A 2020-as szokásos évi lomtalanítás alkalmával beszerzett apró ventilátort csak azzal a magamnak szabott feltétellel hozhattam haza, ha záros határidőn belül szét is szedem. Ugyan bőven van még mit bemutatnom, csak gondoltam a múltkori barkácsolós rohamom kapcsán keletkezett rengeteg farigcsálós cikkem közé beszúrogatok két-két (de inkább három-három) más egyéb cikket, hogy ne legyenek annyira egy rakáson. Bár látni mindig is láttam a táblázat kezelése közben a hézagokat, a megszámlálásuk azonban rendre elmaradt, mert ugye azt meg mégis minek? (amúgy persze folyton mindent megszámolok)
   Mikor aztán egyszer úgy voltam vele, hogy semmi máshoz nem volt kedvem, gondoltam - ugyan miért ne alapon - ezt is megszámolom. Valahol úgy tíz után még úgy éreztem, hogy mindjárt vége a hézagoknak. Húsz után kezdett a dolog egy kissé gyanús lenni, majd mikor a harmincadik hézagon is túl számláltam a réseket, akkor hirtelen úgy döntöttem, hogy egye fene, mégiscsak megengedem magamnak a lomtalanítás közbeni biciklizést.
   A rengeteg apró kacat között idén csak két igazán érdekes tétel akadt. Míg az egyik a valahol korábban egyszer már megemlített Lyra táskarádió, addig a másik egy térdeplőszék, amire már régóta vágytam, legalább egy kipróbálás erejéig.

   Ilyen apróbb ventilátorra mondjuk nem tudtam, hogy van igényem, de ha másra nem is, akkor arra azért jó lesz, hogy mondjuk fűrészelés közben elfújja a penge elől a port, hogy legyen esélyem látni a vágási vonalat. Hogy ez a terv egy kissé erőltetett? Nos igen, tényleg az, de csak meg kellett már valamivel ideologizálnom, hogy mégis minek hoztam haza ezt a ventilátort. Mondjuk ha nem jó, leégett a motorja, elkopott a csapágya, akkor egyből megy vissza oda, ahonnan érkezett, mert a mi utcánkban jövő héten lesz a lomtalanítás.

   Azt a tényt, hogy ez a ventilátor kicsi, azt talán nem azzal kellett volna demonstrálnom, hogy odatettem az éjjeliszekrényem mellé. Mármint mégis milyen viszonyítási alap egy olyan bútor, amiről csak én tudom, hogy mekkora?

   Ez részemről nem állatkodás, hanem csak ellenőrzöm a csavarhúzóval, hogy forog, illetve forgatható-e a ventilátor lapátja. Nos nem, illetve csak nagyon nehezen. Vagyis ezt sem véletlenül dobták ki.

   Ezt innen csak úgy sikerült kiszednem (amúgy már majdnem kint van), hogy rá-rá fogtam a forgórész és a persely közötti résre egy csípőfogóval, ami aztán mint valami áttételes ék dolgozott.

   Miután a motorból rendre kitöröltem az összes koszt, majd újrakentem a csúszó felületeit, következett a szokásos műszerzsinóros próba. Mivel a motor forog (ezt mondjuk értelmesebb lett volna, ha még valamikor az összetevők elmosogatása előtt ellenőrzöm), már állhatok is neki összeszerelni.

   Ez a kötéstípus úgy működik, hogy a két kábelt az érvéghüvelybe dugjuk, majd rátoljuk a műanyag burkolatot (ha csak nem már eleve egyben vannak), amire aztán egy alkalmas fogóval ráfogunk. Amit jobbra látunk, na az a vezeték az nagyon nem úgy néz ki, mint aminek volt esélye rendesen érintkezni.

   A balra látható nyomógomb a Sinus 711M dobozból maradt meg, a fehér műanyag cső a fiókból kivett hálózati kábel törésgátlója, a középen látható bigyóról viszont nem jöttem rá, hogy micsoda.

   Ami egyértelműen annak volt köszönhető, hogy időközben betoltam az arcomba fél kilónyi pácolt, majd ropogósra sütött felületű csirkét, meg persze a hozzá illő mennyiségű krumplit is.

   Amolyan tesztüzemként a lakás leglehetetlenebb pontján helyeztem el. Mármint itt van rá a legnagyobb esélye, hogy felrúgjam, ami mondjuk nem következett be, bár rálépnem azért többször is sikerült.