SilverCrest fotó, film és dia szkenner
(pusztán kíváncsiságból)

Nem mondom el hogyan került az ágyam végébe az a fotó, film és diaszkenner.

Na jó. El fogom mondani, csak nem most, hanem majd mikor ezt
a CB24-es telefont mutatom be, illetve szedem szét morzsáira.

Annyira leürült a polc, hogy kénytelen voltam odatenni rá ezt-azt, mert egyszerűen
zavart az üressége. De persze nem ezt szerettem volna mondani (á dehogy), hanem
azt, hogy a mai project kiváltó oka, a szürke botkormány előtt heverő apró guriga.

Már úgy értem, hogy ez a filmes doboz volt olyan óriási, hogy képes volt átlendíteni
a nullponton a szétszedési kedvemet. Hogy mi van benne? Mint az a mai témából
sejthető, egy tekercs film. Ezt a múltkor találtam a pincében, mikor egy gyanús
küllemű, és még annál is ismeretlenebb tartalmú ócska szatyorba néztem bele,
melyben végül is két pár autóba való hangfalat találtam. Annyit láttam rajta,
hogy nem diafilm, viszont az apró méret okán nem ismertem fel a képeken
a szereplőket. Na ezért került ma elő, természetesen a megtekintéséhez
szükséges spéci fénykép, film és dia szkennerrel együtt.

Az alsó polcon látható szkennerhez ugyanis nincs diafeltétem. Mindeközben a tőle
balra látható két darab radioaktív sugárzásmérőhöz szétszedési kedvem nincs.
Az ultrahangos mosót már mutattam, a tőle balra porosodó BRG MK-29-es
magnót viszont még nem. Na most amiért itt áll e kép, az a magnó tetején
heverő papírdoboz, melyben diafilmek vannak. Ezek persze csakis azért
vannak elől, hogy majd legyen mivel bemutatnom a diavetítő működését.

No de hova lett innen a diavetítő, amit már többször is előszedtem, hogy most aztán
már tényleg megmutatom, azonban eddig még mindig visszakerült a szekrénybe.

Most is ott van. Bevallom őszintén, hogy nagyon jólesik látnom, ahogy haladok.
A barna bőröndből már évekkel ezelőtt kikerült a régi varrógépünk, miközben
az újba került másik fogaskerék. Ennek a szekrénynek kipofoztam a zárját,
míg a jobbról belógó éjjeliszekrénynek levágtam a hátuljából. Az alul belógó
ágy kipofozásáról már nem is beszélve! Na most ezekkel az eredményekkel az
a baj, hogy ezeket csak én látom, meg persze azok a szétszedtem olvasók, akik
az elejétől fogva nyomon követik a tevékenységemet. Mert ugye idegenként
idecseppenve csak az látszik, hogy a ruhásszekrény aljában ül egy diavetítő.

Az íróasztalomon pedig egy palántázó tálca, paradicsommag körítéssel. Amúgy két
tálca volt, de a másikkal már végeztem, abba már bekerültek a magok. Általában
sajnos sorra kidöglenek az általam ültetett növények, de ettől én még elszántan
próbálkozom. Azok a fehér vonalkák a négyzetekben, azok büdöske magok.
Nem azért vannak ott, mintha próbaképp közösen szeretném őket nevelgetni
a paradicsompalántákkal, hanem mert a múltkoriban a pincéből kipenderített
egér az elfogása előtt egy kissé belerendetlenkedett a tavaszra szépen előkészített
dolgaimba. Van a pincében egy polc, amit direkt ilyesmi célzattal faragtam ki.
Ezen tartom a virágos ládáimat, átszitált földdel, hogy tavasszal csak bele
kelljen dugdosnom a palántákat. Természetesen erre a polcosra voltak
kitéve száradni a virágmagok is, mint ahogy ez a képen látható palántázó
tálca is. Ez egér meg fogta és szanaszéjjel pakolta a magokat. Mondjuk én meg
csináltam neki egy csapdát. Valahol itt, vagyis még sehol sem tartottam a mai
szétszedéssel, mikor is eszembe jutott, hogy ma ki kell mennem kenyérért.

Mivel elfelejtettem magammal vinni a fényképezőgépet, így most nem tudom
megmutatni, hogy mennyire kihalt egy hóesés után a Tesco biciklitárolója.

Épp mint ahogy ebben a büdöskében se nagyon van már élet. Amúgy nem ez benne
a pláne, hiszen így a tél vége felé már nem sok helyen virágzik az ablakokban a
büdöske, hanem a mérete és a pozíciója. A tavalyi utolsó ültetésem ugyanis
olyan szinten sikeredett satnyára, hogy már ki sem került a palántázóból.
Ennek ellenére idővel mégiscsak úgy döntött, hogy ő bizony akkor
is élni akar, s a levélzet csökött volta ellenére, virágba borult.
Szóval ez szegénykém, még fénykorában sem volt szebb!

Na most én meg az ágyba borultam be, miután anyám alaposan megebédeltetett.
Utolsó erőmmel felraktam a dobozt az asztalra, mondván ma már aztán biztosan
belenézünk, majd átadtam magam a mindennapi agyvérszegénység élvezetének.

Ez a kép mondjuk nem ébredés után készült, hanem még valamikor évekkel ezelőtt.
Az okból került ide, illetve elő, mert sikerült megálmodnom a létezését. Magyarán
szólva beugrott, hogy ennek a projectnek én bizony egyszer már nekifutottam.
Most épp a pincében állok, az asztalomat nézem, amire sorban feldobáltam
a polcokból kihúzkodott szkennereket. A fekete LED-es, nincs saját tápja,
USB-ről jár. Ami rajta van, az az első szkennerem csereteteje. Már úgy értem,
hogy a sima lap helyett egy világítós feltét. Ami tőle jobbra van, az pedig az előző
szkennerem, ami helyett ugye van már egy másik, s így ezzel bátran kísérletezhetek.

Felhoztam az egész hóbelevancot, természetesen abból az indíttatásból, miszerint
vagyok én olyan ügyes, hogy össze tudjak állítani valamit ebből a rakás kincsből,
amivel be tudom digitalizálni a régi családi fotókat. Már úgy értem, hogy már
csak a filmtekercseket kell, hiszen a papírképek szkennelése című
projectet már évekkel ezelőtt lefuttattam.

Mivel semmi sem jött össze, ezért kénytelen voltam bemenni a boltba és megvenni
ezt a masinát. 20.000 forint volt a Lidl-ben, ami mondjuk igen húzós ár. Már úgy
értem ahhoz képest, hogy a mai alkalom a második, hogy elővettem. Harmadik
valószínűleg nem is lesz, ha csak nem találok valahol egy újabb
dobozra való filmet. (lásd őket balra fent)

A csomagolásból nyitásképp egy újabb doboz,
meg az a hosszú fekete valami került elő.

USB kábel, dugasztáp, valamit megtisztító apró kefe.

A fehér keretes valamibe kell betenni a papírképet, majd
így egyben betolni a masina alján található résbe.

Bátran pakolhatok az ágyra. Egyrészt már végeztem a délutáni alvással, másrészt
az egyszerűen nem történhet meg, hogy ezzel a projecttel ma ne végezzek.
Valamint kifejezetten jól fog jönni visszadobozoláskor, hogy nem kell
találgatnom a sorrendet, melyet amúgy már most összekevertem.

Mikor ezt megláttam, annak fényében, hogy húszezer volt...
No de mit tehettem volna, ha máshogy nem ment?

A kezelése annyira egyszerű, hogy akár elő sem kell hozzá vennem
a használati útmutatót. (tévedett a szerző ismét egy hatalmasat)

Hosszú percekig néztem, hogy miért nem látja a filmet, illetve mik ezek
a röntgengép mutatta bordákra hasonlító izék az apró kijelzőn.
Mondjuk szó se róla, az optika sosem volt az erősségem.

Ez a jelenség például a fürdőszobában látható. Valami függőleges vonalakat
rajzol a csempére. A jelenséget előidéző okot persze nem nehéz kitalálni.

Az ablakra feszített szúnyogháló produkálja. Arra viszont képtelen vagyok
rájönni, hogy miért csak a függőleges vonalak vetítődnek a csempére.
Ezt a jelenséget amúgy a fény polarizációja okozza.

Próbaképp betoltam a gépbe a fényképtartó fiók helyére az általam felboncolt
távközléssel kapcsolatos lomok listáját. A lista amúgy onnan van, hogy
nyomtattam egyet magamnak, amin aztán szépen sorjában kiikszelem
a már elkészült, illetve felújított cikkeket. Néha marhaságokat írok (még
hogy néha), illetve előfordul, hogy rémesen tördelek. Mikor meg egyikben
sincs hiba, olyankor az azóta már elkészült cikkekre mutató linkeket pótolom.

Ha az alulra bedugott papírt látja, akkor a befűzött filmet miért nem?

Míg az előbbi kérdésen törtem a fejem, egyszer csak kiszúrtam ezt a gépből kilógó
SD kártyát. Megjegyzem gyanús is volt, hogy a már egyszer megtörtént használat
ellenére nem ismerte fel a gépem a filmszkennert, mint új eszközt. Mondjuk szó
se róla, úgy az egyszerűbb, ha kihúzom innen a kártyát, majd átdugom a
PC-hez általában amúgy is folyamatosan csatlakoztatott olvasóba.

Ebbe kell betenni a diafilmeket.

Ebbe a másikba pedig a felszabdalt filmtekercs való.

Ezen utóbbi alkalmatosságot kénytelen voltam igényeim szerint alaposan átszabni,
ugyanis Apukámnak volt egy a fotózással kapcsolatos trükkje. A Werra géppel el
lehetett követni egy olyat, hogy egy kicsit kevesebbet továbbított a filmből,
mint ahogy az szabványos. Így is fel volt húzva, vagyis lehetett vele újra
exponálni, azonban a nem teljes filmtovábbításnak köszönhetően egyrészt
közelebb kerültek egymáshoz az egyes képkockák, mint ahogy az szabványos,
másrészt az összetorlódott kockáknak köszönhetően néhánnyal több expo fért rá
egy tekercs filmre. Na most ennek a trükknek köszönhetően még véletlenül sem
oda estek Apukám filmjein az egyes képkockák, mint ahol a szkenner várta
őket. Ráadásul nekünk tekercsekben álltak, felszabdalatlanul. Mivel
nem volt kedvem felaprítani a filmtekercseket, ezért kivágtam
a filmtálcából az összes pozícionálót, valamint a képen látható
módon kifaragtam mindkét szélét. Ezen trükknek köszönhetően,
keresztül lehet húzni a filmet a tálcán. Már úgy értem, hogy egyben.

Mármint így egyben. Innentől kezdve nem a tálcát kell mozgatni a gépben, hanem
a tálcában kell húzni a filmet. Persze a film pozícióján továbbra is mindkét
módon lehet igazítani. Az egyetlen dolog amire vigyázni kell, hogy
ne kerüljön a képre a középen látható fehér vonal,
azt ugyanis nem vágtam ki.

Miután továbbra sem boldogultam a masinával, kénytelen voltam szégyenszemre
elővenni a használati utasítást, melybe elég volt mindössze egyet pillantanom,
és máris rájöttem a hiba okára. Már úgy értem arra, hogy elfelejtettem
betolni a helyére ezt a dia átvilágítására szolgáló apró betétet.

A betét a betolása után, mint valami nyelvecske lóg ki a doboz hátuljából.
Miután többször is erőből húztam ki a dobozból, sikerült rájönnöm,
hogy kihúzás előtt kissé le kell nyomni, és akkor engedi magát.

Csak ülök itt előtte és húzom a filmet. Közben persze
az exponáló gombot is serényen nyomkodom.

Na most a talált tekercs filmről annyit, hogy nincs rajta mit csodálkozni, hogy nem
ismertem fel sem a szereplőket, sem a helyszíneket. Ennek az volt az oka, hogy
a film nem az én családomból való. A képen az egyik szomszédom, konkrétan
Balázs Laci látszik, amint épp a horgásztanyája stégjén ácsorogva szemléli a
tóban úszó hattyúkat. Azért ezt a képet választottam, mert így hátulról nézve
talán nem sértem meg Laci szomszéd személyiségi jogait. Mondjuk biztosan
nem nehezményezné ezt a dolgot, Isten nyugosztalja szegénykémet...

Amit a képen látunk, az egy hiba, amit a háttérvilágítás elégtelensége okoz.
Mondjuk a hiba okának kiderítésében, illetve az elhárításában nem most,
hanem a családi filmjeink digitalizálása előtt kellett volna jeleskednem.

Egy kicsit belenéztem a masinával a diákba is, de csak annyira, hogy
lássam, nem keveredett-e közéjük véletlenül valami családi film.

Ez a doboz a diafilmek mellett volt.

Meglepő módon az van benne, mint ami rá van rajzolva.

Előbbi állításomon annyiban módosítanék, hogy ezek itt azok az apróságok, melyek
valamiért kimaradtak a kisvasúthoz történő házépítési projectből. Mikor épp itt
tartottam, na akkor ugrott be, hogy mire cseréltem el Gyurka barátommal
a Select 722-es rádióját. Szóval az úgy volt, hogy mikor Guszti osztálytársam
meglátta mennyi Matchbox pályám van, na akkor ő ettől valóságos transzba esett!
Mivel neki sosem volt ilyen, csak vágyott rá mint én a villanyvasútra, ripsz-ropsz
elcseréltük a két pakkot. Nekem lett egy meglepően hatalmas adagnyi sínem,
váltóm, mozdonyom és kocsim, míg Guszti vidáman gurítgatta a sárga szín
pályán a halálkanyarnak a superfast feliratú kocsikat. Na most tizenévesen
már nem olyan izgalmas a kisvasút. Engem speciel (természetesen csak miután
alaposan kijátszottam magam) sokkal jobban érdekelt, hogy legyen egy használható
állapotú URH sávos rádióm, hogy legyen miről felvennem a szintén akkoriban, és
szintén egy ipari sulis osztálytársamtól beszerzett Tesla B4-es magnóval. Bár ez
az információ azóta is megvolt a fejemben, hiszen éppen most ugrott be, de
ahhoz, hogy felszínre kerüljön, na ahhoz kellett lökésnek a kisvasúthoz
épített házikók maradványainak látványa. Mivel a sínek és a kocsik
már nem kötöttek le, ellenben Gyurkának épp csak egy környi volt
belőle, no meg egy igen beteges Select 722-es rádiója, így mindkettőnk
megelégedésére egy újabb nagyszerű csere bonyolódott le. Nekem lett miről
felvennem a magnóval, Gyurkánál meg olyanokat építettünk a haverokkal
piálás közben a hatalmas szobája közepére a rengeteg sínből, hogy
kijózanodásunk után nem akartunk hinni a szemünknek!

A diafilmeket visszatettem a dobozba. Miután bemutattam segedelmükkel
a diavetítőt (akár egyetlen kocka elég lenne belőlük), úgy, de úgy
elteszem őket, mint ahogy a jobbra látható két zöld izét is.

Utóbbiak - ha csak ideiglenes jelleggel is - ide kerültek a kvarclámpa elé, mivelhogy
összetartoznak. Amennyiben méltóztatnék bemutatni a kvarclámpát, meg persze
a tetején ferdén álló Csehszlovák gyártmányú mikrofonos fejhallgatót, akkor
ez a hely is letisztulna. Aztán ahogy álltam a szobában és körbenéztem,
kisvártatva úgy éreztem, hogy semmi jogom sem volt
az "is" szócska használatára.

Már majdnem benne felejtettem a kártyaolvasóban a memóriakártyát, mikor mégse.

Percekig igazgattam, hogy egyenesen álljon. Ezt azért tartottam szükségesnek,
hogy mindenképp látható legyen a filmet megvilágító lap enyhe ferdesége.

Majd kisvártatva rájöttem, hogy ha oldalról fotózom le, akkor sokkal látványosabb.
Valószínűleg ez a ferdeség okozza a beszkennel képeken a kétoldali árnyékokat.

Itt megy bele az áram. Mármint az aranyszínű érintkezőkön.

Mivel pusztán ragasztva volt, így a bátorságon és a kiscsavarhúzón kívül
semmi másra sem volt szükség a balra látható keret lefeszegetéséhez.

A tartalmat ezért nem mertem kiszedni az amúgy lehetetlenül lapos keretből,
mert még időben észrevettem a szélénél meghúzódó apró elektronikát.

A visszaragasztott lapocskában tükröződő vonalak mutatják, hogy immáron
egyenesen áll a helyén a fehér lap. Amúgy öntapadós, szóval csak annyit
kellett tennem, hogy körben megnyomkodom. Mondjuk nem most kellett
volna, hanem még a családi képek szkennelése előtt, de most már mindegy.

Mivel bevégezte dolgát, így már nyugodtan állhatok neki a szétszedésének. Amúgy
lett volna vele még mit csinálnom, ha elhozom a 2017-es lomtalanítás alkalmával
talált meglehetős mennyiségű katonai témájú diát, de szerencsére
képes voltam megállni, és nem hoztam el.

Olvassam el a használati utasítást, ne dobjam ki, illetve 2015-ben vettem.
A ne dobjam ki persze azt jelenti, hogy a kommunális kukába ne tegyem.

Bár lehetne, de mivel így is minden részlete látható, ezért
ezt a masinát ennél jobban nem fogom szétszedni.

Ez itt a kamerát hordozó panel.

Ennek a másik oldalán pedig az apró kijelző foglal helyet.

Ez a kettő pedig a gombok alatt van, illetve a bal oldali hordozza a kártyaolvasót.

Csak nem bírtam a véremmel, minek következtében most megtekinthetjük
a filmeket lefényképező kamerát. Amúgy 2520x1680-as felbontású
képeket készít. Profi minőségről persze szó sincs, de a monitoron
nézegetni a családi fotóalbumot, na arra azért bőven megteszi.

A képbe átlósan benyúló iszonyú vastagnak látszó valami, na az egy PH nullás
csavarhúzó, melynek 4 milliméter az átmérője. Ezt azért toltam be a képbe,
hogy legyen mihez viszonyítani a panelen ücsörgő alkatrészek méretét.
Ha kilökök közülük akár csak egyet is, mondjuk a csavar sliccéből
kiugró csavarhúzóval, máris annyi a drága masinának. Szóval csak
óvatosan Géza azzal a szereléssel, adtam ki magamnak az utasítást.

A kép alsó szélén látható résbe kell becsúsztatni a papírképet tartalmazó fiókot.

A papírképet nem a korábban látott, hanem ezek az oldalt
(amúgy kétoldalt) elhelyezet LED-ek világítják meg.

Olyan rövidek a kábelek, hogy nagyon kell velük vigyázni.

Végül azt találtam ki, hogy ha így az oldalára borítom, akkor legalább nem borul fel.
Ettől persze én még letéphetem a helyükről a kábeleket, ha nem vigyázok velük.

Persze vigyáztam, mert ugye előfordulhat, hogy még kell valamire ez a masina.
Amúgy a képen látható - korábban emberi bordáknak nézett - vonalakat a
kétoldalt elhelyezett négy-négy LED által szolgáltatott világítás okozza.

Miután öt perc káromkodás elmormolásának közepette sikerült visszavarázsolnom
a dugasztápot a helyére, rögtön kiderült, hogy az bizony egy másik zacskóba való.

Innen már csak annyi volt hátra, hogy mindent visszategyek a közös dobozba.
Na most a dobozt, azt magát nem sikerült eltennem, mert ahhoz szét
kellett volna kapnom apróra a fél nagyszobát. Ezt majd csak
azután fogom megtenni, ha majd végeztem a CB24-es
készülékkel. Persze az már egy másik történet...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.