Bár ma valami egészen másért jöttem le a pincébe, csak mint ahogy az nálam meglehetősen sűrűn előfordul, idővel már megint eltérültem. Mivel több vasat is tartok a tűzbe, mindjárt három feladat közül is választhattam. Miközben az első a kenyérvágódeszka megtámasztójának kifaragása volt, addig a második egy a 2022-es cikkadagból még mindig hiányzó magnós cikk alanyának előtúrása, amire csak úgy első odanézésre mindjárt két önként jelentkező is akadt. Innen elsőre azért térültem el, mert a bal oldali függőlegesen álló magnóra oldalról rá lett pakolva, minek okán nem bizonyult a polcból csak úgy egyszerűen kiemelhetőnek.

   Egy újabb lehetőségként ott volt az, hogy a pincei rumlit csökkentendő, épp mint ahogy a farigcsálós cikkek között kihagyott rengeteg hézagot is, a direkt ezért az ajtó közelébe odakészített két kincsecske közül választok. Míg a kék doboz egy légfrissítő, addig az alatta magát kacérul kínálgató társa egy spektrumanalizátoros mélyláda. Ezek ketten amúgy egy Orion 449-es rádión ülnek. Bár ezek hárman nagyon is útban vannak, de végül mégsem közülük választottam. Mármint azért nem, mert ha nem rombolom őket porig, akkor ugyanúgy el kell majd tennem őket valahova, mint ahogy a Tesla B444-es magnót sincs szándékomban lerombolni. Vagyis csinálhatok amit akarok, ha csak meg nem szabadulok valamitől, itt bizony nem lesz hely.

   Az előbbi gondolatmenetet követve tértem vissza ide, ahol is magnóba való kazetták hevernek. Mármint ha ezeket is ugyanúgy kidobnám (amúgy ezt még nem döntöttem el), mint ahogy a videokazetták esetében is tettem, akkor azért mindjárt lenne itt egy kevéske hely. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy csak ennyi kazetta van a pincében.
   Ha már itt vagyunk, jelen kép kapcsán azt még mindenképp meg kell említenem, hogy bár küzdök ellene, és még vannak is részeredményeim, de attól még úgy van, hogy szinte minden elé, és még mellé és rá is oda lett pakolva valami. Jelen esetben nemcsak a kazettákról és a számítógépes kiegészítőkről van szó, hanem egy meglepetés dobozról is, ami az orsós magnó tetején ücsörgött. Természetesen a doboz tartalmát is meg fogom mutatni.

   Épp mint ahogy - persze csak idővel - ezt a Maja rádiós magnót is be fogom mutatni, amit amúgy szintén értelmes döntés lett volna az alatta található kosárról levennem, hogy végre annak tartalmához is szabadon hozzáférjek.

   Hogy végül a nagy nehezen mai témának kiválasztott magnóhoz is odaférjek, elraktam előle mellőle mindent, majd mindhárom masinát elfordítottam, hogy a magnó kihúzhatóvá váljon. A középső gép amúgy egy RFT kompakt, míg a jobb szélső egy Videoton tuner. Ez utóbbinak itt figyel valahol egy erősítős társa is.

   Konkrétan itt. Ahogy itt álltam, s közben azon merengtem, hogy mikorra leszek meg a kakukkos óra, meg a fura talpas monitor, meg a laminálógép, meg az AKAI deck, meg a Dédi rádiójának bemutatásával (hirtelen ezeket szúrtam ki a képen), hiába próbáltam magamat azzal bíztatni, hogy lám a Grundig magnó már átesett a bemutatón, mivel az egyke volt, ahogy a lelkemet is a tömeg, könnyedén legyőzték a többiek.
   Egyébként a receiverben, meg az AKAI deckben, meg a Grundig magnóban, meg a Tesla táskalemezjátszóban, meg a Mambó magnóban az a jó, hogy ezek a bemutatásuk után egyrészt elcserélhetők, másrészt ha minden igaz, akkor beférnek a múltkor kidobott kazetták helyére.

   Mármint abba a legalsó polcba, ami épp a kép közepén virít. Ebben az amúgy nagyszerű elképzelésben - mint ahogy mindegyikben - persze már megint van egy nem is annyira kicsi szépséghiba.

   Most tényszerűen az, hogy mivel nem férek be a sarokba, így még csak esélyem sincs rá, hogy az említett dolgokat a polcba bepakoljam. Mondjuk ha elbontanám a lapostévét, akkor elhúzhatnám az útból a széket. Ahhoz persze, hogy a szék visszakerülhessen az asztal elé, ahhoz előbb még el kellene bontanom az asztal alatt terpeszkedő szovjet filmvetítőt, valamint a hatalmas gerjesztett hangszórót is. Hogy aztán ezen két tételen felül mi minden van még az asztal alatt, azt már meg sem mertem nézni!

   Abban viszont biztos vagyok, hogy a Grundig magnó esetében igenis segített, hogy áthoztam ide, vagyis a fáspincébe, ahol ugye mikor lejöttem tűzifáért, vagy bármi másért, akkor mindig szem előtt volt, mire fel egyszer csak szétszedtem.
   Ez a jelenség valószínűleg azt fogja eredményezni, hogy a szétszedésre váró magnók nem kevés időt fognak ezen a ponton eltölteni. Már ha csak ki nem vágom innen a kék tetejű hokedlit, aminek amúgy nagyon nem itt kellene lennie.

   Ez a kép sajnos hiába mutatja a magnót már az asztalomon, ez ugyanis még véletlenül sem most, hanem a magnó pincébe történő levitele előtt, konkrétan még 2004-06-17-én készült, ami ugye nagyon nem ma volt.
   Ez a nagyszerű boncalanynak tekinthető magnó nem a szokásos okból, vagyis a rajtam eluralkodott halogatás miatt nem került be azonnal a szétszedtembe, hanem azért nem, mert az a projektem csak egy év múlva, tényszerűen 2005-ben indult.

   Ami alatt természetesen még véletlenül sem a kazetták polcra történő felpakolását értettem, mint inkább azt, hogy a pincében még mindig meglévő három középmechanikás videó átnézése után ezeket is kidobjam a kukába.
   Mikor azt hiszem, hogy most aztán már tényleg nincs készleten több videó, olyankor valahogy mindig találok egy újabb példányt. No nem lomtalanításkor, mert olyankor én már meg sem látom őket, hanem a lomos pincében! Az ugyan igaz, hogy amit legutóbb találtam, az már nem asztali videó, hanem kamera, de abban is van magnó.

   Íme a meglepetésdoboz, ami engem nemcsak a tartalmával lepett meg, de azzal is, hogy bár már a felhozása napján sikerült magam elé vennem, végül mégsem fényképeztem bele, pedig ez azért nem lett volna egy megterhelő mutatvány.
   Amúgy a belefényképezés azért halasztódott el, mert ugye ahhoz (mármint a fényképezéshez) egy kicsit előre kell hajolni, miközben én a délutánból néhány órát azzal töltöttem, hogy feltakarítsam a ház előtti járdát. Hogy hány vödörnyi falevelet tettem be a komposztba, annak számolását úgy valahol 20 után hagytam abba. Mármint azért választottam az előrehajlás helyett inkább a fekvést, nehogy még kiakasszam a derekamat.

   Hogy a másfél évtizede folpackba csomagolt magnó előbb került fel a pincéből, minthogy a papírdobozba belefényképeztem volna, az rám mostanában valahogy annyira jellemző...

   Íme a doboz tartalma, ami nagyon úgy néz ki, mint valamelyik Tesla B4 alapú magnóhoz gyárilag adott alkatrészkészlet. Hogy ez gyárilag járt hozzá, abban biztos vagyok, épp mint ahogy abban is, hogy ezen a példányon felül ilyen készletet én még sosem láttam.
   Ez amúgy a néhai Pecsát időnként körbeölelő zsibvásárból van, és a mikrofon hiányától eltekintve majdnem teljes. A dobozt amúgy 2012-ben vettem, mindössze 200 forintért.

   Az átjátszókábel még csak hagyján, mert azt szinte minden magnóhoz adtak, az árnyékolatlan, amúgy Tesla feliratos csatlakozók azonban komolyan megleptek, mert nekem egyáltalán nem dereng, hogy szokás lett volna ilyeneket kapni egy magnóhoz. Mondjuk nekem sosem volt új Tesla magnóm, de a környezetemben több is akadt. A csupasz tuchel és a DIN hangfaldugó kellékként való szereplése pedig pláne meglepő!

   Hogy ezek a tartalék alkatrészek egy Tesla B4 mechanikájú magnóhoz tartoznak, az azért egészen biztos, mert a csomagban található szíjak csak ahhoz a mechanikához passzolnak.

   Mármint ezek a szíjak, melyek kapcsán kijelenthetem, hogy azon kevesek közé tartozom (már ha van egyáltalán rajtam kívül ilyen ember), akinek van B4-hez originál szíjkészlete. A balra látható amúgy még csak hagyján, mert ahelyett bőven megteszi egy kör keresztmetszetű szíj is, a kicsi merev lapos szíj viszont mára már beszerezhetetlen. Már csak azért is, mert nemhogy a gyártó cég, de azóta már az ország is megszűnt!

   Mivel ezek a biztosítékok egészen biztosan újak (én szedtem ki őket a csomagból), így az is biztos, hogy a bal oldali példányon látható grünspan az állásban, vagyis nem elektrokémiai folyamatok hatására keletkezett. Mármint feszültséget a biztosíték egy lezárt zacskóban biztosan nem kapott, ha csak magának elő nem állította.

   Ez a szíj hiába vadonat új, ha egyszer az állásban teljesen kikeményedett. Ettől persze még bele fogom próbálni a magnóba, akár jó még benne az eredeti, akár nem. Na ezért, a csak úgy maguktól elöregedő gumialkatrészek miatt szoktam volt az érdeklődő olvasók részére azt válaszolni, hogy ha jót akarnak maguknak, akkor semmilyen magnót sem vásárolnak!

   El sem hiszem, hogy már az utolsó előtti idei évről még mindig hiányzó cikk témáját látom az asztalon. Mármint bár időközben nekifutottam (pláne többször is), de a kenyérvágódeszka kitámasztóját még mindig nem sikerült elkészítenem.
   Hogy honnan van ez a magnó? Nekem úgy dereng, hogy a Kecskeméti és az Irányi utca sarkán található műszaki bizományiban vettem, természetesen még valamikor a 80-as évek elején, mikor a BRG M8 Calypso annyira elkopott, hogy már egyre nehezebb volt működőképes állapotban tartani. Ezt úgy kell érteni, hogy bár az M8-nak emberkézhez szabott, vagyis szó szerint hatalmas nyomógombjai vannak, a háttérben vastag vaslemezből készült mechanikával, nekem sikerült őket annyit nyomkodnom, hogy a végén ki kellett cserélnem a billentyűsort.
   Hogy ez a magnó nem gyári állapotú, az már első ránézésre is lerí róla. Hogy miért túrtam szét? Nos azért, mert egy magnón mindig van mit javítani, pláne ha az nem egy csúcskészülék, hanem csak a szokásos kompromisszumok eredménye. Hogy mit műveltem szerencsétlennel, azt persze alaposan részletezni fogom.

   Bár a jelenséget ez a kép nem igazán kapta el, de a rengeteg nyomogatástól már ezek a gombok is megkoptak. Ez amúgy ugyanaz a felépítmény, mint ami a B4-es magnóban is van, azzal az eltéréssel, hogy a gyorspörgetés gombjait nem oldalra, hanem lefelé kell nyomni. Szerintem a B4 megoldása volt a jobb...
   Ami repedéseket a famintás tapétán látunk, az egyértelműen annak köszönhető, hogy idővel elérett a műanyag. A magnó ezen része amúgy eredetileg fényes alumínium lemezből volt, ami persze most is ott van a szakadozott tapéta alatt.

   A fatapéta kép felső részén látható beeséséből kiderül, hogy ott eredetileg volt egy gomb, ami a párjával együtt a sávváltót alkotta, melynek alsó gombja helyett most egy szenzoros pillanat állj gomb található. Miközben a magnó eredetileg negyedsávos, én a jobb hangminőség érdekében visszaalakítottam félsávosra. Mármint idővel ezért váltak feleslegesség a sávváltó gombok.
   Az "idővel" jelzőt úgy kell érteni, hogy a magvásárlásakor nem egyből vertem szét a magnót, hanem apránként tettem tönkre, akarom mondani alakítottam át, mikor az eredeti negyedsávos lejátszófej már végképp elkopott.

   Miközben a hangerőszabályzó gombja kettővel odébb került, a két hangszín gomb alatti részbe is komolyan belepiszkáltam. A "komolyságot" nem úgy kell érteni, hogy lecseréltem az eredeti, csak vágásra szolgáló kapcsolást egy emelni is képes lepke típusúra, hanem úgy, hogy ezek a potméterek nem mono, hanem sztereo rendszerűek, két lepke típusú hangszínszabályzót alkotnak, melyeket a nagyobb értékű hangszínszabályzás érdekében sorba kapcsoltam. Mindezt azért, mert akkoriban, mikor ezt a magnót használtam, a csengő bongó zene volt a vágyálmom, nem pedig az egyenes frekvenciaátvitel.
   Bár ez már nagyon rég volt, de még élénken emlékszem rá, hogy valami komoly baj volt a hangszínszabályzókhoz tartozó három tranzisztorral. Úgy dereng, hogy a hangszínszabályzó túl gyakran játszotta azt, hogy jelgenerátor üzemmódba váltott, mire fel idővel mérgemben kikötöttem a panelt.

   Ezen a részen pláne meglátszik, hogy szegény magnóba igencsak belegyógyítottam. Az eredeti csúnya műszer helyett eredetileg egy a képen láthatónál nagyobb, amúgy magyar gyártmányú műszer volt (azért nagyobb a műszer körül a lyuk), miközben a felvételi szintszabályzó gombja alá valamiért (gondolom a feliratozhatóság okán) öntapadós alumínium tapétát ragasztottam. Hogy az "ide" azt jelöli, hogy odáig kell tekerni a gombot, hogy a lendkereket hajtó görgő kikapcsolt állapotban ne nyomódjon neki a lendkeréknek, azt az emlékeim megkopottsága okán már csak feltételezem.
   Amit jobbra fent látunk, az a hangerőszabályzó gomb, ami egyértelműen azért került ki a két hangszínszabályzó gomb közül, hogy legyen helye a dupla lepke szabályzó elektronikai alkatrészeinek. A helyén eredetileg egy kapcsoló állt, amivel az automata felvételi szintszabályzót lehetett bekapcsolni. Hogy az automata felvételi szintszabályzót nem tartalmazó változatnál mit csinált a gomb (már ha volt egyáltalán), azt nem volt kedvem kinyomozni, de amúgy igen nagy valószínűséggel az volt a második bemenet szintszabályzója.

   Ott van mindjárt az, hogy ezzel  magnóval már nem lehet felvenni, merthogy nincs benne törlőfej. Mármint a képen látható fejek úgymond kombináltak, vagyis egyik sem a szalagon található mágneses erővonalak törlésére szolgál. Miközben a bal oldali félsávos, addig a jobb oldali negyed. Vagyis ezzel a magnóval mindkét felvételi rendszerrel készült szalagot le lehet játszani. Miközben az előző képen balra lent látható kapcsoló a jobb oldali fejhez tartozik (mint sávváltó), addig a bal oldali fejnek egy teljesen külön erősítője van. A magnóban található végerősítőre csak a jobb oldali fej dolgozik, a bal oldali félsávosnak csak egy hátlapi vonalszintű kimenete van. Ezt a rendszert amúgy csak később, a vezetékek irányaiból sikerült visszafejtenem. Már ha tényleg sikerült...
   Hogy eredetileg nem így volt a rendszer összeállítva az hótziher! Mármint valaha mindkét árnyékolt fejburában félsávos fej volt. A balra látható, eredetileg a törlőfejet tartalmazó pozícióba került az eredeti kombinált fej, míg a jobbra látható fejburában található fej az általam a magnóba pluszban beépített lejátszó erősítőre dolgozott, így valósítva meg a monitorozhatóságot. Mármint azt, hogy a felvételt még a készítése közben ellenőrizhessem. Hogy a képen (és persze a magnóban) már nem látható félsávos törlőfejet mégis mi tartotta, arra mondjuk már ugyanúgy nem emlékszem, mint arra, hogy mégis miféle szerzet lehetett, ami a kombináltfej és a bal oldali szalagvezető közé odafért. Hogy ez a rendszer végül miért lett szétszedve, s a jelenlegi mindent lejátszóra átalakítva? Na ezt mondjuk ennyi idő távlatából már csak sejtem, de biztosan nem tudom.
   Valami olyasmi lehetett a cél, hogy mindenféle régi szalagokat akartam a magnóval átnézés címszóval lejátszani. Hogy mégis milyen régi szalagokról lehetett szó? Mivel apukám régi szalagjait az UHER Variocord 263-as magnón hallgattam meg, ráadásul nem is olyan régen, valószínűleg az öcsém szalagjairól lehetett szó. Mivel Zolinak emlékezetem szerint egy BRG M20-as, vagyis félsávos magnója volt, a negyedcsíkos fejet továbbra sem értem.
   Aztán ott van még további zavarnak az is, hogy mikor az AKAI 4000 DS magnót megvettem (nem azt ami be lett linkelve, hanem még az elődjét), akkor annyira átálltam arra, hogy az összes ahhoz a magnóhoz nem passzoló szalagot kidobtam. Mikor az AKAI már évek óta be sem volt kapcsolva, pláne kellett a helye a HP 4L nyomtatónak, akkor azt a gépet az összes szalagommal együtt adtam el. Vagyis volt egy olyan pillanat, mikor sem szalag, sem normális magnó nem volt itthon. Hogy ez a magnó 2004-ben mégis mi a csudát keresett a lakásban, azt mindezek tükrében komolyan nem értem. Azt meg pláne nem tudom elképzelni, hogy hol volt! Az biztos, hogy egy időben a Bandi bácsival közösen lakott pincéjében hevert a polcon.
   Amúgy volt egy Tesla B43-as sztereo magnóm is, ami egy kollégámnál végezte. A BRG M11 szalagos kazettás kombináció pedig egy freemail chates ismerősnél. Az M11 magnóhoz kapott hatalmas hangfal a mozigéphangszóróval pedig az egyik kolléga autójában. Az öcsém egy szem hangfala (nem kellett másik, hiszen mono magnója volt) szintén az egyik céges kocsiban szolgált. A kibelezett Vörös Szikra magnóból meg gitárkombót készítettem egy környékbeli srácnak. Az a Tesla B100 viszont még megvan, amiből szintén háromfejes, vagyis monitorozható magnót akartam készíteni, csak közbejött a már említett AKAI 4000 DS, amiben csak két IC-t, orsózótüskéket, meg persze fejeket kellett cserélnem. De ezek már annyira régi történetek, hogy inkább hagyjuk is...
   Azt azért még elmesélem, hogy annak idején, bár B. Tóth László folyton beléjük beszélt, de attól még rengeteg zenét vettem fel a poptarisznyából. Persze volt poptarisznya kifejezetten magnósoknak is, csak az ugye rövidebb volt, máskor, bár végigjátszott, de attól még kevesebb zenével.
   Na ebből a műsorból sikerült egy általam először hallott csodás hangzásvilágú break zenét felvennem, amit persze azóta sem találok, mert ugye a címét hiába mondta be a szpíker, azt jó magnóshoz híven sikerült a szám elejéről levágnom. Annyi mondjuk megmaradt belőle, hogy B. Tóth Laci azt mondja, hogy "egy kicsit azért még szögletesek ezek az acél kerekek", csakhogy a steel és a wheel szavakra rákeresve azóta sem találom azt a zenét, pedig amit csak a DC fájlmegosztó felhozott, azt mind többször is letöltöttem. Hasonló zenék ugyan akadtak, melyek előadóira szintén mind rákerestem, s ami csak elérhető volt, azt mind letöltöttem, a keresett zeneszámot azonban azóta sem találtam meg.

   Arra viszont még emlékszem, hogy ez a kétszeres sebességet eredményező tengelyvastagító egy kiváló barátomtól származik. A párja az Ő amúgy sztereóvá alakított B400-as magnójába került beépítésre. Hogy a tengelyvastagító felülete mitől lett ennyire lelakott (már ha valaha szép volt), arra mondjuk nincs ötletem.

   Mint ahogy annyi minden mást, mára már azt sem tudom, hogy valaha miért éreztem feltétlen szükségét a magnó borítólemezéről levágni a fejtakaró bura hátsó traktusát. Ha csak nem az volt vele a célom, hogy teljesen szabadon férjek hozzá a fejbeállító csavarokhoz.

   Hogy szegény masina volt használva rendesen, az még az egyik tuchel aljzaton is meglátszik. Az alsó középső tuchel amúgy az általam még sosem látott AZZ941-es adapter csatlakoztatására szolgál, ami bár rém egyszerű kapcsolású, ennek ellenére valamiért sosem építettem meg.

   Ez pedig egy a magnó alját ábrázoló kép, amiből már csak azért is kiderül, hogy ez nem egy hordozhatónak szánt készülék, mert a hálózati kábelhez nincs meg a szokásos rekesz. Arról már nem is beszélve, hogy ennek a készüléknek már eleve hordfüle sincs.

   Feltettem rá egy próbaszalagot, de nem vitte. A gyorspörgetés ugyan elindult, de az is csak akadozva, miközben a jobb oldali, vagyis a felcsévélő orsó alatt lejátszás állásban nem forgott a tüske.

   Amin annak fényében, hogy leesett a helyéről a szíj (lásd a kép közepén átvonuló vékony fekete ívet), nincs mit csodálkozni. Azon viszont szerintem már van, hogy a szíj egyáltalán leesett. Mármint miután a helyére visszatettem, többet nem esett le. A lapszíj viszont folyamatosan azzal szórakoztatott, hogy miközben még csak rá sem néztem, folyton leugrott a balra lent látható görgő eggyel lentebbi peremére. A magnózás persze már csak ilyen.

   Mármint olyan, hogy bár az ember alapvetően zenét szeretne hallgatni (én speciel most nem), amihez képest a magnó undokul és folyton feladja a helyes működést. Ez amúgy egy annyira tipikus magnós hangulatot sugárzó kép, a leemelt orsókkal és a leszedett gombokkal, mintha direkt a média alapvető tulajdonságát szeretné bemutatni.

   A magnó előerősítő panelján található germánium alapú tranzisztorokat részben szilícium alapúakra cseréletem. Azért csak részben, mert az egyik tranyó nem hagyta magát kicserélni, a kapcsolást átméretezni pedig nem volt kedvem, de inkább tudásom.

   Ez kérlek annyira csúnya munka, hogy szégyenében nem is hagyta magát rendesen lefényképezni, pedig tucatnyi képet lőttem róla. Ez amúgy az UHER 4000 magnó lejátszó erősítőjének másolata. A középen látható hatalmas zéner-dióda azért kellett bele, mert ez a kapcsolás valamiért nagyon kényes az amúgy 5 voltos tápfeszültségére.
   Mindeközben a panel mintázata (az egyes rézfoltok szélei) azért olyan szabálytalan, mert emlékeim szerint egy nitro festékbe mártott fapálcikával (fogpiszkáló) készült, ami valaha bevett szokásom volt. Az a különös megoldás, hogy a panelbe az alkatrészeket a fóliás oldalról ültetem be, pontosabban szólva rá, az szintén szokásom volt, mert így készítéskor egyrészt nem kellett lyukakat fúrni, másrészt az alkatrészek beültetésekor, pláne javításkor, kísérletezéskor, szinte nem is kellett a rajz, mert az valósággal lerí a panelről. Arról a másik, szerintem szintén nem elhanyagolható könnyítésről már nem is beszélve, hogy így szinte bármilyen lábhosszúságú alkatrészt beültethetek, ami cserekor, pláne kísérletezéskor nagyon jól tud esni.

   Az alaptípus B4-hez képest, ebben a magnóban kétszer akkora hangszóró van, amit amúgy meg is hallani a készülék hangján. Már csak azért is, mert egy kétszer akkora felületű membrán kétszer jobban mozgatja meg a levegőt, miközben a meghajtásához ugyanannyi energia szükséges.

   Hogy a pluszban beépített lejátszó erősítő tápfeszültségét szűrő elkót nem igazán volt jó ötlet a magnó mechanikáját hajtó motor segédfázis kondenzátorhoz sárga spárgával kikötni, az szerintem nem lehet vita tárgya.

   Hogy az eredetileg kissé szűkülő formájú mechanika váza passzoljon az immáron teljesen szögletes fadobozhoz, a csehszlovákok mindenféle különös formájú vaslemezeket vetettek be.

   Ezek az alkatrészek amúgy nagyszerűen újrahasznosíthatók. Mindeközben a megrongált sliccű csavaroktól jobbra, újabb két szál már a semmibe tartó vezeték látható. Amúgy volt olyan B5-ös magnóm, amit ennél jobban, konkrétan teljesen átkábeleztem, miközben az elektronikát is lecseréltem.

   Rátérve végre a készülék legfőbb hibájának orvoslására, a vadonat új szíj az állásban annyira összement, hogy hiába tudom elhúzni a motort innen nézvést balra, pláne úgy teljes egy centivel, annyi a szíj felugraszthatóságához kevés lesz. Ettől persze én még feltettem rá.

   Miközben a mély hangokat szabályzó gomb nagyon is rendben működik, addig a másik gomb a magasakra mintha nem volna semmi hatással. A hangerőszabályzó pedig olyan kontakthibás, hogy arról szót se! Mondjuk a szalagba is bele van törölve, de attól még a potméteren sem jut át a jel. A kivezérlés viszont rendben.
   Mindeközben az érintőszenzoros pillanat állj gomb valószínűleg azért nem működik százszázalékosan, mert nemcsak az érintkezői, de az ujjam is koszos. Hogy a zene egy kissé lassabban szól, mint kellene, az pedig annak köszönhető, hogy a vadonat új, azonban az állásban összement lapszíj annyira megfeszül, hogy bekapcsoláskor el sem akar vele indulni a magnó. Mármint kézzel kell rásegíteni a motorra, hogy egyáltalán képes legyen felpörögni.

   Mint ahogy a magnó szinte minden részéből, így innen is hiányzik egy alkatrész, mégpedig egy a fejektől a szalagot elhúzó tengely képében, ami valaha a balra lent látható lyukhoz volt hozzácsavarozva.

   Míg a balra lent látható két sárga vezeték össze lett forrasztva, addig a felette látható két másik társuk nem. Mikor még használtam ezt a magnót, akkor persze még bőven tudtam, hogy mi hol miért lóg, most azonban persze már rég nem.
   Mivel a magnó egyrészt emlék, másrészt viszont már bőven a használhatatlan kategóriába esik, a hely pedig a pincében fogytán, komolyan rezgett a léc, hogy épp mint a múltkor a három Tesla B4-et, úgy ezt is elbontom. Hogy a magnónak végül megkegyelmeztem, vagy egyszerűen csak ellógtam az elbontás feladatát, azt így hirtelen nem tudtam eldönteni.

   Mint ahogy azt mostanában szoktam, a készülékből kilógó hálózati kábelt a dobozon belül helyeztem el, miközben mind az új, mind a régi szíjat levettem, s azok a korábban mutatott dobozba kerültek.

   A magnó elcsomagolásához szükséges folpack már rég oda lett készítve a Rádiótechnika évkönyvek tetejére. A hengerről lógó lánc amúgy a kakukkos óra bemutatásához kell, aminek még a súlya is itt van valahol, bár azt már nagyon rég nem láttam, épp csak tudok róla, hogy a pincei rumliból valamiért felkerült.

   Bár úgy terveztem, hogy a magnót már mindjárt másnap leviszem a pincébe, ez azonban végül nem történt meg. Mármint azért nem, mert ugye először a szemetet vittem le, aztán a hátam mögött bujkáló kiürült gázpalackot, majd vásárolni mentem el itthonról, mire fel aznapra elegem lett a szaladgálásból.

   Hogy a környező cikkekben az eltehető munkalap nem üres, az azért nem zavar, mert az csak a szokásos időzavar. Mármint az összevissza megjelenő cikkek miatti, már szinte megszokott kavarodás.
   Hogy a pultra mit teszek fel legközelebb, azt ekkor még képtelen voltam eldönteni. Mármint nagyon erősen jelentkezett a lomos pincei székemen ücsörgő lapostévé, épp mint ahogy bármelyik másik, eddig még be nem mutatott magnó is. Mármint nemcsak az idei évről hiányoznak, pontosabban szólva idénről már csak hiányoztak a magnós cikkek, de 2023-ról is hiányzik négy, meg persze a további egész éves cikkadagokból is ki tudja mennyi. Mivel még bőven akad a pincében boncolásra váró magnó, pláne ikonikus darabok, ha csak át nem állok valamelyik másik tervem egésszé történő kerekítésére, lehet, hogy a valós időben a következő boncalany is egy magnó lesz, ha már egyszer ilyen szépen belejöttem...