Ez a nap úgy kezdődött, hogy mikor felébredtem, talán ha hétszer annyira éreztem magam levertebbnek, mint mikor úgy 10 órával azelőtt lefeküdtem. Márpedig ma olyan nap van, hogy csinálnom kell mindenféle dolgokat.
   Az ugyan igaz, hogy sem a nagymosást, sem a konyha feltakarítását, de még csak a képen látható bukóablakhoz való pántokat sem kötelező felszerelnem éppen ma, csak ugye megígértem magamnak.
   Na jó, beismerem. Ez nem pontosan így volt, hanem inkább úgy, hogy ezeket a dolgokat, plusz a porszívózást, törölgetést, virágültetést, valamint az általános rendrakást halogattam már egy jó ideje. Egyenként persze egyik feladat sem sok. No de egyszerre...
   Mondjuk egyszerre sem sok, mert ugye míg a gép mos, a konyha szárad, közben én nyugodtan pakolászhatok, illetve porszívózhatok. Aztán persze eszembe jutott, hogy - mindezen feladatok megkoronázásaképp - a lépcsőház takarításának napja is épp ma van.
   Ha meg már takarítás, akkor mindenképp úgy lenne logikus a sorrend, hogy előbb felrakom a helyére a bukóablak pántját, s csak miután már ezzel megvagyok, csak akkor állok neki söprögetni. Mert ugye a pántok felszereléséhez fúrnom kell az ablakba négy lyukat, ami ha olyan nagyon azért nem is, de egy kicsit mégiscsak koszolós munka.
   No de mivel fúrjak? A lengyel fúrógép kábele rövid. A Makita fúrógép kábele mondjuk hosszú (vagy legalábbis hosszabb, mint amilyen a cseréje előtt volt), azonban az sincs olyan hosszú, hogy odaérjen a konnektortól az ablakig.
   Na ekkor sikerült eljutnom odáig, hogy megnézzem, mégis milyen hosszú kábel van azon a Bosch fúrógépen, melyet a ki tudja már hánnyal ezelőtti rendrakás óta valahol a Hi-Fi torony aljában rejtegetek.

   Na így, vagyis ezen gondolatmenet eredményeképp került fel a boncasztalomra ez a Bosch gyártmányú fúrógép. Szó sincs róla, hogy le akarnám cserélni a kábelét egy hosszabbra, hanem csak arról van szó, hogy már évek óta ígérgetem neki, hogy majd egyszer úgyis belenézek.
   Mi az, hogy miért? Nos azért, mert induláskor valami olyan szánni valóan nyöszörgő hangokat ad ki magából, hogy már csak ezen okból is feltétlenül megérdemelne egy kis törődést. Hogy aztán mi nyekereg benne, azt most persze még nem tudom. Elmondjam, hogy honnan van? Na jó...
   Szóval az úgy volt, hogy a rendszerváltást, illetve a kapitalizálódást követően egyszer csak lett pénz. Ekkor történt ugyanis, hogy leválasztották a távközlésről a tényleges postát (levél és csomag), ami tudvalevőleg mindig is veszteséges üzletág volt, a távközlést pedig eladták a németeknek és az amerikaiaknak.
   No nem mintha az új (immáron kapitalista beállítottságú) tulajdonosokban a jóindulat buzgott volna (már úgy értem, hogy a profitszerzés helyett), de az biztos, hogy meglepő hirtelenséggel lecserélődött az autópark, az ócska falétrák sora, a házi telefonrendszer, és maradt pénz a drágább kéziszerszámok lecserélésére is.
   Ez utóbbi esemény érdekes mód nem központi beszerzéssel történt, hanem úgy, hogy az ekkorra már igencsak rozzantnak nevezhető fúrógépállományunkat a helyi igények szerint váltottuk le. Tényszerűen Jóska kollégám bement a Kőris utcai szerszámboltba, s kinézte magának, akarom mondani nekünk ezt a gépet.
   Ez akkoriban (90-es évek eleje) olyan drága masina volt, hogy bele sem fért a 20.000 forintos keretbe! Ez a 20.000 forint volt ugyanis az a plafon, amennyit helyben maximum elkölthettünk. Ez a játékszabály úgy lett kijátszva, hogy külön lett megvéve a fúrógép, majd külön a tokmánya.
   Mivel ekkoriban én voltam a csoportvezető (több mint tíz évig, és nagyon utáltam), nekem már nem volt szükségem fúrógépre, azonban a kollégáimnak igen. Már úgy értem, hogy a többi hasonszőrű irodista kollégáknak, mert ugye mindig akad valahol egy felfúrandó karnis, kispolc, képkeret, otthon bárkinél éppúgy, mint akár az irodákban. Na ezért vettem fel a raktárból én is egy ilyen szép új Bosch fúrógépet, amit aztán igen serényen hordtak is haza a kollégák az otthoni aprómunkákhoz.
   A régi, a korábban már mutatott Makita pedig leselejtezésre, majd természetesen nem a szemétbe, hanem szintén hazakerült, épp mint ahogy idővel ez a Bosch is, ugyanis az elektromos kéziszerszámokat a várható élettartamuk lejárta után szokás volt (és jobb helyeken még ma is az) leselejtezni.
   Mi az, hogy miért? Nos azért, mert addigra elkopnak, elfáradnak, minek hatására néhány masinára már nincs olyan szakember, aki azt merné állítani, hogy az továbbra is biztonsággal használható.
   Részemről ezzel az elvvel teljes mértékben egyetértek, hiszen a selejtezési bizottság vezetőjeként láttam (no hiszen, kecskére káposztát), hogy milyen állagú szerszámok mennek a selejtbe. Már ha ki nem csenem őket a selejtes dobozból!

   Balra fent az ábra, az egy villanymotor metszeti képe. Mindközben a 900 wattos teljesítmény (a régebbi mértékegységre átszámítva) 1,2 lóerőt jelent! A Berva moped ennyi erővel elvitte magát, a rajta ülő embert, meg a permetelőgépet, fel egyenesen a faluvégi szőlőhegy tetejére!
   Ez jelen esetben annyit tesz, hogy esélyünk sincs rá, hogy ez a fúrógép munka közben holmi erőhiány miatt álljon meg a kezünkben. A 900 wattnyi teljesítmény másik eredménye, hogy ezt a gépet nem szabad úgy kezelni, mint a kisebb társait.
   Mert ugye mit csinál az ember a fúrógéppel? Leginkább fúr. Mit csinál a fúrógép tokmánya, miután elengedtük a motorját bekapcsoló gombot? Forog tovább lendületből, s míg csak forog, nem szabad letenni a gépet, mert olyankor egyrészt hajlamos elszaladni, másrészt magára tekerni mindenféle meglepő dolgokat.
   Mikor az ember mindössze egy darab lyukat fúr, vagy csak néhányat, olyankor persze nincs értelme nem kivárni, míg leáll a tokmány. Csak ugye ha sok lyukat kell fúrni, és közben folyton le kell tenni a gépet, akkor úgy lesz gyorsabb a munka, ha a fúrógépet kezelő ember a fúrás végeztével megállítja a tokmányt. Kézzel!
   Na ez az az akció, ami mondjuk a Makita fúrógép esetében semmiféle problémát sem okoz. Az ember épp csak rámarkol kissé a tokmányra, mire fel az szinte azonnal megáll. Na ezt a dolgot ennél a gépnél még csak megpróbálni is tilos, amennyiben ugyanis az ember nem fog rá elég erősen a tokmányra, akkor az nem áll meg, minek hatására a súrlódástól leég a tenyérről a bőr. Ha meg ráfog? Ez a gép képes rá, hogy a gomb elengedése után - már csak a lendület forgatta tokmánnyal - kicsavarja egy ember csuklóját!

   Természetesen most, hogy a nyekergés bemutatása lenne a cél, még csak meg sem nyekkent! Eddig ugyanis, ha csak a munka megkezdésekor is, de olyan panaszos hangokat hallatott, hogy már mindenképp ráfért egy alapos megtekintés, illetve úgy gondoltam, hogy némi kenés.
   Mondjuk ahhoz képest, hogy ez nem egy barkács, hanem egy igazi ipari gép, vagyis ezt akár reggeltől estig bőgethetem, illetve olyan sokat azért nem futott, hiszen épp csak egy kicsit barkácsoltak vele, szóval nem volt szép tőle az általa kiadott panaszos hang. Most meg az, hogy mikor épp mutatni szerettem volna, addigra már nem adta.
   A múltkor pont ugyanígy jártam a porszívóval, ami időnként olyan visítást csapott, hogy rémálmaimban már csapágycserét vizionáltam, aztán mikor leültem elé, állványon a bekapcsolt kamerával, na addigra már olyan szépen muzsikált, mintha most hoztam volna ki a boltból! Gondolom - épp mint ahogy ez a gép is - megijedt, hogy szétszedem.