Mikor kávéhozás közben a konyhában a levitelre összekészített papírdobozokat megláttam, akkor menten rádöbbentem, hogy azoknak már tegnap is azt mondtam, hogy majd mindjárt leviszem őket a kukába. Mikor az is tudatosult bennem, hogy aznap már milyen sokat ültem, mozogni pedig mennyire nem mozogtam, már indultam is a dobozokkal lefelé. Kifelé mentemben a kapunak belülről nekitámasztott zacskót meglátva, nehéz volt eldönteni, hogy az valakinek az egyszerűen csak távozáskor ottfelejtett csomagja, vagy egy zacskó szemét. Nem arról van szó, hogy a kíváncsiságom győzött (hát persze, hogy nem...), mint inkább arról, hogy vagyok annyira rendes, hogy inkább megnézem mi az, mintsem csak úgy egyszerűen kidobnám, aztán valaki meg majd jól hiányolná a ki tudja mit.

   Mikor ezeket a kincseket megláttam, abban a szent pillanatban úgy döntöttem, hogy közülük legalább egyet azonnal elveszek, ezzel alapozva meg, hogy mint megannyi másik, úgy az év végére ez a doboz is biztosan kiürüljön. Mint ahogy az gondolom sejthető, mint ahogy megannyi másik, úgy végül ez a nagyszerű tervem sem teljesült.

   A "megannyi másik" úgy értendő, hogy a porszívó feliratú dobozban a csíptetős géplámpa alkatrészei vannak. Egy másik piros cipős dobozban pedig a fióképítés vonalzóknak projekt elemei. Egy tepsiben pedig a szétszedésére és felújítására váró áttételes csípőfogó. A szekrény mélyén az egyik dobozban a csiszolómalom 1.0 alkatrészei hevernek, míg egy másikban a porszívó kábelfeltekerő szerkezete.
   Az imént felsorolt, kézközelben lévő befejezetlenségekhez képest, én ma egy olyan panelt akarok előszedni, ami egyrészt kicsi, másrészt így hirtelen meg nem tudnám róla mondani, hogy mégis hol a francban van. Az mondjuk egészen biztos, hogy nem itt van, hanem valahol odaát a lomos pincében.

   Ahol az adott pillanatban már oly magas szinten állt a rend (hát persze, hogy úgy állt...), hogy valami a többi holmitól viszonylag elütő tárgyat megtalálni már nem tűnt egy különösebben bonyolult feladatnak. Ez annyira így volt, hogy én az imént főfeladatként tulajdonképpen csak a szeméttel szaladtam le, a gigahertzes, nyolc számjegyes, természetesen már csak ebből eredően is digitális frekvenciamérő paneljának előkerítése csak egy amolyan mellékes feladat volt, gondolván ha elsőre azért nem is, de harmadik odanyúlásra azért már biztosan elő fog kerülni.

   Ez a kupi nem olyan vészes. Én legalábbis azzal szoktam volt magamat bíztatni, hogy még pár nap délutánját az alkatrészek válogatásának oltárán feláldozva, ezen a lomos pincei asztalon újra rend lesz. Bár a kupleráj az épp nagyban tervezett doboznyitogatásnak egy kissé útban van, de annyira azért nincs, hogy teljesen és reménytelenül meg tudjon benne akadályozni.

   Mármint egy dobozt kinyitni az alkatrészkupac tetején is lehet. Miközben a fiókba rejtett papírdobozban a középhullámú jelgenerátorhoz összeharácsolt alkatrészek hevernek, addig a kerek műanyag társában azok az oszcillátorokat tartalmazó panelek, melyeket még a wobler fejlesztésekor készítettem. Az épp nagyban keresett frekvenciamérő persze sehol. No de semmi baj, hiszen ez még csak az elsőnek kinyitott doboz volt.

   Fiókból és dobozból ebben a pincében már annyi van, hogy a feliratozásuk nélkül bármit megtalálni teljesen esélytelen lenne. Hogy a frekvenciamérő panelt tartalmazó dobozon mégis miféle felirat lehet? Erről sajnos semmiféle emlékem sem volt, épp csak annyit tudtam, hogy a panel mellett ott kell lennie annak a másiknak is, ami szintén frekvenciamérő, csak nem nagy, hanem kicsi LED-es, és a mért frekvenciából apró kapcsolókkal ki lehet vonni a rádió középfrekvenciáját.

   Sejtem mi ez, jelentettem ki egy csomó doboz ehhez hasonló tartalmának láttán. Hogy aztán lesz-e valaha valami az egy hangfalas sztereó kísérletből, vagy ahhoz is csak összeharácsoltam az alkatrészeket, az valószínűleg... Na jó... Helyesbítek... Remélhetőleg hamarost kiderül. Mármint én valahol a háttérben már nagyon tervezgetem, hogy a szétszedtem projekt kifutása után komolyan rá fogok mozdulni az évtizedek óta hanyagolt mindenféle, de főképp elektronikai építési terveim egésszé történő kerekítésére. Amúgy ez a mai projekt is már ennek a tervemnek egy amolyan előszele.

   Bár az épp nagyban keresett frekvenciamérők lehettek volna akár ebben a különféle számkijelzőket tartalmazó dobozban is, természetesen - már csak bosszantásomul is - még csak véletlenül sem voltak benne.

   Mikor már épp kezdtem volna feladni, amolyan utolsó reményként bevillant a "műszerek de nem voltmérők" feliratú doboz, a frekvenciamérők paneljai azonban ebben sem voltak. Itt aztán fel is adtam a további keresést. Ennek oka meglepő módon nem a sikertelenség volt, és még csak nem is a lakásban már nagyban készülő gulyásleves, hanem az, hogy kialudt a pincében a villany. Mikor lejöttem, a folyosói lámpa már akkor villogott, a benti fények azonban nem. Ez amúgy csak azért volt, mert a LED-es izzók fényén azokat az apró áramkimaradásokat nem látni, amiktől egy hagyományos izzószálas villanykörte már majdnem kialszik.

   A pincéből végül az odalent eluralkodott csúf sötétség, a villanyszerelés adott pillanatban megkerülhetetlen igénye (konkrétan az attól való undorodás), valamint a gulyásleves ígérete hozott fel. Arról a másik tényről már nem is beszélve, hogy ennek a telefondíj-számláló szerkezetnek épp az imént ígértem be egy még feltétlen aznapi szétszedést.

   A pincébe az ebédet követően nem annyira a frekvenciamérő paneljának felderítési igénye hozott le, mint inkább az a tudat, hogy ha azt ma nem csinálom meg, akkor a villanyszerelés holnapra marad. Mondhatni aludni nem tudtam volna, ha az elégett kötőelemet nem ma cserélem ki! Az ekkor még csak panelszinten létező frekvenciamérőt tovább keresni pedig pláne nem tudtam volna! Mármint a lomos pincében eluralkodott sötét miatt.

   Egy kicsit csaltam. Mármint az ebédet követő félálomban kiderítettem, hogy a frekvenciamérőt legutóbb melyik cikkben említettem meg, majd azt kinyitva megtekintettem a doboz típusát. Mivel a 2023-as évben nekiálltam rendet rakni, amit egy második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik hullám követett, így a keresett, s amúgy meglepően gyorsan megtalált dobozban mára már valami egészen más található. Konkrétan elemtartók és teleptartók fedelei vannak benne, ami persze a keresés negatív eredményét illetően olyan mindegy.

   Mivel a panelt a pincében továbbra sem találtam, azt illetően, hogy azt esetleg valamikor korábban egyszer már felhoztam, kezdtem magamnak egy kissé gyanús lenni. Ezekben és a hátam mögötti ugyanilyen IKEA fiókosokban nincs.

   Ezekben az átlátszó dobozokban főképp a fényképezőgépeim vannak, kivéve természetesen a jobb felsőt, amiben nagyon úgy nézem, hogy egy mára már ki tudja miért megbontott aktív hangfal.

   Ezek a dobozok is valamiféle projekteket rejtenek, de természetesen egyikük sem az épp nagyban keresett frekvenciamérőt. Ekkor döntöttem úgy, hogy olyan nincs, hogy ha én egyszer elő akarok venni valamit, akkor az ne legyen meg!

   Egy amolyan utolsó mentsvárként előkaptam azt a dobozt, melyben a két másik bedobozolásra váró műszert tartom. Míg az egyik a csak kétlábú, addig a másik a háromlábú alkatrészek kimérésének eszköze. A terv az, hogy mindhárom készülék tápigényét lemérem, s mikor ezzel megvagyok, bár elemről is lazán elműködnek, attól én még inkább keresek hozzájuk trafókat.
   Ez amúgy nem teljesen biztos, ugyanis ha minden igaz, akkor kell itt lennie valamerre néhány univerzális táppanelnek, és akkor a műszerek, persze csak ha nem fogyasztanak túl sokat, járhatnának akár a fényképezőgépekből kiselejtezett akkukról is.
   A papírdobozban amúgy valami speciális táppanel van, a két kicsiben digitális erősítő modulok, a balra lent láthatóban pedig már nem is tudom, hogy mi. Hogy végül ezek is tényleg be lesznek-e dobozolva, arról a kérdésről részemről most inkább nem nyilatkoznék.

   Mikor a pincébe aznap már harmadjára mentem le, a dobozok feliratait pedig már ki tudja hányadszorra böngésztem végig, az egyik doboz tetején kiszúrtam egy az eredeti tartalomra utaló nevet kiegészítő "elmaradtak" szót. A dobozban ezen felirat értelmében nemcsak a ma keresett, de a másik, természetesen még szintén bedobozolatlan frekvenciamérő panelja is ott volt, mégpedig a infra-távirányítós hangerőszabályzóhoz még a 80-as években összegyűjtött alkatrészekkel együtt.

   Mint ahogy a Rádiótechnika újságban megjelent hirdetés alapján vásárolt többihez, úgy kapcsolási rajzot ehhez a frekvenciamérőhöz sem kaptam. No nem mintha a bedöglése esetén lenne esélyem megjavítani... Az egyik IC cseréjére szoruló társát mondjuk sikerült a minap megjavítanom, ezt azonban nagyon nehéz lenne. Mármint annak ellenére, hogy maga a panel kifejezetten jó minőségű, nekem mégis úgy tűnik, hogy rémálom lenne benne egy IC-t cserélni!

   Mármint azért, mert az előző képen látható négy integrált áramkör lábai erről az oldalról a kijelzők mögött lettek beforrasztva, ami természetesen csak addig tűnik nagyszerű megoldásnak, míg csak valamelyiküket ki nem kell cserélni.

   Ez a műszer 30-tól 1.000 MHz-ig mér. Hogy működik, azt onnan tudom, hogy mikor megvettem, akkor az eladó megmutatta, mégpedig a műszer bemeneti fokozatának szerfelett érzékenységével együtt. Ez úgy nézett ki, hogy egy UHF tunert a frekvenciamérő mellett az árnyékoló fedele nélkül bekapcsolva, a műszer rákötés nélkül, a bemenetre mindössze egy darab drótot forrasztva is mutatta az oszcillátor frekvenciáját.
   Itt jövök a képbe én, illetve az a nagyszerű tervem, hogy a párom régi asztali rádiójának URH tunerét a még keleti normáról a nyugatira áthangolom. Bár van frekvenciamérőm, amihez van 1:1000-res előosztó, de az vagy érzéketlen, vagy valami baja van. Amennyiben mégsem így van, a gigahertzes frekvenciamérő panelját - így több évtizednyi várakozás után - attól még nagyon is itt lenne az ideje bedobozolnom, hogy mikor kell, akkor már ezért a műszerért is egyszerűen csak odanyúlhassak a polcra.

   Terveim szerint a műszer kapna az oldalára egy olyan csatlakozót, amire egyrészt igény esetén rá tudok menni műszerzsinórral, mint ahogy akár egy antennát is tudok hozzá csatlakoztatni, amit a panel szélére még rá is írt tíz millivoltos érzékenység tesz lehetővé.

   A tápegységeket illetően terveimben az szerepel, hogy mindhárom műszer feszültség és áramigényét felderítem, aztán már állok is neki előtúrni hozzájuk a trafókat. Ezzel a frekvenciamérővel könnyű dolgom volt, hiszen rá lett írva, hogy öt volt kell neki, amiről 0,6 A áramot zabál. Mivel annyira kicsi hálózati trafóm talán nincs is, ami ne tudna leadni ekkora teljesítményt, konkrétan 0,3 W-ot, így bármelyik megteszi, csak a feszültségnek kell stimmelnie.

   Nagyon úgy néz ki, hogy ha nem állok neki, akkor nem lesz meg az októberi terv, ami egyrészt arról szólt volna (már csak ebből is sejthető, hogy a terv végül nem kerekedett egésszé), hogy a pultot újra teljesen leürítem, másrészt mivel ekkor már csak négy tétel letudása hiányzott hozzá, a már megemlített, de le még nem tudott tételek számával végre leérjek a hőn áhított százas szám alá.
   Miközben az első tekercses kísérlet azért állt meg (no nem mintha eddig olyan sokat haladt volna), mert kellene hozzá az adott pillanatban még doboz nélküli alkatrészmérő, a Yaesu adóvevő kinyitásától, a nyomógombjainak megigazításától nem tudom mi tartott vissza. Az elolvadt vezetékkötő kettévágásától pedig pláne nem tudom, hogy miért ódzkodtam!
   A szemem előtt terpeszkedő nagyszerű továbblépési lehetőségekhez képest, én persze már megint valami mást választottam. Most konkrétan azt, hogy nekiálltam megálmodni a frekvenciamérő dobozát. A természetesen pusztán csak elképzelt legszebb verzió az lett volna, hogy a panelt beteszem két vastag plexilap közé (bontottam belőlük egy csomót LCD monitorokból), majd a kissé már vastag felépítménynek készítek a felsőmaróval egy csinos szélű talpat, amin aztán a műszer panelját egy kissé hátrafelé megdöntve helyezem el.
   Mivel magam is éreztem, hogy a doboz elkészítése nemcsak a lehetőségeimen, de még a munkakedvemen is erősen túlmutat, így azt találtam ki, hogy a műszer számára egyszerűen csak túrok egy dobozt a pincei készletből. Bár több lehetőség is játszott, nekem valamiért a 905-ös cikk keretében boncolt számláló jelfogó vizsgáló doboza tetszett meg, bár az a műanyag dobozaimmal ellentétben alumíniumból, vagyis egy kissé nehezebben megmunkálható anyagból van.

   Mivel a csak harmadik nekifutásra történő előkerülése okán úgy voltam vele, hogy olyan egyszerűen nincs, hogy én a frekvenciamérő panelját a pincébe bármi okból visszavigyem, mérni pedig lusta voltam, így fogtam egy darab papírt, tollat, majd a panelt egyszerűen csak körberajzoltam.
   Mikor már majdnem megindultam a pince felé, mondván olyan nincs, hogy én onnan még azelőtt feljöjjek, hogy a keresett dobozt megtalálnám, akkor hirtelen beugrott egy ha nem is egészen, de attól még másik feladat.

   Konkrétan azt találtam ki, hogy megkeresem azokat a mini tápmodulokat, melyeket kiváló barátomtól kaptam (amúgy az alkatrészmérőket is), mégpedig abból a célból, hogy a két panelszintű műszert bármi tápfeszültségről tudjam járatni. Vagyis már megint azt játszom, hogy dobozokat nyitogatok. Ebben a dobozban egy félbemaradt zajgenerátort találtam. Ez is ha egyszer elkészül...

   A bal oldali dobozban a B90-es, vagy az is lehet, hogy még a B70-es magnóból arra a célra félretett alkatrészek vannak, melyek esetleg kellhetnek a B93-as, vagy ha nem, akkor a B115-ös magnó kipofozásához. Na most ha nem, akkor esetleg ahhoz a tervemhez tettem őket félre, melynek keretében a kis AKAI magnóba építenék belőlük normális szalagfeszítést.
   A jobb oldali doboz tartalma mindeközben igen nagy valószínűséggel a csiszolómalom 1.0 tervezgetése közben harácsolódott össze, aztán maradt is úgy. Mármint a projekttel együtt még évekkel ezelőtt, egyszerűen csak félrerakva.
   Amennyiben ezeket a terveimet záros határidőn belül nem futtatom ki, akkor szétrakosgatom a dobozok tartalmát, minden apróság megy vissza oda, ahová való. Ha még élni fog bennem a remény, hogy a rengeteg minden valami csoda folytán egyszer mégiscsak megtörténik, akkor majd kapnak feliratot, ami már csak azért is jó lesz, hogy azontúl ne kelljen a dobozok tartalmára folyton rácsodálkoznom.

   Mikor a kerek sütis fémdobozban ezeket az alkatrészeket megtaláltam, az "ó te szent ég" felkiáltást hallattam, amire az adott okot, hogy ezeket még a virágállvány szélére építendő antennához gyűjtöttem össze, mely projekt befejezése még valamikor öt évvel ezelőtt megvolt. Az apró táppanelek természetesen nem kerültek elő, mire fel nagy mérgesen dúlva-fúlva lementem a pincébe.

   Ahol is menten az a rendetlenség fogadott, amit még a párom régi asztali rádiójának előkerítésekor állítottam elő. Pedig a minap még milyen szépen át lehetett itt menni...

   A kellő méretet mutató lapot az asztalon felejtett, a lomos pincében szokásosan  emelkedett szintű kupleráj tetejére dobva, ha nem is egyből, de idővel úgy döntöttem, lesz ami lesz, én bizony mindenképp bemászok a sarokba!

   Már csak azért is, mert amit keresek, az hatalmas szerencsémre éppen ott van! Egy kicsit ugyan rá lett pakolva, annyira azonban nem, hogy a doboztornyot az egyik kezemmel felemelve, valamelyik alsó doboz ne lenne kivehető.

   Mivel be voltam öltözve, valamint a lépcsőházban nagyban száradt az imént lemosott kövezet, nekiálltam a kettővel ezelőtti képen látható alkatrészkupac szétválogatásának. Ezt a projektet annál a résznél adtam fel, mikor nem találtam meg a pincei trimmer kondenzátoros dobozt, ami amúgy lehet, hogy nincs is. Illetve most már van, mert fene nagy mérgemben nyitottam számukra egyet.

   A kép "lépni kéne" címe természetesen nemcsak a frekvenciamérő bedobozolásának témájára vonatkozik, hanem az összes többi projektemre is, mert ha nem haladok velük, akkor... Akkor egyszerűen csak nem haladok velük. Mármint nem hajt a tatár, nem okoz semmiféle problémát, ha bármelyikkel megcsúszok egy hetet, hónapot, évet. Ez a hozzáállásom vezetett oda (konkrétan ide), hogy már egy egész csomó többéves elmaradásom van. Most már persze, hogy elfogyott a zöm, nem sok esélyem van nem a régi témákkal foglalkozni.

   Hogy csináljak is valamit, a frekvenciamérőhöz azonban mégse nyúljak (?), nekiálltam és újra áttúrtam a hall dobozait, hátha valahonnan mégis előkerülnek azok a tápmodulok, amiket kiváló barátomtól az alkatrészmérőkhöz kaptam. Hogy ezekre most így hirtelen semmi szükség? Most mond már... Majd legközelebb fog nagyon is jólesni, mikor már nem kell őket megkeresnem.

   Amúgy nem voltak eldugva, pláne épp ott voltak, mint ahol elsőre is kerestem őket, épp csak a "D" osztályú végfok panelek között nem ismertem fel őket. Utóbbiakból is mikorra lesz valami... Mondjuk ha így haladok, akkor lehet, hogy hamarosan.

   Ha már épp ott voltak előttem a hozzávalók, a pincéből felhozott dobozba menten belepróbáltam a kétlábú alkatrészekhez való műszert is. Erről a panelről azt tudom mondani, hogy bár egyáltalán nem lehetetlen dobozt készíteni hozzá, a feladatot azonban egyszerűnek sem mondanám. Ebből szerintem az lesz, hogy mielőtt a munkának nekiállnék, rákeresek az interneten, ahol is megtekintem, mégis hogyan oldották meg a dobozolást mások, aztán jól ellopom az ötletüket!

   Bár a háromlábú alkatrészeket azonosító, s a főbb adataikat még ki is író műszer egyértelműen magasabb, mint a frekvenciamérő számára felhozott doboz, attól még belefér, épp csak ehhez fel kellene hajtanom a kijelzőt hordozó rózsaszín panelt az alatta elterülő zöldről.
   Hogy ezekben az okoskodásaimban mi a pláne? Nos az, hogy bár az imént a pince mélyén csak kettőt találtam meg belőlük, attól még három egyforma szabványdobozom van! Vagyis ha akarnám, akkor mind a három műszer ugyanakkora méretű lehetne. Ebben nemcsak az az okosság, hogy jól mutatnának használat közben az asztalon egymáson, hanem egyben az is, hogy használaton kívül a hall valamelyik polcára áttéve őket, jó lenne a helykitöltési tényező.

   A frekvenciamérő panelját a dobozba az előlap leszerelése után csak úgy egyszerűen beletéve, ott a horpadt doboz okán egy kissé megszorulva látva, azon kezdtem el merengeni, hogy mikor, illetve volt-e már egyáltalán ennyire pontos találatom. Azt kell mondjam, hogy volt! Konkrétan a virágállvány pótpolcának építése közben találtam egy a szükséges mérettel milliméterre egyező, pláne teljes felületében, vagyis még körben a szélein is laminált fehér bútorlapot. Mindezt úgy, hogy a virágállványt apukám méretezte a balkon ajtaja előtti helyre, a bútorlap pedig a harmadik hármas lakás konyhájának szekrényére készült, évtizedes eltéréssel.

   Mivel a doboz eredeti előlapján túl sok a lyuk, ezért úgy döntöttem, hogy megcserélem a hátlappal. (ez itt az) Ez a mellényúlásom amúgy csak az ebédet követő kajakómának volt köszönhető. Mármint az, hogy csak nagyon lassan jöttem rá, hogy így vagy lyukas marad a hátlap, mint a szita, vagy készítenem kell belőle egy újat. Ha meg már csinálok egy új lapot, akkor ugyan miért ne az előlap lenne új? Ha meg már új az előlap, akkor miért ne lehetne az egész abból az átlátszó zöld műanyagból, amit direkt erre a célra vettem, egyre kopó emlékezetem szerint még valamikor a kilencvenes években. Utóbbi megoldásban az a jó, hogy nem kell a kijelzősor számára elkészítenem egy nagy szögletes lyukat.
   Kisvártatva már abba a nagyon komoly kérdésbe kavarodtam bele, hogy a csatlakozók és a kezelőszervek az elő vagy a hátlapon legyenek-e, illetve milyen típusúak legyenek, s pontosan mennyi is legyen belőlük. Ez egy nagyon fontos kérdés, később ugyanis, mikor majd igény merül fel rájuk, akkor egy már kész műszert az ember nem igazán szeret módosítgatni. Arról a tényről már nem is beszélve, hogy egy utólagos módosítást nem igazán lehet szépen kivitelezni.
   Hogy mégis milyen lehetőségekre gondolok?
- legyen-e power gomb, vagy nem kell (ilyen kicsi áramfelvételhez minek)
- milyen legyen a bemeneti csatlakozó (valószínűleg BNC lesz)
- legyen-e bemeneti forrásválasztó (az két jel mérésekor nagyon jól tud jönni)
- legyen-e beépített antenna (hogy a műszert még csak csatlakoztatni se kelljen)
- legyen-e power LED (minek az, mikor van belőle az előlapon 8x7 szegmensnyi)
- legyen-e 3,5-ös jack aljzat +5 V-os kivezetéssel (bármi aktív előtét táplálására)
- fix legyen a tápkábel, vagy kihúzható
   Utóbbi kérdés tároláskor és elővételkor fontos. Mármint ha kihúzható lesz a dobozból a tápkábel (PC, vagy borotvacsatlakozós), akkor nem hempereg a doboz a polcon a kábelébe tekerve. Cserébe elővételkor meg kell keresni a tápkábelt. Hogy a frekvenciamérő dugasztápról járjon, az a lehetőség a műszerdoboz kellemesen tágas mérete okán szerencsémre már eleve fel sem merült.

   Egy másik napon, már megint az ebédet követően lejöttem a pincébe, majd a 2023-as lomos pincei rendrakás kilencedik etapjának keretében egészen addig rakosgattam az elektromos alkatrészeket, míg csak minden egyes bigyó a helyére nem került, s feladatként már csak a csavarok tűzifás pincebéli szétválogatása maradt. Na jó, van itt még dolog rendesen, de azokat most inkább hagyjuk.

   Mikor az apróságokkal végeztem (mit ne mondjak már megint ráment a pakolásra néhány órám), rámozdultam arra a feladatra, hogy előkeressem a korábban említett hatalmas tábla szürkészöld plexit.
   Amit a képen a lámpa alatt a polcból kilógni látunk, az nem az. Az ugyanott lévő csillárhoz való bura nem úgy esett odanyúlásom áldozatául, hogy levertem, hanem úgy, hogy mielőtt még ez az eset megtörtént volna, inkább kidobtam. Már csak azért is, mert el nem tudtam képzelni, hogy mit tudnék építeni egy minden irányból kissé csálénak mutató burából.

   A rend látszatát tovább fokozandó, mind a csavaros dobozt, mind az előbb a bal oldali polc tetejének mélyéről előtúrt rozzant, amúgy lemezjátszóhoz való tetőt áthoztam ide, a tűzifás pince előtti folyosóra, ahol is az anyag méretre történő szabása remélhetőleg hamarost meg fog történni.

   Miközben az átlátszó műanyag előkerítésére még egy percem sem ment rá, az antennával és az aljzatával kapcsolatban már nem voltam ennyire szerencsés. Mikor a keresett holmik nemhogy innen, de még az antennakábeles dobozból sem kerültek elő, akkor ugyan egy kicsit (még ha csak...) letörtem, de azért haladtam szépen tovább.

   Miközben a lomos pincei asztalon az elektronikai alkatrészeket szétválogattam, amelyikről úgy ítéltem meg, hogy kellhet a frekvenciamérő bedobozolásához, azokat rendre félrerakosgattam.
   Hogy a routerről leszerelt fehér antenna és a hozzá passzoló aljzat végül honnan került elő? Ezt így másnap délelőttre már úgy elfelejtettem, mintha csak soha nem is tudtam volna!

   A kép címe azt jelzi, hogy már olyan sok mindent hagytam félbe, tettem el dobozokba a polcok széleire, hogy ennek a mai projektnek már nem maradt üres doboz. Hogy inkább a megkezdetteket kellett volna befejeznem, mint egy újabba (ami amúgy régi) belevágnom? Ez ugyan vitathatatlanul igaz, csakhogy ezzel párhuzamosan az is, hogy az idén alkalmazott olyan irányú hozzáállásom, hogy nem érdekel mit mennyire és miért nem lehet az adott pillanatban, én akkor is megcsinálom, nos az nagyon is bejött! Ha nem így álltam volna hozzá, most nagyon nem úgy nézne ki a lomos pince, mint amilyen szintre a rettenetes kuplerájból sikerült felhoznom.
   A következő lépés az lesz, hogy valamelyik nap ebéd után lemegyek a pincébe, elkészítem az új előlapot, esetleg a mögé szerelendő segéd előlapot is (már ha lesz egyáltalán olyan), majd kifúrok rájuk egy rakat lyukat. Aztán kell még keresni egy a célra megfelelő teljesítményű és feszültségű hálózati trafót, s mikor az megvan, a korábban felsorolt lehetőségeket illetően neki kell állnom a dolgokat eldönteni. Amennyiben nem így lesz, az sem baj, csak haladjak már ezzel a projekttel legalább egy akkora lépésnyit, ahonnan már csak előrefelé vezet az út.

   Az eredeti előlapból azért szereltem ki az alkatrészeket, mert csak kellett már csinálnom valamit. Mire a Rafi kapcsolóról az anyát letekertem, az éppen addigra tört ketté, pedig már eddig is utáltam ezt a típust.

   Mint az a képen látható, túrtam a projekthez egy trafót, valamint időközben néhány egyéb alkatrész is a pultra került. Dobozt viszont még nem hoztam az apróságoknak, amiről így hirtelen el nem tudtam dönteni, hogy szerencsés eset volt-e, vagy inkább szerencsétlen. Mármint a balra látható első tekercses kísérletnek is mennyire nem használt már, hogy kerítettem számára egy dobozt.

   Íme az előlapterv béta verziója. Az antennapálca és a BNC aljzat közé persze kerülne egy kapcsoló is, amit azon az áron akár el is hagyhatnék, hogy mikor nem kell, akkor leveszem az antennát. Illetve amennyiben az antennapálcát rá tudnám kombinálni egy BNC dugóra, akkor elég lenne az előlapra csak egy aljzatot szerelnem. Ezeket a különféle lehetőségeket - amilyen gyorsan dolgozom - szerintem bőven lesz időm magamban megrágni.
   Mivel azt eddig még nem ejtettem meg, gondoltam ráeresztek a panelra egy működési próbát. Mármint azért, nehogy a már elkészített előlappal a kezemben derüljön ki, hogy az épp nagyban bedobozolni szándékozott műszer valami okból már nem működik.

   A panel szélén olvasható felirattal ellentétben, a műszer még 100 mA áramot sem eszik. Ebből kifolyólag a csengőreduktor nemhogy bővel elég lesz hozzá energiaellátásnak, de még durva túlzásnak is minősíthető!

   Bár a kijelző elé a füstszínű plexit már korábban előtúrtam, attól még benéztem mindkét műanyagdarabos fiókba, hátha akad bennük egy a kidolgozottnál jobb találat. Nem akadt, de attól én még felhoztam belőlük néhányat, hátha később valamiért választási lehetőségre szorulnék.

   Miközben én azt hittem, hogy a fényerő módosításával kapcsolatos bénázásaim közepette rengeteg képet készítettem, azokat nemhogy utólag kellett pótolni, de egyenesen el sem készíthettem volna őket, a fényképezőgép ugyanis az előbb a pincében maradt.
   Hogy jó vagy rossz döntés volt, azt ugyan nem tudom, az azonban biztos, hogy ez a projekt is kapott egy saját dobozt. Hogy a pince mélyéről a fényképezőgéppel együtt egy kisebb dobozt is fel kellett volna hoznom az apróságoknak? Most mond már... Mármint fogok én még arra menni annyiszor, hogy egyszer majd ez a részlet is eszembe jusson. Már úgy értem, hogy még a dobozolós projekt lezárása előtt.

   Itt egy olyan szintű, a frekvenciamérő alkatrészeivel és felépítésével kapcsolatos bénázás sorozat következett, melynek keretében a szerző megpróbálta felfogni a 14553 és a 14543-as IC működésének módját, konkrétan a 14543 7-es blanking lábon keresztül történő fényerővezérlését. Megállapításaim a következők:
- a konstruktőr vagy nem tett be a szegmensek irányába ellenállásokat, vagy azokat olyan mélyre rejtette (például a kijelzők alá), hogy nem látom őket
- a három darab 14543-as közül csak az egyik IC blanking lába nincs testre húzva, aminek az az oka, hogy az nem három, hanem csak két darab hétszegmenses számkijelzőt szolgál ki
- az előbb említett két számkijelzőhöz vannak soros ellenállások (lásd őket a képen jobbra és lent, a teljesítményigény miatt hármasával egymásra rakva
- ahhoz képest, hogy a kijelzők hét szegmensből állnak, csak hat darab triplázott ellenálláscsoportot találtam
- míg kezdetben a balra látható tranzisztort gondoltam a fényerőszabályzás elemének, mint az később kiderült, arról nem sikerült kiderítenem, hogy mi
- az U664B előosztó IC bemenetéről hiányzik a diódás védelem, amit majd mindenképp pótolnom kell, mielőtt ellőném az IC-t
   Konklúzió: Csinálhatok bármit, a fényerő a megszokott szabályos módszerekkel nem növelhető. Ez valószínűleg azért van így, mert a konstruktőr egyszerűen nem tervezte be, hogy a félhomályos szobában még bőven látható fényerőből esetleg több is kellhetne, mikor mondjuk besüt a nap az ablakon. Az említett "szabályos módszerek" pedig úgy értendő, hogy a kijelző fényereje ugyan növelhető, de csak a tápfeszültség megemelésével, ami a TTL IC-ket is tartalmazó áramkör esetében nemhogy nem járható út, de még egyenesen tiltott is! Ettől persze én még feltekertem a gombot egésze 6 voltig, mire fel menten megjött a fényerő.
   Egy a problémát megkerülő megoldás lenne, ha mindhárom 14543-as IC tápfeszültség bevezetésére szolgáló lábát tőben kicsípném, s mivel azok nem TTL, hanem CMOS áramkörök, a tápfeszültségüket egy kissé megemelném. Hogy ez az út technikailag járható-e, azt nem vagyok elég bátor kipróbálni. Már csak azért sem, mert a mindenféle kapcsolási rajzok böngészésének eredményeként egy idő után arra a következtetésre jutottam, hogy a 14553-as IC-k tápfeszültségét kellene megemelnem.
   Mikor kisvártatva rájöttem, hogy nem az integrált áramkörök, hanem a kijelzők közös anódjára a multiplex jelet rákapcsoló tranzisztorok emittereinek 5 voltos tápfeszültségét kellene felemelnem, akkor hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy a műszerpanelt inkább nem teszem tönkre. Már csak azért sem állok neki a feladatnak, mert miközben az említett tranzisztorokból csak három van, a további két digithez tartoznak a panelra hármasával felpakolt ellenállások, azt a rendszert pedig végképp nem látom át.
   Mikor ezeket a sorokat róttam, tettem egy újabb erőtlen próbát, mely kísérletem újra csúfos kudarcba fulladt. Adott alkalommal annál a résznél akadtam el, hogy miközben az ellenállások a legmagasabb helyi érték szegmenseinek fényerejét állítják be, az eggyel előtte lévő digithez nem tartozik tranzisztor.

   A kijelző láthatóságával kapcsolatban (próbaképp már előtte van a lemezjátszó plexije) hiába lenne mit megszólni, majd átlépem a problémát úgy, hogy nem világítok rá a lámpával, és akkor látni fogom a számokat.

   Mivel a kijelzősor fényereje a tápfeszültség emelésével növekszik, gondoltam legalább annyit megteszek, hogy a háromlábú stabilizátorok meglehetős tömegében keresek egy pluszos 7805-öst. Mármint úgy pluszosat, hogy a kimeneti feszültsége nem kereken 5 volt, hanem egy kicsivel több. Mint azt a műszer kiválóan mutatja, végül sikerült találnom egy olyan példányt, ami 5,16 V-ot ad ki magából.

   A plexiről a kosz javát lemosva (mint az később kiderült, maradt még rajta rendesen), a rettenetes színű mosóvizet még tőlem is szokatlanul hosszasan bámulva, azt sikerült megállapítanom, hogy akinek ilyen színű a vizelete, az valószínűleg durván dehidratált.

   A vastag réteg nikotin a plexire akkor került fel, mikor egyrészt dohányoztam, másrészt a hallban a lemezjátszó kissé már megpocsékolt tetejében hangszórókat tároltam.
   Ez amúgy egy annyira régi kép, hogy a fehér hangszórómembrán alatt látható wobler még darabokban van, megvan a CB rádióm. (ezt később az Amigával együtt eladtam, részben a bevételből lett az első IBM PC) Még megvan a pultban a tévé, tetején a videóval, s még a kisebbik szovjet szkóp és az erősebbik labortáp is az asztal felépítményében van. Az elektronikai könyvek meg csak úgy hemzsegnek a polcokon!

   Íme a soha el nem készülő monitor célú erősítő fullos változatához összegyűjtött alkatrészek tömege. Ide amúgy azért néztem be, mert itt sejtettem megtalálni a frekvenciamérő paneljába passzoló, négy darab csavarral rögzíthető BNC aljzatot, mely alkatrész természetesen még csak véletlenül sem volt itt. No nem mintha annyira komolyan gondoltam volna a beépítését...

   Azt a kijelentésemet viszont nagyon is komolyan gondoltam, hogy az asztaltól egészen addig nem állok fel, míg csak meg nem terveztem az előlapot! A hely amúgy nemcsak holmi tervezésre, de akár még arra is alkalmas, hogy az előlapot itt, pláne egy ültő helyemben legyártsam, csak a porszívót kellene idehúznom. Régen ez amúgy így volt. Mármint mindent itt intéztem a hallban az asztalnál, a pincébe csak a nagyon nagy volumenű építésekkel (például mélyláda) mentem le.

   A felírt számok mennyiségét egy kicsit talán túltoltam, annyira sok azonban nem lett az adat, hogy a pince mélyén belezavarodjak. Mármint ekkor még nagyon úgy volt, hogy bedöntök az arcomba egy szokatlanul erős kávét, aztán már húzok is le a pincébe fúr-faragni, fűrészelni, reszelni, csak aztán nem használt a kávé. Illetve de, de nem úgy, hogy felébredtem tőle, hanem úgy, hogy átszaladt rajtam. Sebaj! Legalább akadt itt valami, ami velem kapcsolatban gyorsan mozgott...

   A pincébe történő lemenetelt aznap délután annyira komolyan gondoltam, hogy a dobozba összekészített hozzávalókra háromszor is rátöltöttem! Aztán persze lehet, hogy ez csak azért volt, mert a csomagból mindig kifelejtettem valamit.

   Vághattam és fúrhattam volna gépekkel, elektromos erőt azonban csak a csiszoláshoz vetettem be. Mármint kézifűrésszel vágtam, amerikánerrel fúrtam, s csak a csiszolás nagyját intéztem az esztergába fogott smirglitárcsával.

   A hátlap nézegetése közben, miközben épp nagyban azon lamentáltam, hogy legyen-e rajta kapcsoló és biztosítékház, illetve kicsi, vagy nagy tápaljzat legyen, támadt egy nagyszerű ötletem, melynek kivitelezéséhez - anyaggyűjtés címszóval - több pincemélyi dobozomat is ki kellett nyitnom. Úgy voltam vele, hogy na nehogy már ne legyen itt két olyan egyforma alkatrész, ami félbevágott cérnaorsóra emlékeztet. Erre fel nemhogy kettőt, de egyet sem találtam belőlük!

   Míg kezdetben úgy volt, hogy kiesztergálom őket fából, kisvártatva már úgy, hogy a kezem ügyében lévő alkatrészekből lesznek összeállítva. Ami fekete hengert a képen látunk, az lesz a félbevágott orsó törzse. Az alul látható távtartó egyik végén M4-es menet van, a másikba meg majd mindjárt fúrok M8-ast, ami majd a kalapot (cérnaorsó pereme) fogja rögzíteni.

   Mikor a pincéből a már elkészült alkatrészekkel már épp nagyban jöttem volna el, az egyik már kész, fém magból és a külső műanyag csőből satuban összesajtolt alkatrész úgy elkeveredett (lásd a képen begurulva egy polc alá), hogy miután ráment a keresésére öt percem, de persze akkor még nem lett meg (ez a kép később készült), akkor az elkeveredett alkatrészt mérgemben mindössze két perc alatt újragyártottam.

   Íme az elért eredmények. Az előlap éppen olyan lett, mint amit a rajz mutat. Amit felül középen látunk, az a hátlap. Amik kiállnak belőle, azok a hálózati kábel feltekerésére szolgáló alkalmatosságok. Ebben a megoldásban az az okosság, hogy így mikor a frekvenciamérőt előveszem, akkor nem kell keresni hozzá kábelt, az elrakásakor pedig egyszerűen csak rá kell tekerni. További előny, hogy megúsztam a tápcsatlakozó beépítését. A hálózati kapcsolót és a biztosítékfoglalatot pedig nemes egyszerűséggel kihagytam. A power kapcsolón azért majd még lamentálok.

   Mikor amit kerestem, azt ezek között a kapcsolók között sem találtam meg, akkor elővettem a "kapcsolók nagy" feliratú dobozt. (ez itt a "kapcsolók kicsi" feliratú doboz tartalma) Ez a szerencsétlenkedésem amúgy egyértelműen annak volt köszönhető, hogy a múltkor lefutattam az összes kapcsolós dobozom tartalmának újraválogatása című témát. Mármint még nem volt időm megszokni a frissen kialakított, amúgy egyáltalán nem biztos, hogy végül így is maradó újmódi rendet.

   A csengőreduktorba csak azért néztem bele, nehogy később derüljön ki, hogy valami baja van. A trafó amúgy nemcsak ránézésre, de mérve is hibátlan.
   Miután ezzel és még néhány másik ellenőrzéssel megvoltam, a munka azon része következett, melynek keretében ameddig csak tudtam, egészen addig a szintig összeállítottam az eddig elkészült részleteket.

   A diódasor, puffer kondi, stabkocka, valamint néhány kondenzátor alkotta csekélyke alkatrésztömeget olyan sokáig tologattam az asztalon, hogy idővel - mint a paneltervezés alól felmentő feladat - kiszúrtam a doboz szerfelett koszosságát. Maga a ház még csak hagyján, az nem volt annyira feltűnően koszos, a négy valaha fehér gumiláb azonban úgy nézett ki, mintha hosszú éveken át fetrengtek volna valami sárgás mocsokban. Igazán készíthettem volna a témáról egy előtte utána fotót. Persze sebaj, nem volt az annyira érdekes...

   Hogy a dobozt az elmoshatóság érdekében apróra szétkaptam, az már csak azért sem volt felesleges feladat, mert mint az kiderült, a jobb oldali összetartó elem hátsó végéből le kellett reszelnem egy a kapcsolónak útban lévő darabot.
   Hogy az adott pillanatban agyilag mennyire nem voltam topon, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a hátlapot 180 fokkal elfordítva szereltem be. Mármint a kapcsolónak nem jobbra lent, hanem balra fent kellene lennie, és akkor persze már útban sincs semminek.
   Végül ezért, a szétszórtságom okán nem mertem nekiállni az amúgy egyszerű feladat táppanel elkészítésének. Mármint azért nem, mert ha eddig ilyen szépen eljutottam, a továbbiakat sem szerettem volna elbaltázni.

   A valós helyzet a kijelző fényerejét és láthatóságát illetően sajnos nem ennyire rózsás, de azért még bőven a használható kategóriába esik. Ez amúgy már egy valós mérés. A piros kábel a wobler irányából hozza a 170 MHz-es jelet, amit a fehér színű antenna vesz.

   Ebből a dobozból már tényleg csak a táppanel hiányzik, és már tehetem is rá a tetejét. A valóban semmi kis feladatnak másnap reggel nekiugorva, még frissen is olyan szintű bénázást produkáltam, hogy az már szinte fájt!

   A rákövetkező napon viszont azt mondtam magamnak, hogy olyan nincs, hogy aznap legalább a panelt meg ne tervezzem! Az elkészítésében viszont már nem voltam biztos. Amúgy már eleve a megtervezésében sem, csak próbáltam a dologhoz a tőlem telhetően legpozitívabban hozzáállni.
   Ez a kép meg úgy került ide, hogy a minap, mikor egy nem sürgős akkucsere közben hosszabb időre áram nélkül maradt a kamera, akkor elfelejtette a speciális beállításait, én meg azóta sem találok velük vissza a megszokott működésmódhoz. Néhány dolgot már sikerült eltalálnom, de a vaku még nem valami kezes. Mármint ez a kép annak ellenére lett ennyire sötét, hogy vakuval készült, s amúgy az épp nagyban keresztrejtvényt fejtő édesanyámat mutatja, csak ugye nem nagyon.

   Ami aznap szintén nem nagyon ment, az a lendületbejövés. Amit én a panel dobozban elfoglalt helyének meghatározásával összeszerencsétlenkedtem, az annyira szánalmas volt, hogy azt csak a későbbi paneltervezés múlta felül!

   A holtponton végül az lendített át, de csak nagy sokára tette, hogy a nyáklapos fiókba benézve, ott sikerült találnom három különböző szélességű paneldarabot, melyek széltében átérték a dobozt. A három közül végül azt választottam ki, amelyik csak az egyik oldalán volt fóliázott.
   Hogy mégis mikor vettem ki innen legutóbb panelt? Lehet, hogy még valamikor évtizedekkel ezelőtt! Hogy mikor veszek ki legközelebb? Remélhetően hamarosan, de csak mert valahol a háttérben - a szétszedtem projekt kifuttatása közben - már nagyon tervezgetem a rádióépítést.

   A panelen kimarandó mintázat bonyolultságához képest, erre a semmi kis feladatra tulajdonképpen ráment a fele délelőttöm, mely lassúság komolyan elgondolkodtatott. Mármint mi lesz itt akkor, mikor majd valami komolyabb áramkör panelját kell megtervezzem?
   Egy kicsit (még ha csak...) olyan érzésem volt, mintha egy rég nem használt tudásomat ahogy volt, egyszerűen teljesen elfelejtettem volna. Akarom mondani most már érteni vélem, hogy a csiszolómalom 1.0 című projektem miért pont a paneltervezésnél akadt el, miközben a számomra annál jóval komolyabbnak tűnő mechanikai munkák zömén már rég túljutottam.

   Miután a panel terve végre elkészült, a mechanikai munkák már annyira egyszerűek voltak, hogy azokat ültő helyemben tudtam le. Amúgy ekkor történt, hogy bár csak titokban, de versenyt hirdettem anyámmal. Míg én a tápegység panel marási szintig történő eljuttatásának számában indultam, addig anyám a szokásos ebédkészítésben. Amúgy holtversenyben mindketten elsők lettünk.

   Pedig nekem még át is kellett fordítanom a panel mintáját összekötő vonalasról kimarandó vonalasra. Amúgy persze mindenképp én nyertem, hiszen végre majdnem elkészült a nagy mű.

   Íme azon ritka esetek egyike, mikor is a szerző végre nem felejtette el elkészíteni a folyamatot bemutató time lapse videót. A kamerát viszont elfelejtettem átállítani HD-ra. Bár a felvétel elején háromszor is szerszámot kellett cserélnem, a panel még így is gyorsan elkészült.

   Miután a már felesleges szerszámokat rendre elrakosgattam, a panelt a fény felé fordítva újra megnéztem. Elsőre nagyon meglepett, de aztán még az ebédet követő kajakóma közben is viszonylag gyorsan rájöttem, hogy fordítva nézem. A lényeg persze csak az, hogy minden vágási vonal végigfut, így nincs rajta rövidzárlat.

   Bár komolyan rezgett a léc, hogy beborulok az ágyba, az alkatrész beültetést már csak azért sem mertem későbbre halasztani, mert a végén még másnap, vagy valamelyik még annál is későbbi nap lett volna belőle.

   A panelt a dobozba beszerelni, a négy szál vezetéket ráforrasztani, az meg már semmi kis művelet volt. A bekapcsolás, pontosabban szólva a panel tápmodulra történő rákötése előtt hiába volt minden önbizalmam, inkább ellenőriztem a feszültséget, mintsem a végén még tönkretegyek valamit. Miközben a már stabilizált 5 V rendben megvolt, a nyers tápfeszültség 8 V-ra adódott.

   A mérési próbákról annyit, hogy bár a műszer jelen állapotában is használható, attól még bőven van benne további átépítési potenciál. Egyrészt kellene az előlap és a panel közé egy árnyékoló fémlemez, hogy ne juthasson be csak úgy a dobozba a nagyfrekvencia. (a 30 mV-os érzékenysége miatt üresben is mindig mutat valamit a műszer)
   Aztán kellene egy olyan irányú külső-belső módosítás is, hogy miközben a fehér botantenna közvetlenül a panelra szerelt előosztó IC-hez csatlakozna, addig a BNC aljzat az osztó IC elé lenne bekötve (természetesen továbbra is átkapcsolhatóan), miközben lenne egy külső előosztó IC a kábel másik végén, bemenetén egy érzékelőhurokkal. Utóbbihoz persze kellene egy 5 V-os tápkivezetés is.
   Mindezen hiányosságoktól eltekintve, a műszer már így is bőven használhatóbb állapotban van, mint emennyire még a puszta panel szintjén volt. Szóval hurrá!
   Itt aztán egy kissé összezavarodtam, de csak mert nem tudtam eldönteni, hogy ez a cikk a szétszedtem oldalra kerüljön-e, konkrétan a farigcsálósak közé, vagy mivel ez a műszer logikailag inkább oda tartozik, a rádióépítős oldalra. Végül azért került az utóbbira, mert ott az adott pillanatban még nagyon kevés volt a cikk.

   Ebből szerintem az lesz, hogy valamelyik nap revíziót tartok, s ami apróságot az utóbbi években nem vettem elő, s azt még csak nem is tervezem, az mind elkerül innen valahova. Túl messzire persze nem vihetem őket, mert ha ezt megtenném, akkor hótziher, hogy bármi elpakolt holmi már közvetlenül másnap kellene...