Mélyláda

   Van olyan dolog, amit meg szeretnék mutatni (ej de még mennyi), és van olyan is, amivel nem az van, hogy nem szeretném megmutatni, hanem az, hogy eddig még nem igazán gondoltam rá úgy, mint egy szétszedtem cikk alanyára.
   Ezen utóbbiak közé tartozik például ez a mélyláda. Ez nem a manapság divatos szubbasszus sugárzó, hanem ez két Minimax kaliberű hangfal kiegészítése. Ez a kombináció történelmileg úgy alakult ki... Na ez hosszú lesz!
   Az első egyáltalán elfogadható minőségű hangfalam egy pár Videoton DC 2016-os volt, melyektől idővel a Tesla NZC420-as lemezjátszómmal együtt megváltam, majd vettem helyettük egy pár szovjet S90-est. Ezek ide, mármint ennek a lakásnak a halljába olyan túlméretesek voltak, hogy képtelenség volt őket úgy elhelyezni, hogy akárcsak a legcsekélyebb esélyem legyen a sztereó hangtér kialakulására.
   Ez mondjuk nem igazán zavart, de idővel a helyfoglalásuk, pláne a dummogásuk, na az már igen! Az S90-es hangfalakban valami okból (ez valószínűleg az lehetett, hogy akadt a fiókban) lecseréltem a közép és a magas hangú sugárzót Orionra.
   Ami hangszórókat kitermeltem, abból meg összeraktam egy Videoton Minimaxra hajazó valamit. Kezdetben a két kisebb csak amolyan póthangfal volt, de aztán a nagyok idegesítő dörömbölése miatt állandósult a használatuk. Mivel nem fértem tőlük a szobában (hall), az S90-es ládákat eladtam, a két kicsiből pedig idővel átkerültek a hangszórók Ákos barátom autójába.
   Ez azért nem okozott zavart, mert időközben vettem a Petőfi csarnokban két Orion HS 9-es dobozt, melyekbe - mivel üresek voltak - Orion magasak (kék membrános dómok), valamint csehszlovák mélynyomók kerültek. Ezek a hangfalaim még megvannak, csak most valamiért rettenetes hangú tölcséres magasak vannak bennük.
   Na ezek meg idővel azért kerültek el az asztalról, mert nem fért tőlük oda a rengeteg műszer, meg az AMIGA (később a PC), meg a TV. Na ekkor került beépítésre az asztalomba a múltkor mutatott apró hangfalpáros, ami amúgy autóba való, mondván azok kicsik, de ennek ellenére mégiscsak szólnak valahogy.
   Mikor ezek virnyadt hangjára ráuntam, beszereltem az üresen álló Minimaxok dobozaiba amit épp kapni lehetett. Ez a két hangfalam is megvan, és reményeim szerint idővel meg is fogom őket mutatni. Kívülről már most, belülről pedig majd valamikor máskor.
   Na ezen utóbbi hangfalakkal meg az volt a baj, mert ugye valami bajnak mindig mindennel lennie kell, hogy egyrészt hiányzott belőlük a dübörgés, másrészt mivel a beépített hangszórók nem mágnesesen árnyékolt típusok voltak, így a PC monitorán görbítették a képet.
   Utóbbi problémán két újabb, már mágnesesen árnyékolt, teljesen magamtól épített hangfallal segítettem, míg az előbbin a jelen cikk keretében bemutatott mélyládával. Időközben - még a két autóhangfalhoz kisegítésképp - volt egy kisebb mélyládám, melyet az Ákos barátom által nálam hagyott két darab szovjet S30-as hangfalból fordítottam össze.
   Még ez a doboz is megvan, de már valahol a pince mélyén, kissé penészes membránú hangszórókkal. Mivel tanultam a saját káromon (mármint azon, hogy egy társasházba a békés együttélés jegyében nem való a dübörgés), így ez a kisebb mélyláda az előlapjáról kikapcsolható volt.
   Ezt a nagyszerű tulajdonságot (természetesen azóta egy kissé továbbfejlesztve) átörökítettem a ma bemutatásra kerülő hangfalba. No de hogyan került képbe ez a hangfal éppen most?

   Nos úgy, hogy mikor valamit keresve ellebbentettem előle a függönyt, a frászt hozva rám jelezte, hogy márpedig ő már huszonéve nincs odacsavarozva, vagyis kiesett belőle az egyik hangszórót takaró rács.
   Régebben az átépített, meg az át nem épített joystick repült le ugyanezen célzattal a mélyláda tetejéről. Már úgy értem, hogy pusztán azért, hogy a frászt hozzák rám.
   Mivel önként ajánlkozott, gondoltam legyen. Egyrészt nekiállok, és ha nagyon nem is, de egy kicsit azért szétszedem, másrészt rögzítem végre a hangszórókat takaró, valójában persze inkább csak védő rácsokat.
   Hogy aztán nem így lett, azt az utóbbi időben elharapódzó lustaságom okán már megszoktam. Valamint azt is kezdem megszokni, hogy az idő előrehaladtával - már csak a dolgok korából eredően is - mindenem szétesik.

A minap például a digitális szobamérleg őrült meg. Ezt azért vettem, mert
az analóg mérleg egyre rapszodikusabban viselkedett. Erre fel tessék!
Ez is elkezdte. Mikor megláttam, hogy a szokásos súlyom majdnem
kétszeresét mutatja, persze, hogy ráordítottam: Anyád a 150 kiló!
Hogy aztán erre a kijelentésemre reagálva hallatszott fel az utcáról
némi kárörvendő röhögés, vagy valami más oka volt, azt nem tudom.

Azt viszont tudom, hogy ez a láda miből készült. Gyöngyi kolléganőm asztalából,
ami folyton szétesett. Mikor már olyan állapotba került, hogy nem volt érdemes
összetákolni, vagy már nem is lehetett, akkor kerítettünk helyette egy másikat.
Én meg ugye, amilyen k*rva rendes ember vagyok, mindig félretettem a régit,
mert ugye faanyag. Ez idővel oda vezetett, hogy már lépni se nagyon lehetett
a pincében a mindenféle bútorlapoktól. Ekkor készült a szobába egy toldás a
még az Apukám építette szekrény alá, másik pult az asztalomra, éjjeliszekrény,
2 darab 2 ajtós és egy fiókos szekrény a fáspincébe, meg ez a mélyláda. Na most
a maradékkal kipofoztam a pincei régi polcokat, valamint hetekig fűtöttük a lakást.

Mint arra ezen kép segítségével rámutatok, idővel kifogyott belőlem a szusz, pedig
valahol meg kell legyenek a fényesek helyett vásárolt fekete színű díszalátétek,
valamint a rácsokat tartó bilincsek is. Utóbbiak már csak azért is, mert ugye
ha ezek nem léteznének, akkor ugyan mi alapján fúrtam ki a rögzítésükre
szolgáló lyukakat? A kép közepén amúgy a hangolható, vagyis állítható
hosszúságú reflex nyílás sötétlik, ami két összetoldott műanyag cső.

   Ez a hatalmas forgatógomb emlékeim szerint egy már korábban szétszedett telefonos műszerről származik. Azért nem egy sima kétállású kapcsolót építettem be, mert ennek több funkciója is van, úgymint:
- nem szól semmi (na ezt a funkciót mire tervezhettem be)
- csak az első hangszórók szólnak (így van szinte mindig)
- az első és a hátsó hangszórók is szónak (így zavaros lesz a hangkép)
- az első hangszórók szólnak a mélyládával (mozizáshoz mondjuk)
- az összes hangszóró szól (legnagyobb hangnyomás esete)
- csak a mélyláda szól (szomszédbosszantásra alkalmas üzemállapot)
   Ezzel a kapcsolási választékkal kerültem el, hogy bármiféle ingerenciám támadjon a vezetékek átrendezésére. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján büszkén állíthatom, hogy ez az ötletem annyira bevált, hogy még azóta sem nyúltam a kábelekhez. Mondjuk a kapcsolóhoz se nagyon, de az már egy másik történet. Elmondjam? Na jó...
   Átlagos zenehallgatáshoz semmi igényem sincs a mélyládára, illetve az általa lesugározni képes alsó szekcióra. Mozizáskor viszont nagyon ott van! Bár mint azt már említettem volt, ez nem egy manapság szokásos szubbasszus láda, hanem csak az asztali hangfalak alsó tartományban történő kiegészítése, de attól még iszonyú nagyot tud szólni!
   Bekötve úgy van, hogy ebbe a dobozba érkezik a jel az erősítőből, vagyis nincs hozzá külön végfok. Ha bekapcsolom és odatekerek neki, képes meglengetni a födémet! Hogy aztán ez a hangfal jó tulajdonsága, vagy a házunk készül szétesni, azt mindenki döntse el maga.
   Mivel még egy méterre sincs a hátam mögött, ráadásul derékmagasságban van, igen közvetlen élményt tud nyújtani. A Star Wars film katlanban versenyzős jelenetei éppúgy beégtek az akusztikus emlékezetembe, mint mikor a Deep Blue Sea című víz alatti akciófilmben a beömlő tengervíz olyan hangokat adott, hogy lengett tőlük az ingujjam.
   Mikor ez a láda készült, akkor még olyan szomszédjaim voltak, hogy nem sajnáltam tőlük a törődést. Mostanában, hogy csendes a ház, nemhogy ezt a mélyládát, de még az asztali hangfalaimat sem szoktam bekapcsolni. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak megöregedtem, s ettől van, hogy már a PC-hez kötött aktív Creative kishangfalak is bőven kielégítik a hangerővel, valamint minőséggel szemben támasztott igényeimet.

A multimétert pusztán a hangszóró méretének
érzékeltetése végett tettem bele a rácsba.

Ezzel a képpel nem azt akarom mutatni, hogy ezek azok az apró hangfalak,
melyeket korábban említettem, hanem azt, hogy valahol mögöttük kell
lennie annak a zacskónak, melyben a rácsok rögzítésére
szolgáló bilincseket őrizgetem.

Miután középről kiszedtem az IKEA fiókos szekrénykét,
láthatóvá váltak a hangfalak mögé rejtett kincseim.

Íme az általam még évtizedekkel ezelőtt vásárolt
bilincs. De vajon miért nem szereltem fel?

Azért nem, mert ez a fajta bilincs ahhoz a megoldású hangszórórácshoz való,
ami nem bentebb van mint az előlap, hanem konkrétan rajta. Szóval
ez nekem, illetve az én süllyesztve szerelt rácsomhoz nem jó.

Odatéve ettől persze még hülyén mutat. Na ezért nem fejeztem be ezt a projectet!
Gondoltam akkor, illetve nem akkor, hanem majd most! Mivel még megvan az
a hangszóróbolt, ahol ezeket a bilincseket vettem, gondoltam megnézem,
hogy mennyibe kerül a befelé álló fésűjű változat. Nos semmibe,
mert olyat nem lehet kapni. Ekkor még úgy volt, hogy
legyártom a bilincseket fából, de aztán ahogy
mostanában sajnos annyiszor, ezt a projectet
is sikerült elhalasztanom. Remélem nem végleg,
hanem csak ideiglenesen, míg meg nem jön a kedvem
az idei farigcsálásokhoz. Ennek amúgy is épp itt lenne az ideje,
mert olyan mennyiségű építési cikket hagytam félbe, vagy akár még csak
bele sem kezdtem, hogy az már tényleg szégyen. A pincében meg ott
áll az a rengeteg faanyag, épp mint mikor ez a mélyláda készült.

Ha már leszedtem a hangszóró elől a rácsokat, akkor egy füst alatt le is porszívóztam
őket. Aztán az óriási membránokat is. Majd végig körben a hangfal szélét.
A kishangfalak mögötti polcot, s zárásul persze magát a szobát is.

Íme egy újabb nagyszerű példa a szerző félresikerült videóit bemutató sorozatból.
A zörgés természetesen nem a hangszórókból ered, hanem azt a kamera belső
mikrofonjának túlvezérlése okozza. Mert ugye a közép és a magas hangok
a kikapcsolt szekció miatt nincsenek, miközben a kamera automatikája
ezekre próbál szabályozni, de helyette csak erős mély hangokat kap.

Egy átlagos szétszedésről szóló cikkhez képest,
jelen esetben nagyon is óvatos voltam.

Bár a reflexnyílás miatt ez nem volt ilyen mértékben indokolt,
attól én még minden más rést kinyomtam sziloplaszttal.

Például a láda fülét is. Ez a fül, illetve belenyúlós kapaszkodó, ez biztosan nagyon
kellett ide. Már úgy értem, hogy eddig mindössze egyetlen egyszer, mégpedig
a pincéből történő felhozatalkor volt használva. A puhafa stafnik azért kerültek
a sarkokba (meg úgy egyáltalán mindenhova), hogy biztosan tartsanak a csavarok.
Miközben a dobozt építettem, a párom végig azon aggódott, hogy ezt a böhöm nagy
valamit meg mégis hova a csudába fogom rakni. Én erre mindig azt válaszoltam,
hogy a helyedre az ágyba. Mikor a nagyja famunka elkészült, és felhoztuk
a dobozt a pincéből, Andi még mindig nem találta a helyét. Mármint
a hangfalét. Aztán persze beugrott neki, de már csak akkor, mikor
meglátta, hogy épp kettéemelem a hátam mögötti szekrényeket.

A hatalmas méretű panel mögött a szovjet S90-es hangfalakból kitermelt iszonyú
méretű tekercsek laknak, míg a hangváltó kondenzátorait meglepő módon
vadonat új alkatrészekből realizáltam. A porcelán alapú kapcsoló mind
a mai napig hiba nélkül teszi a dolgát. Ez az alkatrész valószínűleg igen
drága mulatság lehetett. Ezt abból gondolom, hogy nem találtam belőle
plusz példányokat a yaxley kapcsolós dobozomban. Vatta pedig azért lett
mindenre tekerve, nehogy még valami nekiálljon nekem a dobozban zörögni.

Amit a képen látunk, az a reflexcső belső vége. Nem azért szereltem rá azt a falapot,
hogy ne lógjon a levegőben, hanem azért, hogy azt tologatva lehessen állítani.
Ez amúgy - mármint a cső hosszának beállítása - azóta sem történt meg.

A nyáklap maratását úgy oldottam meg, hogy addig húzogattam a panelen
a Miniplexbe fogott fúrószárat, míg csak el nem készült a minta.

A sarkokban, az élek mentén, a stafnikon, mindenütt jelölések láthatók.
Ez valószínűleg azért történt, hogy ne keverjem össze a léceket.

A kék pöttyel jelölt bútorlap a tulajdonképpeni előlap, erre fekszenek fel
a hangszórók. A piros pöttyel jelölt lapba pedig belesüllyednek. Ennek,
vagyis a külső előlapnak műbőr a burkolata, alulról egy réteg lépészaj
csökkentő szivacs alápakolással. A sárga pötty már a doboz oldala,
ami az egyszerűség, az olcsóság, valamint a strapabíróság jegyében,
épp mint ahogy az éjjeliszekrényem, padlószőnyeg burkolatot kapott.

Ez a részlet mondjuk nem szép, de mivel már több mint
20 éve nem érte fény, így elfogadhatónak ítéltetett.

Ez nem a kivett, hanem a másik, még a dobozban lévő hangszóró. Na most ez
a jelenleg használt fényképezőgép képes az orra előtt lévő, mondhatni agyonra
bevilágított tárgyra is azt mondani, hogy nincs fókusz. Most meg ugye bedugtam
egy sötét dobozba, ahol mindenféle nyikkanás nélkül ráállt a hangszóró mágnesére.

Emlékeim szerint ezt a hangszórót úgy sikerült kiválasztanom, hogy mintegy
10 percnyi, a Lomexben történt toporgás után határozottan rámutattam.
Partiban volt a kevlár membrános változat is, csak attól elrettentett
a majd kétszeres ára. Az persze igaz, hogy mivel túl van méretezve,
ezért kicsi a valószínűsége, hogy tönkremenjen, szóval csak egyszer kell
megvenni, és akkoriban még pénzem is relatív sok volt, de attól még spóroltam.

A képen azt látjuk, amint a szerző sokkalta nagyobb hangsúlyt fektet a membrán
csavarhúzó hegyétől való védelmére, mint amennyit a csavar betekerésére. Mert
ugye még az kéne, hogy egy puszta bemutató okán tönkretegyem a hangszórót.

Na most kezdetben még úgy volt, hogy most azonnal nekiállok és kitalálok valami
a hangszórókat takaró rács rögzítésére szolgáló bilincset, de kisvártatva meglepő
sebességgel sikerült úgy döntenem, hogy abból majd egy különálló, valószínűleg
farigcsálós project lesz. Ebben az a csúnya, az nem esett jól, hogy az előbb már
azt hittem, hogy sikerült eggyel csökkentenem az elkészületlen szétszedtem
projectek meglepően hosszú listáját, aztán kiderült, hogy sajnos mégsem.

Ha azt is hozzávesszük, hogy ezt a hangfalat sem mutattam meg, se közelről,
se belülről, akkor nemhogy -1, de már egyenesen +2 lett az eredmény!

Bár most azonnal szétszedtem, de erről a kicsiről
majd valamikor máskor mondok mesét...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.