Belka varrógép
(sajnálom szegényt, de már csak útban volt)

Régi tervünk, hogy a döglött, s már igencsak régóta nem használt varrógép dobozába
áttelepítjük a karácsonyfadíszeket. Ez egy valóban régi terv, hiszen a bőröndös
varrógép idestova 20 éve is megvan, hogy nem üzemel. Van helyette új,
ami működik. Hogy ezt minek tartogattuk? Na azt ne kérdezd...
Mi már csak egy ilyen tartogatós család vagyunk, és kész!

Hiába örül annyira Andi a fellelt anyagmaradványoknak, 20 év
(szerintem több is) állás után a cserépkályhában végzik.

Valószínűleg azért van kettétörve, majd össze epokitozva a kurbli helyét takaró lap,
mert kiskoromban is lepörgettem párszor a helyéről. Majd erről is mindjárt
megkérdem jó anyám. Megkérdeztem, de nem emlékszik az esetre.

Eddig sárga alapon (asztalom lapja) sárga tárgyakat fotóztam.
Gondoltam újítok. Legyen most kék alapon kék.

Még utoljára megtekerem a kurblit. Hogy azért szorul, mert beteg, vagy
azért mert 20 éve nem kapott olajat? Na ez már örökre titok marad...

Szerettem ezt a dobozkát piszkálni, mikor anyám varrt. Hogy a doboz széle
a piszkálásomtól adta-e meg magát, vagy az anyag fáradt el? Ki tudja...

Van a dobozkában háromféle csavarhúzó. Szerintem a kicsi sárga
az valami újabb keletű, mert nem ehhez a varrógéphez való.

Egy egész és öt tized olajozó.

Ez a lapocska eredetileg a varrógép oldalán található szegletes lyukat fedte.

Azért ez nem semmi!
Vajon mit keresett a varrógép dobozában az Orionton rádiónk vállszíja?

Miközben én a varrógéppel szemezek, az asszony szépen átrendezi az évtizedek alatt
felgyülemlett karácsonyfadíszeket az új lakhelyükre. A karácsonyfadíszek egyrészt
fogynak, mert ugye mindig eltörik valami, másrészt szaporodnak is, mert néha
csak vesz az ember valami újat, hiába tudja, hogy rég megtelt a doboz.

Ez a kukta speciel még megvan.
Mondjuk egy kuktában nem sok minden tud elromlani...

Ül a bárány az arcán.
Itt is a kép címe segített. Szétszedés helyett nagymosást játszottam.

Nem! Nem kell közülük semmi! A cserépkályha jóízűen
megeszi a papírdobozt, és az anyagmaradványokat is.

A dobozok méretre nagyjából megegyeztek, illetve a varrógépé egy kicsit nagyobb.
Lesz helye az újabb díszeknek, bár nem szándékozom venni, mert még
az is megvan, amit alsóban ragasztottam az iskolában papírból.

A hatalmas izzó és a piros drót még pakolás közben került elő a szekrényből.
Emlékszem is, hogy anyám mondta, hogy hazahozta őket a telekről.

Most mi a csudát kezdjek ezzel a szép piros kapcsolós zsinórral?
Szerencsére ilyen esetekre rég ki van dolgozva a megfelelő megoldás.

Menjél csak szépen a pajtásodhoz!

Az asztal felszabadítva, háttérben Fernandellel.

Szegény varrógép tudja mi vár rá, be is húzódott rémültében a kályhasutba.
Bevallom őszintén, hogy szerintem a tárgyaknak is van lelkük.
Néha bizony több is, mint amennyi az embereknek...

Kincses doboz.

Vannak társítások, melyeknek egészen értelmes okuk van. Például a pók az hálót sző.
Tehát egy szövőszéket nyugodtan lehet spider néven illetni. Vagy mondjuk egy
fanyüvő gépre bátran rajzolhatunk hódot, mindenki érteni fogja a célzást.
No de itt pusztuljak meg ha értem, hogy mi a frászparipa köze van egy
koszlott mókusnak egy spulni cérnához! Persze lehet, hogy van egy
orosz népmese (csak én nem hallottam róla), ami a bátor mókusról
szól, aki személyesen magának a nagy Leninnek varrt új kabátot.

Szegényke...
Mindketten tudjuk, hogy már csak percei vannak hátra.

Persze a használható elemeket kimenekítem. Például ezek a fura szín
nyelű csavarhúzók egyszer még biztosan jók lesznek valamire.

Ezek a spulnik jók lesznek valami görgőnek, vagy szíjtárcsának.
Az ugyan igaz, hogy az utóbbi tíz évben mind a görgő, mind a szíjtárcsa
fogyasztásom nem emelkedett el a null vonaltól, de sohasem lehessen azt tudni!

Gondoltam cérnára nem lesz szükségem, ezért legombolyítottam a maradékokat
a spulnikról. Míg ezzel elvagyok, addig sem rombolom szegény varrógépet.

Na most ez vagy tényleg másfél olajozó, vagy egyszerűen csak takarékosság.

Egyrészt minek a két olajtartályhoz két nyomócső, mikor egy is elég. Másrészt meg ha
a képen láthatóra teszem fel a csövet, akkor az nem fér bele a fehér szerszámos
dobozba. Persze felvetül még az a kérdés is, hogy ha cserélgetem az olajozók
között a csövet, akkor amin épp nincs, az hogyan tartja magában az olajat?

Kifogyott a kis fehér doboz, kénytelen vagyok nekiállni a varrógépnek.
Úgy nézem, hogy a villanymotor oldaláról érdemes kezdeni bontani.
Már persze, ha van egyáltalán értelme az egész procedúrának...

Ez a gép sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, pláne hozzáférhetőbb, mint az új, amiben
múltkor pont a legbelülre épített fogaskereket kellett kicserélnem.

Úgy döntöttem, hogy ez a rész megmarad.
Hogy pontosan mire lesz jó, azt még nem tudom.
Ha egyszer csinálni találnék belőle valamit, majd belinkelem.

Anyukám valami fekete pedálról beszélt, ami nekem egyáltalában nem dereng.
Ez valószínűleg azért van, mert anyám félt a pedál vezérelte
motortól, ezért inkább a gépet kézzel hajtva varrt.

Ez a kerek izé egy hálózati trafó. Bevallom, még sosem láttam ilyen formájú trafót!
Amúgy nincs különösebb szerepe, mindössze az anyagmegvilágító izzót táplálja.

Remélem nem a primer kör vezetéke van megnyúzódva!

Szerencsére nem. Egyrészt ez a szekunder (vagyis a kisfeszültségű rész), másrészt
direkt van így. A piciny izzóhoz vezető egyik "drót" maga a varrógép háza.

Nem tudom mi kéne hozzá, hogy be merjem építeni bármibe is, de azért elteszem.

A motor és a balra látható két izé marad, a borítólemez kuka.
Holnap karácsonyuk lesz a fémgyűjtőknek.

Ez a gép alulról is egyszerűbb, mint a másik. Persze ez a gép
semmi kunsztot sem tud azon kívül, hogy előre hátra varr.

Nézegetem ezt a lapot, miközben épp nagyban köré képzelek mindenféle dolgokat.
Sajnos semmi értelmes sem jutott eszembe. De ezt már persze rég megszoktam...

Ez az oldal sokkal egyszerűbb (pláne hozzáférhetőbb),
mint az új varrógép hasonló részei.

Valljuk be, ez azért nem semmi! Vasalt gurtni mint lánc. Tudnak ezek az oroszok!

Itt a hiba, az orsótartó alkalmatosságnál. Hol a szálfeszességgel volt gond, hol meg
betekerte mélyen belülre a cérnát, ahol semmi keresni valója sincs. A szomszéd
bácsi (Kása József műszerész) megjavította, de sajnos nem tartott sokáig...

Levettem ezt a részt. Komolyan sajnálom, de
neki sem tudok kitalálni semmi feladatot.

A keletkezett lyukat nézve ez látható.

Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a vasalt gurtni áttétellel...

Ha leveszem a gép tetejét, újabb masszív vastengelyek kerülnek elő.

Ha épp nem varrógép, akkor egyszerűen nem jó semmire.
Sajnálom...

Komolyan próbáltam célt találni a lendkeréknek, de csak nem fogok
nekiállni orsós magnót építeni, mikor olyan sok van belőle...

Itt ez a jó kis motor. Erre például van értelmes felhasználási ötletem. Lehetne például
meghajtás az apukám által épített, a pince mélyén rejtező méhsejt tekercselőgéphez.
Vagy például bármiféle tekercselőgéphez. Mondjuk egy szép nagydarab deszka,
fúrógép tokmánya, áttétel, ez a motor, és akkor furdancs nélkül is tudnék
transzformátort tekercselni. Sajnos - mivel már nem tekercselek
trafókat - ez az újrahasznosítási ötletem is kútba esett.

Azért megnéztem, hogy működik-e a motor. Bedugtam a drótvégeket a konnektorba.
Jelentem hiba nélkül forog. Levittem a pincébe, és találtam is neki egy jó helyet.
Mint kiderült, pont van egy fiókom, melyben rég feledett motorjaim laknak.

Kicsit ugyan olajosak, de egyszer azért még kellhet közülük valami.

Ezt a feliratot nem tudtam leszedni, nagyon erőltetni meg nem akartam.

Szegény mókus is megy a kukába...

Én meg a fürdőszobába kezet mosni.

Az alkatrészek az alkatrészes dobozba. A kis fehér doboz meg a pincébe.
Majd egyszer nekiállok és rászánok pár napot, hogy szétválogassam a lomokat.
Ez tipikusan valamikor nyáron lesz, mert olyankor van kellemesen hűvös a pincében.
Szerencsére eszembe jutott, hogy kivegyem a tűt, mert abba nem jó érzés belenyúlni!

Végül lemostam az asztalt. Nem mernék rá megesküdni, hogy
az a barna szín a törlőrongyon a varrógéptől származik.

Csinálom a rendet, pakolom szét a maradványokat.
Ezek itt a pincébe kerülnek.

Ezek pedig a kukába.

Persze hiába készítettem össze mindent, a varrógép alja csak itt felejtődött.
 Mikor este bebújtam az ágyba, törtem is a fejem, mi lehetett amit
felrúgtam, és olyan furcsa tompa puffanó hangot adott.
A lényeg, hogy rend lett, s csak az Orionton szíj
maradt az asztalon, de az is csak azért,
mert nem volt kedvem felmászni
a rádióig a polc legtetejére.

Ha másnak így hirtelenjében nem is, de a kék árnyalatú
márványmintás dekorit lemeznek találtam célt.

Ide kerül, vagyis ide kell beférnie a pincében leszabott fadarabnak.

A takarólap végül is azért kell ide, hogy ne porosodjanak az ellenállásaim.

No meg évek óta itt tartom a zsebszámológépem is.
Ha véletlenül nem ide teszem vissza, akkor már meg sem találom.

Ez viszont nem álom! Úgy szétkaptam a dobozaim, hogy csak na! Egyrészt igen erős
ujjlenyomat tenger található rajtuk, másrészt komoly nikotinköd. Ugyan már vagy
jó tíz éve leszoktam a bagóról, de ha egyszer a dobozaim öregebbek tíz évnél?
Szóval tartalom kiszór az asztalra, szigszalag letép, megfürdet, új ragszalag
a feliratoknak, némi logikai rendezés, feliratozás, lomok visszaszórása.
Az aktuális szomszéd biztosan örül az éjszakai zörgésnek, de mit
csináljak, ha egyszer nekem nincs kutyám aki ugasson?

Ennek a macinak nincs szája. Ez azért jó, mert így nincs alaphangulata. Mindig abban
erősít meg, amilyen hangulatom éppen van. Most például egyértelműen az olvasható le
az arcáról: Ez teljesen hülye! Amúgy azért tartom, mert ő szolgáltatja az asztalomon
a puhaságot. Mármint az asztal lapjának éle, és az asztalra rakott lábam között.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.