Tápegység kulcsos rendszerű főnök-titkári készülékhez
(24 voltos)

Kezdetben még úgy volt, hogy leviszem a kukába a tejes dobozt, s ha már úgyis
lementem, akkor elmegyek egy kicsit biciklizni. Miután kinéztem az ablakon,
azt kellett megállapítanom, hogy a biciklizési terveimnek lőttek, ezért már
csak a tejes doboz kidobási feladatra koncentráltam. Aztán persze ahogy
szoktam, eltévelyedtem, mert ha már úgyis lemegyek, akkor az EVA66
tápmaradványokat is leviszem a pincébe, és akkor már miért ne
kutatnám fel a C64-es tápegységhez magát a C64-et.

Ugyan a pincei polcokon turkálva ezekből a fellegekből semmi sem látszott, azonban
akad helyettük zavaró körülmény bőven másik. Már úgy értem, hogy annyi odalent
a boncolatlan kacat, hogy tán még akár az eget is eltakarnák, ha nem lenne plafon.

Akad itt egy hatalmas adag alumínium matrica, amivel mondjuk árnyékolni lehet
valami kényesebb elektronikát. Hever rajtuk egy ISDN router, éppen szemben
pedig a jelen alkalommal bemutatásra kerülő két darab kulcsos tápegység
terpeszkedik. Ha szűkre veszem a látószöget, akkor a lomokból csak
ennyi jut a képre. Sajnos a helyzet korántsem ennyire rózsás.
Mert ha csak egyet is hátrábblépek? Nagyságrendnyit
ugrik a látható tárgyak mennyisége! Persze
ez nem zokszó, csak dicsekszem.

Én szóltam előre! Természetesen nem csak most, és nem csak a kedves olvasónak,
hanem magamnak is. Mindig! De persze hiába kántálom, hogy ebből a gyűjtögető
életmódból egyszer még baj lesz. Mert ugye hallgatok én magamra? Ahogy ezt
a képet elnézem, valószínűleg nem. Már annyi projectem fut egyszerre,
hogy egyáltalán nem feltűnő, hogy rájuk indítottam egy újabbat.
Ennek az lenne a célja, hogy leürítsek néhány polcot, ahová aztán
ha ideiglenesen jelleggel is, de fel tudom pakolni a földre, valamint
mindenféle más, amúgy teljesen alkalmatlan helyre pakolt kacatokat.

Persze attól, hogy kihúzom a polc mélyéről ezt a két tápegységet,
majd kisvártatva visszateszem, attól még nem lesz több a hely.

Ellenben attól, ha ezt a telefon trükkös dobozt elbontom, attól már igen.

Ezt a hatalmas dobozt is kidobhatom a szemétbe, miután megmutattam a tartalmát.

Olyan helyre kis pakkot raktam össze magamnak, hogyha nem tudnám, hogy
felviszem a kacatokat a lakásba, egészen meg lennék magammal elégedve.

Először ebbe a lelakott példányba tekintünk bele.

Bevallom őszintén, hogy épp mint a múltkori tápegység boncoláskor,
most sem dereng, hogy milyen célt, illetve hol szolgált ez a doboz.

Ez azért egy meglehetősen trehány kivezetése az előállított tápfeszültségnek.

Ez pedig egy elég fura módja a tápkábel bevezetésének.

A működést visszajelző LED-ek hiányoznak.

A doboznak szép, kifejezetten arányos formája van.

Részemről meg mernék rá esküdni, hogy nem voltak csavarok a doboz hátulján.
Már úgy értem, hogy gyárilag. Régebben kétszer is újrahasznosítottam ezt
a fajta dobozt, ami mindkét esetben CB rádióhoz való tápegységet
jelentett. Úgy sikerül megkerülnöm az összevissza furkált előlap
problémakörét, hogy megfordítottam a dobozon a tetőt, minek
okán a szűzlemez hátsó lett az előlap. Majd keresek róla képet.

A gumiláb CB76-os telefonról származik.

Első betekintésre fennhangon kijelentettem, hogy nem én voltam az elkövető.
Vagy ha mégis, akkor egyrészt nem emlékszem, másrészt pedig letagadom.

Értem én, hogy a diódát így volt a legegyszerűbb hűteni, de attól még kifejezetten
pocsékul néz ki, illetve ellenjavalt a vasdoboz ház, mint vezeték alkalmazása.

Tudom én, hogy tőlem származik a doboz, meg a kondenzátort tartó hajlított
lemezdarabot is felismertem, de akkor is kellett rá aludnom néhányat,
mire beugrott, hogy mi volt ez az izé. Az egyik barátomnak volt
egy autósboltja, és hogy ne a kettőhúsz legyen kivezetve az
utcán a falra csavarozott kirakatokba, erről a 24 voltos
tápegységről lett megtáplálva a díszkivilágítás. Később
került néhány sárga villogó is, melyeket ezen okból 24
voltosra kellett alakítanom. Mindig mindent idehordtak!

A sárga villogókban található motorok zavarták a bolt CB rádióját, ezért került
beépítésre ez a szűrőmodul. De hogy ezt nem én gányáltam bele, csúnya
bekötésekkel, mindenféle rögzítés nélkül a doboz aljára, az biztos!

Ez a trafó eredetileg nem volt összeragacsozva, mert egészen biztos
vagyok benne, hogy több ilyet is szétszedtem, és áttekercseltem.

Ennek a huzalnak nem gyári a színe, hanem inkább égett.

Ennél én még akkor is szebbet forrasztok, ha csak rátüsszentek a drótokra!
Fogalmazzunk úgy, hogy Zoli barátom a tudását lelkesedéssel pótolta.

A kiégett biztosítékot pedig ezzel a darabka csupasz rézhuzallal,
ami amúgy hátulról volt rátekerve a biztosítékfoglalat lábaira.

A diódák jónak látszanak.

Nem mérek, hanem én meg csupasz drót híján a piros
műszerzsinórommal patkoltam meg a biztosítékot.

Az addig rendben van, hogy jómagam is csomót szoktam kötni
a kábelekre, mint legegyszerűbb tehermentesítési megoldás.

Na de ezt a csomót, ezt egészen biztosan nem én követtem el!

A tápegység doboza két milliméternél is vastagabb vaslemezből van.

Szóval sejtheted, hogy miket mondtam, miközben az 5 centi átmérőjű lyukat fúrtam
az előlapba a Tanért műszer bumszli mágnesének. A trafó maradt az eredeti, csak
áttekercseltem 12 voltosra. A stabilizátor meg úgy nézett ki, hogy egy LED
nyitófeszültségével megemelt talpú 7812-est megfejeltem egy (de
persze az is lehet, hogy több) teljesítménytranzisztorral.

Az elsőnek boncolt példány az elektromos kisszövetkezet gyártmánya.

Egy kicsit megtörölgettem a dobozt, mely tevékenységet valószínűleg
jobb lett volna még a tápegység szétszedése előtt megejteni.

Valamint ráírtam a tetejére, hogy le van benne égve a trafó. Ez azért sajnálatos,
mert ha nem lett volna leégve, akkor tudtam volna számára egy megfelelő
feladatot. Mivel 24 voltos, de csak két diódás, ezért a trafónak két
darab 24 voltos tekercse van, amiből végre sikerült volna
összehoznom egy 42 voltos tápegységet.

Kitettem az előszobába, hogy majd leviszem a másikkal együtt.

Aztán mégiscsak felkaptam, majd leszaladtam vele a pincébe, hogy végre fogyni
láthassam a lomokat. Komolyan sajnálom, hogy leégett a trafója, mert igen
szép lett volna, ha egy újabb használható trafós doboz kerül a polcra
a hálózati stabilizátor, meg a 220 / 110 voltos átalakító mellé.

Na most nekem ne lenne nagyáramú körkapcsolóm mestertrafóhoz? Nemhogy van,
hanem egyenesen oda volt készítve a polc szélére! Szóval az úgy lett volna, hogy
először letekertem volna a trafóról a szekundert, aztán meg vissza, csakhogy
kétvoltonként kivezetéssel. Ezzel a kapcsolóval lehetett volna állítani
a kimeneti feszültséget. Persze egyáltalán nem arról van szó,
hogy az előbb felvázolt tápegység megépítésében
a trafóhiány akadályozott meg.

Mert ugye trafóhiányról esetemben szó sem lehet!
Még trafószigetelő papír, és varnisch cső is akad a polcokon.

Gondoltam készítek egy fotót a gépről, amihez a 42 voltos
trafó kéne, csak valahogy nem akart fotózkodni.

Miután újra lesétáltam a pincébe, majd immáron nem felejtettem el bekapcsolni
a vakut, mégiscsak sikerült összehoznom egy képet a sarokban lógó motorról.

Még a maró is benne van! Csak ugye nem lehet használni, merthogy nincs miről.
Szokott itt lenni egy erősebb fajta labortáp, de az is csak 24 voltos. Ugyan
elműködik róla a gép, csak lassan forog. Mondjuk még lassan forogva
is úgy viszi az anyagot, hogy szinte vissza kell fogni. Ez a gép amúgy
olyankor jön jól (illetve csak jönne, ha lenne hozzá tápegységem),
mikor valami lehetetlen helyre kell összehozni egy bemarást.

A tápegység második példányának esetében (tanulva a múltkori hibából) egyből
a mosogatással nyitottam. Mondjuk ez az összekoszolt papírnak már mindegy.

Íme az eredeti állapot.

Meglehet, hogy ezt kellett volna beszúrni nyitóképnek, csak ugye ha az
éppen boncolt tárggyal kezdődne a cikk, az talán nem is én volnék.

Az "Ü" betű azt jelenti, hogy üzemben, míg a "Z" annyit tesz, hogy zárlatban.
Elsőre talán egy kicsit furán hatnak a doboz tetejére szerelt
LED-ek, csakhogy ez nem a doboz teteje!

Merthogy a doboz a két fülecskénél fogva fel volt lógatva a falra. Vagyis amit
korábban előlapnak néztünk, az az oldala nézett lefelé. A LED-es fele meg
előre. Mese nem volt, az utasítás szerint így kellett felszerelni! Kulcsos
készülékhez, teleppótlónak. Az úgynevezett kulcsos készüléknek
azért ez volt a neve, mert telefonkulcsokból volt a kapcsolósora.
A kulcsosok alapvetően a helyi alközpont tápfeszültségéről üzemeltek.
A különálló tápegységre olyankor volt szükség, ha nem volt alközpont, vagy
tegyük fel túl messze volt ahhoz, hogy a 24 vagy 48 voltot csak úgy egyszerűen
odavezessük. Az átmérő 0,6-os (gyengébb kábelek esetében csak 0,4-es) vezeték
ugyanis egyáltalán nem való arra, hogy bármit is működtető tápfeszültséget
vezetgessünk rajta. Persze kapucsengőnek megteszi, csak ugye egy
telefonközpont, ha még oly kicsi is, mint a kulcsos, egy
csengőnél azért jóval többet fogyaszt, mikor
nekiáll rajta világítani a rengeteg
apró színes lámpácska.

Ugye mondtam, hogy eredetileg nincs a hátán csavar! Mondjuk ez a fele csak innen
nézve a háta, mert mikor felszereljük a falra, akkor ez a része lesz felül. No persze
nem arról van szó, hogy ez egy ilyen felettébb zavaros konstrukció lenne, hanem
csak arról, hogy ez a tápegység nem kifejezetten erre a célra készült. Eredetileg
valószínűleg éppen úgy állt, ahogy látjuk, vagyis az alján található gumilábain.
Aztán felmerült az igény, hogy kéne egy táp a kulcsos készülékekhez,
mire fel két darab vaslemezzel falra szerelhetővé alakították.

Na most ha ez a része állt lefelé, akkor a takarítónő úgy kapcsolta
le törölgetés közben, hogy még csak nem is tudott róla!

A másik doboznak nem voltak az alján hűtőlyukak.

A gumiláb jelen esetben nem fekete, hanem fehér.

Ezek nem holmi egyszerű aljzatok banándugókhoz, hanem ezek úgynevezett
műszercsavarok. Az a lényegük, hogy nem csak dugót lehet beléjük
dugni, hanem a csupasz vezetéket is meg lehet velük fogatni.

Itt nincs odabiggyesztve műanyag darabka a hálózati kábel bevezetéshez.
Gondolom időnkét változott a konstrukció.

Akarom mondani egészen biztosan változott, merthogy ezt a hagyományos lemezelt
trafós változatot még sosem láttam. Emlékeim szerint épp azért gyűjtöttem be ezeket
a tápegységeket (már ha épp lehetőségem adódott rá), merthogy hiperszil trafó volt
bennük. Valamint ha az általam CB tápegységgé alakított példányokban lett
volna belül hűtőborda, akkor biztosan nem kínlódok vele, hogy
kivarázsoljam őket a vaslemez doboz hátára.

Emlékeim szerint, ami változatokat én láttam, azokban ennél sokkalta egyszerűbb
felépítésű volt az elektronika. Beszúrom ide alább a tápegység gépkönyvét,
mert csodálatos módon az is oda volt mellé téve a pincében a polcra.

Beütöttem a Google-be, hogy Gyáli út 22, erre fel elsőre kidobott egy utcaképet.

Mégpedig ezt, amin ki van írva a kapu fölé: Távközlési Ipari és Szerelő KFT.
ami rövidítve TÁVISZ

Ebből a papírból kiderül, hogy 1990-ben gyártották. Ekkoriban már levált a cégről
az alközpontos üzletág, valószínűleg ezért nem találkoztam ezzel a típusú (belsejű)
tápegységgel. Valamint kiderül a mérési jegyzőkönyvből az is, hogy ugyan
stabilizált tápegység a szerkezet neve, a kimeneti feszültsége
attól még nem igazén nevezhető valami stabilnak.

Mivel a leírás magáért beszél, nincs mit hozzáfűznöm, ezért itt ragadnám meg
az alkalmat, hogy elmeséljem, hogyan is lehetett ilyen tápegységet szerezni.
A "szerez" kifejezés a szocializmusban a rendszerbe épített lopási lehetőséget
jelentette. A szerzésnek persze nem csak az volt a lényege, hogy szebben hangzik
a szereztem mint a loptam kifejezés, hanem a szerzésnek normális esetben az is
kritériuma volt, hogy a megszerzett valami sehonnan se hiányozzon. Ennek
tükrében meg lehetett szerezni jelen esetben ezt a tápegységet olyankor,
mikor mondjuk épp leszerelte a szerelő (én) az egész kulcsos rendszert.
Mert ugye a tápegység az tartozék volt, nem szerepelt külön a leltárban,
vagyis nem keresték rajtam. Aztán meg lehetett szerezni ezt a tápegységet
vadonat újonnan is, mégpedig úgy, hogy az ember egyszerűen nem
szerelte fel, hanem a kulcsos készüléket mégiscsak inkább
a helyi alközpont teleppótlójáról táplálta meg.

Bla bla bla...

Alkatrészlista

Kapcsolási rajz

Mechanikai elrendezési rajz

Alkatrész beültetési rajz

Ez pedig annak a tápegység változatnak a rajza, amire emlékeztem.
Vagyis jól emlékeztem, abban valóban alig volt néhány alkatrész.

Nagyon precízen van odafogatva a hálózati kábel.
A csomós megoldásaimhoz képest mindenképp.

Mivel a trafó 27 voltos, ezért alkalmatlan a 42 voltos tápegység építési feladatra.
Persze ha kétszer 27 voltos lenne, akkor is kitalálnék valamit, hogy miért nem jó.

Hírtelenjében nem találtam feladatot egy 24 voltos és 1 ampert tudó rövidzár
ellen védett tápnak, de ha ez a későbbiekben mégiscsak bekövetkezne,
akkor egyszerűen csak odanyúlok a polcra, és leveszem. Vagyis
úgy döntöttem, hogy nem szedem szét, nem rombolom le.

Mondjuk nem ártana kipróbálni, mielőtt elteszem későbbi felhasználásra,
csakhogy hiányzik a hálózati kábel végéről a villásdugó.

No de nekem ne lenne, nekem ne lenne?

Mi lenne, ha a földelt villásdugó felszerelése helyett
inkább az egész hálózati kábelt cserélném ki?

Nos ez meglehetősen komplex feladat lenne, ugyanis a tápegység a rajzán ábrázolt
kapcsolási megoldással ellentétben, nem a két biztosítékkal kezdődik (amúgy ez
volna az igazi), hanem a hálózati kapcsolóval. A kapcsoló alul van a dobozban,
vagyis ki kéne hozzá szerelni, hogy rá tudjam forrasztani az új kábelt. Na most
ha egy ilyen egyszerű feladattal szembekerülve lemondok az adott megoldásról
(kövér kábel kicserélése hajlékonyabbra), akkor mégis hogyan fogok nekiállni
trafót tekercselni? Meglehet, hogy sehogy? Márpedig kéne az a 42 voltos táp.

Miközben én a trafótekercselés problematikáján merengtem mélán,
a villásdugó - szinte oda sem figyelve a feladatra - felszerelődött.

A power LED rendben. Természetesen a rövidzár tűrési képességet
is kipróbáltam. Abban sincs hiba. Mondjuk miért is lenne,
mikor ez a tápegység valószínűleg nullkilométeres.

Azt tudja, ami rá van írva. Szóval ez azért nem egy kínai tápegység.

Ezt a két tartófület először még be akartam fordítani, hogy ne kifelé, hanem
a doboz belseje felé álljanak, de aztán mégiscsak inkább leszedtem
őket, mivel nem tartottam valószínűnek, hogy valaha is
falra kívánnám szerelni ezt a tápegységet.

Ha már egyszer lepucoltam, gondoltam maradjon is így!
A tisztántartási feladatra éppen megteszi a folpack.
Így a pókok sem tudnak belemenni a pincében.

Olyan rohamtempóban haladok, hogy már a negyedik tételt
ikszelem ki az idén felboncolandó bármik apró listájáról.

A pincébe visszahozott tápegységet elsőre automatikusan rátettem a másik tetejére,
mely tettem folyományaként beroggyant a Sokol rádiókat tartalmazó
papírdoboz teteje. Ettől úgy felment a vérnyomásom!

Hogy már majdnem száz lett!

Aztán ahogy ott tébláboltam a pincében, a szokásos határozatlanságommal, egyszer
csak beakadt a lábam valamibe, de úgy, hogyha nem kapom el a polc szélét,
simán felborulok! Mondjuk szó se róla, csakis magamat okolhatom,
hiszen én hagytam a minap a földre dobva ezt a paplanhuzatot,
amivel bár ezen a képen nem igazán látszik, a trafókészletemet
szoktam volt letakarni, hogy ne porosodjon. Tessék, ez is kész!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.