Az állítható vízsugarú tust és a ma bemutatásra kerülő fúrógép meghajtású szivattyút nemcsak azért hoztam haza, mert már eleve érdekesek, hanem azért is, hogy a sok elektronika között ugyan legyen már valami egyszerű mechanika is.

   Ez itt a szerző erős paprika ültetvénye, a már négy beérett terméssel. Hogy ezt miért mutatom? Nos azért, mert már egy hete szeretnék enni valami csípőset, csak ugye azt nem lehet, mert az engem meg szokott hajtani. Mivel az ehhez a képhez tartozó szöveg jórészt a szerző bélműködését taglalja, így akinek ez érzékeny téma, az lapozzon inkább tovább.
   Szóval az úgy volt, hogy nemcsak csípőset, de kenőmájast, főzőkolbászt, sajtot téliszalámival és teával is nagyon szerettem volna már enni, csakhogy ezek engem mind megzavarnak. Az utóbbi napjaim meg olyanok voltak, hogy hol a rendelőben ücsörögtem gyógyszerfelírásra várva, hol el kellett mennem biciklivel messzebbre (mondjuk aktív anódot és tömítést venni a villanybojlerbe), vagy jött hozzám valaki, például a kézszárítóért, vagy én mentem el az AKAI kazettás magnóért és a Videoton rádiós erősítőért, persze mind-mind megbeszélt időre. Arról már nem is beszélve, hogy a Zuglói lomtalanítás kapcsán előálló szemétkupacokat megcélozva mit össze nem keringtem.
   Az engem a mindenféle nekem ártó dolgokat megevésben gátló tényezők a mai napon futottak ki, mégpedig az ELMÜ villanyórát cserélő kiváló szakemberének képében. Mikor a fiatalember elment, onnantól szabad volt a pálya, mert se nekem nem kellett mennem sehova, se hozzám nem jött senki. Na ekkor vethettem rá magamat végre a már tegnap megvásárolt kenőmájasra, amit az ablakból szüretelt rettenetesen csípős paprikával dobtam fel.
   Amúgy nem tudom tudtátok-e, de az IBS nem az Irritábilis Bél Szindróma rövidítése (ezt csak az orvosok állítják, a betegeket érthetetlen idegen szavakkal megnyugtatandó), hanem az Időnként Beszarsz, Sajnáljuk szavak kezdőbetűiből állt össze. Ehhez képest semmi bajom sem lett, pedig mind a kenőmájasban található valami, mind a csípős paprika, fogalmazzunk úgy, hogy fel szokta pörgetni az anyagcserémet.
   Miután még csak be sem aludtam az amúgy kiadós ebéd után, nekiálltam a még tegnap összevásárolt három kiló hús feldolgozásának. Lett belőle pörköltnek való, dobozban eltéve a mélyhűtőbe, tepsiben fokhagymásan lesütni való húsdarabok, szintén eltéve a mélyhűtőbe. Két doboz pácolt hús, szintén lefagyasztva, valamint, hogy végre főzzek is valamit, négy adag csülökpörkölt, a sertéscomb zsírosabb részeivel megtoldva. Utóbbi szaftját egy kicsit túlméreteztem, mégpedig annyira, hogy maradt belőle pluszban másfél tányérra való, amit - mivel képtelen voltam neki ellenállni - még aznap délután betoltam három szelet kenyérrel.
   Mivel a csülökpörköltben is volt csípős paprika, gondoltam kész, ennyi volt, innentől egyenesen (és persze ferdén is) tilos eltávolodnom a lakás legkisebb helyiségétől, amivel még véletlenül sem a spájzra célzok.
   Ücsörögtem a lakásban, szedtem szét sorban az apróbb dolgokat, miközben semmi bajom sem volt. Másnap ebédre betoltam egy szép nagy szál főzőkolbászt, tormával mustárral, a kenyér héjához pedig megittam két bögre tejet. Ez így ugye már eleve nem a legegészségesebb kombináció, amit azzal koronáztam meg, hogy délután elrágcsáltam egy zacskónyi citromos nápolyit.
   Számomra sajnos mind a kolbászban (általában bármelyikben), mind pedig nápolyiban van valami, ami a bélrendszeremből mondhatni allergiás reakciókat vált ki. Vacsorára minderre rátoltam a szokásos "háromféle sajt téliszalámival és teával" című ízbombámat. Azt gondolom már mondanom sem kell, hogy olyan jól voltam tőle, mint akit nem is IBS-el diagnosztizáltak.
   Másnap ebédre megettem az egyik adag csülökpörköltet, nokedlivel, tejfölösen. Savanyúságként (mintha az bármi okból kellene egy tejfölös pörkölt mellé), lilahagymával, paradicsommal és paprikával feldobott uborkasalátát készítettem, cukros ecetes fűszeres lében. Erre fel szó szerint, mint akinek semmi gond az emésztésével, annyira nem volt semmi bajom.
   Na ekkor jött el a csütörtöki nap, mikor is úgy döntöttem, hogy másnap reggel (vagyis pénteken) lesz ami lesz, kiszaladok a Bosnyák téri piacra, mégpedig nézni valami az előszobai szőnyeghez passzoló mintájú lábtörlő formájú izét, amire azért van szükség, hogy mikor az ember a konyhából kilép, természetesen papucsának talpán a széttaposott pörköltszafttal, akkor ne egyből a lakáselmaradások 8 című projekt nyitótémájaként kicserélt előszobaszőnyegbe tapossa bele a mocskot, hanem egy kisebb szőnyegbe, ami a naggyal ellentétben könnyen takarítható, de akár még ki is mosható.
   Gondoltam, hogy biztosan ne legyen baj, nem zabálok előző nap vacsorára semmiféle tőlem megszokott lehetetlen ételkombinációt, pontosabban szólva semmit, míg másnap ebédre rántott hús lesz rizibizivel és csemegeuborkával, de csak mert ennek az összeállításnak magas a szárazanyag tartalma.
   Másnap reggel (pontosabban szólva egész délelőtt) nemhogy a piacra, vagy ha ott épp nincs kicsi szőnyeg, akkor visszafelé a Diegoba nem jutottam el, hanem tényszerűen már a balkonkorlátig sem mertem elmenni, mert azt már túl távolinak éreztem a nagy fehér csőpostától, amin egy (igazándiból persze több) olyan csomagot sikerült átküldenem (a csatornapatkányok tiltakozó felvonulást tartottak a házunk előtt), ami ha visszajön címzett ismeretlen felirattal, akkor komolyan szarban lettem volna. Ennyi talán elég is lesz mára a szerző bélműködéséről, valamint a szépen felépített terveiről.

   Az előszobán érthető okokból többször is áthaladva, egyrészt azt sikerült megállapítanom, hogy mikor tegnap lementem a pincébe, akkor elfelejtettem levinni a vizsgálótelefont, ellenben - természetesen a kupi, akarom mondani a választék szintjét emelendő - a zsebemben óvatlanul felhoztam két nyáklapot és egy home alarm feliratú dobozt.

   Hogy ne legyen annyira rendezetlen a kép, a telefont (hátha legközelebb nem felejtem idefent célzattal) kicsit fentebb tettem, a panelek pedig a bontásra váró nyáklapos dobozba kerültek.

   Az ember azt gondolná, hogy a bélrendszere azért csak nincs olyan nagy, hogy viszonylag gyorsan ki ne fogynának belőle a mindenféle dolgok, de ez úgy van (nálam legalábbis), mint ahogy a bemutatásra váró tárgyaim sora, melyet szintúgy nem látok fogyni. Ezen persze nincs mit csodálkozni, ha lomtalanításkor elmegyek biciklizni, majd minden, akár csak egy kicsit is érdekes bigyóért lehajolok.

   A tus és a most bemutatásra kerülő szivattyú menetének mérete nem egyezik. No nem mintha csatlakoztatni szerettem volna őket egymáshoz, csak mivel épp mindketten előttem voltak, ezt a tényt sikerült róluk megállapítanom.

   Valamint az asztal előtt, kezemben a fényképezőgéppel toporogva, egyben azt is, hogy itt talán sosem lesz rend. Akarom mondani, most épp akkora az időzavar, hogy még! Mármint azért, mert a képen látható állapot a valós időben persze így áll, azonban a szétszedtem cikkek sorában ez csak úgy nagyjából két év múlva fog bekövetkezni. Mindez azért, mert a farigcsálós cikkek között kihagyott hézagokat frissen, konkrétan jóval később megírt cikkekkel töltöm fel. Szóval a Werra fényképezőgépről, a bordó kistévéről, és az autóba való szirénáról szóló cikkek majd csak évek múlva lesznek olvashatók.

   A videokazettáról és a ferde tetejű SANYO deckről szólók viszont remélhetőleg nem, mert az azokra mutató linkeket mire ideérek (legalábbis nagyon remélem) már be fogom tudni szúrni. Amúgy épp ezek jöttek volna a sorban (mármint a valós időben szétszedésileg), csak ugye közbejött a farigcsálós cikkek közötti hézagok feltöltése, valamit az ehhez szorosan kapcsolódó 2020-as lomtalanítás.

   Már majdnem nekiálltam szétszedni a dobozba rejtett nyáklapokat, valamint lemérni az Epson nyomtatóból és a Kontrax írógépből kiszedett két hálózati trafót, csak aztán megláttam, hogy a szivattyú már oda van készítve az asztalra.

   Mikor megláttam a fűben, egyből tudtam róla, hogy micsoda, valamint egyben azt is, hogy mivel semmi szükségem rá, így majd bátran szétszerelhetem. No nem mintha bármiféle szétszedés közben szoktam volna félni...

   A szivattyú meghajtó tengelye úgy néz ki, mint amin még sosem csúszott meg a fúrógép tokmánya. Ezzel egyben azt is elárultam (no nem mintha a cikk címe már eleve nem ez lenne), hogy ezt a szivattyút fúrógéppel kell meghajtani. Amúgy arra való, hogy kilocsoljuk vele a kertbe a ciszternában tárolt esővizet.

   Itt jött volna az a rész, hogy megörökítem a kipróbálását, ami tulajdonképpen csak azért maradt el (mármint a videó készítése), mert a fürdőszobában a fehér háttér előtt fröcskölő vízből még a kamera közbeiktatása nélkül is alig láttam valamit. Amúgy a viszonylag lassú fordulatra állított akkus csavarbehajtóval is szépen tolta a vizet.

   Addig a szivattyú - mivel vizes lett - oda lett téve a virágállvány pótpolcára száradni. Azt kell mondjam, hogy a Snoopy kutyák és a Minyonok szétszedése nem lesz akkora feladat, mint a Réka szekrénysorba szerelendő üvegajtó és fiók. Mivel az itt jelenlévő egyik tételhez sem volt kedvem, gondoltam keresek inkább helyettük valami más feladatot, de még abból is csak valami nagyon, de tényleg nagyon egyszerűt!

   Míg a Prestigio monitort újpesten találtam a fűben, és most azonnal folpackba csomagolom, aztán leviszem a pincébe, addig az asztalon maradó BENQ társát egy kollégámtól kaptam.

   Na így azért már sokkal jobban néz ki, ami nálam ugye sajnos nem azt jelenti, hogy az asztal ezentúl így is marad (mint elért eredmény), mint inkább azt, hogy nemsokára újra idekerül valami.