Oldószer és gázérzékelő
(jobb ezt lóbázni, mint felrobbanni)

Elkészítettem ezt a képet, letettem a polcra a kamerát, majd immáron nem
az apró kijelzőn át figyelve a látványt, menten rá is kérdeztem magamtól,
miszerint ugyan hová lett innen a gázérzékelő. Már csak azért, mert
még odafent eldöntöttem, hogy ma érte fogok lejönni.

Fényorgona megvolt, IMI ventilátor megvolt, a rovarirtós palackban pedig
ecet van (a jól működő spricnije miatt tartom benne), amivel
a gázérzékelő bőrtokját áll szándékomban lefújni.

Mert a múltkori esőzések miatt a pince folyosóján álló víztől
úgy megugrott itt a páratartalom, hogy amin volt mit ennie
a penésznek, azon igen sajnálatos módon megtelepedett.

Az ecet - ha nem is pont erre való - de attól még erre a célra is megfelel.

Míg a bőrtok odalent maradt, magát a műszert felhoztam, majd áttöröltem egy vizes
szivaccsal. Oly jól sikerült a száradás idejére elhelyeznem, hogy a műszert ebéd
után keresve, komolyan elgondolkodtam rajta, hogy nem hagytam-e odalent.

A kézszárító masina, az bezzeg milyen látványosan terpeszkedik már azon a széken?

Íme a mai boncolásom tárgya. Ez úgy működött, hogy vitte magával a kolléga
a vállán az apró bőrtáskában, s belógatta az érzékelőt az aknába, hogy
le szabad-e menni, vagy nem, mert mondjuk valami gáz van.

Bár ennek az érzékelő fejnek is nekifutottam, de ezt végül nem szedtem szét,
mert nem volt mivel rámozdulnom azokra a háromszög fejű csavarokra.
Mondjuk ha legalább nem lettek volna besüllyesztve. No de így...

Amúgy igen méretes egy példány.

Akit esetleg közelebbről is érdekel, az rákattint
a képre, majd körbeolvassa a feliratokat.

Nekem ez tetszett közülük leginkább. Arra a gondolatsorra mozdultam rá, amint
bemegyek a boltba, köszönök egy nagyot, majd a mit parancsol kérdésre
jól artikulálva megpróbálom kimondani a gázérzékelő nevét. Elhaló
hörgésemre reagálva, vagy kapok egy ilyet, vagy ha esetleg
korábban mentőzött az eladó, akkor intubálnak.

Na most ha úgy látod, hogy az előlapon egy kissé mintha csálén állnának
a vonlak, az nem a képzelet játéka, és még csak nem is attól van, hogy
részegen csálén tartom a kamerát. Vagyis bárhogy is forgattam
ezt a képet, ez bizony csak nem akart kiegyenesedni.

Bekapcsoltam, mire fel nekiállt csipogni. Amúgy ez neki a dolga. Mármint az, hogy
vészjósló csipogásával jelezze, ha úgy érzi, hogy valami gáz van. Most épp azt jelzi,
hogy ki van benne merülve az akku. Ebben nem az a csodálatos, hogy még ezt is
jelzi, hanem az, hogy ezt 7 (hét) év garantált punnyadás után teszi! Ezt a 7 évet
ráadásul úgy kell érteni, hogy a cikk írásának időpontjához képest ez a műszer
7 évvel ezelőtt már ott volt a polcon. Emlékeim szerint ezt megelőzően úgy két
évig nem is volt kulcsom a Salgó polcos pincéhez, mert azt akkor még a ház lelke,
vagyis Pista bácsi őrizte. Amúgy meg valószínűleg részemről sosem kapott töltést,
hiszen nincs is meg hozzá az eredeti töltője. Tényszerűen az van, hogy míg csak
a múltkori rámoláskor elő nem került, már eleve a műszerre sem emlékeztem.

Annyira jellemző volt a szocialista iparra, hogy bármit is gyártottunk, a végén nem
feltette valaki az i-re a pontot, hanem odab*szott egy ablakocska mögé csálén egy
LCD kijelzőt, vagy a hátlapra valami figyelmeztető címkét, természetesen szintén
srégen, hogy talán meg sem tudtunk volna lenni nélküle, ha nem
sikerül valamivel belerondítanunk a termékbe.

Na tessék! Ezen a táblácskán is ferdére sikerült a felirat.

Ráadásul eredetileg nem is ragasztani, hanem még csavarozni akarták, illetve ennél
nagyobb volt, s a felesleg levágásakor egy kissé ferdére sikeredett a felső széle.
Valamint figyeljük meg, mennyire nem egyezik a beütött számok mérete.
Amúgy pedig az utolsó mondat az egészben a legizgalmasabb.
Akkumulátorcsere csak robbanótéren kívül!
Nem is cserélhető az akkuja!

Tölteni viszont legalább lehet.

Ez annyira szép...
Ezt úgy lelopnám róla...
Ha még nem az enyém lenne...

Ezt a félbetépett tápcsatlakozót már többször is ki akartam dobni
a dobozból, de végül mindig megkegyelmeztem neki. Mert
ugye most is ő volt ez egyetlen illeszkedő példány.

A lábai még egyenesen állnak, maga a kijelző azonban már egy kissé ferde.
Az i-re a pontot, azt persze a kijelzőn belül csálén álló számok teszik fel.

Ez egy apró szerszámkészletet a Lidl-ből. Ha meglátod, nyugodtan megveheted.
Egyáltalán nem volt drága, és már többször is kihúzott a slamasztikából.

A rövid csavarokkal semmi gond, de a hosszabbakat az ujjaim
közt megpörgetve, tisztára olyan érzetet keltettek bennem,
mintha mondjuk két darabból lettek volna összekalapálva.

A doboz hátuljából kihúzott téglaszínű valami, na az az akkumulátor.

Kicsit már elindult a romlás útján, de ha figyelembe vesszük, hogy a gyári száma
alapján valószínűleg 1983-ban készült, akkor az azóta eltelt több mint
harminc év tükrében, szóval ez nem igazán róható fel neki.

Gondoltam van valami a puhább rész alatt, de
csak egy buborék, illetve légzárvány volt.

Mivel kilógott belőle a zöld vezeték vége, én meg ugye nyilvánvalóan
meglehetősen kíváncsi természet vagyok, így azonnal kipiszkáltam.

Miután leszereltem a műszerről az előlapját, előtűnt a frontpanel.
Azért hívom frontpanelnek, mert van mögötte egy másik is.

Ez ni!

Ez a harmadik pedig az előző mögül került elő.

E mögött viszont már nem volt több panel, innen már közvetlenül az akkumulátorhoz
vezetnek a kábelek. Na most ha az embernek van csavarhúzója a szétszedéshez,
meg persze pákája a forrasztáshoz, akkor cserélhető az akku. De nélkülük?
Ezt a megjegyzést természetesen a hátlapi figyelmeztető felirat tükrében
tettem. Gondolom lehetett ennek a műszernek egy olyan változata is,
melyben az akkupakk még nem fixre kötött volt, hanem csatlakozós.

Ezen a képen elég érdekesen néz ki szegénykém.

Így kiterítve, illetve elrendezve, azért már sokkal jobban átlátható a konstrukció.
Amúgy szedtem már szét hasonló funkciójú műszert, csak az narancssárga volt.

Ez itt a frontpanel hátulról.

Egy ilyen IC a 80-as években valóságos kincsnek számított!

Mivel egyetlen alkatrészére sem fájt a fogam, így nekiálltam és összeszereltem.

Ezt a kapcsolót majdnem elfelejtettem megmutatni.

Már majdnem visszatoltam a helyére az akkupakkot, mikor mégiscsak úgy
döntöttem, hogy csak megnézem már, hogy milyen akku van benne.
Mert ugye 7 évig megtartani annyi töltést, hogy még csipogjon
róla egy áramkör, az azért nem semmi produkció!

Nyolc darab góliát elem méretű akkucella van benne.

Elsőre az a kérdés merült fel bennem, hogy akkor most román vagy francia?
Mivel a felső sor végének semmi köze Romániához, hiszen az a vörös
színű gumiborítás alatt is folytatódik, s mivel Romainville egy
francia kisváros, így valós a made in France felirat.

Ezek a gumitörmelékek már nem jönnek velünk tovább. Amúgy elvégeztem a
műszerrel egy kísérletet. Miután valamicskét feltöltődött az akkuja, odafogtam
az érzékelőhöz egy gázöngyújtót, hogy bejelez-e a nyilvánvaló robbanásveszélyre.
Épp kezdtem volna örülni, hogy elindultak a kijelzőn a számok, illetve felhangzott
csipogás, majd sajnálattal vettem tudomásul, hogy csak újra lemerült az akku.

Toltam bele a töltést néhány órán keresztül. Természetesen csakis azért, hátha élek
még tíz év múlva, hogy újra meglepődjek rajta, hogy még mindig csipog. Vagy ha
én azért talán már nem is élek, de akkor hozza csak rá a frászt a lomtalanítókra!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.