Még tegnap délután megígértem magamnak, hogy miután letudom ezt az idegen gyártmányú elektroncsöves próbasasszit (vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak rádiót), a következő tétel mindenképp a Tesla B70-es magnó lesz. Egyrészt azért, mert ugye most még hiányzik a sorból egy csomó magnós témájú cikk, másrészt azért, mert a pincei szekrényből történő előszedése után azt a magnót sikerült a leghülyébb helyen elhelyeznem. Ezt persze majd meg is mutatom, csak gondoltam előbb még beszkennelem a magnó leírását.

   A mechanikus felépítésről annyit, hogy a csehszlovákok végre megoldották, hogy a magnójuk álló helyzetben is használható legyen, valamint azt is, hogy a szalag mindenkori feszessége szabályozza a fékeket.

   Az elektronika egyrészt kapott egy (szerencsére kikapcsolható) automata felvételi szintszabályzót (ami amúgy a B444-esben is volt), valamint nemcsak vágásra, de emelésre is képes lepke típusú hangszínszabályzót, miközben a kivezérlés szintjét jelző műszer végre lejátszáskor is működik.

   Mikor ma reggel felkeltem, valamiért annyira jólesett arra gondolni, hogy ezen a szent napon nincs semmi dolgom, hogy komoly sokként ért, hogy ez mennyire nem igaz. Mármint ágyneműhúzással nyitottam (na jó, még előtte időhúzással), majd beraktam egy adag mosást, begyújtás előtt kihamuztam a kályhát, összegyűjtöttem a lakásból a kisebb szemetesek tartalmát, majd mikor azt hittem, hogy már csak le kell vinnem a szemetet, meg persze mikor végzett a gép, akkor ki kell teregetnem, akkor újra szíven ütött, hogy a lépcsőház takarításának is ma jött el a napja. Mikor az is kiderült, hogy a mosógép alá való (amúgy magam is nagyon alávaló vagyok) gumiszőnyeget, a csöveket és a lemezeket, valamint a szemetes vödröt nem fogom tudni egyszerre levinni, még jobban megmérgesedtem. Arról már nem is beszélve, mikor mindezeket tetézte, hogy visszafelé terveztem felhozni a ma bemutatásra kerülő magnót, valamint a jobbra látható vödrön felül a felmosókészletet is. Bár megoldás lett volna, hogy amit csak tudok, berakok egy fahordó szatyorba, ezt a tervemet azonban végül feladtam, mondván holnap is van nap.

   A fényképezőgépet most azért nem vittem magammal a pincébe, mert az a trafóktól már nem fért bele a zsebembe. Ez amúgy egy mondhatni szerencsés szerencsétlenség volt, így ugyanis nem fényképeztem körbe az egész pincét.

   Hogy meg tudjam mutatni, hogy a magnó mennyire hülye helyre lett letéve, azt úgy oldottam meg, hogy áthoztam ezt a képet egy már megírt cikkből. Ha még a konyhai rádiót is elveszem a létra mellől, a vele átellenes sarokból pedig a Sharp lemezjátszót, akkor ha mást nem is lesz könnyű, de a sarokba befordulni már igen.
   Mikor egy ilyen csinos kis gondolatmenet végén már épp kezdenék valamicske megelégedettséget érezni, azt gondolván, hogy már nincs is annyira messzi a rend, olyankor mindig beugrik valami, amitől újra elszáll a jókedv. Most speciel a Sharp lemezjátszó alatti Maja magnó, valamint az az alatti Orion 449-es rádió ugrott be. A rádió elé odatett Mambó magnóról már nem is beszélve!

   Mivel ezt a magnót még valamikor a szétszedtem projekt kezdetén vettem (ha nem előtte), számomra valahogy olyan hihetetlen, hogy végre felért... Ezt amúgy direkt belenézni, vagy lehet, hogy már eleve megmutatni vettem, mégpedig ha jól emlékszem, akkor Kapros Józsi bácsitól, a Grundig TK23-as magnóval együtt.

   Mikor a magnót a pultról levettem, bár csak annyit írtam elő magamnak, hogy ma délután csak körbe kell fényképeznem, attól még reménykedtem benne, hogy némi oda nem figyelés következményeként ez a terv végül egy szétszedéssé fajul.

   A szerintem nem jól álló gombokra kiváló példa a jobb oldali kettő, az előlapból valahogy idétlenül kiálló nyomógomb. Míg a bal oldali a pillanat állj, addig a jobb oldali a felvétel funkciót kapcsolja. A kerek gomb a sebességváltó, míg a bal szélső szögletes a hálózati kapcsoló.

   Az én történeteim gyakran nem igazak, hiszen csak úgy elképzelem őket, de attól még szerintem úgy volt, hogy ki lett adva a gyárban, hogy mindenki tervezzen forgatógombot az új magnóra. Ezek a gombok - természetesen szintén szerintem - csak azért nyerhettek, mert Jenka (a titkárnő, aki tervezte őket) nagyon feküdt (akár a szó szoros értelmében) a zsűri elnökének.

   Miközben a nyomógombok kupakjainak formája minden bájt nélkülöz, az előlapból kiálló, gondolom valaha festéssel kiemelt feliratok mára már alig láthatók. A doboz felületének kiképzése pedig olyan, hogy annak apró kacskaringóiba ami kosz csak bekerül, az mind benne is marad!

   A szépséghibákat ellensúlyozandó, a csehszlovák pajtások végre bevetették a szalagvezetés szent Gráljának minősíthető szalagvezérelt fékeket. Már úgy értem a többes számot, hogy nemcsak itt, de a másik, a kimeneti oldalon is. Ez a rendszer ha jól van megkonstruálva, akkor szalagkímélő mechanikát eredményez.

   Részemről el nem tudom képzelni, hogy ha nincs hátulról megvilágítva, akkor mégis mi értelme volt a szalagpálya egy részét eltakaró, amúgy persze kivehető lemezt áttetsző anyagból csinálni.

   Épp mint ahogy az ugyanonnan beszerzett Grundig magnóé, úgy ezen készülék dobozból hiányzó részei is műgyantával lettek pótolva. A gumilábak mondjuk már nem, illetve ferde lett a doboz. Ráadásul annyira ferde, hogy a felső borító nem megy fel tőle rendesen.

   Miközben a Tesla B4 csak nagyon nehezen volt feltuningolható (én legalábbis valaha nagyon megszenvedtem egy harmadik magnófej beépítésével), jelen esetben végre nemhogy hagytak helyet a bővítésnek, de még a harmadik fej rögzítéséhez szükséges furatokat is kifúrták, pláne menetekkel együtt!

   Valószínűleg akad a pincében Tesla számláló, de mivel ez a magnó nekem csak azért kell, hogy megnézhessem, meg persze meg is mutathassam, így valószínűtlen, hogy nekiállnék hozzá pótalkatrészt túrni. Ezt már csak azért sem fogom megtenni, mert a magnóalkatrészes doboz előtt jelenleg egy kevés híján a plafonig érő lomkupacot állomásoztatok.

   Ez az érintkező akkor zárja rövidre a hangjelet, ha a szalagtovábbító görgő hídja hátrajött. Erre a funkcióra azért van szükség, hogy mikor a magnó nem szól, akkor ne sustorogjon feleslegesen. A B4-ben azért nem volt, és nem is kellett bele ilyen érintkező, mert ott a lejátszás gomb egyben az elektronikát is működtette, a B70-es esetében a play gomb azonban már csak a mechanikát kapcsolja, mert ennek a magnónak az elektronikája mondhatni mindig lejátszás állásban van.

   Bár az alkatrészek zöme látszik, a kicserélésük azonban ha nem is reménytelen, de műszerészt próbáló feladat. Míg innen a csipesz nem fér oda az alkatrészekhez rendesen, addig a másik oldalról a mechanika miatt a páka.

   Ezt a panelrajzot a magnó egy másik, a mutatottnál komplexebb leírásából emeltem át. A pozíciószámozott alkatrészek méréskor, pláne hibakereséskor nagyon jól tudnak jönni! Én persze ezt a rajzot már csak azt követően találtam meg, hogy sikerült az erősítőt szóra, akarom mondani szólásra bírnom.
   Hogy mi volt a hiba? Ezt ugyan nem tudom elárulni, azt azonban igen, hogy szégyen ide, szégyen oda, a megoldást már nemhogy másnapra, de egyenesen aznapra elfelejtettem, s az még csak később sem jutott eszembe!

   Miközben a sávváltó kapcsolók egy saját panelt kaptak, addig az automatikus felvételi szintszabályzást aktiváló kapcsoló lábaira csak úgy fel vannak forrasztva a vezetékek. Ez persze egészen addig nem baj, míg a rögzítetlenségük okán le nem törnek, ami a vékony érátmérők miatt bármikor bekövetkezhet. Már persze nem csak úgy maguktól fognak letörni, hanem majd a mozgatás hatására. Ez annyira igaz, hogy azért írom, mert végül pontosan így is lett!

   Mivel a doboz háta a műgyantával pótolt lemezdarab miatt vastagabb lett az eredetinél, valamint egy kicsit ferde is, közelebb került a panelhez, minek hatására a kábelköteg rátámaszkodott az L1 jelű tekercsre, majd letörte. Én persze ettől még nem törtem le.

   Ez a szalag vezérelte fékrendszer egy akkora áldás, hogy mindig is terveztem egyet beépíteni az AKAI 4000DS magnóba, csak azt a készüléket idővel eladtam. Azóta mondjuk már megint van, és még vettem is a projekthez alkatrészt, csak ugye hiába minden, ha egyszer elfogyott az ifjonti hév.

   Épp mint ahogy az sem hiányzott, hogy a magnó a tisztítása közben többször is összekoszoljon. Ezt úgy kell érteni, hogy mikor már nagyon piszkos volt a kezem, akkor a magnóból szálló portól, vagy tán a készülék fura szagától, egyből folyni kezdett az orrom, aminek kifújása előtt természetesen el kellett mennem kezet mosni. Ezt persze többször is lejátszotta velem a ki tudja miféle allergén.

   Hiába adtam ennek a képnek a "hozzáért" címet, már aznap délután sem emlékeztem rá, hogy mi mihez ért hozzá, amitől aztán nem szólt a magnó. Amúgy lehet, hogy a "hozzáért" nem is a hanghiba megoldására utal, hanem arra, hogy a korábban hallott súrlódó hangot a lendkerékhez hozzáérő hangszórókábel adta.

   A háttérben látható két Tungsram AD162-es tranzisztor a végerősítőhöz tartozik, miközben a hatalmas elektromágnes a magnó stop áramköréhez, amit az alumíniumfóliás szalagvégkapcsoló működtet.

   Mikor a magnó összeszerelése és elrakása után nekiálltam elnevezni a képeket, ezt hosszú percekig nézegettem, mire végre rájöttem, hogy a tápegység paneljának ferdeségét kívántam általa megmutatni.

   A magnó mechanikai felépítése tisztára úgy néz ki, mintha azt nem a puszta logika vezérelte volna, hanem az előlapi gombokhoz illesztették volna hozzá. Mármint a sebességváltó gomb jobbra fent van, miközben maga a váltó balra. Mindeközben a balra lent látható részlet a felcsévélő orsót hajtja.

   Mivel a sebességváltó gombja a mechanikát ebből a szögből nézve balra fent van, a korrekciót váltó kapcsoló pedig jobbra fent, a kettő közé bekerült vagy 10 dekányi vas. A felvétel kapcsolóval ugyanez a helyzet. Mármint az is balról van vezérelve, miközben a kapcsolója jobbra van.

   Újabb fura megoldás, hogy miközben a B5 kapcsán már a csehszlovákok is rájöttek, hogy a magnó motorja hálózati trafónak is bőven megteszi, ezen magnó esetében visszatértek a különálló trafóhoz. Maga a tápegység amúgy egy valóságos varázslat, annyira megkavarták, hogy mi hova lett benne bekötve. Ezt persze majd még részletezem is.

   A végtranzisztorok alapáramát visszaszabályzó hőfokfüggő ellenállás pont ahová való, vagyis a hűtőbordára került. Az egyik lába ugyan le volt szakadva a panelről, a nem szól a magnó jellegű hibát azonban nem ez okozta.

   Hogy a lendkereket hajtó szíj már nagyon közel jár a szakadáshoz, azt csak most, ezt a képet utólag bámulva szúrtam ki. Mármint ez a kép eredetileg még véletlenül sem a szíjat akarta mutatni, hanem azt, hogy mivel szűk a hely, hiába esztergálnék (amúgy se esztergám, se tudásom) egy dupla átmérőjű szíjtárcsát, az ide csak további komoly mókolások után férne be.

   Ilyen gumigyűrűt nemhogy most, de szerintem már akkor sem lehetett kapni, mikor Csehszlovákia még nagyban létezett. Esztergálni és köszörülni persze lehet egy alkalmas vastagságú gumilapból, de annyit az egész magnó nem ér! Én speciel csak azért tartogatom, mármint azért nem csapom szét most azonnal apró elemeire, mert elképzelhető, hogy kelleni fog donornak a Tesla B115-ös magnóhoz, amiből természetesen szintén akad a pincében egy rozzant példány. Annak mondjuk nagyon le vannak törve a potméterei, amik viszont lehet, hogy pótolhatók a B100-ból, amiből természetesen - bár egyet már eladtam - szintén akad egy roncsom.

   Ezen kép kapcsán azt szeretném elárulni, hogy nekem bizony még csak eszem ágában sem állt a rézcsík alapot és a ráragasztott filccsíkot külön megmutatni, épp csak elengedett a már több évtizedes ragasztó.

   Miközben a rugót egy kicsit meg kell görbíteni, hogy jobban nyomja a mára már rég megereszkedett felületű gumikerekeket, a háttérben a szerző összeragasztózott ujjai látszanak. Komolyan mondom, hogy jelen készülék szerelése közben több mint tízszer kellet kezet mosnom!

   Mivel a mechanikai hibák javítgatása az elektronika működésére semmiféle hatással sem volt, miután a magnó már úgy ahogy forgott, nekiálltam kinyomozni, hogy hol tűnik el a jel.

   A végerősítő Tungsram gyártmányú AD162-es tranzisztorait épp csak annyira mértem ki, hogy a közösített pontjukon beáll-e a fele tápfeszültség. Mivel ez a rész rendben volt, lendületesen haladtam tovább, s idővel meg is lett a hiba, bár annak miben állóságára - mint azt már említettem volt - valami okból már közvetlenül aznap sem emlékeztem.

   Miután a lejátszás már működött, kihúztam az asztalból az ott elrejtett kábelt, majd készítettem a magnóval egy próbafelvételt. Bár hang volt, azonban csak beütésszerű, amit egyértelműen az előmágnesezés hiánya okozott. Azt meg az okozta, hogy a törlőoszcillátor nem kapott tápfeszültséget.

   Íme a sávváltó, valamint az automatikus szintszabályzó kapcsolóját hordozó panel, amit eredetileg természetesen még csak eszem ágában sem állt erről az oldaláról is megmutatni, épp csak le kellett vennem.

   Ami természetesen nem volt igaz, mert a tápfeszültség az alsó 150 ohmos ellenálláson nem jutott át, amiből már elő is szedtem egy típusazonos cseredarabot. Ez amúgy azért lehetséges (mármint az, hogy találtam azonos típusú ellenállást), mert egyszer már szétcsaptam alkatrésznek egy B90-es magnót, ami ugye elektronikailag azonos ezzel a készülékkel.

   Miközben a magnó kapcsolási rajzán egy Graetz kapcsolásnak tűnő valami látható, addig a panelen a D11, D12, D13, D14 diódák kettesével eltérő típusúak. Ez úgy lehetséges, hogy a testpontot a D12, D13 diódapáros adja, miközben a trafó középleágazása a végfok tápfeszültségét. A D10, D11 kisebb teljesítményű diódák kimenetéről pedig az előerősítő jár. Miközben a végfok 22 voltot kap, addig az előerősítő 23-at, amit a nyers 46 voltból egy 3,3 kiloohmos ellenálláson keresztül ejtenek. Ez amúgy a valóságban is annyira zavaros, mint ahogy leírtam.

   Mire fel szétkaptam. Mikor megnéztem, hogy a lemezből kisajtolt apró pöcök miért olyan ferde, ugyan elsőre sikerült kiegyenesítenem, csakhogy ezt követően szerencsétlenje egyből le is tört. Én mondjuk kevésbé, hiszen akár működik, akár nem, én a szétszedésének letudásától (mármint a magnóétól) mindenképp boldog leszek!

   Hogy van jel, annak ugyan örültem, annak azonban már kevésbé, hogy a szalag egyik oldalán 19-es sebességű felvétel volt, a másikon viszont már 9,5, csakhogy lakodalmas rock és Istenes dalok, ami számomra minimum különös párosítás.

   Miközben a magnó szétszedett állapotban egészen normálisan pörgetett, miután összeraktam, a visszapörgetés szinte teljesen leállt. Ez persze lényegtelen, hiszen nem akarok én ezzel a készülékkel magnózni.

   A szokásosnál vastagabb szalag miatt kicsit állítva a szalagfeszítésen (mármint azért, hogy a szalagnak legyen esélye rásimulni a fejre), bár a magnó a szokásos próbaszalaggal viszonylag jól szól, azonban egyben valahogy élettelenül is. Arról már nem is beszélve, hogy bár ez a szalag rendesen ki van vezérelve, a magnó még teljes hangerőn sem szól vele hangosan, aminek majd még utána kell nézzek.

   Mivel a próbahangszóró mondhatni élettelenül szólt, a Braun hangfalak viszont a szobai szekrénysorban voltak, inkább azt választottam, hogy a hallban lévőkből veszek le egyet. Ezeket amúgy szintén tervezem megmutatni, csak mint ahogy annyi máshoz, úgy még ehhez a projektemhez sem értem oda.

   Miután a hangfalat lemostam és átettem az ágyra, egyszerűen nem értettem, hogy miért akar mindenáron feldőlni. Ez amúgy annak volt köszönhető, hogy valamiért feltétlenül a nadrágommal letakart ülőpárnára akartam rátenni.

   Ez a magnó mechanikája és doboza között található gumigyűrű eredetileg úgy nézett ki, hogy bele lehetett tenni a mechanikán található lyukba, miközben a belsejébe a magnó dobozán található fémcső passzol. Most persze, hogy már csak az egyik fele van meg, nincs rajta mit csodálkozni, hogy a magnó nem úgy áll a dobozban, mint ahogy eredetileg tette. Ez persze egy donornak szánt készüléknél olyan mindegy...

   Mikor idáig eljutottam, vagyis a magnó mechanikája végre újra a doboz aljában ült, újabb tesztek sorozata következett, melyek kapcsán több dolog is kiderült. Míg az egyik az volt, hogy a magnó azért halk, mert a végfok érzéketlen (a hangerőt szabályzó potméterről szinte nem kapok búgójelet), addig a másik szerint a gyorspörgetés azért (is) gyengélkedik, mert állítani kellene a központi kuplungján.

   Amit amúgy megtettem, bár nem szedtem szét kipucolni. Mármint a központi kuplung valahol a középső fekete hengerben van, aminek a tetején van egy elfordítható, s ezzel különféle feszítési értékekre beállítható laprugó.

   A videó úgy nagyjából az első negyede után azért ugrik egyet, mert ott egy olyan csúnyát káromkodtam, hogy azt a részt kénytelen voltam kivágni. Mármint azért mondtam nagyon, de tényleg nagyon csúnya dolgokat, mert ahhoz képest, hogy egészen addig jó volt (pláne nem sokat volt strapálva), a DIN szabványú hangfalcsatlakozó mindössze néhány másodperc alatt szétesett. A videó további részében ugyan nem, ott azonban az aljzat undokul visszakapcsolta a belső hangszórót, egy ponton azért változott meg a hangszín. A visszapörgetés az elöregedett közlőgörgők miatt nem megy, míg a jobb oldali szalagorsó azért súrlódik, mert az összeragasztózott doboz alja annyira ferde lett, hogy az eredeti pozíciójánál egy kissé feljebb tolja az előlapot.

   Mármint ez, ami a magnót zárásképp a mellétett hangfallal együtt ábrázolja. Ez a magnó amúgy egy nagyon is jó kis konstrukció lett volna, épp csak ráfért volna a magnóra, ha a 4,7-es helyett inkább 19-es sebességet tud, valamint a gumírozott közlőgörgőit két, de inkább háromszorosan túlméretezik. Részemről kihagytam volna az automata felvételi szintszabályzót, valamint a hatalmas elektromágnessel működtetett szalagvégkapcsolót is, cserébe gyárilag beletettem volna mind a három fejet. Már csak azért is, mert ilyen magnó (mármint mono, de attól még háromfejes) akkoriban nem igazán volt kapható a szocialista árupiacon, pedig igény az lett volna rá. Mármint akinek már sikerült rosszul pótolhatatlan felvétel (ez úgy nagyjából az összes magnóst jelenti), az tudja, hogy milyen jól tud jönni az azonnali visszahallgatás lehetősége.

   Miközben az előző képen tisztára úgy néz ki, hogy a magnó hangszórója lefelé, vagyis közvetlenül az asztal lapjára sugároz, ez ha így is van, azonban a képen látható talp a magnót az asztaltól (vagy amire tették) eredetileg egy kissé elemelte. Én meg majd mindjárt felemelem, és úgy visszaviszem a pincébe, hogy onnan talán már soha többé nem kerül elő...