ITT stereo recorder 82 Hi-Fi deck
(azért vettem meg, mert szép fényes)

Megígértem magamnak, hogy minden héten szétszedek innen valamit.
Ha be is tartom, akkor két hónap múlva már nem lesz itt
semmi. Hát, erre azért kíváncsi leszek...

Ezt a magnót azért vettem meg, mert egyrészt igen szép fényes,
másrészt meg olcsón is adták. Az utóbbi volt az erősebb érv.

Nincsenek rajta különösebb használati nyomok, szinte olyan mint egy új.
Vagy nem használták, vagy kíméletesen tették.

A műszerei ugyan picik, de azért szépek.

Számláló, középen a számláló nullázó gombja, jobbra a kazettaajtó nyitógombja.

Jobbra a pillanat állj kapcsolója, míg a balra fent látható lyuk egy igen kedves dolog.
Ugyanis azon az apró lyukon egy vékony csavarhúzóval benyúlva, be lehet állítani
a fejet. Vagyis egy hibás fejbeállítású magnóval készült felvételt is normálisan
meg fogunk tudni hallgatni, mondjuk a havertól kölcsönkapott kazettáról.

Megszokott sorrendben elhelyezett kezelőgombok.
A nyomógombok felületén sem látszik meg a használat.

Beállítható, hogy a felvételi szintszabályzás automatikus legyen-e, vagy kézi.
Én a részemről a kézire szavazok. Az automata ugyanis műsorszünetben
feltolja a zajt, és az nagyon rondán hangzik! Az Fe a normál kazettát
jelenti, a Cr pedig a krómdioxidosat. A piros lámpácska a felvételt jelzi.

A kazettaajtó szokatlanul nagy. Pontosabban szólva nem nagy, hanem széles.
Érdekes módon a bal felé eső rész mögött belül nincs semmi.

Mekkora szám volt a tolópotméter, mikor a 70-es években megjelent a boltokban...
Aztán az ember hazahozta, majd belegondolt, hogy ezentúl 8 centi hosszú,
és 3 milliméter széles lyukakat kell készítenie az erősítő előlapjára.

Jól cseng a fülemben ez a márkanév.

A csatlakozók a magnó elejére kerültek. Itt mondjuk mindig hozzájuk lehet férni,
cserébe folyton látszanak. Vagyis finoman szólva ez nem valami szép megoldás.

A 82-es szám valószínűleg a gyártás évére utal. Szóval ez nem egy mai darab.

Látszik rajta, hogy volt már szétszedve, mert a feliratos
lemezt nem sikerült a helyére illeszteni.

Biztosíték csere előtt húzzuk ki a konnektorból.
Ez egy értelmes, megszívlelendő tanács!

Patkolva van a biztosíték, ami nem egy jó ómen!

A tolópotméter gombja egészen formás. Sajnos a másik hiányzik.
Először azt hittem, hogy maga a potméter is törött.

De aztán kiderült, hogy a megszokottól eltérően, itt nem a potméterből lóg ki amire
a gombot rá kell dugni, hanem a gombból lók ki, amit a potméterbe bele
kell dugni. Mindegy, mert akkor sincs hozzá másik gombom.

Szép ez a magnó, bár ez is csak egy üzleti fogás a vásárlók zsebének kifosztására.
Úgy értem nem a szépsége, hanem a sztereó magnó. Jobban mondva a kazettás
sztereó magnó. Ezekre a kezdeti sztereó deckekre ugyan ráírták, hogy Hi-Fi,
de aki hallotta őket szólni, az bizony pontosan tudja, hogy mi az igazság.
Egy korabeli (kicsit szorulós, mert ugye mind olyan volt) kazettával
egy ilyen magnó undokul nyávog, zajos, sávhatárolt hangú.
Viszont szép fényes, meg sztereó, meg Hi-Fi...

A kazettaajtón még nincs lassító mechanika, de azért nem nyílik túl durván.

Ez egy nagyon csúnya megoldás! Hát nem volt a közelben
egy megfelelő hosszúságú ötös csavar?

A biztosíték sajnos sohasem ég ki csak úgy!
Ha a biztosíték kiégett, akkor ott valaminek történnie kellett.
Javításkor nem csak az okozatot kell elhárítani, hanem magát az okot kell megkeresni.
Ráadásul a marhája nem jött rá, hogy ebbe a gépbe csak egy biztosíték kell!
A hálózati feszültségválasztó kapcsoló maga a primerköri biztosíték.
Ez a vastag drót most arra kényszeríti a magnót, hogy a trafó
110 voltos tekercsén keresztül vegye be a 230 voltot.
Kíváncsi leszek, maradt-e még benne valami élet.

Ez a magnó kívülről sokkal szebb, mint belülről!

A hálózati trafó szépen le van árnyékolva.

Rengeteg drót van mindenfelé. Nem is bolygatom, mert még letörök valamit.

Ez a kondenzátor erősen utólagos beépítésnek látszik.
Annál is inkább, mert a párja a panel másik szélén nem azonos méretű.

Ez a mechanika nekem annyira ismerős... Ez persze nem is csoda, hiszen ez ugyanaz
a felépítmény mint a korábban már felboncolt N2202-es Philips. A különbség csak
annyi, hogy a Philipsnek tolókaros a vezérlése, ennek meg ugye nyomógombos.
A mechanikát nagyban leegyszerűsíti a kép közepétől kissé balra látható
soklábú kapcsoló, ami a motor forgásirányát megfordítja, mikor
visszafelé tekercseljük a kazettában a szalagot.

Ez bizony befőttes gumi, ráadásul rosszul is van feltéve, mert
ebben a fajta mechanikában eredetileg két ékszíj van.

A motor fordulatszám szabályozó áramköre ugyan külön panelen van, árnyékolva
azonban nincs. Ez nem egy jó jel, mert ez a panel igencsak képes megszórni
zavarokkal a magnó hangját. Ezért van az, hogy ezt a panelt később
beszerelték a motort árnyékoló vasdobozon belülre.

A belső beállító elemek árnyékolva vannak.

Gondoltam csak van valami a papírlap alatt.

De semmi, csak ide van bekötve a hálózati zsinór.
Kedves dolog az a papír takarás, nem tapizik bele az ember a 230 voltos betápba.
Ez a részlet érdekesen alakult az ennél a gépnél modernebb magnóknál.
Valami számomra érthetetlen okból a hálózati zsinór és a trafó
primer tekercsének összekötése a dobozon belül egy
külön csatlakozón van, de teljesen csupaszon!
Ilyen például az AIWA F220-as deck,
de a Pioneer CT3-as is halálos.

Ötletesen átszereltem a hálózati feszültségválasztó kapcsolót
a 230 voltos feszültségnek megfelelő helyzetbe.

A magnó továbbra is halott, konkrétan semmiféle életjelet sem ad. Ez amúgy nem is
csoda, ugyanis a panel alatt található szekunderköri biztosíték is szakadt.
A képen az látszik, amint éppen áthidalom a csipeszemmel.

Elég érdektelen látvány egy műszer feneke, meg egy tolópoti széle. Nem akarom
szétverni ezt a magnót, ezért be kell érnünk az ilyen félresikerült képekkel.

Ez viszont egy jó kép, jól látszik rajta a magnóban uralkodó rendezetlenség.

Elmondom, mivel nem látszik. Balra egy tuchel aljzat popsiját látjuk, kicsit jobbra
pedig egy kapcsolót. E kettő kombinációjából született meg a kapcsolós tuchel.

A szekunder biztosítékhoz nem volt valami egyszerű hozzáférni.

Mindkét biztosítékot megpatkoltam.
Van olyan gonosz dolog mint a drótozás, de ez legalább stabil!

A gyorspörgetés nem működik.

Mégpedig azért nem, mert hiányzik innen egy picike ékszíj.

Meg mertem volna rá esküdni, hogy van egy átalakítóm dominó tuchelhez.
Valószínűleg tényleg van, csak rajta van egy döglött fejhallgatómon.
A fejhallgató meg valahol a pincében lapul, egy dobozba zárva.
Ennek a magnónak a hangját most nem fogjuk meghallgatni!

Ez egész jó kép! Legalábbis ahhoz képest, hogy
a kazettaajtó ablakán keresztül készült.

Ha rákötném az erősítőre, akkor biztos szólna, hiszen mozog a műszer.
De lusta vagyok, és nem kötök semmit sehova!

Ahogy így elnézem a csavarokat, ez a magnó többet volt szervizelve, mint használva!

A hálózati zsinórt összebandázsoltam, hogy ne lógjon itt nekem szanaszéjjel.

Na ki gyűjt old hifit? Ki ad ezért a régi magnóért valami más kincset?
Ez persze mára már rég nem kérdés, mert mint ahogy általában
a többi is, úgy ez a szép kis magnó is igen gyorsan elkelt.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.