Mikor a mai nap délutánján a pincébe lejöttem, két feltett szándékom volt. Míg az egyik az volt, hogy kifaragom végre a kenyérvágódeszkát megtámasztó két apró anyagdarabot, addig a másik az, hogy a farigcsálás le vagy felvezetésként nekiállok a rendcsinálásnak. Utóbbi persze nem azt jelenti, hogy rend lesz (megjegyzem őszinte sajnálatomra), hanem csak azt, hogy amiket úgymond már tényleg túl látványosan hagytam szét, legalább azokat megpróbálom ha nem is a helyükre, mert az azért ugye egyértelműen túlzás lenne, de legalább valahova eltenni.
   Ezen a ponton a minap boncolt vaku, alatta pedig a Tesla B444-es magnó bemutatásakor előkerült kellékdoboz maradt kint, megjegyzem már hosszú napok óta. Az útszóró sós pincében volt két tálca kiborított, már rég kiszáradt, átszitálásra váró virágföld. A fáspince mélyén - azok aztán tényleg nagyon odavalók alapon - egy egész szatyornyi kiselejtezett konyhai felszerelést találtam. Bár néhány tételt sikerült közülük kivégeznem, de hogy nem minden kerül el az útból, az már előre borítékolható volt.

   Egy amolyan harmadik célom volt, hogy a 2023-as évi cikkadagból még mindig hiányzó magnós cikkeknek találjak egy nagyon, de tényleg nagyon egyszerű alanyt, amit viszonylag gyorsan megleltem, mégpedig a függőlegesen álló lila Salgó polcszár mögött, egy fekete bőrönd képében, épp csak nem tudtam odáig a kupi miatt bemenni. Hogy a képen látható többi magnó mikor kerül sorra, azt persze még csak megjósolni sem merem! Amúgy reményeim szerint hamarosan.
   Míg belül (balra) egy Tesla B90 és egy B93 várja, hogy végre beléjük piszkáljak, addig a Videoton lapos rádió - mint elválasztó - után egy valaha a Neckermann áruházból rendelt magnó porosodik. A Salgószálakon innen pedig Taxis Laci szomszédom szovjet sztereó magnója, ami amúgy nem a Kashtan, bár olyanom is van. Meg egy olyanom is, amit a súlya miatt lehet, hogy fel sem fogok tudni vinni az emeletre, s idelent leszek kénytelen szétszedni. Ehhez persze az kell, hogy újra hozzáférjek az asztalhoz.

   Ha már úgyis bemászok a sarokba alapon, gondoltam a Grundig magnót is elteszem az útból. Ebben az volt a fura, hogy a jelen alkalommal ez nemcsak egy kósza gondolat volt (mert ugye gondolni már többször is gondoltam rá), hanem most valami csoda folytán meg is lett valósítva!

   Nyitásképp rátettem a Grundig magnót a Tesla társa tetejére, majd magam is bemásztam a résbe. Miután a két öreg magnót az alsó polcon elhelyeztem, s nagy nehezen kimásztam, már mehettem is vissza a felső polcon felejtett bőröndért.

   Mármint ezért a bőröndért, amit apukámtól kaptam, mégpedig direkt azért, mert az Ecseri piacon vásárolt Tesla B5 doboza már annyira ramaty állapotban volt, hogy azt aztán már tényleg képtelenség volt összetákolni.
   Hogy mégis miért vettem meg, ha annyira szakadt volt? Nos egyrészt azért, mert kellett szalagmásoláshoz egy lejátszó magnó, másrészt mindössze párszáz forintért adták, amit a szűkös zsebpénzemből még úgy ahogy ki tudtam gazdálkodni.
   A szalagmásolás lehetőségére amúgy azért volt szükség, mert nekem kezdetben (és még utána is sokáig) jó ha két, esetleg három tekercs használható szalagom volt. Ezeket televettem a rádióban épp futó, nekem tetsző zenékkel, amiket aztán képes voltam addig hallgatni, míg végül rájuk nem untam. Mikor ez megtörtént, vettem fel újabb zenéket, amiket aztán szintén addig hallgattam, míg csak rájuk nem untam. Mivel ez azt eredményezte, hogy bár agyonhallgattam őket, de attól még a régi (vagy nem is oly régi) kedvencek folyton elvesztek, szerettem volna egy olyan szalagot, amire ezeket lementhetem. Ez kezdetben még úgy ahogy ment is, csak aztán apukám bevitte a melóhelyre az ő Terta 811-es magnóját, mondván valamelyik iskolai selejtezéskor darab darab alapon becseréli egy Calypso M8-ra, ami persze idővel meg is történt, csakhogy csak nagy sokára, s közben ugye nekem nem volt másodmagnóm. Na ezért vettem meg párszáz forintért az amúgy roncs Tesla B5-öt.
   A roncsot persze úgy kell érteni, hogy szegénykém mechanikailag még mindig jobb állapotban volt, mint az én tropára kopott Tertám, amiben ugye az alumínium vázba öntött (vagy préselt) tengelyeket nem lehetett (vagy csak nem tudtam) cserélni. Vagyis úgy voltam vele, hogy ha a B5 a lelakottsága ellenére jobb lesz mint szegény öreg Terta, akkor inkább azt fogom használni. A mai eszemmel persze már megoldottam volna, hogy a B5 legyen a befutó, de gyerekként nem voltam én akkora magnós, hogy egy piacon vásárol roncsot csak úgy lazán összerakjak, pontosabban szólva kipofozzak.
   Már ott volt eleve a doboz problémája, ami ugye nálam egy általános gátló tényező volt. Most már persze, hogy ott a pincében az a rengeteg szerszám, simán le tudnám gyártani a magnó mechanikájához szükséges dobozt. Mivel azóta ha nem is sokat, de valamicskét az elektronikák ismerete terén is fejlődtem, akár ültő helyemben is képes lennék legyártani egy csak lejátszani tudó, de amúgy korrekt elektronikát.
   Hogy az eredetivel mi volt a baj? Nos az, hogy olyan rapszodikusan működött, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Hogy az anomáliát egy a panelon található rejtett törés, vagy a felvétel / lejátszás átkapcsoló, vagy valamelyik alkatrész vagy kábel hibája okozta, azt az akkori tudásommal sajnos nem tudtam felderíteni, mire fel nagy bátran nekiálltam a magnó teljes kibelezésének, mondván csak azok a részei fognak visszakerülni, melyeket már átnéztem, egy pusztán vonalkimenetű lejátszó erősítőt meg ugye csak össze fogok már tudni dobni. Ha másképp nem, akkor úgy, hogy az eredeti alkatrészek felhasználásával megépítem egy saját panelen, természetesen kihagyva belőle a kontakthibákat okozó, valamint számomra felesleges felvétel lejátszás átkapcsolót.
   A dolgok persze nem így történtek, hanem úgy, hogy miközben végül a fejről jövő jelet egy rém egyszerű, mindössze kéttranzisztoros erősítő kezelte le, addig a magnó alkatrészeiből egy külön végfokozatot építettem, emlékeim szerint egy lomtalanításkor talált szörnyű fadobozba.

   Mivel a B5-ben a végfok mindössze három tranzisztorból áll, fogalmazzunk finoman úgy, hogy a feladat nem haladta meg a képességeimet. Az AC187/188K (csehszlovákul GC511/521K) tranzisztorpáros persze nem szolgáltatott valami nagy hangerőt, cserébe építés és piszkálás közben nem rázott annyira, mint a szintén akkoriban épített, majd ki tudja mi okból szét is szedett ECL82-vel (vagy talán inkább 86-al) egy Terta táskarádió dobozába épített erősítőm.
   Egy ehhez kapcsolódó apró történet, hogy apukám hazahozott javításra egy Tesla mono táskalemezjátszót, aminek a hátuljából a rövidzár dugót kihúzva, egy sztereo lemezjátszót kaptam eredményül, épp csak nem volt hozzá két egyforma erősítő, meg persze hangfal sem. Mivel ki szerettem volna próbálni, hogy mit hallani egy sztereó lemezről, az amúgy sztereó pickup egyik oldalának jelét a lemezjátszó erősítőjére kötöttem vissza, míg a másik oldalit a Tesla B5-ből felépített társára. Az egyik hangszóró a Tesla lemezjátszó eredetije volt, a másik pedig a B5 magnóból kiszerelt, egy puszta farostlemezre szerelt társa. Hogy egy sztereó rendszer csatornáinak illene egyformáknak lenniük, azt persze úgy kb. az összes lehetséges ponton felrúgtam.
   Mikor a szörnyű konstrukciót nagy nehezen összekábeleztem, mindjárt kiderült, hogy bár az erősítők a hangszórók és a pickup rendben van, azonban nekünk csak régi lemezeink vannak, melyek közül egyik sem sztereó, mire fel - mivel neki volt lemezjátszója - becsöngettem a szomszéd sráchoz, hogy adjon már kölcsön valami sztereó lemezt. Hogy Jimmy Hendrix milyen messze áll a szerző zenei ízlésétől, azt most inkább ne ragozzuk... Amúgy semmit sem hallottam. Mármint nem állt elő semmiféle sztereó tér, a számomra csörömpölésnek ható zene miatt még jobb bal sztereó sem, minek hatására feladtam a sztereó rendszerrel történő kísérletezést.

   Azt viszont nem adtam fel, hogy szegény B5-nek valami rendes, értsd nem rettenetesen kinéző, mikor épp nem kell, olyankor eltehető doboza legyen, s már álltam is neki az apukámtól kapott, valaha ki tudja mit tartalmazó masszív bőröndbe a magnó mechanikáját belefaragni.
   Hogy a magnó mechanikája fadarabok vagy gyermekjáték Merklin fémépítő csíkok segítségével volt a doboz belső falához rögzítve, arra mondjuk már rég nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy a hiányzó (amúgy csak erősen rongált) fedlapot csak három darabból sikerült pótolnom, ami a mechanikai munkák precíz kivitelezésének (tudás) hiányában tulajdonképpen egyáltalán nem volt baj.
   Hogy amit a képen látunk, az rettenetesen néz ki? Hát ja. Fénykorában persze ennél azért sokkal jobban mutatott, csak idővel belemászott a nitro festék hígítója a polisztirol lemezekbe, amitől azok meggörbültek. Ez szerencsére nem a magnó életideje alatt következett be, hanem csak jóval később, a pincében darabokban történő ácsorgás közben.
   A jelen állapot szerinti rettenetes mechanikai állag amúgy annak köszönhető, hogy - emlékeim szerint - ebből, ezen magnó alkatrészeit felhasználva állítottam helyre egy Tesla B100-ast, amiből amúgy, bár a belinkelt példány már rég elkelt, még mindig van valahol egy roncs állapotú példányom.
   Amúgy azt is át szerettem volna alakítani, és még neki is álltam, már benne volt az átdolgozott fejszerelvényben az eredeti kettő helyett három fej, szalagnyomó filcpapucsok helyett íves fejtükörre feszítéssel, csak aztán egy 4000DS képében megvettem életem első AKAI szalagos magnóját, ami úgy ütötte ki a B100-ra épített terveimet, mintha azok soha nem is léteztek volna.
   Amúgy ha valakit érdekel, akkor kitettem ide egy a Tesla B5 magnóról szóló, a szokásosnál kissé bővebb dokumentációt, ami a híradástechnikai alkatrészek képes tájékoztatója című könyvből származik.

   Hogy a roncs B5-be nem ma fogok belefényképezni, az egészen biztos. Mármint eredeti terveimben is az szerepelt, hogy ma csak előszedem, lefényképezem, majd megírom a képekhez azt a nem is oly rövid felvezetést, amit egészen idáig olvastál.
   Hogy a képen látható Maja magnó beelőzi a Tesla B5-öt, az számomra azért valószínűtlen, mert bár az a készülék is útban van, csakhogy van rajta felül útban magnó nem is egy! Ott van például mindjárt a hátam mögött egy AKAI kazettás deck, aztán odafent a polcon egy már félig megírt cikkű ferde tetejű SANYO, és akkor a SHARP kétkazettással azonos módon elbontásra ítélt Hitachi zenegépet még csak meg sem említettem! Ja, de.

   Amúgy pusztán azért, hogy fogyjon a rengeteg régi adósság, a Scarlett légtisztító jött velem. Egy napra ugyan kint felejtettem a pincei folyosón, de másnapra azért sikerült vele eljutnom a boncasztalig, mikor is simán kiütötte a boncolási sorból a kenyérvágó deszkatámasztó felszerelése, mondván az a projekt egyrészt fontosabb, másrészt a légtisztítóénál előrehaladottabb állapotban van.

   Mivel napokon át nemhogy a magnó maradványát felhozni, de egyenesen semmihez sem volt kedvem, legfeljebb csak ücsörögni, gondoltam megcsinálom a projekt azon részeit, melyeket ücsörögve is lehet.
   Ez itt egy BRG MK21-es magnó kapcsolási rajza, ami a 70-es évekbeli szűkös alkatrészkészletem okán került képbe. Mármint bár megvolt a B5 eredeti panelja az alkatrészekkel, én valamiért mégsem abból emeltem át az előerősítőt, hanem egy másik, még a B5-nél is roncsabb készülékből, ami emlékeim szerint nem az ezen a rajzon látható MK21-es volt, hanem egy középhullámú vevővel kombinált változata, ami mondjuk olyan mindegy, épp csak érdekesség.
   Maga a BRG magnóroncs amúgy Gyurka osztálytársam elektro buherátor haverjától származott. Mondjuk nem adta, hanem csak úgy találtuk a műhelyében miután elköltözött, ami akkor derült ki, mikor egyszer - rég láttuk a srácot alapon - benéztünk hozzá. Igen fura volt látni a hatalmas bérházat, az udvar közepére dobált ajtókkal és ablakokkal. A műhely maradékai között amúgy volt még egy csomó más hasonló érdekesség is, melyek zöme - az alkatrészkészletemet erősen bővítendő - nálam végezte. Na ebből a magnóból, mármint a félig már kiürített paneljából rakosgattam át az alkatrészeket egy általam karcolt panelra. Mármint csak a háromtranzisztoros előerősítőt, fixre lejátszás állásban felépítve. Bár ez a kapcsolás nagyon is jól működött egy ZK orsós magnóba való félsávos fejjel, az általam bádoglemezből (konzervdoboz) farigcsált fejtartó állványba szerelve, idővel valamiért mégis szétszedtem.

   Ez itt a Tesla AZZ941-es erősítő kapcsolási rajza, ami bár megvolt, hiszen megjelent a rádiótechnikában, de valamiért sosem lett megépítve, pedig amúgy nagyon is jól jött volna akár a B4-es magnóhoz is, mondjuk multi playback felvételeket készíteni.
   Ha már megemlítésre került a B4, akkor itt említeném meg, hogy mikor az hozzám egy kissé szintén roncs készülék képében megérkezett, s persze egyből kiütötte a pikszisből az akkorra már szó szerint rommá kopott Terta 811-est, akkor a B5-öt is alakíthattam át negyedsávosra.
   Hogy ekkor került lecserélésre az előerősítő, vagy máskor, vagy talán volt rá valami nyomós okom, esetleg csak játszottam, az mára már rég kiesett a fejemből. Arra viszont még emlékszem, hogy negyedsávos fejem a B5-be nem lévén, abba egy BRG M10-es magnóroncsból bontott fej került, amit Jóska osztálytársamnak köszönhettem. Mármint ő volt olyan kedves a már félig kibelezett magnóval megajándékozni, aminek ugye én mindig is szerfelett örültem. Mármint bármi, alkatrészként még újrahasznosítható roncsot hatalmas örömmel fogadtam el.

   Mivel a magnóért a pincébe lemenni továbbra sem volt kedvem, eljátszottam az EWB programmal. Mármint felrakosgattam a munkaterületre az előbb látott kapcsolás alkatrészeit, összehuzaloztam, majd a bode plotter segítségével megtekintettem a frekvenciaátvitelét. Ennek amúgy ilyennek kell lennie.

   Bár csak nehezen találtam meg, de végül azért csak előkerült az 1980-as Rádiótechnika évkönyvből a B5 magnóba másodikként beépített előerősítő kapcsolási rajza. Hogy miért ezt építettem meg? Talán azért, mert mondhatni gyanúsan kevés alkatrészt tartalmazott, mire fel egyből meg is szívtam vele.

   Mármint azért, mert a tényleg gyanúsan egyszerű kapcsolás frekvenciaátviteli görbéje így, vagyis siralmasan néz ki. Konkrétan nincs benne emelés az átviteli sáv felső végén, valahol tízen akárhány kilohertznél, ami okkal eredményezte azt, hogy tompa volt a hang, mire fel - szaktudás hiányában - ami egyáltalán eszembe jutott, mindent kipróbáltam!

   Így került végül az első tranzisztor emitterkörébe egy soros LC tag, amiben ugye az "L" egy tekercset jelöl, mely alkatrésztől részemről mindig is irtóztam. Szóval már meg is van, hogy miért ezt az egyszerű kapcsolást építettem meg. Mármint igen nagy valószínűséggel azért, mert nem volt benne tekercs. Mármint eredetileg nem. Ha szerencsénk van, s még mindig ott fityeg a mechanika hátulján az apró panel, akkor látni fogjuk a pluszban mégiscsak rádrótozott soros rezgőkört. A 8,2 nanofarad és a 10 millihenry persze csak egy találomra meghatározott, a szimulátor szerint azonban helyesnek bizonyuló érték.

   A mai nap délelőttjén egy csomó adminisztratív feladatom lévén, szinte fel sem keltem a székemből. Mikor úgy éreztem, hogy ez már tényleg tarthatatlan, akkor felpattantam, majd megindultam. Messzire mondjuk nem jutottam, mert még épp csak kiértem az előszobába, de máris elfelejtettem, hogy hová indultam!
   Miközben én nagyban azt gondoltam, hogy a képen amúgy már nem is látható kicsi, de attól még nagyon barna asztali rádiót akartam levinni a pincébe (ami amúgy már korábban megtörtént), igazándiból valami egészen más barnáról lett volna szó.
   Mivel nem jöttem rá, hogy mit akarok, felkaptam a kabátomat, majd lesétáltam a pincébe, mondván miközben felhozom a Tesla B5 roncsot, majd biztosan eszembe jut, hogy mi volt az eredeti cél.

   Ez a kép nem azért került ide, mintha beugrottam volna a fáspincébe a szokásos szatyornyi tűzifáért, hanem csak azért, mert elfelejtettem a gép memóriakártyájáról törölni. Hogy eredetileg melyik cikkbe szántam? Ez bár elsőre nem ugrott be, de idővel azért igen. Mármint a barna rádióról szóló cikk utolsó előtti képe lett volna, mikor is az apró fadarabos átlátszó vödröt még a pincében mutatom. Mármint ez is egy olyan apró anomália volt, amit már rég rendbe szerettem volna tenni. Mert ugye miközben nekem már szó szerint nincs egy árva üres dobozom a bontott alkatrészek tárolására, addig a fáspincében van, csak nem üres, hanem eltüzelésre váró apró fadarabok vannak benne, ami a fűtési szezon beindulása után két héttel minimum érthetetlen állapot.

   Amit balra látunk, az a már említett kicsi barna, amúgy Unitra rádió, ami már a spektrumanalizátoros mélyláda és a párásító helyett ücsörög az Orion 449-es rádió tetején. A megpocsékolt B5 továbbra is a kép közepén lapul, míg a Maja magnó mögött egy lapostévé vár a sorsára. Mivel mikor ezt a cikket írtam, akkor épp december eleje volt, egészen biztos lehettem benne, hogy ebből a rumliból nem idén fogok kikeveredni.

   Miközben a legfelül látható fekete csíkról már harmadszorra nem tudom, hogy az egy Lyra táskarádió (most is csak azért, mert mérgemben lementem megnézni, hogy mi az), addig az alatta látható AKAI deck is be fog kerülni az általam felboncolt és bemutatott magnók sorába. Épp mint ahogy az oldalán billegő Compaq PC is.
   Mikor már majdnem azt írtam, hogy akkor ennyit mára a szerző nagy ívű terveiről, kiszúrtam az újságpapírral eltakart elejű monitort, ami mondjuk épp jó lenne a PC próbálgatásakor.

   Amennyiben mégsem, mert mondjuk valamiért nincs kedvem letépkedni róla a már szépen rátekert folpackot (amúgy egyértelműen nincs), akkor épp útban van a sorok közötti folyosón egy fura talpas monitor.
   Ezek a képek amúgy még véletlenül sem azért készültek, mert mindenemet szeretném megmutatni (amúgy persze de), hanem azért, mert nem igazán voltam benne biztos, hogy valóban a Tesla magnót viszem fel.

   Mikor a pincebéli bóklászásaim közepette egyszer csak a bélrendszerem által adott hangokra lettem figyelmes, mindjárt rájöttem, hogy bár barnának az is barna, de nem a kicsi barna rádió miatt pattantam ki a székemből, mire fel meglehetős sebességgel és persze határozottsággal indultam el a koszos bőrönddel a lakás, pontosabban szólva az előszobából nyíló slozi irányába. Még tiszta szerencse, hogy nem igazán mentem messzire, így nem kerültem szarba.
   A magnó dobozát immáron az asztalomon nézve odaszóltam neki: Üdv újra itt. Hogy ez a doboz mikor mikor került le a pincébe? Nagyon úgy néz ki, hogy még valamikor a 80-as években, ami már annyira régen volt, hogy ha agyoncsapnának (már ha megtalálnák bennem azt az egészen apró részt), akkor sem tudnám megmondani, hogy mikor még fent volt, akkor a lakásban hol tartottam.

   A doboz tetején nem látszanak beleragasztott szivacskarika nyomok, vagyis valószínűleg eredetileg nem egy magnót tartalmazott. Leltározva viszont volt. Mármint valamelyik suliban, ahonnan apukám - a csemetéje mechanikai munkákkal kapcsolatos ellenszenvét és tudáshiányát látva - selejtezéskor elhozta.

   Mivel mikor ez a magnó használatban volt, akkoriban (emlékeim szerint legalábbis) nem volt mágneses fejjel ellátott lemezjátszóm, így utólag már el nem tudom képzelni, hogy a korrekciós erősítőt mégis miféle okból lehetett átkapcsolni RIAA-ra.
   Amúgy nemcsak erre, de arra sem emlékeztem, hogy a magnóban volt magas mély hangszín és hangerő potméter. Ami még szintén nem dereng, az a jelkimeneti csatlakozó helye. Az persze lehet, hogy az egy a magnóból kilógatott árnyékolt kábel végén fityegő tuchel dugó volt, mert ugye sosem voltam egy igényes gyerek.

   Szó sincs róla, hogy a pincében nem láttam volna, hogy szegénykém mára hogy néz ki, de attól még meglepő, vagy inkább elszomorító, hogy mennyire szét lett csapva. Persze ha nagyon akarnám, akkor a meglévő B100 roncs alkatrészeiből fel tudnám támasztani, csak ugye ennek nem lenne semmi értelme. Gyerekként persze nagyon is szerettem, pláne élveztem az ilyen feladatokat.

   Mint ahogy öreg koromra már annyi másra, úgy mára már arra sem emlékeztem, hogy a letörött orsózótüskét valaha egy M8-as magnóról származó anyagdarabbal állítottam helyre. Gondolom nagyon örülhettem neki, mikor a tüske egyszer csak letörött. Mármint mikor mechanikai probléma támadt, akkor gyermekként magam is gyakran letörtem.

   Míg a balra látható ventilátor a motor tengelyén volt, addig a jobbra látható mechanikai elem eredetileg a magnóban balra, mint a sebváltó és a sávváltó kapcsolója. Hogy ezt mégis miért, vajon melyik alkatrészért kellett ennyire szétszednem...

   Ebben a kapcsolóban nemcsak az az érdekes, hogy már nincs mellette a valaha általam épített elektronika, s így azt már sosem fogjuk látni, hanem az is, hogy meg mertem volna rá esküdni, hogy a hátam mögötti kapcsolós dobozban van.
   Egy újabb meglepő tény, hogy valóban ott van! Vagyis nem egy, de valószínűleg két B5-ös magnóm is volt, miközben a másodpéldányról nincs semmiféle emlékem. Mindezt úgy, hogy egy kicsit magnómániás vagyok, de olyan sok magnóm gyerekként azért nem volt, hogy a tömegük miatt elfeledtem volna őket.

   Hogy az asztal ne legyen annyira koszos (ha már az ujjaim feketén fognak), egy ingből szabott porrongyot terítettem a magnó mechanikája alá, ami a mintájával mondhatni dominál. Ahogy szegény mechanika kinéz, szerintem ez azért nem olyan nagy baj.
   Amúgy hálózati trafót a magnóban nem azért nem látunk, mert azt már korábban kiloptam belőle, hanem azért nem, mert épp mint a lengyel ZK120-as széria esetében, az itt is összekombinálásra került a magnót meghajtó motorral.

   Mikor az amúgy szelén egyenirányító apró dobozkáját megláttam, már épp kezdtem volna örülni, hogy megtaláltam az elektronikát, csak árnyékolva, mikor ugye már csak a feliratokból is egyből kiderült, hogy mégsem.

   Hogy a tápfeszültség szűrésére szolgáló elkót tartó eredeti lemezt miért kellett dróttal pótolnom, arra persze mára már rég nem emlékszem. Azt viszont nagyon is tudom, hogy a magnó váza nem képezheti az elektromosság útját, mert abból olyan nincs, hogy ne legyen brummogás. Ehhez képest az elkó egyből rá van kötve.

   Maga a doboz el nem tudom képzelni, hogy eredetileg mit tartalmazhatott! Mármint nemcsak emlékem nincs róla, hiszen már eleve üresen kaptam, de jel sincs rajta semmi. Hogy a hálózati kábelnek valaha volt rekesze, az a balra lent látható szögletes lyukból derül ki. Mindeközben a két rács a fenéklemezen megegyezik a Terta és a BRG magnók alján látottakkal. A fül menesztői pedig tisztára olyanok, mint amilyeneket a BRG M8-on látni.

   Mikor a magnó maradványa az előszobába kikerült, akkor még elképzelhetőnek tartottam, hogy még ma leviszem, majd felhozom helyette a következő magnót, ez azonban - megjegyzem a korai időpont ellenére - nem történt meg, pedig akad még a pincében érdekesség bőven! Még olyan magnóm is van, ami nem is gyári! Mármint amatőr gyártmány. Ezt a készüléket mondjuk már jó ideje nem láttam, szóval nagyon el lehet dugva. Épp mint ahogy a ma bemutatott magnó is el lesz dugva. Már ha még odafér a sarokba a többi mellé...