Már van rajta rendes csapágyház, tokmány, a szegnyerget menesztő szép nagyfejű csavar, és már a valaha állócsúcs is forog, épp csak a már valamikor korábban megépített késtámaszt sikerült a machinációim közepette kivégeznem. No de mit nekem egy akármi odaszerkesztése a forgó anyag mellé? Gondoltam a tőlem kitelő legmagasabb szintű elbizakodottsággal...

   Nyitásképp a szokásos módon a lehető legegyszerűbb megoldást keresve, tettem egy még tőlem is szokatlanul erőtlen kísérletet a korábban már bevált késtámasz visszaszerkesztésére, ami a mindkét oldali csapágyházaktól már annyira nem illik a képbe, hogy az aztán tényleg elszomorító. Már úgy értem azért, mert már megint ki kell találnom valami alkalmas megoldást. Mindezt azért, mert nem azzal nyitottam meg az esztergaátépítős projectet, mint amivel kezdenem kellett volna.
   Mert ugye ha először azt az ágyat építem meg, amire a mindenféle kiegészítők egyszerűen rátolhatók, akkor már rég nem itt tartanék! Hogy miért nem az ágy megépítésével kezdtem? Nos azért, mert kezdetben úgy voltam vele, hogy nem akarok én ebbe az esztergálásba olyan mélyen belefolyni. Vagyis úgy gondoltam, hogy apró fadarabok elkészítéséhez ez a kicsike valami is bőven megteszi.

   Mikor aztán látom, hogy mennyire kényelmetlen az esetlen konstrukció folytonos módosítgatása (és bevallom őszintén, hogy egy kicsit azért a használata is az), olyankor persze mindig megingok. Már úgy értem, hogy az eszterga ágyának megépítésének ügyében.
   Mi az, hogy miért? Nos azért, mert azt megépítve ugyan egyszerűbb dolgom lenne a mindenféle plusz felszerelésekkel (mert ugye végre lenne őket mihez legalább úgy nagyjából szabadon rögzítenem), azonban képtelen vagyok eldönteni, hogy kicsi legyen-e az ágy, vagy nagy. Két sínes, vagy több? Olyan rövid legyen, mint amekkora most, vagy olyan hosszú, mint azok az asztallábak, melyekből ki fogom faragni?
   A múltkor egyszer már nekiálltam kiszámolni, hogy pontosan hogyan is jönne ki jól, de végül feladtam, mert egyszerűen képtelen voltam magammal dűlőre jutni. Szegény asztallábak (pontosabban szólva szegény én, mikor eltalálnak) azóta is gyakran ki-ki hullanak a falnak támasztott fadarabok közül.
   Visszatérve a késtámasz megépítésének témájára, alaposan megnéztem, hogy pontosan mely más elemek is lennének útban az eredeti 8-as menetes szár helyére történő visszaszereléséhez. Nos azt kell mondjam, hogy úgy nagyjából az összes!

   Bár a munka megkezdésekor egyből megéreztem, hogy a késtámasz idefaragós projectből ma már biztosan nem lesz semmi, de attól én még nekiálltam kipróbálni, hogy mi lenne, ha mondjuk a szegnyerget tartó két tengely tartaná a késtámaszt.
   Kezdetben még mindenféle bilincsekben gondolkodtam, ezt azonban kicsivel később, mikor egyszer csak rájöttem, hogy a képen látható fadarabot két alkalmas méretű lyuk kifúrásának segedelmével akár rá is fűzhetem a rudakra, meglepően gyorsan elvetettem.
   Bár tudom, hogy nem ez a legcélravezetőbb megoldás, de attól én még sajnos azt szoktam játszani, úgy dolgozok, keresem meg a kiutat, hogy nyitásképp kizárom az alkalmatlan megoldásokat.
   A képen látható összeállításban például az a hiba, hogy a tengelyre húzott léctől nem lehetne összetolni az esztergát. No nem akkor, amikor a munka végeztével el akarom tenni, mert olyankor nem számítana, hogy a polcon 5 centivel hosszabb a masina, hanem olyankor nem jönne jól, ha tegyük fel valami olyan apróságot fogtam be a gépbe, amihez szinte teljesen össze kell tolnom az esztergát. Valamint akkor is útban lenne, mikor valami olyan nagy átmérőjű anyagot fogok bele, ami már nagyon közel kerül a rudakhoz.

   Idetéve semminek sincs útban, hiszen még a gépet bekapcsoló gomb is elfér felette, és még a rögzítése sem lenne bonyolult feladat, csakhogy innen (mármint a gép elé helyezett anyagról) úgy felépíteni a késtámaszt, hogy az elérjen az éppen esztergált anyagig, na az már valahogy nem lenne annyira egyszerű.

   Elsőre ez a megoldás sem látszik rossz ötletnek, azonban ha lentebb megyek a kamerával (vagy egyszerűen csak a személyes nézőpontommal), akkor mindjárt látszik, hogy a lemez széle a tengely fölé ér. Mivel a hatalmas (és pláne vastag) lyukacsos vaslemez hosszában történő elfűrészelését (és még a flexelését is) mint feladatot igen gyorsan elvetettem, azonban az irányt jónak találtam, menten elkezdtem kutatni az anyagaim között.
   Ez a feladat most azért nem volt nehéz, mert bár az anyagok szétpakolásával még nem végeztem (na jó, tulajdonképpen még csak bele sem kezdtem), azonban a múltkor, mikor a forgócsúcs elkészítéséhez áttúrtam a jelenleg még igencsak vegyes tartalmú anyagos dobozokat, akkor már előre gondoltam a késtámaszra is, minek okán a néhai irodagépből kimentett tálcám azóta is peremig van rakva mindenféle alkatrészekkel.

   Melyek közül most egyszerűen csak ki kellett választanom ezt a meglepően masszívnak tűnő, ráadásul épp méretes fekete színű fémlapot. Ebben az anyagban (mármint a méretében) az az okosság, hogy a gépet teljesen összetolva (miközben a lemez a szegnyereghez van csavarozva), épp nem ér el a kapcsolóig.

   Mindeközben az esztergát a lehetőségének határáig széthúzva, a lemez még mindig átéri a teljes távot. Már úgy értem, hogy a bal oldali vége támasztásul felfekszik a motoros részre. Ez a megoldás már majdnem jó, épp csak nehéz lenne csatlakozni a tulajdonképpeni késtámasszal a vaslemezhez.

   No de nekem ne lenne itthon a nemes célra épp megfelelő méretű, ráadásul teljesen új sarokvasam? Ezeket amúgy még egy hónapja sincs, hogy megvettem a Lidl-ben, gondolván egyszer még biztosan kelleni fognak valamire.

   Mivel a késtámasz nemhogy a gyakorlatban, de még a fejemben sem akart összeállni (mondjuk egy a burámból kiálló késtámaszt, mint fiús fejdíszt olyan nagyon azért nem is szeretnék), átálltam az esztergához való apró kiegészítők gyártására, gondolván munka közben hátha megjön az ihlet.

   Mint az a jelen kép alapján egyértelmű, mióta a késtámasz pótlásával legutóbb foglalkoztam, azóta már rég elkészült a gépágy, valamint a gép és a gépágy közötti kapcsolat is, épp csak az a helyzet változatlan, hogy késtámasz hiányában továbbra sem lehet a géppel esztergálni. Márpedig ahhoz, hogy a szegnyereg alá készülő platformot rögzíteni tudjam, mindenképp szükségem lenne néhány kerek, vagyis leginkább esztergával előállítható alkatrészre.
   Itt aztán mindjárt felmerült az a nyilvánvaló lehetőség, hogy nekiállok és most azonnal legyártom a végleges késtámaszt, csakhogy semmit sem érnék vele, hiszen még nincs kész a szegnyerget hordozó platform. Na ezért döntöttem idővel úgy, hogy lesz amilyen lesz, márpedig én akkor is összeállítom az egyszer már működő rendszert, amit aztán (majd valamikor a végleges gépelemek elkészítése után) újra bonthatok szét.
   Ez sajnos nem jelenti azt, hogy felfér a gépre a régi késtámasz (vagyis a puszta 8-as menetes szár), hanem csak arról van szó, hogy visszateszem a helyére a képen látható szegnyerget, valamint természetesen az őt tartó csavart is, majd varázsolok valami legalább néhány kerek alkatrész legyártásáig kitartó késtámaszt.

   Bevallom őszintén, hogy bár nem bíztam benne, de ettől még úgy jött ki a lépés, hogy van hely kitekerni az esztergát a gépággyal összekötő kapcsolathoz rögzítő csavart. Hogy miért kell kitekerni?

   Bár nem dereng, hogy lett volna benne bármiféle tervezés, de attól még úgy jött ki, hogy a kapcsolatot a gépágyhoz rögzítő középső csavar helye épp oda esik, mint ahova a kapcsolatot az esztergához rögzítő csavar. Ez már csak azért is érdekes, mert a kapcsolatnak az a része készült el először (a képen a sötétbarna színűre festett lemez), ami a gépágyhoz csatlakozik, mikor is még szó sem volt róla, hogy az esztergát a kapcsolathoz a lábba fúrt lyuk segedelmével fogom rögzíteni. Szóval ez teljesen véletlenül jött ki olyan jól, hogy a középső lyukon átdugott csavarhúzó épp telibe trafálja a csavarfejet.

   A két fakötésű alátét beépítésére azért volt szükség, mert a szegnyerget hordozó két rúd felfogató bilincse a gép alsó síkja alá ér, minek okán ha nincs ott a gép alatt a gumilába, akkor a bilincs alja felakad abban, ami épp a gép alatt van. Mivel ez most a kapcsolat, így arra feküdt fel a bilincs alja, mire fel nem tudtam bedugni a gép alá a rudakat. No de ez is megoldódott. Ugorjunk!

   A lényeg most csak az, hogy végre újra be lehet fogatni a dolgokat az esztergába, mire fel azonnal bele is hergeltem azt a minap készített nyeles acélpálcát, amivel az eszterga tengelyét szoktam volt megakasztani.

   Na most eddig jó, csakhogy innentől aztán már tényleg nincs tovább, hiszen az esztergakést egyszerűen nincs mire letámasztani. Az persze igaz, hogy még az esztergakések legyártásával is adós vagyok, de ezt most inkább hagyjuk...

   Ha le is repült a helyéről (és még csak nem is háromszor) a rögzítetlen torony (mert késtámasznak a néhány egymásra hányt fadarabot azért nem nevezném), de végül azért csak sikerült rajta annyira megtartanom a kést, hogy kialakuljon a puszta rúdból valami csinosabb nyélforma.

   Ezen a képen a piros nyíllal jelzett hézagot kell nézni, ami azt jelenti, hogy az adott összeállításba egy nulla vastagságú anyagot befogva, még mindig marad a gép és a szegnyereg alja között néhány centi rés. Oda lesz most behergelve valami, amire majd fel tudom támasztani a kést.

   Lemértem a két rúd széle közötti távolságot, majd a közöttük lévőt is. Az egyik értékből egy rúd vastagságát kivonva, a másikhoz pedig hozzáadva, mindkét esetben 89 milliméter jött ki.
   Hogy ebben mi az érdekes? Nos az, hogy ugyanezt a méretet a két rúd közepénél mérve (már úgy értem, hogy szemre), valamint a gépágy alatti résbe is bemérve, nekem mindkétszer 91,5 milliméter jött ki. Mivel a közelre nézős szemüvegem a múltkor egyszer már becsapott, és most is az van rajtam, inkább tettem egy próbát.

   Ezt úgy kell érteni, hogy mielőtt még az adott célra kinézett keményfa darabot pontatlanra fúrtam volna, fogtam egy épp kéznél lévő ócska anyagdarabot (ezekből mostanában mintha egyre több lenne körülöttem), majd tettem vele egy próbát. Így másnap délelőttre persze már meg nem tudnám mondani, hogy a szememnek, vagy a mérésnek volt igaza.

   A születőfélben lévő konstrukciót többször is átnézve, azt kellett megállapítsam, hogy nem lesz belőle gond, ha a gépet és a szegnyerget csak ennyire lehet összetolni. (lásd a háttérben az őket egymástól eltávolító barna lécet.

   Ennek az összeállításnak ha sok értelme nem is volt, de legalább elmondhatom, hogy ezt is kipróbáltam. Már úgy értem, hogy valahol a háttérben nagyban készül az esztergához egy nagy csomó apró kiegészítő, amiket ugye egyre csak gyártok, kipróbálnom őket azonban még nem volt mivel.

   Az utóbbi időben többször is elkapott a pincében a fázás, mely jelenséget szinte mindig némi favágással (most épp nem baltával, hanem fűrésszel) szoktam volt magamtól eltávolítani. Mert ugye a fúrógép állványának karját hiába húzogatom, attól ugyan nem melegszem át.

   Ebben a kombinációban az a lényeg, hogy ha rátolom a gépre a szegnyerget, akkor rámegy, ha meg elhúzom, akkor elhúzhatom vele együtt a késtámaszt is, ami így mindig ott lehet, ahol épp lennie kell, vagyis a megdolgozandó anyag előtt.

   Az alsó anyagdarab kapott három beüthető 6-os anyát, míg a rácsavarozandó egy hosszú rést a közepébe. Miután ezzel megvoltam, mindjárt rájöttem, hogy a jobbra látható anyagdarab puhafa.

   Bár egy szétszedtem cikk (meg persze a farigcsálós is) alapvetően arról szól, hogy mindent lefényképezek, majd a képek alá mindenféle hülyeségeket irkálok (vagy ha úgy sikerül, akkor esetleg értelmeseket), itt azonban kimaradt az a rész, ami arról szólt, hogy ami alkatrész csak a kezembe került, azt mind mindenhez odapróbáltam. Sajnos ezen tevékenységem semmiféle értelmes továbblépési lehetőséget sem hozott felszínre.

   Mire fel fogtam, és ahogy volt, mindhárom projectet félretettem. A jelen cikk keretében megvalósításra kerülő (juj de szeretném már látni) késtámasz alkatrészei vannak felül, alatta egy a szegnyerget az eszterga ágyához rögzítő (fékésznek épp nem nevezhető) platform lapul, ami alatt a forrasztópad csempéjét bekeretező lécek hevernek. Mindeközben készülőfélben van egy tartó a tűreszelőknek, egy úgynevezett tapintókörző, egy nyéllel ellátott tokmány, valamint ki tudja mi még, mely projectek most így hirtelen már eszembe sem jutnak.
   Itt kívánom megemlíteni, hogy az idei, vagyis még a 2019-es terv az volt, hogy amolyan év eleji bemelegítő szórakozásként leviszem a táblázatba beírt, de el nem készült tételek számát 69-ről 60 alá. Na most valljuk be, hogy a nem túl nagy ívű terveimhez képest március közepéig mindössze annyit sikerült elérnem, hogy az említett 69-ből 73 lett, amit semmiféle matematikai elvek alapján sem lehet pozitív eredményként értékelni.

   Ráadásul mindezt úgy, hogy addigra már rég túlvoltam az éves első 52 szétszedésen. Az persze igaz, hogy szintén idei tervem volt a listáim kivégzése, csakhogy az a terv még véletlenül sem a képen látható típusú listákat jelentette (vagyis ez ebből a szempontból nem eredmény), hanem azokat a felsorolásokat, melyeken az egyes tételek nevesítve vannak. Na ezek közül viszont még egyetlen egyet sem sikerült egésszé kerekítenem.

   Mivel legutóbb itt maradt félbe, innen indulok tovább, illetve futok neki a projectnek újra, mégpedig azzal a merész elhatározással, hogy lesz amilyen lesz, márpedig ezt az ideiglenes késtámaszt én ma mindenképp egésszé kerekítem! Már ha kerekítésnek lehet nevezni egy amúgy zömében szögletes alkatrész elkészítését.

   Míg a mindenféle lehetőségeken gondolkodtam (természetesen már megint az érdemi munka helyett), már csak rutinból is fogtam ami épp elől volt, majd szép sorjában mindent (ez persze nem igaz) betettem a helyére.
   Ezt a menetmetszőt aközben sikerült eltörnöm, mikor épp egy olyan csavarra vágtam vele menetet, amin már eleve 6-os menet volt. Gondoltam előtúrom helyette a másikat, csakhogy semerre sem találtam!

   Mégpedig annyira nem, hogy még a motorokhoz használt szerszámos ládában sem volt, mire fel legyintettem egyet a problémára, s a kutatás sikertelenségének hatására inkább visszatértem a késtámaszhoz.

   Míg a hosszúkás lyukkal ellátott fadarab éppen ott volt (vagyis itt), mint ahol legutóbb hagytam, addig a tulajdonképpeni késtámaszként bevetni szándékozott tuskó nem volt sehol! Mivel az csak egy puszta fadarab, így bármikor vághatok belőle méretre egy másikat, csak ugye nehogy már így legyen!

   Ezt a vödröt a keresgélés közben többször is odébb rúgtam, mert nem gondoltam róla, hogy a hiányzó fahasáb ebből fog előkerülni. Hogy mégis hogyan kerülhetett bele? Valószínűleg úgy, hogy a keresett fadarab ármányos módon lekeveredett a csavaros dobozok tartója elől a szerszámletevős polcra, melyet a jelen képen látható vödör segedelmével szabadítottam fel. Már úgy értem, hogy a már-már használhatatlan, vagyis már pusztán csak tüzelő státuszú fadarabok nyomása alól.

   A konstrukció hosszú és igen alapos szemlélése, valamint próbálgatása közben végig úgy voltam vele, hogy biztosan van benne valami bődületes hiba, ami felett valami érthetetlen okból kifolyólag folyamatosan átsiklok.

   Hogy mégis milyen hibára gondolok? Mondjuk egy olyanra, hogy a befőttes üvegre való kupaknál nagyobb átmérőjű dolgokat a késtámasz aljától nem lehet belefogni az esztergába.
   Miután rájöttem, hogy még ez a korlátozás sem igaz, hiszen a hosszúkás réssel ellátott fadarabot három különböző pozíciójú anyához is oda lehet fogatni, akkor kénytelen voltam megindulni az összerakás rögösnek épp nem nevezhető útján.

   Kezdetben úgy volt, hogy leveszem a munkapadról az esztergát, már úgy értem, hogy így ahogy látod, vagyis ágyastul félreteszem, majd kijön a helyére a pincéből az állványba fogott Bosch fúrógép, csak aztán szerencsére még idejében rájöttem, hogy az eszterga, mikor épp tokmány van rajta, akkor egyben fúrógép is. Hogy az általa fúrt lyukak nem lesznek az anyagra merőlegesek? Most mond már...

   A lyukak azért állnak csálén, mert ekkor még nagyon úgy voltam vele, hogy míg a keményfából készült háromanyás fadarab marad, az ugyanis jó, addig ez a kettő biztosan le lesz cserélve szintén keményfára.

   Számomra meglepő módon, továbbra sem látom a konstrukcióban a hibát, pedig abban (mármint hibakeresésben) kifejezetten jó vagyok. Ha levenném a gépet az ágyról, akkor ilyen kicsire összetolva, még könnyebb is lenne betolni a polcba, mint mondjuk kompletten. Ennek persze nem lenne semmi értelme, hiszen ez csak egy ideiglenes megoldás, mégpedig csakis arra a - remélhetőleg - rövidke időre, míg el nem készül a végleges késtámasz. Meg persze az új forgócsúcs is kell, ami alá a háttérben már nagyban készül egy univerzális platform, amihez amúgy épp kell két kerek gomb, melyeket ugyan mi mással készíthetnék el, mint ezzel az immáron újra használhatóvá varázsolt apró esztergával.