Kvarclámpa
(szekrény mélyéről)

Mivel a diakockák látványából teljesen egyértelmű, hogy most aztán már tényleg
a diavetítőnek kellene következnie, ahogy ezt itt megláttam, azonnal
nekiálltam mindenféle más egyéb irányokba vizsgálódni.

Például megtekintettem a szoba sarkában porosodó CB24-es készüléket.

Amennyiben az előbb látott telefont szétkapnám, akkor ezzel a szkennerrel együtt el,
illetve visszatehetném a szekrény mélyére. Ez egyrészt igen nagyszerűen hangzik,
másrészt viszont a doboz mögül azonnal előkerül a jelfogó meghúzási idő mérő,
valamint két darab BRG MK-27-es magnó. A lapozós órás rádióról már nem
is beszélve! Mivel a felsoroltak mind úgymond egynapos projectek, ezért
teljesen érthetetlen a szerző (megjegyzem hosszú évek óta) közöttük
történő ténfergése. Persze egyszer minden egésszé kerekedik.

Például innen is sikerült végre elfogyasztanom a szenzoros joystickot, valamint
a fénypisztolyt is. Itt ráadásul még egy mára már befejezett építési
project is látszik, mégpedig az akkutartó fadarab képében.

Ennek a kamerának már olyan régóta halogatom a bemutatását, hogy már többször
is megjárta a pincét oda-vissza, de még mindig nem jött meg hozzá a kedvem.

Ennek az irattartónak két másik társa már az első képen is feltűnt. Ahogy itt álltam
a szobácskám közepén, s hol ezt az apró lomokkal feltöltött példányt, hol meg
a két másikat bámultam, egyszer csak beugrott a tuti! Ezeket ha beteszem
a többi mellé, akkor teljesen szabad lesz az ágyam feletti első polc (ez
lenne a laptop helye), illetve az asztalra szerelt pult is, ami meg az
éppen boncolt dolgok helye. Mondjuk az utóbbi helyszínen most
épp bőven akad szabad tér, de ez csak addig látszik így, míg oda nem
képzelek mondjuk egy Tesla B90-es magnót. Márpedig odaképzelek, mert
olyan egyszerűen nincs, hogy idén bele ne álljak az orsós magnóimba! Ez egészen
biztos, ugyanis megtettem magammal azt a szemétséget, hogy pofátlanul előre
beírogattam őket a megjelenő cikkek sorrendjét tartalmazó táblázatomba.

Mivel a többi irattartó már itt van, hely viszont a többieknek nincs, így minden
különösebb gondolkodás nélkül kikaptam a jobb alsó sarokból azt a valamit.

Majd miután letettem az asztalra, elmentem a boltba virágföldért.

Bár nagyon úgy nézett ki, de ennek ellenére nem szakadt rám az ég.
Azok amúgy nem színezett felhők, vagyis tényleg ilyen volt az ég.

Na most az úgy volt, hogy a lustaságom okán azt találtam ki, hogy a palántázó
tálcákat így egyben lyuggatom át a pákával. Már úgy értem, hogy a négy tálcát
egyszerre. Gondoltam megspórolok vele egy kis időt. Erre fel a lyukaknál fogva
összeolvadtak. Minderre ráadásul még egyedül is voltam, így egyszerűen
nem volt akit magamon kívül szidhattam volna a történtekért.

Ezek itt már az előszobában másnapig ottfelejtett, friss földdel teleszitált tálcák.

Mint az már csak a fényviszonyokból is sejthető, időközben valóban eltelt egy nap.
Szóval ezeket a képeket nem én fűztem fel így, hanem a valós időrend. Amit ott
alul látunk, az még az előző paradicsompalántázásom, mely magokból egy
szem nem sok, annyi se kelt ki! Ellenben a felette látható két jobbra
eső vödör, az bizony a magam ültette paprika képezte erdő.

Ezen mondjuk azért van mit csodálkozni, mert ezeket a paprikatöveket nem jóféle
bolti magokról ültettem, hanem azokat szórtam be az ősz végére kiüresedett
palántázóba, csak úgy egyszerűen próbaképp, melyekről épp lezabáltam
a szép piros kápia paprikát. Ráadásul a lakásban méhecskék, és szerencsére
más egyéb rovarok sem lévén, a paprika virágait magam poroztam be egy apró
ecsettel, amit direkt erre a célra tartok a virágállványra szerelt átlátszó fiókban.
Ez nekem az úgynevezett méhecske helyetti paprika virág töcskölős ecsetem.

Ebben meg az a csodálatos, hogy ez egy tavalyi tő, ami már többször is elvirágzott,
leérett, de még mindig hoz paprikákat (bár most épp csak egyet), újra
virágzik, pedig a paprika tudtommal nem is évelő növény.

Ez a pofátlan cinege meg nem belecsipogott a dolgomba? De!

Miután körbesétáltam a lakásban, miközben egy kissé megköpködtem a felhalmozott
kacatok tengerét, majd ugyanezt még néhányszor, szóval mindössze néhány nap
elteltével sikerült végre letennem magam elé az asztalra ezt a kvarclámpát.
Na most ebben az az érdekes, hogy nekem még véletlenül sem ez a formájú
doboz dereng, hanem az a kisebbik, amit a piacon szoktam látni. Már többször
is volt a kezemben, gondolván jó lesz valamire a doboza, csak sosem vettem meg,
mert valamiért mindig drágán adták. Ahogy ácsorogtam az asztal előtt (megjegyzem
nagyon határozatlanul), kezemben a fényképezőgépet lóbázva, s épp nagyban azt
próbáltam meg felidézni, hogy vajon használtuk-e ezt a készüléket valaha is,
egyszer csak csengettek. Nem akarja az ég, hogy szétszedjem ezt az izét...

Ez a kép azért került ide, mert a géppel a kezemben mentem ki ajtót nyitni. Amúgy
a társasházi közgyűlés jegyzőkönyvét kellett hitelesítenem. Miután a papírt hozó
ember elment, én csak álltam és bámultam az előszobába halmozott kacatokat.
Egyszer csak beugrott, hogy vízlevitel okán tettem oda azt a palackot. Miután
megtöltöttem, egyrészt megdicsértem magam, hogy letudtam a hajcsavaró fűtő
készüléket, másrészt azon kezdtem el töprengeni, hogy vajon elkészülök-e még
idén a sárgára festős projecthez szükségesnek vélt csiszoló malom elkészítésével.
(ehhez vettem a doboz festéket) Aztán mikor kiszúrtam a háttérben a már hónapok
óta porosodó taxiórát, meg az esernyők közül lógó BEAG mikrofonos
fülest, na akkor inkább sebesen bemenekültem a szobába.

Ahol is jó anyám fogadott, mégpedig azzal a kérdéssel, hogy mégis mi
ez az izé, amit néhány napja kint felejtettem a nagyszobai asztalon.

Ez egy Csehszlovák gyártmányú mikrofonos fejhallgató, mégpedig nyelvlaborhoz.
Az ugyan tervbe van véve, hogy szétszedem és bemutatom, de egészen biztos
vagyok benne, hogy nem ez a példány lesz a szenvedő alany. Már csak
azért sem, mert ez ugye vadonat új, míg a pincében van belőle
egy nemcsak, hogy használt, de ráadásul még kettő is!

Vajon mitől lehet koszos egy vadonatúj füles tartója? Miközben épp nagyban ezen
gondolkodtam, teljesen véletlenül sikerült megrágnom magamban a "fülestartó"
szót, mire fel beugrott, hogy a fejhallgatótartó farigcsálása című projectemmel
sem tartok még sehol. Mondjuk mindig tudtam, hogy nem szabadna
gondolkodnom, mert az nálam eddig még soha
semmi jóra nem vezetett...

Ezek itt apró szemüvegek, melyek azt a cél szolgálják, hogy a kvarclámpa
által keltett UV sugárzás ne tegyen kárt az épp napfürdőzők szemében.

Bár rémesen ortopédül néz ki, de amúgy jól takar, vagyis illeszkedik a szemre.

Mivel négyen voltunk, ezért két pár szemüvegre volt szükség. Az egyik párosnak
kerek, míg a másiknak lapos a gumija. Mivel anyám idén nem sietett a telekre, így
volt kitől megkérdeznem, hogy használtuk-e valaha is ezt a lámpát. Anyám szerint
igen, csak még olyan kicsi voltam, hogy nem emlékezhetek rá. Mielőtt megvettük
volna, azelőtt a Szentkirályi utcába hordott, ahol valami nénike berakott
a kvarclámpa alá, mert túl fehér (sápadt) bőrűnek ítéltettem.

Részemről még a formája is csak onnan dereng, hogy már többször
is láttam a szekrényben, miközben összevissza rakosgattam.

A hálózati kábelen nincsenek használatból eredő nyomok, szóval nem tudom. Bár mi
egy elég csóró család voltunk, de technikailag mindig is rendesen el voltunk eresztve.
Például mikor még a Szatmár utcában laktunk, egyedül nekünk volt a házban tévénk.
De volt magnó, lemezjátszó, erősítő, hangfal, ami a 60-as években azért nem igazán
volt jellemző. Mikor ebbe a mostani lakásba költöztünk, apám még padlókefélő
gépet is szerzett. Mert ugye itt nálunk nem lakkozott a parkett, hanem vikszelt.
Ezt a gépet már nem tudom megmutatni, mert még valamikor húsz éve kidobtam,
a már szintén kihasználatlanul rozsdásodó, szögvasból hegesztett szánkóval együtt.

Gondoltam majd az aljáról jól leolvasom az adatokat. Hát ja...

A kiváló áruk fórumának, vagyis a KÁF-nak volt egy árnyékosabb oldala is,
mégpedig PÁF, azaz pocsék áruk fóruma néven, ami a Ludas Matyi
viccújságban futott. Bár az ember nosztalgiával tekint vissza
fiatalabb korára, de emlékeim szerint ezen utóbbi
rovat sosem szenvedett témahiányban.

A rács a dobozon belül képződött meleg elvezetésére szolgál.
No meg arra, hogy használaton kívül beporosodjon a belső.

Első ránézésre azt mondtam róla, hogy értem.

Másodikra viszont már azt, hogy nem, mert ugye mi világít benne, ha nem izzószál?

Például higanygőz, miközben a porcelán rúdban a higanygőz
lámpához szükséges előtét ellenállás van elhelyezve.

Épp csak a fényképezés idejére mertem bekapcsolva hagyni. Egyrészt mit tudom
én, hogy kinyírja-e az ultraviola sugárzás a fényképezőgép érzékelőjét. Na most
ha igen, én meg a múltkor a másik gép optikáját tettem tönkre egy pofára
ejtéssel, akkor mivel fogok ezentúl fényképezni? A másik ok pedig
az volt, hogy bár ez egy lámpa, ennek ellenére riasztóan
rettenetes hangokat adott ki magából.

Miután a mérés szerint még egy perc sem kellett hozzá, hogy 200 fok fölé menjen
a hőmérséklete, én meg sem ettől a hőtől, sem az UV sugárzástól nem akartam
leégni, a kihűlés idejére újabb kiadós ténfergésbe kezdtem. Mivel kezdtem
úgy érezni, hogy a témához nem kapcsolódó képekkel már így is túlléptem a
keretet, így ezen utóbbi utamra már nem vittem magammal a fényképezőgépet.

Miután meglocsoltam a virágokat, levittem a szemetet, valamint néhány kacatomat
visszatettem a helyére, visszatértem a kvarclámpához. Azt kell mondjam, hogy
a fénye alapján nem gondoltam volna róla, hogy 500 wattos. Az mondjuk
igaz, hogy ebből az ötszázból nem tudom mennyi esik a ballasztra,
illetve mennyit sugároz a szemmel nem látható tartományban.

Bár nagyon nem akarták a dolgot, de attól én még begyűrtem
a szemüvegeket az egy pároshoz méretezett dobozba.

Míg az előbbi műveletet a szemüvegek nem akarták, a továbbra
is forró részekhez történő odaégést én nem szerettem volna.

Gondoltam míg a lámpa hűl, vetek egy pillantást a szekrényben keletkezett helyre.
Hogy ne legyen rumli, felmásztam az asztalra, s elrendeztem a legutóbbi alkalom
óta érkezett újabb papírosokat. Aztán ahogy itt álltam, és megelégedettséggel
szemléltem az eredményt, egyszer csak rájöttem, hogy nem is fér ide ennél
több irattartó. Na jó. A két szélső torony tetejére még ráfér egy-egy, de én
eddig valamiért nem így gondoltam, hanem melléjük. Mondjuk így is jó,
csak most ugye ott van jobb szélről az a teljesen kihasználatlan rész.
Mondjuk ahogy én magamat ismerem, nem sokáig lesz az ott...

Íme a kvarclámpa - amúgy tökre unalmas - belseje.

A meleg miatt az alkatrészek döntő többsége porcelánból van.

Kivéve mondjuk ezt az ellenállást.

Ne tudd meg mit túrtam a netet, mire megtaláltam ezt a rajzot...
A vastag lábakon megy be az energia, míg a vékonyak
a higanygőz lámpa begyújtására szolgálnak.

Vagyis jogos, hogy ebben a valamiben nincs izzószál.

Épp mint ahogy a korábban hallatott rémes hang is jogos volt, amit a képen látható,
némi piszkálódás után már össze sem érő lábak között húzott ív produkálhatott.
Mivel ez itt szerintem ponthegesztve volt, ami gondolom egy érvéghüvellyel
pótolható, de olyanom meg nincs, így ez most így marad. Mivel eddig sem
használtam, és ezután sem fogom, ezt most valahogy nem érzem undoknak.

Ezen lehetetlen formájú alkatrész közbeiktatásával van
felcsavarozva az UV lámpa végét takaró lemez.

Bár tudnám szedni széjjelebb is, de annak nem lenne semmi értelme (mondjuk ez
eddig még sosem zavart), hiszen általa nem kerülnének elő újabb részletek.
Itt aztán nekiálltam és belegondoltam, hogy ha kivágnám az összes nem
szorosan a témához tartozó képet, akkor alig maradna a cikkből valami.

Az a nagyszerű ötletem támadt, hogy a védőszemüvegeket - az elkeveredésüket
elkerülendő - magában a kvarclámpában helyezem el.

Mivel nem lehetett rácsukni a dobozra a tetejét, ezért az előbbi elgondolást
kisvártatva leváltottam erre. Na ezzel meg az a baj, hogy kiesik
a fogantyú mögül a doboz. Mondjuk ha betekerném
némi folpackba... No de hol van itt olyan?

Tényszerűen ebben a sarokban, mégpedig a Rádiótechnika évkönyvek tetején.
Valahol a háttérben fut egy "apró elmaradások a lakásban" elnevezésű project,
ami épp arról szól, hogy kezdek végre valamit az ilyen és ehhez hasonló csúfos
anomáliákkal. Ez a fejezet mondjuk már kész, hiszen elsőre csak annyiról volt
szó, hogy elteszem innen a korábban szintúgy ezen a helyszínen tartózkodó,
már leürült papírcsövet. Ennek a még telinek a társánál bonyolultabb sorsa
lesz, ezt ugyanis nem eldugnom kellene, hanem úgy letennem valahova,
hogy kéznél is legyen, meg ne is nézzen ki a szobában ilyen hülyén.

Mert ugye a folpack az mindig jól jön, mikor valamit örökre el kell csomagolni.
Ahogy ezt a szerencsétlent nézegettem, egyszer csak elkezdtem számba venni
a hasonló sorsú tárgyaimat. Már úgy értem az olyanokat, melyek még csak
nem is voltak, vagy már nem lesznek használva. A teljesség igénye nélkül
ott van például az autó ülésére teríthető rezgő masszírozó valami, aminek
szerintem semmiféle jótékony (vagy akár káros) hatása sincs a hátfájásra.
Aztán van egy levegő tisztító szerkezet is, ami egy vizes papírgyűrűn húzza
keresztül a levegőt. Ezt még olyan régen kaptam, hogy akkoriban még
dohányoztam. Gondoltam (mint ahogy az ajándékozását elkövető
szüleim is), hogy majd jól kiszedi a levegőből a sárgaságot.
Na most ahhoz képest, hogy milyen szépen forog benne
a ventilátor, valamint érezhető huzatot is kelt maga
körül, a levegőt, na azt egyáltalán nem tisztította!

Mivel az utóbbi napok (jó, akkor legyen hetek) áldásos tevékenységének
köszönhetően megszaporodtak a szállítanivalók, kénytelen voltam
bevetni az amúgy tűzifa szállítására szolgáló katicás szatyrot.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.