Közeledvén az év vége, mikor már majdnem nekiálltam elkészíteni a szokásos év végi statisztikát, akkor hirtelen megéreztem, hogy aznap egészen biztosan valami más, holmi számolásnál, valamint az eredmények áttekintésénél fontosabb feladatom van. December 24. lévén a karácsonyfa felállítását kellett a statisztikának mindenképp elé vegyem.

   A következő apró elmaradás ami a dolgok összeszámolásában megakasztott, az két nyomtatási feladat volt. A Samsung printer persze most is azt játszotta, hogy csak minden második küldésre hajlandó nyomtatni, miközben valami annyira fura szagot áraszt, hogy használat közben rá kell nyitnom az ajtót. Mármint szellőztetni kell, különben rosszul leszek a szagtól.

   Hogy a képen látható magnókat ekkor még mindig nem tudtam le, arra ugyanúgy nem vagyok büszke, mint ahogy a két félbehagyott rádióboncolós feladatra sem. Az viszont megelégedéssel tölt el, hogy az asztal pultját - így év végére - teljes felületében sikerült felszabadítanom.

   Amire szintén büszke vagyok, az a számszerű teljesítményem. No nem mintha bárkivel, akár magammal is versenyben állnék, de annyi szétszedést letudni, mint amennyit ezeken a táblázatokon az ikszek jelentenek (ebben persze benne vannak a rádióépítős és a képek szöveggel cikkek is), egyetlen év alatt valószínűleg már sosem fogok. Már csak azért sem, mert ekkor a már megemlített, készleten lévő,  de szét még nem szedett tárgyaim (témáim) számával már leértem 100 alá. Majd mindjárt kiszámolom, hogy hol tartok velük pontosan.

   Csak előbb még lehúztam erről a listáról a legutóbbi találkozásunk óta letudott filmvetítőt, mint sajnos egyetlen tételt. Ez a lista amúgy igen nagy valószínűséggel azon elv mentén készült, hogy a még hátralévő szétszedések közül melyeknek van a legnagyobb esélyük még az adott évben lezárulni. Mivel a 36 tételből 19-et már letudtam, örömmel állapítottam meg, hogy a felezővonalat legalább már átléptem.

   Íme a már az ebéd utáni kajakómában megszületett szokásos év végi statisztika. Az adott évben megjelent cikkek száma azért ugrott fel 153-ra, mert a rengeteg előre megírt cikk okán úgy döntöttem (megjegyzem még valamikor régebben, de már nem emlékszem rá, hogy mikor), hogy minden héten három szétszedtem cikket publikálok. Ez a szám jövőre valószínűleg egy kicsit csökkenni fog, de csak mert jövőre már 12 darab rádióépítős témájú cikk is lesz (idén még csak négy volt), ami nem ide van számolva, de csak mert a rádióépítős cikkeket egy másik táblázatban tartom nyilván.
   Az adott évben elkészült szétszedtem cikkek darabszáma 205, mely eredményt bár a korábbi években már többször felülmúltam, de valószínűleg már soha többé nem fogok meghaladni. (lehet, hogy már tavaly is ezt írtam)
   A cikkek átlagos mérete nem igazán változott, ami azt jelenti, hogy hiába öregszem, attól még nem igazán írok terjengősebben. Mármint ezt hiába érzem, attól még a statisztika szerint nem így van.
   A következő érdekes adat a lemaradás, előre kész, valódi lemaradás hármasa. Az első kettő különbsége a harmadik. Az előre kész 855 azt jelenti, hogy ennyi cikkel vagyok kész előre (hurrá, ez valami hatalmas szám), míg a valódi lemaradás 15 azt jelenti, hogy már csak annyi tétel van beírva a táblázatba előre úgy, hogy még nem tudtam le. Ahhoz képest, hogy ez korábban majdnem 100, konkrétan 2012-ben 96 volt, mondhatni hatalmas előrelépés!
   Aztán van még egy olyan szám is, csak az itt nem szerepel, hogy a már megemlített, de le még mindig nem letudott tételek száma (ezek nincsenek előre beszámozva) a 2024-es év végére mindössze 62-re csökkent. Ezt a számot úgy kell nézni, hogy ez 2020 januárjában még 325 volt! Vagyis ezen a téren is igencsak számottevő eredményt sikerült elérnem. A terv amúgy az évenkénti 12 tételes haladás, amit ha tartok, akkor 2030-ra minden említettnek el kell készülnie. Meglepő módon ezt a tervemet már majdnem két évre előre letudtam.
   Aztán van még egy olyan szám is, amit szintén automatikusan dob ki a táblázat, hogy a 2030-as év végéig - addig talán még élek alapon - már csak 65 cikket kell megírnom. Ez a szám ráadásul úgy értendő, hogy 2030 májusának végéig minden cikk előre meg van írva, miközben az onnantól további magnós és rádiós témájúak is (egy rádiós kivételével) mind. Legalábbis 2030 végéig. No de ne szaladjak már annyira előre...

   Az USB videó digitalizálót vagy akkor fogom szétszedni, mikor lesz vele valami bajom, vagy mikor már nagyon elfogyott a többi tétel. A fekete szappantartó forma fényképezőm valahol a polcon ül (bár most nem látszik), és valami kehe van, mert notóriusan rossz képeket készít, megjegyzem már újkora óta. A varrógépmotor lesz a mai boncalany, mert annak újrahasznosítására már nagyon régóta szövögetek egy tervet. A vegyszeres kispolc kipakolása az asztal alól egyáltalán nem időszerű, a vékony fekete rádióra és a VHS kazettára mutató linkeket pedig valószínűleg már be fogom tudni szúrni, mire a megjelenési sorrendben ideérek. Mármint azért, mert most egy kis elmaradásban vagyok a magnós és a rádiós cikkekkel, amit nagyon merem remélni, hogy mire ez a cikk megjelenik, addigra képes leszek ledolgozni.

   Meg persze olyan dolgokkal is el vagyok maradva, mint mondjuk a fregoliról a már csontszáraz ruhák leszedése. Ez a kép, illetve maga a téma amúgy csak azért került ide, mert csatlakozik a mozgáshoz. Mármint ahhoz a mozgáshoz, hogy ugyan ne üljek már egész délelőtt a székemben, mert még újra be talál akadni a derekam. Éppen ezért ma már voltam lent a szeméttel.

   Most pedig a fekete színűből kibontott LCD panel maradványaival fogok lemenni a pincébe. A pormaszk amúgy azért van odakészítve, mert a pincében a múltkor valamit hosszan fűrészelvén, telement az orrom porral. A pormaszk meg ugye idefent volt mosásban.

   Erre fel, mikor odaértem vele a helyéhez, ott volt a dobozban. Vagyis kettő van belőle. Amúgy dobozból is kettő van, csak a másik nem kék, hanem szivecskés. Hogy azt mégis hogy nem találtam meg a múltkor...
   Amúgy a balra látható összefirkált lemezdarab egy készülő szappanöntő forma, amivel olyan apró lépésenként haladok, hogy az már szinte fáj. Amúgy rengeteg ilyen már megkezdett, de aztán valamiért félbemaradt projektem van, amiről még csak elképzelésem sincs, hogy mikorra fogom őket egésszé kerekíteni.
   A csiszolómalom megépítése is épp egy ilyen halogatott projekt, ami úgy kapcsolódik a mai témához, hogy azt ugye meg is kell hajtani valamivel, ami lehetne akár a Belka varrógépről leszerelt motor is.

   Mikor azokat dobozokat megépítettem, nem gondoltam volna, hogy még évek múlva sem lesznek feltöltve. Amúgy azt sem gondoltam volna, hogy az akkoriban még rendezettnek mondható pincében a helyzet idővel odáig fajul, hogy már oda sem férek a polcokhoz. Szerencsére akad itt néhány olyan dolog, amit már csak el kellene engednem. Míg az egyik ilyen valami a jobbra látható néhány doboznyi puzzle, addig a másik az Epson 1000 típusú mátrixnyomtató, amihez tartozik egy doboz leporelló is.
   Amúgy a helyzetet javítandó, kiötlöttem egy tőlem talán szokatlanul egyszerű tervet, aminek az a lényege, hogy az összes üres ládát, dobozt és fiókot úgy, de úgy elteszem innen valahova, hogy azok az új, amúgy persze csak ideiglenes helyükön ne legyenek útban. Ezzel akkorát tudnék dobni a pince hangulatán, a sajátomról már nem is beszélve, hogy még!

   Mit ne mondjak, villanymotorok terén rendesen el vagyok eresztve! És ez még csak az egyik dobozom! Van két másik ilyen nagyobb darab motorokat tartalmazó, de ennél sokkal kisebb doboz, valamint egy jó nagy is, amiben a kisebb motorokat őrizgetem. Már csak ebből a néhány tényből is látszik, hogy a csiszolómalom megépítését nem a motorhiány hátráltatja.

   Emellett a motor mellett az szól, hogy ennek a tengelyén már eleve rajta van az ékszíjtárcsa. Mondjuk mióta van egy mini faesztergám, azóta ékszíjtárcsát már magam is tudok csinálni, csak ugye minek, ha egyszer van gyári.
   Amúgy a motort figyelmesen megtekintve, kiszúrtam rajta, hogy ez szénkefés, vagyis egyáltalán nem csendes motor, mire fel azonnal egyértelművé vált, hogy biztosan nem ez fogja hajtani a csiszolómalmot.
   Ez a hír mondjuk még nem vágott annyira földhöz, mint az a másik tény, hogy mikorra ideértem, addigra épp megmelegedett az ebéd. A vérnyomásom - ahogy szokott - beleállt a földbe, én meg az ágyba, de még félálomban is azt morogtam magamban, hogy a varrógép motorjának még ma vissza kell kerülnie a pincébe.

   Ami persze végül nem így lett, mert ébredés után, a motor szétszedése helyett, nekiálltam inkább írni, meg képeket szerkeszteni. Ez a kép úgy került ide, akarom mondani én kerültem ide abból az okból, hogy ha túl sokat ücsörgök (márpedig ez írás közben gyakran előfordul), akkor megfájdul a derekam, amire azt találtam ki, hogy mikor észbe kapok, akkor felugrok és nekiállok valami lakásbéli apróság rendbetételének.
   A mosás és az azt követő száradás utáni hajtogatásában például már annyira gyakorlott vagyok, hogy miután ez megtörtént (mármint a hajtogatás), egyre többször marad az összehajtogatott valami továbbra is felismerhető.

   Miután a hajtogatással végeztem, s a hallba visszatértemkor azt hajtogattam magamban, hogy most aztán már tényleg szétszedek valamit, mert különben holnap délelőtt nem lesz milyen képekhez megírnom a zavaros mondataimat, na akkor még nagyon úgy nézett ki, hogy a rózsaszín dobozba rejtett RJ11-es aljzatok következnek.

   Csak aztán megláttam a munkalapon a varrógépmotort, valamint a pincéből végre felhozott két HGW-t is, mely tételek jobban útban voltak, mint az előbb mutatott polcon az ágynemű tetején a doboz.

   Ezt a villanymotort a Belka varrógépről szereltem le, s mint azt már említettem volt, azért ebben gondolkodtam (mármint a csiszolómalom meghajtásának kérdésében), mert ugye ezen egyrészt már eleve rajta van a szíjtárcsa, másrészt ez a motor burkolt, vagyis nem kell még a bedobozolásával is külön foglalkoznom.

   A váltóáram, vagyis a szinuszgörbe jele egy kissé félresikerült, ami valószínűleg úgy jött össze, hogy aki rajzolta, nem volt egy elektromos szakember. Egy másik megemlítendő tény, a betűméretek különbözősége. A 20-as szám a teljesítményt jelöli, ami után azért BT van írva, mert az oroszok a "B" betűt használják a "W" helyett. Hogy mégis mi 40 százalék arra mondjuk a betűkből nem jöttem rá.

   Majd oldalról. Mivel még egyáltalán nem vagyok meg a pincében az anyagok szétválogatása című projektemmel, így a varrógép eredeti szíja (már ha csak ki nem dobtam) jelenleg előkeríthetetlen.

   A szénkefe rögzítésénél az a két kivágás nem hiba, hanem az van, hogy amit látunk, az nem csavar, hanem egy bajonettzáras kupak, amit a kinyitáshoz elég csak 90 fokkal elfordítani.

   A motort a labortápom 70 voltos kimenetéről járatva, a feszültséget szép lassan emelve, valahol úgy 30 volt felett egyszer csak beáll a motor, és onnantól kezdve egészen addig úgy is marad, míg csak le nem veszem a feszültséget nullára. Miután ez megtörtént, újra forgathatóvá válik a motor tengelye, de amíg nem, addig sem árammal, sem kézzel nem fordítható el.

   Ez a csapágy, ez kérlek nem beteg, hanem ez egy úgynevezett dupla görgősoros önbeálló fajta. Ilyen csapágyra egy motor esetében csak akkor van szükség, ha a motor mechanikailag annyira trágyán van összerakva, hogy megjósolhatatlan, hogyan állnak benne össze az alkatrészek.

   Hogy valami pozitívumot is mondjak, a szénkeféknek mondjuk kutya bajuk. Itt aztán a motort újra összerakva, egy csomó mindenféle fura kísérlet következett, úgymint a tengely mindenféle irányokba történő megrángatása, a motor megrázása (mármint inkább én őt, mint ő engem alapon), s mikor már nem volt több ötletem, elkezdtem szemezni a motor oldalán található lyukakkal.

   Mármint így gondoltam a dolgot. Mivel egy motor esetében amúgy durvának számító próbálkozásom sikerrel járt (mármint még 70 voltról is forgott a motor), ezért úgy döntöttem, hogy az állórészt kiékelem egy csíknyi szivaccsal.

   Az addig rendben, hogy szovjet technika, ami úgy lett összerakva (mármint annyira pontatlanul), hogy épp csak működjön, aztán már mehet is a nyomorult vásárlónak, de attól még annyira trágyán azért nem néz ki, hogy a bakelitházban csak úgy magától el tudjon indulni a motor állórésze. A belső ezüstös fényezésen (amire amúgy részemről nem találtam okot) sehol sem látszik nyoma, hogy az állórész vergődne a házban.
   A korábbi varrógépszétszedős cikket visszanézve, akkor még normálisan forgott a motor. Próbáltam rákenni a dolgot arra, hogy a motor házát csak két csavar tartja össze, de nem ez a hiba, mert a viszonylag vastag bakelit annyit nem tud görbülni, meg persze rés sincs a motorház két fele között.

   Egy csíknyi szivacsot az állórész alá betéve, azonnal megszűnt a fordulatszám emelésekor beálló tengelybeszorulás jelensége. Ez persze olyan mindegy, hiszen egy ennyire hangos motort valószínűleg semmibe sem fogok beépíteni. No nem mintha a csendeseket bármennyire is fogyasztanám...

   Hiába volt az előbb még úgy, hogy a motort még ma visszaviszem a pincébe, ha egyszer én meg úgy voltam vele, hogy nem kell azt a levitelt annyira elkapkodni. Ez a hozzáállásom vezet például az olyan anomáliákhoz, hogy az előszobabútor pultján egy gumicukros dobozban egy távirányítós dimmer hever, megjegyzem most már hónapok óta.

   Az előszobából a hallba visszatérvén, a munkalapon a két HGW-t meglátván, úgy voltam vele, hogy ha ezek még holnap reggel is itt lesznek, akkor egészen biztos, hogy el fogják venni a kedvemet a laptop szétszedésétől.
   A HGW-ket amúgy azért kell szétszedni, mert egyrészt nem kellenek, másrészt csak foglalják a helyet, míg harmadsorban épp kell az egyik doboza azoknak a paneleknek, amik félrebillentve tartják a laptopot.

   Ez kérlek annyira vadonat új (amúgy a másik is), hogy ezek ügyfélnél még sosem voltak. Hozzám amúgy egy viszonylag cifra módon kerültek. Találtam őket valahol a melóhelyen. Kocsiban, székemen, szekrényem elé letéve, vagy valami más illetlen helyen. Én meg fogtam és beraktam őket valahova, ahol aztán egészen a következő költözésig jól elvoltak.
   Mikor már nagyon útban voltak a valahol, levittem őket a raktárba, gondolván visszaadom őket, mert ugye valakinek biztosan szerepelnek a vonalkódos tartozási listáján. (ez a történet amúgy éveket ívelt át) Mivel az derült ki, hogy már rég le lettek selejtezve, ezért se vissza nem adtam őket, se ki nem dobtam, hanem idővel hazahoztam. Azóta is csak mindenütt foglalták a helyet...

   Ez a két 18 volt 1 amperes dugasztáp is annyira hiányzott a pincéből a trafós polcról, hogy csak azért teszem oda, mert most épp teljesen el van barikádozva a dugasztápokat rejtő hatalmas papírdoboz.

   Íme a HGW belső tápegysége. Mivel a dugasztápja váltóáramú, a tápegység egy diódanégyessel kezdődik (fekete henger), majd néhány hatalmas kondenzátorral, és persze a hozzájuk tartozó kapcsolóüzemű feszültségszabályzókkal folytatódik. Mint az a négy elkó közül hármon látható, felpúposodott a tetejük. Ez általában azért szokott bekövetkezni, mert az elkóknak a rosszul hűtött dobozban egyrészt melegük van, másrészt a rajtuk átfolyó áram még pluszban meg is fortyantja bennük az elektrolitot. A jelen púpos elkók esetében az a csodálatos, hogy ez a jelenség úgy következett be (mármint a púposodás), hogy ez a panel csak a gyári próbakor volt áram alatt. Vagyis azok ott hárman, azok olyan vadonatúj kondenzátorok, melyek az állásban mentek tönkre.

   A másik HGW panelján pedig már egyenesen kifolytak a kondenzátorok. Mindezt nulla használati idő hatására! A beszerzésen persze elégedetten veregették a vállukat a kollégák, hogy sikerült a HGW árából néhány százalékot lealkudniuk. Szégyen...

   Épp mint ahogy az is, hogy minden igyekezetem ellenére, még mind a mai napig nincs a polcaimon annyi szabad hely, hogy egy papírdobozt csak úgy egyszerűen odategyek.
   Mire ez a cikk megjelenik, addigra remélem már rég bemutattam az UHER magnót, a BRG MK-29-est, a faládika rádiót, a Tronic szintézeres rádiót, és talán még az akciókamerát és a GM számlálókat is.
   Akarom kérdezni, most, hogy végre minden más bemutatnivaló lom el lett tűntetve a munkalapról, vajon mire fogom ráfogni, hogy miatta nem férek oda a laptophoz? Mondjuk amekkora rutinom nekem a kifogások terén van, holnapra akár több tucatnyi kiváló okot is képes leszek kitalálni...