Tesla lemezjátszó
(kortünet)

	Ezt a lemezjátszót Ilonka nénitől kaptam, de nekem nem kell, ezért mese nincs, szétszedés jön, fotózás, majd rövid úton túladok rajta. Mivel nagy hirtelen senkinek sem kellett, ezért gondoltam egyet és kivittem a Verseny utcai piacra. Kerestem egy embert akinél voltak lemezek, majd csak úgy egyszerűen nekiadtam ajándékba. A kép amúgy tök jó! Fa asztalon famintás doboz, amiből aki nem tudja mi az, annak számára kideríthetetlen, hogy ez egy lemezjátszó.
	Van neki füle, valamint csatja a tetejéhez.
	Lehet vinni a fülénél fogva. Jó dolog ez, csak azt nem értem, hogy mivégre. Mégis minek vinne magával az ember egy lemezjátszót? Az asszony úgyis mindig jön velem, csak forog-forog a lejárt lemez... Szóval szerintem a lemezjátszó egy kommersz eszköz, mindenütt van belőle, ezért értelmetlen hurcibászni.
	A doboz, valamint a fényképezési tudományom legalját látjuk.
	Igen furcsa ez az öntapadós gyári szám címke. A képet nagyításban nézve jól látszik, hogy gyárilag furcsa gyűrt felülete van. Nem volna egyszerű hamisítani egy ilyet. De vajon miért hamisítana valaki lemezjátszó címkét? Illetve miért van rajta hamisítás elleni védelem?
	Ezek itt hűtőlyukak. Rendes népek voltak ezek a Csehszlovákok! A KGST országok között fel volt osztva az ipari termelés. Kinek mi volt a reszortja. Mondjuk lemezjátszót azt mindenki gyártott, de legnagyobb mennyiségben talán a Tesla cég kommersz eszközeivel voltak tele a polcok.
	Íme a gumiláb, ami szinte érdektelen részlet. Rezgéscsillapító hatása nincs. Jelen esetben arra jó, hogy a lemezjátszó ne csúszkáljon az asztalon. Visszatérve a kommersz lemezjátszó témájához, ennek annyiféle változata létezett, hogy szinte nem is láttam belőle két egyformát.
	Nekem például volt olyan Tesla lemezjátszóm, ami még fém dobozban volt. Ez a példány már fa dobozban van. Volt fa utánzatú műanyag dobozos is, de készült doboz keménypapírból, csinos műbőrrel borítva. A közös bennük ez a címke, ami arról szól, hogy ne piszkáljak bele a dobozba, mert pofán leszek vágva. Vagy ha azt azért nem is, de az áram által meg.
	A hálózati zsinór bele van tekergetve a doboz alján direkt erre a célra kiképzett lyukba.
	A dugó a kábel végén valami egészen kriminális! Nem földelt, de azért nagy és kerek. Földelt aljzatba nem megy bele a kerek akármi miatt. A kerek részt levágva, már majdnem jók vagyunk, már belemenne a dugó a szokvány lapos csatlakozókhoz való konnektorba, csakhogy mégsem megy bele, mert túl vastagok hozzá a lábai.
	Ez a dolog számomra érthetetlen. Mégis minek ilyen vastag kábel egy ilyen kis fogyasztású eszközhöz? A kábel amúgy gyári. Ez a lemezjátszó tulajdonképpen teljesen új, szóval még nem piszkált bele senki. Na jó, én már egyszer javítottam, de a kábele akkor is gyári.
	Mi egy amolyan "van itthon minden" típusú család vagyunk, tehát van a szekrénysor tetején hagyományos hanglemez. Természetesen van hozzá lemezjátszónk is. Igaz, már 10 éve nem volt bekapcsolva, de azért még van!
	Így néz ki a hagyományos hanglemez. A CD győzött a kezelési kényelmével, meg persze az átlagos felhasználó (zenehallgató) számára nyújtott összes előnyével. A hagyományos lemez egy kommersz lemezjátszón nyávog, serceg, búg, pattog, sávhatárolt, furcsa tónusú. Persze mindez csak a CD lemezhez képest. Azért mikor a lemez volt a csúcs, jól elvoltunk vele még kommersz lemezjátszóval is! A kommersz lemezjátszó dörzshajtásos, kristály pickup van benne, valamint egy mindössze néhány wattos erősítő.
	Íme a szerzemény címe.
	Ez pedig már az előadó.

Lemezjátszó hangulat...

	A Tesla hangszórók szerintem nagyon jók voltak! Például egy ilyen kis két wattos darab, vitrines szekrényből készült dobozban, vagy 10 évet szolgált egy kollégámnál egy 10 wattos erősítővel bőgetve. És bőgetve volt, hallottam! Még most is szól egy rádióval hajtva valahol a telken. A ráírtak szerint 15 wattos 15 centis Tesla mélynyomó minden különösebb zokszó nélkül viselte a 100 wattot! Most is ilyen dohog a hangfalaimban, de persze a fejlődés jegyében már 100 watt van rájuk írva.
	Ilyen egyszerű és ötletes módon van a hangszóróhoz rögzítve a kábel. Ez egy hangfal, vagyis nem zárt doboz, csak egy fal, vagyis a lemezjátszó tetejébe van a hangszóró csavarozva. Persze így a mélyebb hangok (melyek hullámhosszuknál fogva meg tudják kerülni a dobozt) kioltják egymást. De ez egy kommersz lemezjátszó, így nincs különösebb jelentősége a hangminőségnek.
	Összehajtogatjuk a kábelt.
	Megkeressük a doboz fedelében ezt a különös célzattal beépített gatyamadzagot.
	Majd zsupsz! Beledugjuk a kábelgombolyagot.
	Így néz ki üzemkészre szerelve. A hangszórót nem árt máshová tenni, mint magát a lemezjátszót. Ugyan a beépített erősítő teljesítménye csekély, de azért ha felhangosítjuk, akkor meg fogunk ismerkedni az akusztikai visszahatás jelenségével. A lemez barázdája rezegteti a tűt, a hangszóró (az erősítő segedelmével) ennek megfelelően mozgatja a membránját, a membrán mozgatja a levegőt, a levegő mozgatja a lemezt. Szerencsétlen esetben begerjed a rendszer.
	Büszke Tesla jel. Én szerettem a termékeiket, minden hibájuk ellenére. Majd ha odajutok (már itt ül a szobámban) belenézünk a B4-es magnóba, meg a B100 sem maradhat ki a sorból, mint amolyan kortünet. Amúgy akad egy B70-esem is. A B90-est azért nem vettem meg a piacon, mert nem tudtam hová tenni, hiszen az majdnem olyan nagy, mint mondjuk a biciklim.
	Ez itt a típusszám. Tényleg rengetegféle volt belőle! Volt mono, sztereó. Kezdetben csöves, majd tranzisztoros, később integrált áramkörös. Az RT újságban, Kádár könyvekben, Magnósok évkönyveiben, szinte minden évben volt néhány Tesla lemezjátszó kapcsolási rajz.
	Ez itt a bekapcsolást jelző lámpácska.
	Hangerő és hangszínszabályozó. A kommersz Tesla lemezjátszókban tipikusan nem un. lepke típusú szabályozó volt, hanem csak magas és mély hang vágó. Jelen változat mono, és tolópotméteres. A Tesla tolópotméterekről nem nyilatkozom, de a forgó potmétereik szerintem kiváló felépítésűek voltak. Nagy részükben a csúszka (ami az ellenálláspályán csúszik) nem fém, hanem grafit érintkezős volt. Nem kopott el egykönnyen, és nem is vált recsegőssé.
	Ez itt a sebességváltó. A kislemezek 45-ös fordulatúak, a nagylemezek pedig percenként 33-al pörögnek. A régi gramofon lemezek 78-as, a nyelvlecke lemezek 16-os fordulatúak voltak. A 16-os fordulatszám nem igazán terjed el. De vessük csak pillantásunkat a sebességváltóra. Van neki egy üres fokozata is, mégpedig azért, hogy használaton kívül ne nyomódjon tojásra a sebességváltó dörzsáttételt megvalósító görgője.
	Ha nem tesszük üresbe a váltót, és úgy tesszük el a lemezjátszót, akkor a görgő azon széle, ahol a tányérhoz ér, belapul egy kicsit. Ahol a motor vékony tengelyéhez ér a görgő, ott meg lesz egy randa kis beugró. Feldobunk egy lemezt, aminek hanganyagában van egy kitartott hang, és már élvezhetjük is a nyávogásnak hívott jelenséget. A képen amúgy a karlift látható, ami helyettünk engedi rá a pickup-öt a lemezre.
	Ez a pickup. (vedd fel) Azért kell vele óvatosan bánni, mert az elejében egy igen hegyes gyémánt tű van. Ez a tű fut a lemez barázdájában. Ha a tűt megrongáljuk, mondjuk letörik belőle egy darab, akkor nem a hangot fogja kiszedni a barázdából, hanem magát a barázdát fogja kiszántani a lemezből.
	Meg persze randán is fog szólni. Plusz védelem a tűnek, ez a kis műanyag bigyó, amit szemből lehet rátolni a pickup-re. Persze ez nem egy tartós dolog, ez szokott lenni az első dolog ami elveszik.
	VK 4302 a típus, és sztereó. Az egyszerűség jegyében nem igazán gyártottak mono betétet, legalábbis a kommersz Tesla lemezjátszókban mind ez a típus volt. Az ára 100 forint alatt volt. Ha elromlott, akkor bement az ember a boltba és vett egy másikat. A régit kihúzta a karból, betolta az újat, készen is volt a javítás. Direkt van minkét szélén recés rész a pickup-ön, hogy könnyű legyen két ujjal megfogni és kihúzni a karból.
	A pickup hasa. Tűt is lehetett kapni hozzá külön, az is könnyedén kiszedhető belőle. Jobbról kezdődik az a "T" alakú fekete rész, amit ki lehet onnan pattintani, és hozza magával a tűt is. Ha nem törött el belül a két kis piezo lapocska, akkor nem kellett a komplett pickup-öt kicserélni.
	A két kis piezo lapocska a tűt tartó alumínium csövecske közepén látható műanyag bigyó másik végén van. Nehéz ez így, de most akkor sem fogok nekiállni szétszedni egy pickup-öt! Majd talán egyszer, ha kifogytam az alanyokból...
	Nagy fényes díszlap. No de mi az a bogyó ott elöl? Az egy szeg. Tulajdonképpen azt lehet mondani erre a lemezjátszóra, hogy szép. Tökéletességről persze szó sincs, de a maga nemében, a maga módján, igenis szép! Minden részletében működőképes, a funkciók megfelelnek egy kommersz terméktől elvárt szintnek. Jó az ár érték aránya, ahogy manapság mondják.
	Csak az ilyen apróságok, mint a szép fényes előlapot rögzítő szeg... A szocialista formatervezés diszkrét bája...
	Ha benyomom, akkor bent marad.
	Ha kicsit elfordítom, akkor kiugrik, de csak egy kicsit. Nem jön ki onnan, nem kell keresgélni, sosem veszik el. Szerintem ez egy tökéletes megoldás, de érthetetlen módon a lemezjátszók többségnél ez egy külön felhelyezhető karika, ami persze sohasem ott van, mint ahol lennie kéne! Azért kell ez a karika, mert a kislemez közepén nagy lyuk van. Cserébe a kényelmetlenségért, a nagylemez közepén viszont kis lyuk van.
	A dolog hátterében az áll, hogy a kislemezek eredetileg jórészt wurlitzer felhasználásra készültek. A wurlitzer egy soklemezes automata lemezjátszó, amit kávézókban, kocsmákban, bárokban volt szokás elhelyezni. Be kellett dobni egy érmét, meg kellett nyomni a kiválasztott szám gombját, és már szólt is a zene. Szóval valami pozicionálási dolog miatt van a kislemez közepén nagy lyuk.

Csak túrtam egy videót, hogy lássátok amiről beszélek.

	A kislemez az amelyik elfér a lemezjátszó tányérján, a nagylemez pedig lelóg a lemezjátszó tányérjáról. Legalábbis a kommersz lemezjátszó kisméretű tányérjáról lelóg a nagylemez. Sőt! Magáról a lemezjátszóról is lelóg a nagylemez!
	Nekem volt egy olyan lemezjátszóm, amiről, akarom mondani amiből még a kislemez is kilógott. Kb. akkora volt mint egy Sokol rádió. Ketté kellett nyitni, bele kellett tenni a lemezt, majd rácsukni a fedelét. Úgy nézett ki, mintha valami gép éppen enné a lemezt. De mi van ezen a képen?
	Megvan! A karrögzítő bigyó. Ez azért kell, hogy le tudjuk rögzíteni a lemezjátszó karját. Ha nem rögzítjük, akkor szállítás közben összevissza fog kalimpálni a kar. A tűt azt biztosan kiveri a helyéről!
	Újabb kép a különösen semmitmondó sorozatból. A lemezjátszó alja belülről. A fotó hónapokkal ezelőtt készült, ki tudja mi volt vele a célom. Viszont a kép számozása, elnevezése, az már tegnapi munka. Csak volt vele valami célom...
	Igen volt. Ez a fotó a fenti kép egy részlete. Valami levet eresztett magából a szerkezet, bele a doboz aljába. Akkor ennyit mára a hő és időálló kenőanyagokról...
	A képek kétharmadán már túlvagyunk, és még csak most nézünk bele a lemezjátszó lelkébe. Már fényesre koptak a gombok a billentyűzetemen. Azt hiszem, nem érhet a szótlanság vádja!
	Villanymotor. Semmi kunszt, egyszerű hálózati szinkronmotor. Nem tud semmi különöset, épp csak viszonylagos csendben képes forgatni a mechanikát.
	Ez itt a végállás kapcsoló. Ha véget ért a lemez, a kar bement a lemez közepéhez, ez a lemezke hozzá van rögzítve a karhoz, beakadt egy pöcök, kikapcsolt a lemezjátszó. Egyes típusoknál elemelkedett a kar a lemeztől, és még szépen vissza is ment a kartartóra.
	Volt egy érdekes megoldás, például a ZK sorozatú magnókban. A villanymotor volt egyben a magnó hálózati trafója is, ami egy nagyon ügyes megoldás! Érthetetlen, hogy miért nem alkalmazták a lemezjátszókban.
	Újabb gyöngyszem a "mi van a képen" sorozatból. Ez tisztára úgy néz ki, mint egy papírlap. Mégpedig azért, mert ez egy papírlap. No de minek ez ide? Árnyékolásnak, hogy ne búgjon az erősítő. De hogyan árnyékolhat egy papírlap? Ha belenézünk, akkor megtudjuk.
	A kapcsolási rajz most elmarad, de semmi baj! Majd én elmesélem miből van az erősítő. Két darab KC sorozatú szilícium tranzisztor, két darab germánium teljesítmény tranzisztor. Utóbbiak tipikusan AC187/188K, amit a csehek konzekvensen GC521/511K-nak hívtak.
	A panel amúgy jól használható más egyéb erősítési célokra is, már ha megelégszünk a két wattnyi hangerővel. A panel mérete jó tenyérnyi. Akkor is ekkora ha mono, és akkor is ha kétszer ennyi alkatrész van rajta, vagyis sztereó. Lehet, hogy volt egy nyomtatott áramkör daraboló gép, ami ebben a pozícióban szorult meg. Vagy a tervezőnek nem volt hosszabb vonalzója? A képen amúgy a mechanika többi része látható. A lemeztányér vagy nem jött le, vagy csak egyszerűen elfelejtettem aláfényképezni.
	Szép nagydarab vaslemez. Ezalatt rejtőzik a három darab tolópotméter. Nem bontom le, mert érdektelen részlet. Kiváló barátom (aki amúgy a zöld szín kedvelője) most azt mondja: De hiszen a többi is az volt!
	Lámpácska. Sej azok a LED és LCD előtti vad idők... Minden jelzési célra izzólámpát használtak. Persze volt mechanikus látjelző is, de arról majd máskor. Például van itthon telefonizzóm. Ez nincs öt milliméter vastag, de több centi hosszú, és nem betekerni kell, hanem csak jó mélyen bedugni. Külön spéci szerszám van hozzá, hogy ki lehessen szedni a helyéről!
	Diódák, melyek eredetileg nem voltak itt. Eredetileg a panel másik oldalán voltak. Gyanúba keveredtek, kitéptem őket, majd erről az oldalról pótoltam. A hiba nem hárult el, de erről majd egy kicsit később.
	A lyukból jövő vezeték a lemezjátszó karjából jön, egyenest a pickup-től. Nem szerencsés dolog, hogy neki van támasztva hangfalkimenet csatlakozójának.
	Ide jön a pickup-től a vezeték, a csatlakozó másik oldalára pedig az erősítő bemenete van kötve. Ezt a csatlakozót mind kimenetnek, mind pedig bemenetnek tudjuk használni. Lehet felvenni a lemezjátszóról magnóval, vagy valami másra lehet használni a beépített erősítőt.
	De a fentebbi dolog csak akkor igaz, ha kihúzzuk ezt a rövidzár dugót a lemezjátszó hátuljából. Ezzel leválasztjuk a pickup-öt az erősítőről. Ez a csatlakozó szinte minden Tesla lemezjátszó hátulján megtalálható.
	Még típusszáma is van, valamint a bekötése rá lett rajzolva. Ha ezt a dugót kihúzzuk, akkor nem szól a lemezjátszó. Erre a dologra a gyerekek nagyon gyorsan rájöttek. Ha az énektanárnő megjelent a kezében a lemezjátszóval, akkor a gyerekek már felkészülten vártak. Ha tanárnő kimondta a jelszót:     Bartók Béla - Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára Egy fürge lurkó azonnal kilopta a fekete dugót a lemezjátszó hátuljából!
	Búg a lemezjátszó. Nem vészes, de azért jól hallhatóan búg. Első hallásra egyértelműen tápegység eredetű a hiba. Nem véletlenül cseréltem ki benne korábban a diódákat. Elővettem a kondis dobozom, nyomkodtam a tápra a plusz szűrő kondit, de a búgás megmaradt. Aztán egy érdekes jelenségre lettem figyelmes. Az ujjammal az erősítő bemeneti pontját tapogatva, szinte elalszik a skálaizzó.

Érdekes jelenség. Olyan, mintha gyenge lenne a táp.

	Ennyire azért nem pici benne a hálózati trafó, nem szabadna ennyire leesnie a tápfeszültségnek. Nagyobb kondit rányomva a tápra, az felbrummog, míg csak a kondi fel nem töltődik.
	Ha terhelésre búg, akkor a terhelés csökkenésére abba kell hagynia a búgást. Hülyén hangzik, de van benne ráció. A két sárga vezetéket, ami a bekapcsolást jelző izzócskához megy, átkötöttem az egyenáramú részről a váltóáramú részre. Abbahagyta a búgást!
	A sárga drótokat szépen rögzítettem, így marad! Direkt rámértem a trafóra, de nem volt szakadt. Olyan, mintha az egyik tekercse "megnyúlt" volna, és terhelésre nem jönne belőle áram. Ettől a tápegység mint sima egyutas egyenirányító kezd működni. Terhelésre leesik az egyenfeszültség, és megnő a búgófeszültség.

Mondjuk valahogy így nézett ki a tápfeszültség. Persze ez engem olyan nagyon azért
nem érdekelt... Majd az új gazdája kezd vele amit akar. No meg az izzó átkötésétől
abba is maradt a búgás. Ha az erősítő terhelés közben annyira megrántja a tápot,
hogy az zúgni kezd, akkor már elég hangosan szól, hogy ne hallatszódjon
a zúgás. (no, akkor ezt is megmagyaráztam)

Ez pedig egy csavar. Miért ne lenne facsavar, ha egyszer a doboz fából van? Mikor már nem fából volt a doboz, a facsavar akkora is megmaradt. De facsavart műanyagba? Ezért a műanyag dobozba egy átmérő 6-os műanyag tipli volt bedugva, és abba ment bele a csavar.