ajtónkon a névtáblánk.
Akkor ez honnan van? Illetve hol volt?

Mikor kellett a Koncert magnóra egy ilyen fül, akkor levettem egy Terta 811-esről.
Most meg tessék!

Ebben a dobozban hálózati zsinórok vannak. Most már legalább
tudom, hogy hol találok hálózati kábelt a Junoszty tévéhez.

Van egy fiókom, telve színes, és persze víztiszta plexidarabokkal. Az a baj, hogy
ez a fiók viszonylag új keletű, miközben a műszer plexije régóta hányódik.

Ez egy mini szúrófűrész csak sajnos semmit sem lehet vele elvágni. Egyszer úgyis
bekerül a szétszedtembe. Addig is tovább rejtegetem, mint múltam sötét foltját.

Végre előkerült a vonalzós fiók! Hiába vannak benne csuda dolgok, ha egyszer már rég nem használom őket. Ezek eredetileg fent voltak a lakásban, csak mivel feleslegesnek ítéltettek, idővel lekerültek a pincébe.

Ugyan nem tudok vele számolni, de egy logarléc azért minden jobb családba kell.

Ez meg egy annyira egy ötletes valami...
Tologatni lehet a papíron, miközben a kis ablakon jelzi, hogy mennyit toltuk.

Alul van neki egy ilyen hatalmas görgője. Mondjuk játszi könnyedséggel lehet vele
centinként egyeneseket húzni. Talán mondanom sem kell, hogy ez bizony orosz.

   Ez pedig itt már a trafótekercselős dobozom. Illetve ezek nem is dobozok, hanem fiókok. Szóval az úgy volt, hogy új bútor jött a céghez, a régi viszont nem kellett senkinek. Vagyis vitték szemétbe az összes asztalt. Én meg ugye - igencsak szemfüles módon - (hörcsögállat) az összes asztalból kihúzogattam a fiókokat.
   Először a melóban voltak bevetve, mert ezekkel gyönyörű rendet tudtam vágni a szekrényemben. Később, mikor egy költözést követően feleslegessé váltak, egy pincébe dobálva kallódtak. Végül hazahoztam őket. Itthon persze mindjárt teli is pakoltam a fiókokat, csakhogy az egymásra pakolt fiókok kezelhetetlenné váltak.
   Na ezért történt, hogy a következő selejtezéskor hoztam egy csomó bútorlapot. (szekrényajtó) Kellett még a projecthez egy rakás csavar, fűrészgép, és persze némi befektetett munkaóra is, mire végül sikerült hatalmas fiókos szekrényeket faragnom a bútorlapokból.

Erre a fiókra az van írva: Műanyag
Csak persze sajnos nincs benne a keresett darab.
Én sejtem merre lehet, de nem véletlenül nem ott kezdtem...

Ez itt ugyanis nem egy könnyen hozzáférhető fiók, hanem ez egy szemétdomb!
Ide szórtam be mindent az ágyneműtartóból, aztán rátettem a kábeleket is.

Fogtam és kidobtam a szekrényből a hatalmas kábeles szatyrot. Ezt vagy ki kellene dobnom, így ahogy van, vagy rendbe kellene szednem a tartalmát. A két megoldás közül jelenleg a harmadik, vagyis az "így marad" mellett döntöttem.

Hihetetlen, de nem kellett áttúrnom a kupacot,
mert amit kerestem, az ott volt épp középen!

Olyan amilyen, de ez az.
Televan festékpöttyel, amiket majd megpróbálók róla lemosni.

Minden tárgynak meg van a maga története, erről például sosem találnád ki micsoda!
Ez egy motorom teleszkópja, illetve annak a vascsőnek egy része, ami motor
hátsó teleszkópját helyettesítette. Képzelheted, milyen volt a motor...

Ezt talán már említettem régen. Ez egy általam barkácsolt tuner előlapja.
Persze fénykorában azért ennél jobban nézett ki. A más színű
betétek az előlapon a készülék belsejében érintő
szenzorokban folytatódtak, vagyis
motor vitte a mutatót...

Ez egy asztalos szorító. Mindig néztem a boltban, csak sosem vettem belőle, mert ugye minek? Aztán egyszer bútorépítés közben rájöttem, hogy sokkal kevesebb kezem van, mint amennyi az adott feladat elvégzéséhez kéne.

Ha nem láttuk volna az eddigi képeket, vagyis nem tudnánk miről
van szó, akkor ezt a fotót nézegetve nem is nagyon jönnénk rá!

Másnap reggel összegyűjtöttem a lakás különböző részeibe rejtett összetevőket.
Olyan ez, mint húsvétkor az eldugdosott tojások a kertben.
Milyen stílszerű, hiszen éppen húsvét van!

A műszer (majdnem) átlátszó plexijének már sokkal jobban sikerült
elbújnia, mint az előbb mutatott két nagydarab alkatrésznek.

A fenéklemez meg pláne nem látszik! Talán nem úgy kellett volna odatenni.
Ott van amúgy a szép új biztonsági bitkészletem tetején.

Irigy vagy mi? Van benne mindenféle bit, hogy soha
többé ne kelljen csavarhúzót formára reszelnem.

Az alját a gumilábakkal együtt visszacsavaroztam, a rövidzár dugót is megleltem.
Kedves családi történet, mikor kizártak a konyhába, mert nem nézhettem valami
filmet, én meg átdugtam apukám tápegységéből a rövidzár dugót a konnektorba,
hogyha én nem, akkor a többiek se tudják nézni! Ez volt az egyik első esetem
az elektromossággal való ismerkedés rögös útján...

Kicserélhettem volna fényesre, vagy lecsiszolhattam volna a rozsdát, de nekem
így tetszik. Vannak ám magyarázatok a tarsolyomban a lustaságra...

Azért nem nullán áll a mutató, mert hanyatt döntve fotóztam a műszert.
Persze erre az esetre is ki lehet egyensúlyozni a mutatót, de
ez a póz ennél a műszernél nem éppen megszokott.

Érdemes visszalapozni az oldal elejére, megnézni,
hogy milyen színük volt tisztítás előtt.

Szerintem szép lett. Illetve szép is volt. Egy kicsit ugyan bumfordi,
egy kicsit tank, de pont ilyen kellett legyen az engem túléléshez.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.