A mai napra kitűzött feladatom szerint ezeknek a holmiknak estére mind el kell tűnniük a piros kosárból. Ezt azért éreztem szükségesnek célként kitűzni, mert egyrészt nem látszottak fogyni a pincéből az utóbbi időben beszerzett lomok, másrészt szükségem van a piros kosárra a megszáradt ruhák fregoliról történő leszedésekor, míg harmadsorban a jelen képen épp hátulról látható apró hangfalakra támadt egy kiváló újrahasznosítási ötletem.

   Ezeket amúgy egy kiváló barátomtól kaptam, mivel nála már rég megkapták a felesleges kacat besorolást. Hogy nekem mégis mire kellenek? Na jó, elmondom... Szóval az van, hogy a valós időben még mindig itt hever a polcon egy régi, még ferde előlapos SANYO deck, ami már csak azért porosodik, pláne foglalja a nálam valahogy mindig kevés helyet, mert az egyik csatornája gerjed. Hogy a gerjedés okát megtaláljam, ahhoz persze rá kellene dugnom egy erősítőt, hogy halljam ha megtaláltam a hiba okát.
   Hogy miért nem dugom rá ami van? Azért nem, mert nem szeretném, hogy rám hozza a frászt a QUAD405-ös 100 wattja, valamint a szomszédokat sem szeretném a zajjal felidegesíteni. Szóval kellene egy olyan apró erősítő, ami annyira csekély teljesítményű, hogy azon hallgatva senkit sem zavarna a magnó gerjedése.
   Hogy erre a nemes célra megtenné egy a magnóhoz csatlakoztatott puszta fejhallgató is? Most mond már... Ugyan ki mondta, hogy nem szoktam a dolgokat értelmetlenül elbonyolítani? Mert én aztán nem!

   Amúgy ha épp úgy akarom, akkor ehhez is csatlakoztatható a fejhallgató. Hogy ennek - mármint a közbeiktatott erősítőnek - mégis mi értelme van? Nos az, hogy (nagy általánosságban véve) a magnókon nincs hangerőszabályzó. No nem mintha egy magnó olyan erőből hajtaná a fülest, hogy belesüketülnék... Amúgy a képen láthatóknál több kezelőszervet ebbe a projectbe magam sem terveztem bele.
   Hogy ez tényszerűen mit jelent? (mármint a tervezés) Nos azt, hogy bár nem nagyon hirdettem, de attól még a háttérben terveztem egy csekély teljesítményű sztereó erősítő megépítését. Ez annyira igaz, hogy egy pincei dobozban már van is két darab, a nemes célra épp megfelelő végfok panelem, melyek közül az egyik ráadásul háromutas, amit egy az utcán talált mélyládából szereltem ki. Csak ugye mégis mit erőlködjek velük, mikor ezek már majdnem készen vannak! Már úgy értem, hogy a képen látható hangfalpárost az igényeim kielégítéséhez egy kissé ugyan módosítanom kell, de szerencsémre tényleg csak egy egészen kicsit.

   A jelen project megnyitásaképp egy működési tesztet követtem el. Mert ugye ha nem működik az apró erősítő, vagy zizegnek a hangszórók, akkor meglehetős sebességgel kerülnek át a kukába. Mivel mind a két hangszóró szól, és még csak nem is zörögnek, nem úsztam, pontosabban szólva nem úsztuk meg az átépítést.

   A műszaki adatokat végül egy orosz nyelvű leírásból sikerült kiollóznom. Már nyitásképp az első adat is leveri a lécet. Mert ugye a jelen eszköz esetében a 120 watt legfeljebb a hálózati kábel energiaáteresztő képességére igaz.
   A 60 Hz-től 20 KHz-ig terjedő frekvenciaátvitel pedig egy a gyufás skatulya legnagyobbik oldalával vetekedő membránfelületű hangszóró esetében minimum erős túlzás. Azt mondjuk nem írták oda, hogy +/- hány decibelen belül.
   Hogy mely adatot adták meg köbméterben, annak mindenképp utána kellett nézzek, mert ilyen adatot, illetve mértékegységet egy aktív hangfal esetében el nem tudtam képzelni. Nos arról van szó, hogy valaminek a koncentrációja a levegőben akár 0,4 gramm / köbméter is lehet. Hogy aztán ezzel a szálló por mennyiségére gondolt a leírás, vagy valami másra, arra bizony csekély értelmi képességeim okán már nem jöttem rá.

   Hogy tudnék-e az apró hangszóró számára egy a jelenleginél csinosabb dobozt farigcsálni mondjuk fából? Valószínűleg igen. Hogy fogok-e? Nos nem, nem fogok, mert semmiféle értelmes, vagy akár értelmetlen okot sem találtam rá. Már ha csak azt nem vesszük oknak, hogy ezzel valamicskét gyakorlatozhattam volna a faipari munkák terén.

   Bár lesz vele dolgom, de ettől még részemről nagyon tudom értékelni, hogy az erősítő nem holmi azonosíthatatlan funkciójú, ezért persze folyton elkeveredő dugasztápról jár, hanem erről az erősítőt is tartalmazó dobozba szerelt apró trafóról.

   Én, és az én terveim... Mert ugye mi jutott már megint eszembe? Nos az, hogy ha ezeket az összetevőket újradobozolnám, akkor egyrészt lehetne a dobozuk akár kisebb is, mint amekkora eddig a két hangfal volt, másrészt ha ügyes vagyok, akkor akár még sokkalta szebb is.
   Ez persze már egyáltalán nem az az ötlet, mint amiről az előbb szóltam, mert ez annak már az a komoly eltérésű változata, melynek keretében mindent egy lapra tennék fel, akarom mondani egy dobozba szerelnék be. Mert ugye a korábbi verzió esetében jogosan merülhet fel az emberben a kérdés, miszerint akarok-e én ezzel a miniatűr szörnyűséggel zenét hallgatni. Mármint sztereóban.
   Mivel erre a kérdésre egyértelmű nem a válasz, ezért amiket a képen látunk, azokat az alkatrészeket nyugodtan beszerelhetném akár egyetlen közös dobozba is. No de ha egy a doboz, akkor mivégre a kétutas erősítő? Pusztán azért, hogy két külön bemenetem legyen? Na ahhoz aztán nem kell külön erősítő, legfeljebb két csatlakozó, meg egy-egy visszahatás-mentesítő ellenállás. Na most ha mindezek mellé odatennék még egy előerősítőt is, akkor már el is jutottam a jelenleg soha el nem készülőnek tűnő monitor célú erősítőm alapváltozatáig.

   Mivel ez a mai project nem egy mindent felerősíteni képes erősítő megépítéséről szól, hanem csak egy olyan apróságról, ami hallhatóvá varázsolja az úgy nagyjából vonalszintű jeleket, ezért felhagytam az apró panel további nézegetésével.

   Mivel még ott volt a csapban a mosószeres víz, a nagyszerű alkalmat, valamint egy másik apró hangfalacskát is megragadva, azt is jó alaposan elmosogattam. Míg a hangfalpáros esetében erre a dohányos környezetből származás volt az ok, addig az egy szem ezüstszínű társ esetében a lomtalanításból történő eredet.

   Remélem oda fog érni a csatlakozóhoz a hálózati kábel csonkja. Már úgy értem, hogy még véletlenül sem mértem le, hogy mennyi maradjon meg belőle, hanem csak úgy egyszerűen elvágtam.

   Ez az apró trafó épp annyira hervadt teljesítményű, mint amekkorára az adott cél eléréséhez szükségem van. Vagyis ami erősítőt ez lát el energiával, na az biztosan nem fogja letépni a fejemet.

   Míg a fiók kiborításában én voltam a tettes, addig az én kiborulásomra az adott okot, hogy a rengeteg kincs között az épp nagyban keresett csatlakozóból egy árva példány sem akadt.

   Mikor már megint majdnem a pince felé vettem az irányt, egyszer csak beugrott, hogy kell itt lennie valahol egy apró faládikának, melyben - ki tudja miért - éppen ilyesmiket tartok.

   Nem állítanám, hogy nem lett kosz mire a csatlakozótól jobbra látható formátlan szögletes lyukat kivágtam, de azt már igen, hogy a műanyag forgácsok simán befértek a középső asztalfiókba.

   Ez a kép pedig már a dugóba rögzített kábelt mutatja. Erre a műveletre amúgy azért volt szükség, hogy ne legyen a polcon a két dobozka elválaszthatatlanul összekábelezve. Valamint ha akarom, illetve csak egy mono jelforrást kell hallható szintre erősíteni, akkor elég lesz a polcról csak az egyik hangfalat elvennem. Aztán ott van további lehetőségnek még az is, hogy a 3,5-ös jack dugóban végződő apró hangfal az erősítős fele nélkül is bevethető, mint próba, vagy külső hangszóró.

   Miután már összecsavaroztam a dobozt, megszólalni azonban nem szólalt meg, és még csak a power LED sem világított rajta, na akkor, pontosabban szólva már csak a szétszerelése után derült ki, hogy a trafóról jövő kábelvégi csatlakozót elfelejtettem rádugni a panelra. (lásd a trafóról jövő sárga vezetékek lógó végét)

   Na most van kész! Itt aztán egyből nekiállt rezegni  léc, hogy a balra látható, pusztán csak egy apró hangszórót tartalmazó dobozt újra szétszedem, majd kilógatok a hátából két csavart, vagy kampót, vagy két fából esztergált tárcsát, amire használaton kívüli állapotban fel lehet tekerni a kábelt. Na ezt a feladatot majd csak valamelyik apró elmaradások a lakásban című projectben fogom egésszé kerekíteni. Már ha valaha is elkészül egyáltalán...

   A project befejezéseképp először a 3,5-ös jack dugóban végződő kábeldarabot tettem el. Mikor ezzel megvoltam, majd el szerettem volna helyezni a szobában az immáron bevethető állapotba került hangfalakat, azonnal kiderült, hogy nincs számukra hely.
   Márpedig olyan nincs, hogy én ezeket levigyem a pincébe, mert ott egyrészt már nagyon sokan vannak (konkrétan megtelt a hangszórós fiókos), másrészt milyen nehéz lenne már őket igény esetén a mélyből előkeríteni, illetve felhozni. No nem fizikailag, hanem lelkileg!