Bosch GSB 20-2 RET fúrógép
(alcím)

   Ez a nap úgy kezdődött, hogy mikor felébredtem, talán ha hétszer annyira éreztem magam levertebbnek, mint mikor úgy 10 órával azelőtt lefeküdtem. Márpedig ma olyan nap van, hogy csinálnom kell mindenféle dolgokat.
  
Az ugyan igaz, hogy sem a nagymosást, sem a konyha feltakarítását, de még csak a képen látható bukóablakhoz való pántokat sem kötelező felszerelnem éppen ma, csak ugye megígértem magamnak.
  
Na jó, beismerem. Ez nem pontosan így volt, hanem inkább úgy, hogy ezeket a dolgokat, plusz a porszívózást, törölgetést, virágültetést, valamint az általános rendrakást halogattam már egy jó ideje. Egyenként persze egyik feladat sem sok. No de egyszerre...
  
Mondjuk egyszerre sem sok, mert ugye míg a gép mos, a konyha szárad, közben én nyugodtan pakolászhatok, illetve porszívózhatok. Aztán persze eszembe jutott, hogy - mindezen feladatok megkoronázásaképp - a lépcsőház takarításának napja is épp ma van.
  
Ha meg már takarítás, akkor mindenképp úgy lenne logikus a sorrend, hogy előbb felrakom a helyére a bukóablak pántját, s csak miután már ezzel megvagyok, csak akkor állok neki söprögetni. Mert ugye a pántok felszereléséhez fúrnom kell az ablakba négy lyukat, ami ha olyan nagyon azért nem is, de egy kicsit mégiscsak koszolós munka.
  
No de mivel fúrjak? A lengyel fúrógép kábele rövid. A Makita fúrógép kábele mondjuk hosszú (vagy legalábbis hosszabb, mint amilyen a cseréje előtt volt), azonban az sincs olyan hosszú, hogy odaérjen a konnektortól az ablakig.
  
Na ekkor sikerült eljutnom odáig, hogy megnézzem, mégis milyen hosszú kábel van azon a Bosch fúrógépen, melyet a ki tudja már hánnyal ezelőtti rendrakás óta valahol a Hi-Fi torony aljában rejtegetek.

 

 

Mármint itt. Azon persze lehetne vitatkozni, hogy jó helye van-e a fúrógépnek
a Hi-Fi cuccok alatt, azonban ha elárulom, hogy több mint egy évtizeden át a
hátam mögötti szekrényt eltakaró függöny mögött rejtegettem (megjegyzem
egy meglepően ócska Uwertura magnóval együtt), akkor bizony már az jön
ki eredményül, hogy jobb helye lett neki itt, mint amilyen még amott volt.

 

 

Sajnos ennek a gépnek sincs olyan hosszú a kábele, mint amekkorára az adott
feladathoz szükségem lenne. Sem a konyhaiból (ott van a lakásban
a legközelebbi konnektor), sem a lépcsőháziból (nálunk még
ott is van konnektor) nem ér el ekkorka kábel az ablakig.

 

 

   Na így, vagyis ezen gondolatmenet eredményeképp került fel a boncasztalomra ez a Bosch gyártmányú fúrógép. Szó sincs róla, hogy le akarnám cserélni a kábelét egy hosszabbra, hanem csak arról van szó, hogy már évek óta ígérgetem neki, hogy majd egyszer úgyis belenézek.
  
Mi az, hogy miért? Nos azért, mert induláskor valami olyan szánni valóan nyöszörgő hangokat ad ki magából, hogy már csak ezen okból is feltétlenül megérdemelne egy kis törődést. Hogy aztán mi nyekereg benne, azt most persze még nem tudom. Elmondjam, hogy honnan van? Na jó...
  
Szóval az úgy volt, hogy a rendszerváltást, illetve a kapitalizálódást követően egyszer csak lett pénz. Ekkor történt ugyanis, hogy leválasztották a távközlésről a tényleges postát (levél és csomag), ami tudvalevőleg mindig is veszteséges üzletág volt, a távközlést pedig eladták a németeknek és az amerikaiaknak.
  
No nem mintha az új (immáron kapitalista beállítottságú) tulajdonosokban a jóindulat buzgott volna (már úgy értem, hogy a profitszerzés helyett), de az biztos, hogy meglepő hirtelenséggel lecserélődött az autópark, az ócska falétrák sora, a házi telefonrendszer, és maradt pénz a drágább kéziszerszámok lecserélésére is.
  
Ez utóbbi esemény érdekes mód nem központi beszerzéssel történt, hanem úgy, hogy az ekkorra már igencsak rozzantnak nevezhető fúrógépállományunkat a helyi igények szerint váltottuk le. Tényszerűen Jóska kollégám bement a Kőris utcai szerszámboltba, s kinézte magának, akarom mondani nekünk ezt a gépet.
  
Ez akkoriban (90-es évek eleje) olyan drága masina volt, hogy bele sem fért a 20.000 forintos keretbe! Ez a 20.000 forint volt ugyanis az a plafon, amennyit helyben maximum elkölthettünk. Ez a játékszabály úgy lett kijátszva, hogy külön lett megvéve a fúrógép, majd külön a tokmánya.
  
Mivel ekkoriban én voltam a csoportvezető (több mint tíz évig, és nagyon utáltam), nekem már nem volt szükségem fúrógépre, azonban a kollégáimnak igen. Már úgy értem, hogy a többi hasonszőrű irodista kollégáknak, mert ugye mindig akad valahol egy felfúrandó karnis, kispolc, képkeret, otthon bárkinél éppúgy, mint akár az irodákban. Na ezért vettem fel a raktárból én is egy ilyen szép új Bosch fúrógépet, amit aztán igen serényen hordtak is haza a kollégák az otthoni aprómunkákhoz.
  
A régi, a korábban már mutatott Makita pedig leselejtezésre, majd természetesen nem a szemétbe, hanem szintén hazakerült, épp mint ahogy idővel ez a Bosch is, ugyanis az elektromos kéziszerszámokat a várható élettartamuk lejárta után szokás volt (és jobb helyeken még ma is az) leselejtezni.
  
Mi az, hogy miért? Nos azért, mert addigra elkopnak, elfáradnak, minek hatására néhány masinára már nincs olyan szakember, aki azt merné állítani, hogy az továbbra is biztonsággal használható.
  
Részemről ezzel az elvvel teljes mértékben egyetértek, hiszen a selejtezési bizottság vezetőjeként láttam (no hiszen, kecskére káposztát), hogy milyen állagú szerszámok mennek a selejtbe. Már ha ki nem csenem őket a selejtes dobozból!

 

 

   Balra fent az ábra, az egy villanymotor metszeti képe. Mindközben a 900 wattos teljesítmény (a régebbi mértékegységre átszámítva) 1,2 lóerőt jelent! A Berva moped ennyi erővel elvitte magát, a rajta ülő embert, meg a permetelőgépet, fel egyenesen a faluvégi szőlőhegy tetejére!
  
Ez jelen esetben annyit tesz, hogy esélyünk sincs rá, hogy ez a fúrógép munka közben holmi erőhiány miatt álljon meg a kezünkben. A 900 wattnyi teljesítmény másik eredménye, hogy ezt a gépet nem szabad úgy kezelni, mint a kisebb társait.
  
Mert ugye mit csinál az ember a fúrógéppel? Leginkább fúr. Mit csinál a fúrógép tokmánya, miután elengedtük a motorját bekapcsoló gombot? Forog tovább lendületből, s míg csak forog, nem szabad letenni a gépet, mert olyankor egyrészt hajlamos elszaladni, másrészt magára tekerni mindenféle meglepő dolgokat.
  
Mikor az ember mindössze egy darab lyukat fúr, vagy csak néhányat, olyankor persze nincs értelme nem kivárni, míg leáll a tokmány. Csak ugye ha sok lyukat kell fúrni, és közben folyton le kell tenni a gépet, akkor úgy lesz gyorsabb a munka, ha a fúrógépet kezelő ember a fúrás végeztével megállítja a tokmányt. Kézzel!
  
Na ez az az akció, ami mondjuk a Makita fúrógép esetében semmiféle problémát sem okoz. Az ember épp csak rámarkol kissé a tokmányra, mire fel az szinte azonnal megáll. Na ezt a dolgot ennél a gépnél még csak megpróbálni is tilos, amennyiben ugyanis az ember nem fog rá elég erősen a tokmányra, akkor az nem áll meg, minek hatására a súrlódástól leég a tenyérről a bőr. Ha meg ráfog? Ez a gép képes rá, hogy a gomb elengedése után - már csak a lendület forgatta tokmánnyal - kicsavarja egy ember csuklóját!

 

 

Amennyiben épp egyesben volt a mechanikus sebességváltó,
mert ugye ezen a gépen még az is van, akkor meg pláne!

 

 

Nemcsak azt nem tudtam, hogy betűk vannak rajta, de azt
sem, hogy ezek a betűk mégis mi a csudát jelentenek!

 

 

Természetesen forgásirányt váltó karja is van.

 

 

Valamint tokmánykulcs rögzítésére szolgáló bigyója is, pedig erre az amúgy
igen kedves műszaki részletre ennél a gépnél már nincs semmi szükség.

 

 

Ez ugyanis egy automata tokmány. Az ember csak belefogja a fúrót, majd ráhúzza
a tokmányt forgatással, s mikor visszatolja a helyére a tokmány alatti szoknyát
úgy, hogy ne látsszon ki a piros vonal, már készen is van a fúró befogása.
Innentől kezdve olyan erősen fogja a tokmány a fúrót, mint mikor egy
hagyományos tokmány esetében kulccsal húzzuk meg. Ez a csodatokmány
olyankor tud nagyon jólesni, mikor olyan munkája van az embernek, aminél
percenként kell cserélni a fúrószárat, de persze azokban az esetekben is
igen jól jön, mikor a hagyományos tokmánykulcs hajlamos elveszni.

 

 

A 4,6 ampert nem úgy kell érteni, hogy folyamatosan
annyit eszik, hanem úgy, hogy csak terhelés alatt.

 

 

A hatalmas sárga gombbal a forgatónyomatékot lehet szabályozni. Ez a lehetőség
olyankor jön jól, mikor vékonyabb fúró, vagy menetfúró van a tokmányban.

 

 

Természetesen az ütve fúrás funkció is kiválasztható. Hogy el ne vesszünk a rengeteg
lehetőség között, kapott a gép teteje (illetve a felhasználó) egy apró táblázatot,
ami azt meséli el, hogy mit, mikor, hova kell tekernünk. Mármint annak
függvényében, hogy milyen anyagot fúrunk, vagy mondjuk hányas
csavarokat tekertetünk be a fárasztó kézimunka helyett géppel.

 

 

 

   Természetesen most, hogy a nyekergés bemutatása lenne a cél, még csak meg sem nyekkent! Eddig ugyanis, ha csak a munka megkezdésekor is, de olyan panaszos hangokat hallatott, hogy már mindenképp ráfért egy alapos megtekintés, illetve úgy gondoltam, hogy némi kenés.
  
Mondjuk ahhoz képest, hogy ez nem egy barkács, hanem egy igazi ipari gép, vagyis ezt akár reggeltől estig bőgethetem, illetve olyan sokat azért nem futott, hiszen épp csak egy kicsit barkácsoltak vele, szóval nem volt szép tőle az általa kiadott panaszos hang. Most meg az, hogy mikor épp mutatni szerettem volna, addigra már nem adta.
  
A múltkor pont ugyanígy jártam a porszívóval, ami időnként olyan visítást csapott, hogy rémálmaimban már csapágycserét vizionáltam, aztán mikor leültem elé, állványon a bekapcsolt kamerával, na addigra már olyan szépen muzsikált, mintha most hoztam volna ki a boltból! Gondolom - épp mint ahogy ez a gép is - megijedt, hogy szétszedem.

 

Nyitásképp a hátsó részt vettem le róla.

 

 

Némi portalanítás után már tisztán látszik, hogy majdnem az összes vezeték fehér.
Mivel telefonos vagyok (no meg tapasztalt is), az a szakma pedig alapvetően
a rengeteg drótról szól, ezért nem hinném, hogy bármiféle gondot jelentene
ennek a néhány szál vezetéknek akár a nulláról történő visszaépítése is. Ettől
függetlenül itt megálltam, és ennél jobban aztán már nem is szedtem szét a gépet.
A hátsó csapágy kapott egy cseppecske WD40-et az apró lyukon keresztül, és annyi.

 

 

Mondjuk egy az eddig elkövetettnél bensőségesebb portalanítás is ráfért volna, de
ezt most kihagytam. Na ennek meg az szokott lenni a vége, mármint a "jó lesz ez
így is" hozzáállásnak, hogy idővel jöhetek vissza, mikor aztán már tényleg szét
kell szedni a valamit. Hogy mi volt ilyen? Legutóbb azt hiszem a kisebbik
körfűrészem, amit első nekifutásra éppen csak körbefotóztam, majd
kisvártatva szedhettem szét, mert megevett egy fogaskereket.

 

 

Mivel a mindössze egyetlen cseppnyi WD40-től még az a kevéske panaszos
sírás is abbamaradt, így a villanymotor első csapágyára (a kék színű
burkolatba rejtett áttételen keresztül) már rá sem mozdultam.

 

 

Ebben valószínűleg erősen közrejátszott ezen nem
is oly egyszerű robbantott rajz megtekintése.

 

 

Miután a rengeteg szaladgálástól (a fúrógép piszkálása közben ugyanis kétszer is
kimosott a gép, kiteregettem, felmostam, felporszívóztam, és még az OTP-ben
is voltam) sikerült annyira felélednem, hogy teljesen elmúlt az ébredéskori
kóma, és már valahol nagyban ott tartottam, hogy nekiállok és keresek
a fúrógéphez egy hosszabbítót, na akkor egyszer csak beugrott, hogy
épp az ilyen esetekre való az akkumulátoros fúrógép. A legalsó fiókban
természetesen nem azért van annyi rongy, hogy mikor szétszedés közben
(mondhatni a munka hevében) bealszom, akkor puhára essek, hanem azért,
mert itt, vagyis a nagyobb szerszámok mellett őrizgetem a néhai ingeimből
kiszabott törlőrongy gyűjteményemet. Szerintem az lesz, hogy mint
manapság már annyi fiókomra, dobozomra és zugomra,
idővel erre is ráeresztek egy alapos revíziót.

 

 

Annyira jó ez a gép, hogy azt el sem tudom mondani! Na jó, a kedvedért azért
megpróbálom. Szóval ennek a masinának (az előző gép Ni-Cd akkujával
szemben) már Li-Ion akkuja van. Ez a gyakorlatban annyit tesz,
hogy hiába nem fúrtam vele egy éve (és azóta persze a
töltőt sem látta), csak előkapom és működik!

 

 

A fúrógép gyári papírja nem most, hanem valamikor a trafók rendezése,
vagy tán a trafós polcok sűrítése című projectem kapcsán került elő.

 

 

A borítékot - gondolván hátha valaki eltulajdonítja, és akkor nem kell digitalizálnom
alapon - mintegy fél évre a pince folyosóján található kupleráj tetején helyeztem el.

 

 

Mivel senkinek sem kellett, valamint nálam ez kényszeres, idővel beszkenneltem.
Ez persze nem úgy volt, hogy most, hanem úgy, hogy (a képek dátuma szerint)
még valamikor négy hónapja! Az ilyen és ehhez hasonló szkennelt anyagaim
idővel annyira felgyűlnek, hogy elő szokott fordulni, hogy ezek határozzák
meg, hogy mit szedek szét. Már úgy értem azért, hogy elfogyjanak a szkennelt,
meg a mindenfelől máshonnan a szétszedésekhez begyűjtött anyagaim. Vagy
ha azt azért nem is, de akkor legalább egy kicsit kevesebb legyen belőlük.

 

 

Ezt a borítékot most úgy, de úgy elteszem, hogy tán soha többé nem éri napfény!
Ezzel a tervemmel csak az a baj, hogy nem csak úgy egyszerűen szeretném
eltenni valahova, hanem kifejezetten oda szeretném tenni, ahol a többi
társa is van. Na most azt tudom, hogy ez a hely a pincében van, azt
azonban már nem, hogy ott merre, pedig biztos valami tuti hely...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.