Biztosan említettem már (úgy körülbelül százszor), hogy mennyire tudom utálni, mikor egy szerszám adja be a kulcsot. Ráadásul mivel egy szerszám szinte kivétel nélkül mindig akkor kerül elő, mikor az ember dolgozni szeretne vele, így olyan egyszerűen nincs, hogy épp jókor dögöljön be.
   Mint ahogy az már csak a cikk címéből is sejthető, most (pontosabban szólva mikor legutóbb itt jártam) a zsebszámológép adta be a kulcsot. Mivel máskor ugyan miért venném elő, természetesen akkor, mikor épp nagyban számolhatnékom volt. No nem mintha a fiókpótlás projecthez szükséges néhány összeadással túlterheltem volna az agyamat, csak ugye bosszantó, ha valami megszokott dolog nem működik. Természetesen ennek ellenére képes voltam a zsebszámológépet ottfelejteni a szerszámtartó tetején. Mivel valamelyik későbbi projectem egy polcba tolható fiókos megépítése lesz, ahhoz pedig több mint két összeadásra lesz szükség, ha mindjárt másnap még nem is, de néhány nap múlva azért csak ide evett a fene.

   Amit a háttérben látunk, az egy újabb restanciás lista kivégzése. Ez momentán arról szólt, hogy addig írom a papírra a számokat, míg csak teljesen be nem telik. Ez persze nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, merthogy a számok mind egy-egy felújított szétszedtem cikket takarnak.

   Már majdnem úgy volt, hogy el kell mennem a boltba elemért (mert a múltkor mérgemben, hogy már nem férnek el a dobozban, kiselejteztem az elemkészletem zömét), mikor kiderült, hogy mégsem.

   Míg a mért feszültség egy hagyományos szén cink (vagy alkáli) szárazelemtől szép teljesítmény (persze csak azért, hogy egy frappáns képzavarral éljek), két sorba kötött elemtől már kevésbé az. Mondhatni az a csoda, hogy a számológép a munka megkezdésekor még működött, majd csak a számolás hevében adta fel.

   A zsebszámológépek integráltsági foka egy idő után olyan szintre emelkedett, hogy a nyomógombokon, a kijelzőn, az elemeken, no meg a teleptartó érintkezőin kívül, csak ez az egy elektronikai alkatrész van a dobozban.

   Ezeket az érintkezőket nemcsak azért vettem ki a teleptartóból, hogy alaposan megtisztogassam őket, hanem azért is, hogy ne akadjanak bele a mosókefe szőrei. Én meg ugye pláne ne, mikor nem látom a csapnyi habos vízben, hogy épp mibe markoltam bele.

   Ezt az összeállítást úgy sikerült a konyha és az előszoba határára összehoznom, hogy míg a ventilátor már eleve itt volt (épp rásegített a lakásban a huzatra), addig a nápolyis vödör az előszobai szekrénykéről került át. Hogy mit keresett ott? Pláne hetek óta! Ebben nem vagyok egészen biztos, mert mindjárt két válaszom is van rá. Míg az egyik az, hogy egy növényt szerettem volna bele átültetni, addig a másik az, hogy a pincében lenne rá szükség, mégpedig a már ki tudja mióta halogatott anyagok szétpakolása című projectemhez.

   Mindössze néhány perc száradás után már álltam is neki összerakni. No nem azért, mintha egyből számolni szerettem volna vele (mármint a pincében a fiókok méreteit), hanem azért, nehogy még elfelejtsem, hogy mi hová való.

   A kijelző minden szegmense működik, ami sajnos nem volt elmondható arról a másik számológépről, amit már majdnem megvettem a piacon egy százasért, mikor kiszúrtam rajta a hibát. Az persze lehet, hogy egy százast még betegen is megért volna (ha másnak nem, akkor boncalanynak), de végül komoran úgy döntöttem, hogy nem hozom el.

   Mivel ez egy egyszerű számológép, így nincs rajta pí gomb, amit jelen esetben úgy kerültem meg, hogy beütöttem a 22/7-et, mint osztást. Bár a pi irracionális szám, de ha 22 ujjunk lenne (vagyis a 22-es számrendszert használnánk), ha nem is lenne igazán pontos (konkrétan csak két tizedes jegyig lenne az), akkor egyszerűen csak azt mondanánk, hogy a pi értéke 7, ami azért sokkal egyszerűbben hangzik, mint a 10-es számrendszerbeli 3,14-es szám.

   Ez kérlek legutóbb újkorában volt ennyire tiszta. Mondjuk a pincében úgyis be fog porosodni, de ezt valahogy kevésbé érzem problémának, mint azt a másik tényt, hogy kicsik a kijelző számai. Szóval hiába lett ilyen szép tiszta, mert ha látok helyette a piacon egy olyat, aminek nagy számai vannak, pláne olcsón is adják, akkor biztosan le fogom cserélni. No nem mintha olyan sokat használnám, de ha már éppen igen, akkor ugye legalább lássam a számokat.

   Amúgy két példányom is akad belőle, mert idefent is tartok egyet. Hogy honnan vannak? Erre a kérdésre mindjárt két magyarázatom is van, melyek mindketten a munkahelyemre vezetnek.
   Az első eresztés talán még a szocializmus idejéből származik, mikor is egy bútor, valamint mindenféle más egyéb eszközök selejtezésekor aki vett valamit, az kapott hozzá egy ilyen, csak persze döglött számológépet. No nem azért döglöttek be, mintha bármi probléma lenne ezzel a típussal, hanem azért, mert a 80-as években a raktárban mondhatni egyetlen típusként rendszeresített Perion elemek hajlamosak voltak kifolyni, s miután ez megtörtént, az elektrolit ahogy kell, pikk-pakk megette az elemtartó érintkezőit. Ilyenkor persze már nem segített az elemcsere...
   Na most a másik egy későbbi, ennél sokkalta bonyolultabb történet. Az egyik csoportvezetői értekezleten (ez már valamikor a kétezres évek környékén volt) a főnökünk felvázolta, hogy mit találtak ki nagyjaink. Mikor látta rajtunk az egyre kerekedő szemeket, Isten nyugosztalja, Kertész Pista azt mondta, hogy ne szóljunk rá semmit, mert ő is tudna, hanem egyszerűen csak készüljünk fel a feladatra.
   Hogy mi volt az ötlet? Nos az, hogy a szerelők és a hibalehárítók (mert akkor még külön voltak) a helyszínen értékesített termékek és szolgáltatások ellenértékét ott helyben szedjék is be. Mivel a Telekom ügyfelei valójában előfizetők, vagyis tudjuk kik ők, pláne kapnak havonta számlát, így ennek az ötletnek semmiféle értelme sem volt. Már úgy értem, hogy semmiféle problémára sem adott megoldást, kérdéseket viszont erősen felvetett. Ez persze senkit (mármint a vezetőséget) nem akadályozott meg benne, hogy végigvigyék a projectet. Hogy nulla darab helyszíni számla, illetve pénzbeszedés volt az eredmény? Most mond már...
   Amúgy végül az torpedózta meg az egészet, hogy nem volt hozzá semmiféle háttértámogatás. Egy a témával kapcsolatos megbeszélés kapcsán derül ki, hogy az eredeti elképzelés szerint a szerelő a pénzel a házipénztárban számolt volna le, csak ugye nem volt házipénztár.
   Na ekkor merült fel kérdésként, hogy: Nincs a gazdasági osztályon házipénztár? Erre meg az volt a válasz, hogy már eleve gazdasági osztály sincs. Akkor szedje be a pénzt a raktáros. Ekkor tudatosítottuk a vezetésben, hogy nincs raktáros, mert már raktár sincs, merthogy azt is megszűntették. Mi persze eddigre már rég felkészültünk a feladatra, ami mindössze annyiból állt, hogy minden melós kapott egy szép mappát a számláknak, benne tollakkal és egy ilyen zsebszámológéppel.
   Mivel én intéztem a rendelést, illetve mérgemben, hogy érdemi munka helyett ilyen hülyeségekkel kell foglalkoznom, kapott mindenki tűzőgépet, lyukasztót, cellux tartót, vonalzót, tolltartót, ollót, négyszínű filctollkészletet, és még néhány műanyag asztali irattartót is. Na innen, vagyis idővel ebből a második eresztésből is került hozzám számológép.