1:1000 előosztó digitális frekvenciamérőhöz
(nem is annyira szétszedem, mint inkább csak kábelt cserélek rajta)

Tetszik, nem tetszik, akkor is innen jön valami! (persze, hogy tetszik, különben nem
csinálnám) Épp azon töprengtem (erre gyúrok mostanában), hogy melyik legyen
a következő szétszedést elszenvedő alany, mikor is méla meglepetéssel vettem
tudomásul, hogy a múltkori (sajnos szinte teljesen eredménytelen) pakolászás
következményeképp bekerült a felboncolandók halmazába egy újabb darab.
Már úgy értem, hogy a bal sarokban látható, amúgy 1:1000 előosztó digitális
frekvenciamérőhöz, a minap még nem volt ott. Mondjuk nem mondhatnám,
hogy valami nagy utat tett meg, hiszen innen mindössze másfél méterre volt.
Valahogy úgy kéne, hogy legalább addig ne pakoljak ide semmit, míg csak ki
nem ürül a polc. Mint az a mostani példából is sejthető, nem bírom megállni...

Az előosztó nem egy különösebben izgalmas tárgy. Biztos mutattam már működés
közben, mikor mondjuk egy URH rádió oszcillátorának frekvenciáját mértem,
illetve osztottam le vele. Ha kinyitom a dobozkát, akkor mindössze annyit
fogunk látni, hogy van benne egy panel. Persze már csak ezt megmutatni
is kinyitnám, azonban némi dolgom is van vele. Szerencsére nem belül
beteg, hanem kívül. Egyrészt csúnya, de ez nem igazán érdekel, másrészt
még finoman szólva is inkorrekt az érzékelő tekercs bekötése. Kéne oda egy
rendes kábel. A rendes alatt azt értem, hogy nem holmi Csehszlovák audio kábel,
hanem valami olyan, amin nagyobb frekvenciájú jeleket szokás vezetni. Kihúztam
a sorból, majd kiborítottam az antennás dobozom, mert úgy emlékeztem rá, hogy
nem is oly rég kiszedtem valamiből egy alkalmasnak tűnő kábelt. Hogy miből?
Talán valami régebbi mobiltelefonból, böhöm antennaerősítőből,
vagy mára már ki tudja mi lehetett a boncalany...

Valami ilyesmi formájú alkatrész derengett. Ez például megfelelő lenne, ha
méltóztatna úgy 40 centi hosszúnak lenni. De persze nem méltóztat...

Ez már majdnem elég hosszú, csak ennek meg van egy krumpli a közepén.
Ekkor elkezdtem kiborulni, merthogy nem találtam meg amit keresek.

Íme a tolltartóm, illetve az ő kiborított tartalma. Mert ugye mégiscsak jobb ha ő van
kiborulva, mintha én! Egyébként a tolltartó azért borult ki, merthogy ő is kiborított.
Gondoltam, akkor már legyen a dolog kölcsönös! Azt terveltem ki, hogy lemérem
az eredeti kábel kapacitását, és felírom egy darabka papírra. Az első toll nem
fogott. A következőnek választott pennába is már rég belekötött a tinta.
A harmadik szinte szántotta a papírt, bár én nem pont ezt szerettem
volna tőle. A negyedik haszontalan írószerszámnál borult
ki a bili! Akarom mondani a tolltartó bödli.
Hogy mit keresett a tollak között egy fésű?
Vagy a wifi jelszót őrző papír? Valamint egy
ecset, arasznyi vékony fúrószár, két fogorvosi
tükör, olló, és a már végleg elveszettnek hitt bonctűm?
Ha én ezekről számot tudnék adni, talán nem így nézne ki a szoba!

Szokott úgy lenni, hogy fekszem az ágyon, nézem a polcot, s közben gondolatban
apró darabokra szedek valamit. Dobálózok az apró poénjaimmal, sorba rakom
a történeteket, fejben újratervezem a valamit, átépítem, átalakítom, vagy
épp csinálok belőle valami egészen mást. Már többször is gondoltam
rá, hogy ilyen esetekre kéne egy diktafon (persze van kicsi, és
nagy kazettás változat is), amivel feljegyezném a gondolataim.
Hogy mindezt miért írtam? Nos azért, mert ezt a cikket megírtam
fejben előre (szerintem kétszer is), csakhogy az akkori gondolatokból
sajnos semmi sem maradt meg. Illetve a helyzet még ennél is rosszabb!
Most épp konkrétan ott tartok, hogy bámulok erre az apró dobozra
a hosszú évek kemény munkájával bambára gyúrt arcommal,
miközben halovány fogalmam sincs róla, hogy honnan van.

A feketére festett oldalát lehet leforrasztani a nyomtatott áramköri
lapból (üvegszálas rézfóliás lemez) készült apró dobozkáról.

A dobozka többi része le van fújva ezüstszínűre. Nem dereng, hogy valaha
műveltem volna ilyen színű fényezést bármi általam készített dobozzal.
A kétoldalas nyáklap külső felületei árnyékolásképpen körbe vannak
tekerve egy vezetékkel, ami minden oldalhoz hozzá lett forrasztva.

Itt megy be a jel a dobozba.

Na most őszintén! Hát csoda, hogy vannak vele gondok?
Szerintem inkább az a csoda, ha itt átjut a 100 MHz!

Íme az előosztó kimeneti oldala. Szerintem ez van annyira rendben, hogy ezt nem
fogom bántani. Minek tenném? Mondjuk az árnyékolt kábelre tekert vezeték
(ami a +5 voltos tápfeszültséget viszi a dobozba) egyrészt lehetne mondjuk
stílszerűen piros, másrészt pedig sajna letekeredett a vastagabb kábelről.

Ki akartam egyenesíteni, hogy lásd milyen hosszú kábel van a bemeneten, de nem
hagyta magát, mindig visszapöndörödött! Mikor odateszem valami sugárzó mellé
az érzékelő-tekercset, akkor is pontosan ezt szokta csinálni. Mivel van ez olyan
érzékeny, hogy még akkor is mérjen valamit, ha nincs rádugva egy oszcillátor
tekercsére, konkrétan az őrületbe tud kergetni a folytonos elugrándozásával.
Tegyük fel lelkesen tekergetem a vasmagot egy tunerben, miközben
a frekvenciamérőn összevissza mászkálnak a számok, épp
csak a hangolt oszcillátorhoz nincs semmi közük.

Ebbe a fiókba benézve, mikor még úgy valamikor harminc éve megnyitottam,
akkor még kilátszott az alja. Mondjuk jobb így, hogy van miből válogatnom.

A bal oldali egy speciális kiskapacitású mérőkábel, míg a jobb oldali színes gubanc
onnan származik, hogy egyszer berágtam, mert nem találtam itthon megfelelő
hosszúságú (értsd húsz centinél hosszabb) árnyékolt kábelt, ezért
mérgemben felboncoltam néhány SCART kábelt.

Lekaptam a polcról a kapacitásmérőmet. Azt terveltem ki, hogy lemérem vele a
meglévő kábel kapacitását, nehogy véletlenül egy annál rosszabb minőségűt
(nagyobb fajlagos kapacitásút) építsek be, mint ami jelenleg rajta van.

Az eredeti kábel kapacitása 1 pikofarád centinként. A piros és a kék kábel
kapacitása ezzel megegyező, míg a többi színűé háromszoros! Mint
a már kifűzött kábel színéből sejthető, a pirosat választottam.

Íme az apró doboz tartalma. A soklábú fekete
birodalmi lépegetők, azok digitális osztók.

Ez a formáció nekem annyira nem dereng, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy
ezt nem én építettem, de még csak nem is én forrasztgattam össze! Fél évvel a cikk
megírása után ugrott be, hogy egy Rádiótechnika újságba feladott hirdetés alapján
vettem. Ugyan ott volt az újságban a komplett építési cikk is, csakhogy a digitális
technikában való járatlanságom okán nem mertem bevállalni, hogy megépítem.
Mondjuk nem ezt a mindössze néhány alkatrészes apróságot, hanem
magát a frekvenciamérőt, aminek ez csak egy előtétje.

Nem készítettem az érzékelő-tekercs kábelre történő felszereléséről
részletfotókat, mert olyannyira lekötött a feladat szerteágazó
bonyolultsága, hogy teljesen megfeledkeztem a dologról.

A zöld műanyagcsövecske azért került oda, mert mikor odatettem, akkor még
valahogy úgy éreztem, hogy jól néz ki. Később, mikorra természetesen
megváltozott a furcsa színösszeállításról alkotott véleményem,
addigra úgy odafogta a zsugorhüvely, hogy már
nem tudtam kihúzni.

Itt közben volt egy ebéd, amiről már régóta tudom, hogy megöli az alkotó munkát.
Tapasztalatom szerint, amit ebéd után csinálok, abban nem lesz sok köszönet!
Míg ebéd előtt természetesen tudom, hogy valamit rögzíteni csavarokkal
szokás, átvezetni meg egy lyukon kell, ebéd után valahogy teljesen
szürreálissá válik ez az egész. Szóval mit ne mondjak, most is
az jött ki eredménynek, természetesen akár mondanom
sem kell, hogy engem igazolva, hogy most is sokkal
jobban jártam volna, ha inkább lefekszek aludni.

Mintegy tíz percen keresztül vizsgáltam a dobozt, mégpedig abból az aspektusból,
miszerint nézhetne ki ez a szerencsétlen ennél azért sokkal jobban is. Valahol ott
adtam fel az ötletelést, mikor is elképzeltem, hogy beledugom egy kivágott végű
fogkrémes tubusba, majd ráhegesztem a végét. Szerencsére még éppen idejében
sikerült megállapodnunk (én, a fogkrémes tubus, meg ez a doboz), miszerint
mindannyian úgy járunk a legjobban, ha a külalak átalakítási
vonalon inkább nem csinálok semmit.

A letekeredett tápkábel problematikáját viszont csodamód sikerült elrendeznem.
Már úgy értem az volt a csoda, hogy mindössze ötödikre sikerült megigazítani.

Miért pont fekete szigetelőszalag lenne a fiókomban? Jó lesz ide a fehér is!
Jó kontrasztos... Miután ezt befejeztem, majd áttértem a bemeneti kábel
rögzítésének problémakörére, többször rengeteg percnyi teljes kiesés
következett. Simán hoztam a nyitott szemmel alvó figurát! Szerintem
még hümmögtem is közben, mint aki töri valamin a fejét... Már megint
azt kell mondjam, hogy kár volt azért a csekélyke befektetett energiáért!

Mégis micsoda agyban születik meg egy ilyen csúfság?
Mondjuk az egy dolog, hogy kireszeltem.

De mikor még oda is forrasztottam, pedig éreztem...
Mit éreztem? Láttam, hogy ez olyan csúnya...

De ha már egyszer megindultam, vitt tovább a lendület.

A kívülről odaheftelt paneldarabkának csak a bal oldali harmadára lett volna
szükség, meg persze kellett volna egy teljesen kommersz lyuk a dobozra,
amin bemegy a kábel. Mert ugye, így mi is van már megint? Konkrétan
az, hogy ezt már megint árnyékolni kéne! De nem. Nem forrasztottam
le a dobozról a félresikerült panelt, hanem nekiálltam tovább toldozni.

Mindenféle furmányos dolgokat húzogattam ki a fiókból, mégpedig pusztán
árnyékolási szándékkal. Ez a pirossal borított rézlemez például
egy úgymond "jobbféle" akkutöltőből származik.

Ez mondjuk érdekes volt. Azt szerettem volna lefotózni, hogy a saját készítésű
frekvenciamérőmben megmakkant az egyik TIL308-as kijelzőben a jobb alsó
szegmens. Ugyan rendben megnyomtam a kamerán gombot, azonban a gép
sem nem bippent, sem nem mutatott hátul semmit. Révetegen bámultam
a teljesen vak kijelzőt, s miközben elmémben már épp körvonalazódni
kezdett egy új fényképezőgép vásárlása, mégiscsak csippant egyet
a gép. Ez a kép szerintem már van olyan szar, hogy ez már jó!

Mivel a piros tapétával borított rézlemez (mint árnyékolás) nem jött be, ezért
megálltam. Most akkor vagy leszedem azt a darabka randa nyáklapot
a doboz végéről, vagy tényleg készítek rá egy árnyékoló fedelet.

Leültem az éppen aktuális lomos doboz elé. Ebben rejtegetem azokat
alkatrészeket, melyek a legutóbbi szétszedésekből származnak.
Gondoltam hátha akad egy megfelelő darab bádoglemez.

Miközben nosztalgiázva átszedegettem az alkatrészeket az egyik dobozból
a másikba, valahol mélyen belül megéreztem, hogy ebből az lesz, hogy
le kell menjek a pincébe, ott ugyanis van egy "árnyékoló lemezek"
feliratú hatalmas papírdobozom. Hogy mindig csak a gond van...

Szép rend van mi? A széktől jobbra az a színes kavalkád, az egy akkora asztal,
mint amin odafent szerelek, csak most épp nem látszik! Szemben a lámpa
mögött a Dédi rádiója, bal sarokban a Sirius, előtte a földön a szürke
szalagos számológép, alatta egy mikrosütő. Ezek azért vannak
viszonylag elől, merthogy az van betervezve, hogy majd
mindjárt szétszedem őket. Mindjárt? Hát persze...

Miután túrtam egy a lehozottal azonos méretű üres dobozt, majd megállapítottam,
hogy az poros, ezért átöntöttem bele a lehozott doboz tartalmát, szinte azonnal
rá is jöttem, hogy a képen látható hatalmas doboz épp az ilyen esetekre van
odakészítve. Egyszerűen beleborítom amit lehoztam, s mikor megtelik,
jöhet helyette a következő. Mivel egészen biztosan éreztem, hogy
most valahogy semmi kedvem sincs bádoglemezt hajtogatni,
ezért inkább visszacsináltam az egész alkatrész borogatós
mizériát. Addig is telik az idő. Már úgy értem,
hogy hátha mégis felébredek.

Hiába jöttem le a pincébe, a vérnyomásom még valahol ennél is mélyebben lehetett.
Már valahol a lépcsőházban járhattam, mikor eszembe jutott, hogy konkrétan
ezekért jöttem. Mondjuk tiszta szerencse, hogy még nem voltam messze.

Valamikor kora gyermekkoromban sikeresen eltörtem egy ilyen vonalzót. Még arra
is emlékszem, hogy a nullától induló rész 10,5 centi hosszú volt. Évtizedekig ez
a félbetört vonalzó volt a kedvenc mérőeszközöm. Persze volt hosszabb is,
ha épp az kellett valamire, de a 10,5 centis darabka szinte mindenre elég
volt. Mivel az említett vonalzódarabka valahova elkeveredett, ezt a hosszút
meg szinte utálom kihúzni a fiókból, már többször is rezgett a léc, hogy letöröm
belőle a felesleget. Bonyolult ügy ez kérem! Ugyanis a pincében van egy egész
fiókra való vonalzóm. Mikor meglátom őket? Mindig eszembe jut, hogy
a múltkor is kellett volna egy vonalzó valamire. Csak persze az,
hogy mire, az nem. Legalább írnám fel! De persze nem...

Mondhatnám, hogy tulajdonképpen szép tőlem, hogy legalább ennyit
sikerült összehoznom, félálomban ugye, de az az igazság, hogy
mikor topon vagyok szellemileg, a mechanikai jellegű
munkákban akkor sem vagyok sokkal jobb.

Persze, hogy csúnya!

Igen. Látom. Egyetértek. Vissza kéne csinálni ezt az egész bádoglemezes mókát.
Ahogy ezt így végiggondoltam, egyből ráéreztem, hogy ez örökre így marad!

Feltettem a polcra, a többi kipofozott apróság közé,
majd átsandítottam az ezzel átellenes helyszínre.

No de mit nekem újra előszedni a hátam mögül
az egyszer már elrámolt szortimentet...

A fúrógép akkujában természetesen egy szemernyi töltés nem sok, annyi sem volt.

Míg az akku töltődött, addig legalább volt időm rávarázsolni
az előosztóról levágott kábel végére ezt a BNC dugót.

Majd miután bejutott, egy kissé megpocsékolta az U664B osztó IC sarkát.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.