Hajcsavaró melegítő
(elektromos)

Na most a múltkor, mikor a korábban látott GPS-t sikerült az asztalról magammal
ragadnom, a kijárat felé fordulva beleakadt a tekintetem ebbe a dobozba. Ezt nem
is oly rég (nem a fenét nem rég) azért helyeztem ide, hogy mikor bármiért lejövök
a pincébe, kifelé menet vessek rá egy pillantást. Pláne vegyek ki belőle valamit!
Mert ugye miről is van szó pontosan? Nos arról, hogy terveim szerint annyit
fogok errefelé keringeni, hogy ha minden alkalommal csak egy valamit
veszek ki a dobozból, tavaszra akkor is elfogynak. Ezt a tervet
mondjuk még valamikor hónapokkal ezelőtt eszeltem ki.
Hogy azóta mit vettem ki a dobozból? Nos emlékeim szerint
sajnos semmit... A tavasz meg már ugye mindjárt itt van a nyakamon!
Ez persze nemcsak a magamnak tett ígéret, vagyis a doboz kiürítése miatt fontos,
hanem azért is, mert a háttérben épp nem látható, valaha IPTV STB-t tartalmazó
dobozokban bujkáló kacatokat szeretném újraválogatni. Vagy ha ezt mondjuk
nem is, de a legalsó dobozban található műszert mindenképp feljebb kellene
onnan tenni, mielőtt még egy beázáskor elönti a víz. A kiürítendő doboz
alatt az a valami, na az meg egy Orion 449-es rádió, csak most épp
hátulról nézve. Azzal meg azért kellett volna foglalkoznom, mert
ugye nagy, vagyis rengeteg helyet foglal, kelleni viszont nem kell,
minek okán miután megmutattam, vagyis már átesett a szétszedésen,
na akkor bátran és okoltan elcserélhetném valami olyanra, ami
mondjuk elfér a tenyeremben. No de én, meg az én terveim...

Például ezt a taxiórát is úgy hoztam fel a pincéből, megjegyzem még valamikor
hónapokkal ezelőtt, hogy majd ebéd után nekiállok és pikk-pakk szétszedem.

A GPS-t már mutattam, mint ahogy a lábkapcsolót is. Mivel a vetítőgéphez nem
volt kedvem (ahhoz lett odakészítve a dia), így nem sok választásom maradt.

Mert ugye a sorok némi rendezgetése után már csak ezek ketten maradtak.

Ha esetleg nem jöttem volna rá magamtól, a szomszédasszony akkor is elárulta
volna (mint ahogy meg is tette), hogy ez egy elektromos hajcsavaró melegítő.
Úgy került hozzám, hogy a kidobása előtti utolsó pillanatban megszántam
és befogadtam. No nem mintha szoktam volna csavargatni a hajamat,
vagy bármi hasznosítási ötletem támadt volna vele kapcsolatban,
hanem csak azért, mert úgy gondoltam, hogy annyit azért
megérdemel, hogy szétszedjem és megmutathassa
magát. Ez persze a szerző cuccai között
eluralkodott káoszra nézve egy
igen káros tendencia.

Ha ezt Hajnalka néni megérhette volna (ő volt az iskolában az orosz tanárom), tuti
kapok rá legalább egy kettest. Már úgy értem arra, hogy még öt percre sem volt
hozzá szükségem, hogy bepötyögjem a google fordítójába az orosz betűket,
majd miután a ЛОКОН szóra azt a választ kaptam, hogy az magyarul
annyit tesz mint curl (?), beugorjon, hogy ez a lokni akar lenni.
Mentségemre szolgáljon, hogy még soha életemben
nem volt becsavarva a hajam.

Ennek a doboznak annyira különös formája van, hogy nem képes megindítani
a fantáziámat. Már úgy értem, hogy úgy általában bármiféle doboz láttán
azonnal elkezdek beleálmodni valamit, de ebbe speciel valahogy nem.

Az alsó része annyira bakelitből van, hogy nem is tartalmaz semmiféle más anyagot.
Már úgy értem, hogy még a doboz lábai is magából a doboz anyagából vannak.

Na most az addig érthető, hogy az alsó sor szerint 22 rubelbe került, míg a felső
sor szerint 220 voltos, no de vajon mit jelenthet a 4848m max kifejezés?

Ez a fonott burkolatú hálózati zsinór van olyan szép, hogy már csak ezért
az egy alkatrészéért is megérte befogadni ezt a csodálatos szerkezetet.

Ez a lehetetlen formájú hálózati dugó pedig pláne megérte a fáradtságot!

Mert ugye olyan hálózati dugója, amire rá van írva a váltóáramú hálózat
amúgy nem is létező polaritása, na olyanja nem sok embernek van!

Tessék! Bár nem hinném, hogy bárkiben is kétségek merültek
volna fel a doboz tetejének felnyithatóságát illetően...

Így néz ki, mikor lehúzom a hajcsavarókat az őket felfűtő pálcákról.

Hajcsavaróból van 13 darab ilyen viszonylag vastagabb.

Valamint 4 darab valamicskét vékonyabb.

Az a fehér pont ott a kép közepén, az egy leplombált fejű csavar.

Miután mindkét csavart kitekertem, egyrészt kiesett alulról
két darab anya, másrészt a dobozból a teljes tartalom.

Az a fényes valami az aljában, az valamiféle hőszigetelés akarna lenni.

Bár sok értelme nem volt, de attól még nekiálltam és lefeszegettem róla a lyukacsos
díszlemezt. Mint az a képen látható, ez a lemez valóban csak díszítésre szolgál.

A korábban mutatott fényes lemez a rozsdás vaslemez mögötti
fűtőbetétből származó hőt szigeteli el a doboz aljától.

Itt megy be a hálózati feszültség a fűtőbetétbe.

Ezen a másik végén pedig egy már-már valószínűtlen
felépítésű hőfokszabályozó kapcsoló van.

A bal sarka állíthatóan rögzített, míg a jobb sarka fixen. A barna valami amúgy egy
kutyaközönséges mikrokapcsoló, csak orosz. Ami a mikrokapcsoló apró gombját
alulról felfelé megnyomja, az egy a hő hatására elmozduló (elvetemedő) lemez.
Na most a hőkapcsolók belsejében is ez van, csak ott ugye be van tokozva.

Az utóbbi idők áldásos tevékenységének köszönhetően, ebbe a sarokba zsúfolódtak
a használhatóvá varázsolt dolgaim. Most épp az alsó sorban a középtől egy kissé
jobbra sárgálló infravörös hőmérőre támadt szükségem. Az annyira jó, hogy
csak úgy egyszerűen odanyúlok, és ott van, ráadásul működik is, hogy
tisztára érthetetlen az évtizedeken át ezzel ellentétes állapot.
Mármint az, hogy egyrészt nem voltak a dolgaim ilyen
szépen összekoncentrálva, illetve úgy általában ha
kellettek, na olyankor szinte sohasem működtek.

Gondoltam megvárom míg kattan, és majd csak akkor mérem meg a hőmérsékletét.
Na most abban biztos voltam, hogy a mikrokapcsoló kattanni fog, arra azonban
még csak nem is gondoltam, hogy milyen szaga lesz egy szovjet fűtőbetétnek.
Mivel nincsenek rá szavak, azt kell mondjam, hogy semmihez sem hasonlítható!

Ezt a 300 fokos hőmérsékletet a fűtőbetét alján mértem.

Itt aztán kénytelen voltam feladni a projectet egy időre. Konkrétan a nagyszerű
alkalmat - a tűzforró fűtőtesttel ellentétben - megragadva, aludtam rá egyet.

Bár mikor valami lehetetlen forma dolgot látok, vagy úgy egyáltalán bármit, olyankor
mindig az jut róla eszembe, hogy mi másra is lenne még jó, szóval van az ilyesmiben
rutinom rendesen, de be kell vallanom, hogy ezzel a valamivel, na ezzel egyszerűen
nem boldogultam. Gondolatban beleállítottam egy tál vízbe, hogy felfűtse. Lyukakat
vágtam a doboz mindkét oldalára, majd egy ventilátorral fúvattam át rajta a levegőt,
illetve alkoholban oldott gyantával frissen lekent nyáklapokat szárítottam benne,
de ezek most mind annyira erőltetettnek tűntek, hogy a "Mosógéppel varrni?
Nem lehetetlen!" felütésű Ezermester klasszikus jutott róluk eszembe.

Ugyan rezgett a léc, hogy apró darabjaira szakad a doboz átlátszó teteje,
de végül sikerült olyan erőből rátehénkednem, hogy bepattant.

Bár kitekertem a villásdugó lábát, de ettől még nem sikerült rájönnöm, hogy
mi tarja össze, illetve hogyan és mibe lettek bekötve a hálózati kábel végei.

Ez számomra egy legalább annyira hasznos eszköz, mint mondjuk az Apukám által
épített fényképszárító. Ha legalább hosszú hajam lenne, akkor megmutathattam
volna magamon, hogy micsoda varázslatos loknikat lehet vele varázsolni
a fejemre. No de így, hogy mindig szinte kopasz vagyok...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.