A Miniplex géppel ellentétben, ehhez a szerszámhoz járt ez a dugasztáp is. Már úgy értem, hogy mind gyárilag, mind pedig a piacon, ahol mindössze 700 forintért sikerült megkaparintanom ezt a csodát.
   Hogy minek vettem meg? Pláne úgy, hogy van belőle itthon működő kicsi és nagy is? Nos azért, mert bár ez is kicsi, azonban - a hagyományos felépítésűvel szemben - ebben van a tokmány mögött egy plusz csapágy.

   Nem azt akarom mutatni (bár azt is), hogy egy kissé csálé a matrica, hanem azt, hogy ez a tápegység mindössze 700 milliamperes. Ez a gyengeség olyankor számít, mikor terhelés éri a gépet. Márpedig én szoktam terhelni. Persze nem úgy, hogy átmérő hármas csigafúróval fúrok vele ötös laposvasat, hanem úgy, hogy oldalról odanyomva marok vele panelt. Épp ezért az oldalirányú terhelés miatt fog jól jönni az a plusz csapágy.

   Mivel a piacon csak az az egy befogópatron járt hozzá, ami épp benne volt (az persze lehet, hogy gyárilag sem volt hozzá több), nekiálltam átnézni a készletet, hátha akad itthon olyan, ami méretre megfelelő.

   Mivel ez már a ki tudja hányadik ilyen apró fúrógépem, mindjárt két beleillő méretű patront is találtam. Az egyik épp stimmelt a mérete okán elsőként kezembe akadt csiszolóhoz, ezért ezzel a kombinációval próbáltam ki, hogy mit tud az apró motor egy a tápegységemhez képest gyenge dugasztápról járatva.
   Bár érezhetően gyengébb, mint amihez amúgy szokva vagyok, de ettől eltekintve azt kell mondjam, hogy nem is olyan rossz! Szóval ez akár magában is használható. Már persze attól eltekintve, hogy valami iszonyú hangja van. No de semmi sem lehet tökéletes...

   Még ez az amúgy pontos digitális mérleg se, ami folyton azzal szórakoztat, hogy fele akkora súlyúnak mond, mint amennyi éppen vagyok. Néhány hete még úgy működött, hogy ha kivettem belőle az elemet, akkor legalább néhány mérés erejéig jó volt. Most már csak egyetlen mérés erejéig jó, mert ha csak egy pillanatra is leszállok róla, akkor azonnal megfelezi a súlyomat. Ez mondjuk még nem lenne akkora baj, hiszen mit nekem egy kétjegyű számot fejben megszorozni kettővel, azonban egy kicsit még le is von belőle. Már úgy értem, hogy nem 78, hanem 81,5 kiló vagyok, amit a kijelzett 39-es számból nehéz fejben kiszámolni. Meg persze miért is kéne, mikor egy ilyen mérleg épp a súly pontos kijelzésre lett megalkotva. Az ugyan igaz, hogy ezt a mérleget a szomszéd ház előtti kukában találtam, s valószínűleg nem véletlenül dobták ki, épp mint ahogy a ma bemutatásra kerülő jópofa csajos szerszámot sem.

   Hogy mit keres itt ez a kép? (mármint azon felül, hogy ez az ebédem) Szóval az úgy volt, hogy épp akciós volt a Lidl-ben a mindenféle Miniplexhez való tartozék, csakhogy nem most, hanem még a múlthéten. Mivel sem a közeli, sem a távolabbi nagyobb boltban nem maradt az általam áhított polírozó készletből (pontosabban szólva egyikből sem), mérgemben vettem fél kiló halat. Ez persze csak egy része, mert úgy kb. négyszer ennyi volt, de mind megettem! Mivel a hal egy annyira súlytalan étel, hogy nehéz vele jóllakni, ezért a mai ebéd után nem borultam fel, hanem egy szusszanás után menten visszatértem boncolásom tárgyához.

   Mikor ezeket a kényelemesen hozzáférhető (vagyis nem rejtett) csavarokat megláttam (megjegyzem még a vásárlás előtt a piacon), az erőst rásegített azon vágyamra, miszerint ezt a masinát márpedig nekem meg kell szereznem. Mert ugye ha szét lehet szedni, akkor valószínűleg javítható. A javítás igényére pedig abból asszociáltam, hogy a gép tokmányát pusztán kézzel megpörgetve, rémes visító hang volt hallható.

   A gomb a tengely rögzítésére szolgál. Ez a funkció ahhoz szükséges, hogy ki tudjuk tekerni, vagy épp ellenkezőleg, meg tudjuk szorítani a tokmányt. Mivel a tokmány nem lötyög, ezért teljesen egyértelmű, hogy a mögötte látható fém részben van egy plusz csapágy. Hogy aztán ez adja-e a kellemetlen visító hangot, vagy maga a motor, az majd mindjárt kiderül.

   Egy kissé ugyan már kopott, de melyik szerszámom nem az? A gyalum és a kisebbik körfűrészem mondjuk most épp nem, mert azokból nem is oly rég vettem újakat. A gyalut például ki sem bontottam, mert még nem támadt rá szükségem.

   Miközben én nagyban a gép elejével voltam elfoglalva, ez a két nyomorult azzal szórakoztatott, hogy háromszor is nekiindult felderíteni a terepet, aminek persze az lett a vége, hogy az íróasztal lapjának széléhez érve lezuhantak. Így viszont már nem fognak! Gondoltam botorul, de aztán csak sikerült az egyiküket fellökni, mire fel újra elgurult az asztal széléig, ahol aztán ismét a mélybe vetette magát.

   Hogy ne csak a szétszedhetetlennek bizonyuló tokmány, valamint a folyton elguruló alkatrészei bosszantsanak, a megszokott helyett ez a két másik csavarhúzó akadt a kezembe. Aki ezeket a nyeleket tervezte, annak részemről meg van ítélve egy kerékbe törés. Mert ugye szépnek szép, azonban használhatatlan.

   Bezzeg erre a csúnyácskára úgy rá lehet fogni, hogy abba valósággal belesajdul az ember ujja! Most, hogy itt van előttem ez a Reydoz felirat, az interneten utánanézve azt láttam, hogy sajnos már ők is inkább szép, mint jó fogású csavarhúzó nyelekben utaznak.

   Pedig még azt is megpróbáltam, hogy ráfogok a tokmány mögötti részre, majd tolom, húzom, tekerem, de semmi. Az persze lehet, hogy van valami a tokmány mögötti gumiborítás alatt, azt azonban nem akartam onnan letépni.

   Arra viszont még nem jöttem rá, hogy a porolásra használt apró kefém mitől esett szét. Ez a valami ugyanis eredetileg úgy nézett ki, mint mondjuk egy ormótlan fogkefe, csak az idő előrehaladtával megszűnt a kontinuitása.

   Itt aztán kimaradt egy csomó semmitmondó kép, melyek persze valójában el sem készültek, ugyanis annyira csorgott mindenből az a k*rva WD40 (mert ugye olyat nem tud az a nyomorult palack, hogy csak egy kicsit nyomom meg, mert épp csak egy cseppnyi kell belőle), hogy közben hozzá sem mertem nyúlni a kamerához.

   Miután (a szétszedhetetlensége okán) pusztán szemből kapott a csapágy némi WD40-et, valamint a motor mindkét vége is, a szerszám hangja visszaváltozott a megszokott stílusúra. A változás persze akkor lenne igazán értékelhető, ha nem felejtettem volna el megörökíteni a masina vásárláskori hangját.

   Mivel terveim szerint nem ez a kicsi, hanem a nagy sárga gép fog lekerülni a pincébe (persze nem most, hanem majd idővel, mikor lesz végre odalent hely), ezért a rózsaszín Miniplexet ebben a bal alsó fiókban helyeztem el, melynek tartalmát valószínűleg az apró elmaradások a lakásban négy című projectem keretében fogom újrarendezni. Amennyiben mégsem akkor majd valamikor máskor...