Gondoltam begyűjtök néhány apró dolgot a 2020-as lomtalanításkor is, mely tárgyakról írt szétszedtem cikkekkel aztán feltölthetem a farigcsálós cikkek között kihagyott hézagokat. Ennek persze az lett a vége, hogy a tőlem megszokott módon, már megint túllőttem a célon. Amiket a képen látunk, azok a tárgyak amúgy csak majdnem származnak a lomtalanításból, mert ezeket még azelőtt kaptam meg. Mármint közvetlenül a kidobásuk előtt.

   Amúgy ezt a két törölközőt is. Míg az egyikben egy AKAI kazettás deck jött haza, addig a másikban egy Videoton receiver. Ugyan kidobhattam volna őket (mert ugye egy pincébe mégis minek valaki használt törölközője), csakhogy mivel épp vitrinüvegekre (is) vadászok a Réka szekrénysorhoz, viszem őket magammal, hogy ha találok, akkor legyen őket mibe becsomagolnom. Mármint azért, hogy ha már egyszer megtaláltam őket, akkor ugyan éljék már túl a biciklin történő szállítás viszontagságait.

   Amúgy találtam is üveget, és ha már amúgy is lejöttem a pincébe, akkor kerestem a zsanérjaihoz (kivetőpánt) két talpat, mert az nem volt melléjük odakészítve a szemétkupacba.

   Hiába küldtem nyugdíjba a CD és DVD lemezeimet, ez a tároló annyira megtetszett, hogy képtelen voltam neki ellenállni. Bár a megtalálásakor üresnek tűnt, azonban az első fakkjában találtam egy lemezt, mégpedig mentés felirattal. Hogy megnézzem, mégis mi van a lemezen, szerintem öt év sem fog hozzá kelleni.

   Míg balra egy állítható vízsugarú tust látunk, addig jobbra egy fúrógéppel meghajtható szivattyút. Ezeket odakészítettem a bejárat közelébe, mondván ha legközelebb lejövök, akkor csak be kelljen őket cserélnem arra a tárgyra, amit épp lehoztam, mert már átesett a szétszedésen.

   Ebben a dobozban nemcsak az az érdekes, hogy ez azért tényleg egy kis szériás ritkaság, hanem az is, hogy bár ezt én adtam egy kiváló barátomnak, azonban erről az esetről semmiféle emlékem sincs.
   Gondolom az lehetett, hogy kellett valamire egy lapos doboz, én meg kivettem egyet a céges lomos szekrényből, ami ránézésre megfelelt a mára már mindkettőnk által elfeledett feladatra.

   Gondoltam csak lesz benne valami érdekes, de nagyon úgy néz ki, hogy semmi. Ez tulajdonképpen egy kutyaközönséges CB76-os készülék, csengő nélkül, tárcsa helyett nyomógombos hívóművel, valamiért masszív fémdobozba szerelve.

   A készülék 1983 január 24-én készült a Miskolci Postaigazgatóság Távközlési Üzemének Javítóműhelyében. Míg gyári száma nincs, addig a MEO egy K. K. monogramú kolléga feladata volt.

   A nyomógombos hívómű a doboz tetejébe lett beszerelve. Ilyet amúgy valaha nagyon nehéz volt szerezni, mert kezdetben csak a frekventáltabb helyeken elhelyezett utcai telefonokban volt. Amennyiben valaki szeretett volna egy nyomógombos telefont (mármint a kollégáim közül, saját vagy értékesítési célra), akkor először el kellett valamit boltolnia a NYITÜ-nél dolgozó kollégával egy nyomógombos hívóműre, amit aztán már csak bele kellett szerelnie egy ki tudja honnan beszerzett, a leltárból nem hiányzó CB76-os készülékbe. A NYITÜ egy betűszó, ami valaha a Nyilvános Távbeszélő Üzem rövidítése volt.
   Nekünk nyomógombos hívómű, illetve NYITÜ szempontjából mondhatni szerencsés helyzetünk volt, mert míg a Rigó és a József utca egyik sarkán a József Távbeszélő Üzem volt, addig a másikon a NYITÜ. Vagyis nem kellett messzire mennünk, illetve volt lehetőségünk kitől beszerezni a sokak által valamiért annyira áhított nyomógombos hívóművet.

   Míg a csengő helyére egy glimmlámpa lett bekötve, addig az automata kapcsolója egy Isostat típussal lett helyettesítve. Utóbbin egyértelműen látszik, hogy egy nagyobb, valaha többelemes kapcsolóból lett levágva.
   További érdekesség, hogy a kapcsolót tartó két apró konzol a dobozhoz pusztán Epokitt ragasztóval lett rögzítve. Az Epokitt egy kétkomponenses műgyanta alapú ragasztó, aminek meglepő tapadási képességei vannak. Nálunk például ez tartja a tűzifás szekrény zsanérjait, ráadásul már több mint 50 éve, csak úgy egyszerűen összeragasztva a vas a fával, és még mindig nem engedett el!

   Mivel az üzemben épp nem volt megfelelő méretű alátét, de persze az is lehet, hogy a szükséges hosszúságú csavar hiányzott, ezért a probléma egy 4-es anyával lett áthidalva. Mint ahogy az a csavarfejen nem, az anyán azonban látható piros festékből sejthető, az anya újrahasznosított.

   Már többször is úgy voltam vele, hogy most aztán már tényleg semmi szükség erre a telefonos tematikájú fiókra, mármint idefent a lakásban, vagyis végre ezeket a kacatokat is levihetem a pincébe, csak ugye mégsem, mert mikor már azt hiszem, hogy nem, akkor mindig újra kell közülük valami.

   Miután a telefont kitettem az előszobába, s épp nagyban azt vártam, hogy felforrjon végre a nokedli főzővize, azon merengtem, hogy egy ilyen készüléket mégis miféle igény hívhatott életre. Már úgy értem, hogy szegénykém formája annyira lehetetlen, nincs akasztója, nincsenek gumilábai, hogy így hirtelen (és még sokadik nekifutásra sem) el nem tudom képzelni, hogy ez a doboz formailag mégis miért volt jobb, mint mondjuk egy kutyaközönséges tárcsás beszélő, vagy akár egy komplett készülék. Amennyiben erre a kérdésre valaki tudja a választ, ugyan árulja már el, hogy ez az apró műszaki csoda mégis mivégre készült, illetve hol s miért volt használatban.