Már megint az volt mint a múltkor, vagyis nem volt kedvem lemenni a pincébe az ott félbehagyott projektjeimet befejezni, vagy az eltervezettek valamelyikébe belekezdeni, a mindent tudó táblázatomba viszont volt kedvem beleolvasni. Mikor aztán megláttam benne a pénzvizsgáló című tételt, egy kicsit úgy voltam vele, mint a múltkor az egygombos videójátékkal. Vagyis derengeni ugyan derengett valami, de hirtelen meg nem tudtam volna mondani, hogy pontosan miről is lehet szó. Azt meg ugye pláne nem tudtam, hogy a keresett bigyó épp merre van. Miután végre rájöttem, hogy a pénzvizsgáló valaha céges kellék volt, s mivel nem használtam, még vadonatúj, ezért itt, vagyis a használható, pontosabban szólva használhatóvá tett dolgokat tartalmazó polcrészen kezdtem el keresni. Ez azért volt egyáltalán említésre méltó feladat, mert ugye fogalmam sem volt róla, hogy hogyan néz ki, mire fel simán megtaláltam helyette az ékszermérleget, meg az ellenállásdekádot.

   Ebben az ábrában szerintem az az érdekes, hogy a készülék színét feketének jelölő rubrikába nem utólag rajzolták be a pipát, hanem már eleve így nyomtatták ki a dobozt. Vagyis ez a szerkezet valószínűleg csak feketében létezik.

   Még a pukkantós védőzacskója is megvan. Emlékeim szerint kipróbáltam, de aztán valahol az egyik szekrényem mélyén landolt. Hogy minek pénzvizsgáló egy telefonszerelőnek? Elsőre mi is épp ezt kérdeztük a kollégákkal, majd igen elcsodálkoztunk rajta, hogy azt a választ kaptuk, hogy majd mikor beszedjük az előfizetőktől a pénzt, akkor ezzel kell megvizsgálnunk, hogy eredeti-e. Hogy mégis miért kellene a helyszínen beszednünk a pénzt, arra az volt a válasz, hogy ugyan ne hagyjunk már ott mondjuk egy hatalmas lapostévét egy fizetésképtelen, vagy fizetni nem akaró ügyfélnél.
   Hogy a cégünknek nem annyira ügyfelei vannak, mint inkább előfizetői (vagyis olyanok, akik havonta fizetnek a szolgáltatásainkért), s így a számlákból egyből látszik, hogy kinek milyen a fizetési morálja, az persze senkit sem hatott meg. Épp mint ahogy az a nyilvánvaló kérdés sem, hogy mégis hova a csudába teszünk egy munkásemberen egy pénzvizsgálót.
   Szerencsémre nekem egyszer sem kellett pénzt beszednem, de a kollégáknak nagyon tele volt vele fogalmazzunk finoman úgy, hogy a pénztárcája, mikor a munka végeztével le kellett számolniuk a pénzzel, ráadásul valamelyik plázában található boltunkban. Mintha nem lett volna más dolguk. De hagyjuk, mert ez már tényleg nagyon régen volt...

   Mivel a jelen sorok írásának pillanatában 2020 januárja volt, már valamikor tavaly lejárt az elemek szavatossága. Kapni meg valamikor 2014-ben, vagy még valamikor előtte kaphattam a pénzvizsgálót. Na akkor ennyit arról, hogy mindig megszólom az elemeket a készülékeikben felejtő felhasználókat...

   Mondjuk ha maga a pénzvizsgáló egyben már nem kellene, vagy el lenne benne törve a cső, akkor ezt az apró transzvertert újra lehetne hasznosítani, mint egy apró, bármikor bevethető modult. Épp ilyenekkel (mármint hasznos apróságokkal) van tele a lakásban és a pincében található modulos fiókom. Hogy azokba csak bekerülés van, de ki már nem jön belőlük semmi? Most mond már...

   Gondoltam ahogy az előbb szétfeszegettem, majd ugyanúgy össze is fogom tudni nyomogatni. Erre fel már mindjárt a doboz oldalát összetartó idommal percekig szórakoztam, mire végre nagy nehezen hajlandó volt a helyére visszaugrani.

   Hogy az elemeket hogyan kell betologatni a teleptartóba, az ugyan jelölve van, de az, hogy a jelölést le tudjam fényképezni, az bizony már csak egy speciális szögből sikerült. Ráadásul ez a valóságban úgy van, hogy bár a képen látszanak a jelölések, szabad szemmel nézve azonban már nem.

   Bár nem pontosan ebben a sorrendben szedtem szét, de így is jó lett, hiszen már csak az UV fénycsövet védő plexi burát kell a helyére visszapattintanom. Itt aztán persze újra elakadtam, mert esze ágában sem volt a helyére csak úgy egyszerűen bepattannia, mire fel egy kicsit később nekiálltam komolyan erőltetni.

   A kapcsoló a meggyógyítása után egy kissé könnyebben jár, amit mondjuk nem neveznék előnynek. Mármint azért, mert így már nem olyan stabil a középállása, vagyis a lámpák kikapcsolt állapota.

   Annyira fellelkesültem, hogy majdnem nekiálltam szétszedni még valamit, de aztán mégsem, pedig amennyi apróság (pláne nagyság) még hátravan, egyáltalán nem ártana, ha a meglehetős tömegből napi akár két tételt is letudnék.