Mikor ezt a cikket megírásra kinyitottam, akkor mindjárt két dolog miatt is megsértődtem magamra. Míg az egyik az volt, hogy a felvezető képsorokhoz egy szó nem sok, annyit sem írtam, pedig ezt amúgy azonnal el szoktam követni, addig a másik az, hogy a cikkben szereplő néhány videó sem lett megszerkesztve, mire fel természetesen a YouTube feltöltés is elmaradt. Mindezt úgy, hogy ekkor már több ezt követő magnós cikket is sajtó alá rendeztem! Márpedig itt év végére mindenképp rendnek kell lennie!
   Mivel a fenti kijelentésem nemcsak az előszobára vonatkozott, és még csak nem is a szobára, hanem főképp a mindent tudó táblázatban kialakult zavaros helyzetre, a rengeteg még mindig feltöltetlen réssel, már csaptam is a hónom alá a minap felboncolt és persze ki is vesézett amatőr gyártású magnót.

   Hiába rezgett a léc, akkor sem a laminálógép, a fura talpú monitor, vagy a Tesla táskalemezjátszó következik, hanem valamelyik magnó, most ugyanis még mindig olyan témájú cikkekből akad a sorban némi hiány.

   Hiába az lenne a legjobb választás, ha a három középmechanikás videót vinném fel, aztán amelyik akár csak egy kicsit is kehes közülük, azt minden szívfájdalom nélkül szétbontanám, most akkor sem ők hárman következnek, pedig olyan szép lenne, ha valamelyik működővel belenéznék a szobámban található kazettákba, amiket aztán végre szintén kidobhatnék.
   Ez amúgy nemcsak azért lenne jó, mert ugye itt lent, meg persze fent is keletkezne némi hely, hanem azért is, mert a videók dobozát (már ha kiürülnek) már jó előre elajándékoztam, melyekhez az útszóró sós pincéből is jön még néhány hasonszőrű, már rég kiürített doboz. Ha ezek a dolgok egyszer innen eltűnnek, hirtelen annyi lesz a hely, hogy a végén még lomhiányom támad. Te! Hogy én ezt az állapotot már mennyire várom...

   Amúgy azért a Neckermann magnó jön, mert mikor a múltkor a házi barkács magnót végre elővettem, akkor megígértem neki, meg persze másrészt magamnak is, hogy ő lesz a következő. Hogy taxis Laci szomszédom szovjet sztereó magnója mikor kerül sorra (lásd úgy nagyjából a kép közepén állva), azt mondjuk még csak jósolni sem merem! Amúgy ha továbbra is ebben a veszett tempóban haladok, és persze rá sem unok a magnókra (ami ugye nálam nem igazán valószínű), akkor elképzelhetőnek tartom, hogy hamarosan az a készülék is sorra kerül. Épp mint ahogy a bal sarokban megbúvó Tesla B90 és a B93-as sztereó párja is.

   Mivel egy másik polcon ezek ketten is útban voltak, valamint valami alapján majd el kell döntenem, hogy melyik a kapott és melyik a talált példány, így kivettem a két lemezjátszót, majd lefényképeztem őket.

   Mivel szegénykém nagyon piszkos volt, egy kicsit megtörölgettem (ez mondjuk már a megtörölgetett állapot, szóval nem voltam valami eredményes), majd a magnót a hónom alá csapva megindultam vele a lakás irányába.
   Ezt a fura készüléket amúgy 4.200 forintért vettem a Vaterán, de csak mert megtetszett. Használni persze már akkor sem akartam, épp csak belenézni, hogy mégis miféle szerzet lehet. Mármint a Neckermann egy nyugatnémet országban működő csomagküldő katalógus áruház volt, vagyis egyáltalán nem gyártó, hanem csak forgalmazó. Hogy a magnó belsejéből kiderül, hogy ki gyártotta, vagy sem, az persze majd mindjárt kiderül.

   Ez a készülék amúgy semelyik eddig általam látott magnóhoz sem hasonlít, pedig a múltkor olyan tömegű külföldi magnós újságot néztem át, hogy az még nekem magnókedvelőnek is sok volt!

   A "voll" ugyanazt jelenti németül, mint angolul az "all", vagyis azt, hogy ez a magnó teljesen tranzisztorizált, ami 1971-ben (ez ugyanis egy akkortájt készült készülék) még jelentett valamit, hiszen 71-ben még bőven akadtak a piacon elektroncsöves készülékek is.

   A kapcsoló a belső hangszórókat kapcsolja ki vagy be, amivel megspórolták a DIN szabványú kapcsolós hangszóróaljzatot. A két külön hangerő szabályzó potméterrel pedig a két különálló potméternél drágább sztereó, valamint a balansz szabályzó potmétert spórolták meg. A sávváltó kapcsoló karja számomra gyanúsan hosszú, miközben az egy szem, amúgy a magas hangokat vágó hangszínszabályzó gomb valahogy kevés.

   Az üzemmódváltó nyomógombok kissé elnagyoltnak tűnnek, és amúgy nem is működnek. Mármint nem mind jó. A lejátszás gombot például szó szerint nem mertem lenyomni, annyira nem mozdult. Konkrétan inkább hajlott a gomb, mintsem megmozdult volna a magnóban valami.

   Ügyes megoldásnak tűnik, hogy a magnó alkatrészei úgy lettek elhelyezve, hogy a készülék egyrészt kicsinek tűnik, másrészt ennek ellenére a rátett két 18-as orsó mellett is feltehető rá a plexitető, ami mára persze már rég nincs meg.

   Mint arra épp az előbb utaltam, a magnót az elejére állítva, a sávváltó gomb karja annyira hosszú, hogy a vége leér az asztalra, vagyis ebben az állapotában nem kezelhető, pedig amúgy a magnó tudja az álló helyzetű működést.

   Pont most, konkrétan az amatőr készítésű magnó kapcsán említettem meg, hogy a fejjel sorba kötött búgáskompenzáló tekercs idővel kiveszett műszaki megoldás lett, erre fel tessék, ebben a viszonylag modern magnóban is szerepel.

   A két műszer között egy apró zöld színű izzó található. Már csak ebből is sejthető, hogy a készüléket áram alá helyezve, az mutat működési jeleket. Mindkét irányban pörget, a felcsévélő orsó azonban nem húz, ami persze attól is lehet, hogy a lejátszás gombot továbbra sem tudtam (konkrétan mertem) lenyomni.

   A sávváltó gombot viszont elég volt csak húzni. Amúgy épp mint ahogy a lejátszás gombot megnyomni, úgy a sávváltót megtekerni nem lehet, mire fel rámentem a tengelyre egy kombinált fogóval, mely erőszaknak azért már engedett. A magnót amúgy a jobbra látható hangszínszabályzó gombbal kell bekapcsolni.

   Mikor a pincéből felhozott memóriakártyát az előszobába már csak azért is kitettem, nehogy a legközelebbi lemenetelkor idefent maradjon, anyám azonnal jelezte, hogy kész az ebéd.

   Miután a nem különösebben kiadós zöldséglevesnek már épp kezdtem volna örülni, mondván attól talán nem áll be a kajakóma, anyám menten rám kérdezett: Hát a süteményt ki fogja megenni?

   A fenéklemezt a magnóról leszerelve, a készülék belsejét kíváncsian bámulva, a hümmögésem inkább elismerő volt, mintsem kritikus. Mármint első ránézésre nincs a magnóban semmi különösebb megszólandó részlet. Szellős szerelés, logikusnak tűnő huzalozás, szépnek s jónak tűnő alkatrészek. Az apró részletekre rámenve, azok persze már nem annyira szépek.

   Ott van mindjárt az, hogy a magnó doboza, bár ötletesen háromfelé emelhető, csakhogy az összefogatásuk akkora varázslat, hogy annak visszacsinálását majd még ki kell találnom. Mármint azt, hogy a képen látható távtartó elemeket milyen sorrendben kell a helyükre tenni ahhoz, hogy a doboz három eleme összeilleszthető legyen. Már úgy értem, hogy ezek a bigyók a magnó dobozának széthúzásakor úgy gurultak szanaszét, mintha kötelező lenne!

   A fedlap levétele előtt mindössze a forgatógombokat és a porvédő filckarikáikat kellett leszedni, ami mondjuk dicséretes. Már úgy értem ötletes, hogy a dobozt tulajdonképpen csak az előző képen látható négy csavar tartotta össze.

   Nekem erről a magnóról (gondolom a tologatott vaslemezcsíkok okán) a 358-as cikk keretében boncolt szovjet kismagnó jutott eszembe. Az mondjuk biztos, hogy ez a magnó kultúráltabban néz ki, mint a 813-as cikk keretében boncolt München kazettás magnó. Fogalmazzunk úgy, hogy bár ez a magnó is a bóvli kategóriába tartozik, de annak azért legalább nem a legalja.

   Ez egy a magnóból kiesett szíj (amúgy megvan a hiányzó darabja is), aminek számomra meglepő módon sehol sem találtam a helyét. Mármint sehol sem látható a gépben üres szíjtárcsa.

   Ezt a szíjat épp csak érintő kefét már több Philips magnóban is láttam, de még nem jöttem rá, hogy mire való. Mármint sok más magnóban nincs, és még csak hiányát sem éreztem, hogy menet közben súrlódjon valamin a szíj.

   A magnóban a görgők nemhogy műanyagból, de egyenesen átlátszó műanyagból vannak. A színezőanyag hiánya, ha amúgy masszív a műanyag, mondjuk nem igazán hiba, épp csak valahogy olyan bóvli hangulatot áraszt.

   Kezdetben azt hittem, hogy a képen pirossal bekeretezett felhajló lemezfültől nem lehet lenyomni a lejátszás gombot, de nem, az ugyanis más célt szolgál. Konkrétan azt, hogy mikor a lejátszás gombot lenyomtuk, akkor a mechanikai áttétel másik vége reteszelje a felvétel gombot, hogy azt akkor már ne lehessen lenyomni.

   Íme a potméterek és a sávváltó kapcsoló hátulról. A magnó doboz nélküli rakosgatása közben vigyázni kell rá, nehogy az ember a bal oldali részletbe markoljon, ami ugye a hangszínszabályzó potméter végére szerelt hálózati kapcsoló.

   Mikor ezt a műszaki részletet elég sokáig bámultam, akkor jöttem rá, hogy a korábban akadálynak nézett vaslemezvég csak a felvétel gomb lejátszás közbeni lenyomását gátolja meg.

   Ami ebben a magnóban számomra fura, az a meglehetős mennyiségű csavar és távtartó. Mármint tisztára olyan, mintha úgy legózták volna össze a készüléket, nem kifejezetten az adott célra készült alkatrészekből.
   A képen vízszintesen átvonuló távtartó balról három egyforma darabbal indul, majd, hogy kiadja a szükséges hosszt, bele van toldva egy már nem vas, hanem réz színű hosszabb. A csavar a nyáklap után folytatódik, mint ahogy a távtartó is, ami a jobb szélen már műanyag. Ez persze egészen addig nem okoz gondot, míg csak ki nem tekerném a panelt tartó csavart, mire fel a távtartók szétgurulnának. Mármint azért, mert a csavar feje jobb szélen van, vagyis ki kell hozzá húzni, hogy a panel, előtte persze az azt árnyékoló lemez is felszabaduljon.
   A másik érdekes részlet a hangszóró rögzítése, amihez nem egy méretpontos távtartót vetettek be, hanem egy a kelleténél rövidebbet, amit aztán megtoldottak három alátéttel. Ezt ha szétszedném, sosem raknám össze! No nem azért, mintha nem tudnám, épp csak kedvem nem lenne hozzá.

   Mivel a lejátszás gomb lenyomásának semmiféle akadályát sem láttam, a már jól megszokott, pláne eddig még szinte mindig bevált erőszakot alkalmaztam. Mármint befeszítettem egy résbe a csavarhúzóval, majd megmozdítottam vele azt a lemezt, amit amúgy a lejátszás gomb nyomna meg, mire fel az egyből engedett. Innentől kezdve a lejátszás gomb - mintha eddig semmi baja sem lett volna - ugyanolyan könnyedén mozgott, mint ahogy a többi.

   Mikor a magnót újra bekapcsoltam, a már törött ventilátor darabjai először némi panaszos hangot adtak, majd elkezdtek a dobozból kiszóródni. Mivel eszem ágában sem áll ezt a magnót hosszan használni, épp csak szeretném látni amint működik, azt a rövidke időt ki fogja bírni a motor a hűtése nélkül is.

   A magnó elektronikájának alkatrészkészletét nézegetve, azokon semmiféle felségjelzést sem találtam. Mármint olyat nem, ami alapján egyértelműen be lehetne azonosítani, hogy ez a készülék melyik országban készült, pláne melyik volt az eredeti készülék, ami ennek a csomagküldő áruházi típusnak az alapja volt.

   Ennek a magnónak a gazdája szerintem nem olvasta el a használati utasítás azon fejezetét, ami a szalagpálya tisztításáról szól. A törlőfejen látható mocskot elnézve, még belegondolni is rossz, hogy azon a legutóbbi használatkor szalag futott.
   Hogy a magnó volt használva, azt már csak a balra látható szalagvezető baba kopása is jelzi. Más amúgy nem nagyon, mert a készülék egyéb részei - beleértve a külsejét is - rendben vannak.

   Innen, mármint a nagy fehér tárcsa és a motor elvékonyított tengelyvége közül hiányzik a felcsévélő orsót meghajtó szíj. Ezt persze csak annak árán sikerült kiderítenem, hogy levettem a magnóról a jobb oldali orsózótüskét, amit amúgy a másik oldalról tartott egy vékony tengelyre húzott apró zégergyűrű.

   Miközben ez a szíjtárcsa nem mozdulhat el felfelé, amit amúgy mindenáron meg akar tenni, merthogy van alatta egy rugó. Ez még nem lenne gond, de egy alátét is akad, ami ha a szíjtárcsa feljebb jön, azonnal beesik a tengely mellé. A rendszert végül úgy sikerült összeraknom, hogy nyitásképp innen felülről rakosgattam egymásra az alkatrészeket, majd mikor minden szépen összeállt, akkor fejjel lefelé fordítottam a magnót, mégpedig úgy, hogy az orsózótüske végére támaszkodjon. Innentől már csak vissza kellett tolnom a magnó mechanikájának mélyén található zégert.
   A képen amúgy egy általam még sosem látott érdekesség is látható. Mármint az, hogy a nagy fehér tárcsa nem ékszíjtárcsa, hanem csak úgy egyszerűen tárcsa. Mármint nincs rajta a szíj számára bemarás. Az alkatrészeket összeállítva, ez a rendszer csak azért nem esik szét, mert ugye felülről ott van az orsózótüske tárcsájának alja. Hogy a szíj mikor mihez súrlódik, azt a kérdést most inkább ne feszegessük...

   Mármint a motorbicikli belső gumija, amiből azért vágtam három csíkot, mert meg mertem volna rá esküdni, hogy az egyiket el fogom rontani. Ez amúgy éppen így is lett. Mármint az egyik gumicsíkot egy kicsit rövidebbre szabtam a kelleténél.

   Mivel kellett rájuk egy-egy lyuk, odanéztem a sarokba, hátha szerencsém van, s a lyukasztófogóért nem kell lemennem a pincébe. Meglepő módon a lyukasztó és szegecselő készlet tényleg idefent volt. Mármint azért lepődtem meg rajta, mert a múltkor az összes ehhez hasonló szerszámkészletet lehordtam a pincei polcokra, mondván ne idefent foglalják a helyet, ha egyszer odalent szoktam barkácsolni.

   Hogy a leeresztő orsó, pontosabban szólva az arról letekeredő szalag fékezését egy a szalagvezető babának nyomott filccel oldják meg, olyat még életemben nem láttam! Amúgy de, mégpedig éppen most. Na ez azért már nagyon az alja...

   A műszerek mutatói azért lendültek ki, mert a készülék épp nagyban próba felvesz. A helyes kivezérlés beállítása amúgy a lejátszási hangerőt is szabályozó két potméterrel eszközölhető.

   Mechanikát készíteni úgy is lehet, hogy annak alkatrészeit annyira pontosra gyártjuk, hogy nem szükséges utólagos beállítás, elég csak őket összecsavarozni. Bár jelen esetben a törlőfej pozíciója beállíthatatlan (mármint csak rögzítő csavarja van, beállításra szolgáló nincs), ettől én még valahogy nem hiszek benne, hogy a képen látható szürke műanyagba ágyazott törlőfej egy annyira precíz alkatrész lenne, amit elég csak úgy egyszerűen odacsavarozni a szalagpálya alaplemezére, mire fel egyből pont ott áll, amint ahol lennie kell.

   Mivel épp volt előttem egy működő magnó, az amatőr magnóról idefent maradt szalagot is meghallgattam. Amúgy nem volt rajta semmi különösebben érdekes, épp csak a szokásos 70-es évekbeli slágerzene.

   A magnóban vegyes összevisszaságban találhatók hagyományos sliccelt, kereszthornyos, valamint hatlapfejű csavarok is, épp mint ahogy nem biztos, hogy éppen odaillő süllyesztett fejűek is.

   Az a lemez ott balra, az nem görbe (amúgy persze az), hanem azzal lehet, illetve kell beállítani a mechanikát. Ez bár nagyon gagyi megoldásnak tűnik, de mivel a mechanika nem igazán szorul utánállításra (nekem legalábbis nem kellett benne elállítanom semmit), így még bőven az elfogadható kategóriába tartozik.

   Bal oldalt normál fejű csavarok láthatók, míg jobbra egy süllyesztett fejű társuk. Az persze lehet, hogy utóbbi helyre azért került süllyesztett fejű csavar, hogy a hangszóró pereme mellett nehogy kiálljon a feje. Ebben az esetben mondjuk illett volna a lyukat a lemezben egy kissé megsüllyeszteni.

   Az alkatrészkészlet alapján a gyártó számomra továbbra is azonosíthatatlan. Burány Attila megfejtése szerint ennek a magnónak a Ferguson 3247 és a Marconiphone 4247 néven létezett készülék az alapja.

   A TFK a Telefunken rövidítése, miközben az AC117 / AC175 tranzisztorpáros olyasmi, mint a mifelénk használt AC187 / 188K. A tranzisztorok hűtőtönkje alján látható számból az derül ki, hogy 1979-ben készültek, vagyis néhány évvel később, mint azt a reklámújság dátuma alapján gondoltam.
   Itt aztán azon kezdtem el merengeni, hogy vajon beszúrtam-e egyáltalán az említett áruházi katalógust mutató képet. Természetesen nem tettem meg, ami igen nagy valószínűséggel annak köszönhető, hogy egyszerre két magnós cikket is írok. Mármint ezt, meg a következő tételként szétkapott AKAI magnóét. Ez amúgy csak azért alakult így, mert az ebbe a cikkbe való videók szerkesztésébe kissé (még ha csak...) belekavarodtam, míg az AKAI magnóról szóló cikkben csak egy videó volt, amit ugye nehéz lett volna nem a helyére tenni.

   A magnónak nemcsak sztereó, de mono változata is volt, természetesen az ártól függően különböző felszereltségi fokokkal. Az alsó 285 márkás készülék félsávos, a felette lévő 335 márkás negyedsávos, míg a 375 márkás változatban már automata felvételi szintszabályzó is van.

   A magnót úgy kell, pontosabban szólva lehet egyáltalán összeszerelni, hogy nyitásképp rátesszük a távtartókat és a fele fehér műanyag közbetéteket a hátlapból kiálló felöntésekre.

   Mégiscsak van a hangszórókon felirat, bár az csak egy matrica. A kép amúgy nem ezt mutatja, hanem azt a műszaki részletet, amit a magnó helyes működésének érdekében kénytelen voltam elgörbíteni. Mármint a filclapot tartalmazó karocskát, mégpedig annyira, hogy még csak esélye se legyen a leeresztő orsózótüske pereméhez hozzáérni. Ezt amúgy csak előre pörgetés üzemmódban tette, azonnal megakadályozva vele a helyes működést. Mármint ha ott volt a filc, akkor a szalag vége felé már képtelen volt a magnó tekercselni. Új gumigyűrűkkel persze lehet, hogy jó lenne, de a kopottak a terhelés hatására már megcsúsztak.
   Amúgy ahhoz képest, hogy gyorspörgetés üzemmódban nyomát sem láttam csúszókuplungnak, vagyis mindig teli erőből akar tekerni a mechanika, a szalagok oda vissza tekergetése közben nem tapasztaltam hibát. Mármint viszonylag finoman kezelte a magnó a szalagot.

   Miután első ránézésre minden összeállt, van még egy olyan apró részlet, amire mindenképp figyelni kell, különben a fedlap úgy fog viselkedni, mintha mondjuk nem is erre a magnóra készült volna.

   Konkrétan a műszereket és a potmétereket tartó lemezről van szó, ami nem a dobozon belülre való (lásd a hibás pozícióját az előző képen), hanem annak peremére kell rátámaszkodjon.

   Miközben a jobbra látható anya már majdnem le volt forogva a magnó hordfülét tartó csavarról, addig a balra látható beüthető anya talán a magnó talpát tarthatta. Mármint ha volt olyan hozzá egyáltalán... A jobbra látható csupasz anya helyett természetesen önzáróst kellett volna használni, különben a magnó hajladozó füle tuti, hogy kiforgatja az anyából a csavart.

   Ez itt a jobb oldali szalagvezető, amiről csak azért pörgettem le az anyát, mert szó szerint nem akartam elhinni, hogy a szalag egy két darabból összeállított babán fut. Amúgy nem, mert az ott középen csak egy bemarás, aminek el nem tudom képzelni, hogy a szalag karcolásán felül mégis mi a csuda szerepe lehet.
   Hogy ezzel az apró műszaki részlettel kapcsolatban egy további érdekességet is elmondjak, a helyéről letekert M4-es anyában nem az az érdekes, hogy az egyből és undokul, pláne kirázhatatlanul beleesett a magnóba, hanem az, hogy nincs alatta semmiféle alátét. Vagyis a szalag az anya peremén fut, ami számomra minimum kib*szott trágya megoldásnak tűnik.

   A nyomógombok nemcsak kicsit sprődül járnak, de ha akár csak egy kicsit is melléjük nyúl az ember, képesek komoly sérüléseket okozni. Nekem mondjuk kemények az ujjvégeim, de aki nem rágja a körmét, az nagyon be fog rágni a lekerekítetlen gombszélekre.