Mikor a lépcsőházat nekiálltam lesöpörni, már előre tudtam, hogy a munka végeztével a pincében már nagyon vár rám néhány olyan, már napok óta helyrerakandó dolog, mint mondjuk dyras órás rádió.

   Szerintem ennek a polcosnak az elkészítését még nem is mutattam, ami azért lehetséges (mármint az időbeni keveredés), mert épp nagyban (na jó, akkor csak kicsiben) azzal múlatom az időt, hogy a friss cikkekkel a még évekkel ezelőtt kihagyott hézagokat töltöm fel. Ezen a polcon mondjuk már nem igazán találtam feltölteni való hézagot, amire amúgy számítottam is.

   Arra viszont nem számítottam, hogy miközben néhány fadarabot mégiscsak odateszek a már amúgy is ott lévők tömege mellé, a hátammal közben nekidőlve a nagyobb darab bútorlapok sorának (hogy mégis hogyan fértem be ide, azt most inkább hagyjuk), azok közül egyszer csak kiesik a mai téma, ami ugye apukám lemezhajlító gépe. Mivel mint boncalany teljesen önként jelentkezett, valamint a viszonylagos keskenysége miatt már nem először esett ki, gondoltam legyen, most már aztán tényleg körbefényképezem.

   Majd azzal a lendülettel már mentem is át a lomos pincébe, vagyis ide, betenni a szekrénybe az órás és az AIWA kisrádiót, ami mondjuk - mivel itt most épp akadt némi hely - viszonylag könnyedén sikerült.

   Na most ami még nem sikerült, de már nagyon szépen haladok vele, az a jelen kosár kiürítéséről igencsak régóta szövögetett csalárd tervem. Mint az a lakásban történő utánanézéskor kiderült, csuklóra való vérnyomásmérőt már szedtem szét (ebben amúgy biztos voltam), de azt a típusú fejhallgatós rádiót, ami balra látható, na olyat még nem. Mindeközben a szép színes óráról és a légkürtről ugyan tudtam, a Miniplex fúrógépről azonban már nem.
   A mini fúrógépről szóló cikktől amúgy azért ódzkodom, mert abból nemcsak ez az egy típusom van. A szovjet változatot ugyan már mutattam, de a többifélét még nem. Mármint utóbbiak bemutatását egyetlen nagyobb lélegzetvételű szétszedtem cikk keretében tervezem letudni, sajnos már szintén ki tudja mióta. Kivéve mondjuk a rózsaszín változatét, mert azt már szintén mutattam.

   Melyek közül az egyik zacskó - mert abban fülhallgató volt - ebben a fiókban végezte. Erre is (mármint az apró hangszórós fiókra), hogy rá tudok csodálkozni, mikor (megjegyzem néhány évente) meglátom...

   A számítógépes kábelek a bal oldali középső dobozba valók, ami számomra azért szolgál némi rossz emlékkel, mert mikor még nem a könyvek és az újságok voltak a dobozok tetején, hanem az autóba való hűtőborda erősítő, akkor egyszer, az egyik doboz óvatlan kivételekor, majdnem sikerült vele magamat lefejeznem. Vagy ha nem innen, akkor valahonnan máshonnan akart a fejemre esni.

   Azóta billeg szegény erősítő - hogy biztosan lássam - a bakelitházas csöves rádió tetején. Tőle balra egy szovjet gyártmányú orsós sztereó magnó van, míg a jobb sarokban egy távkábel mérő műszerpáros. A diplomatatáska tartalmáról viszont fogalmam sincs. Azt mondjuk tudom, hogy valaha egy vonalmérő műszer volt benne, de azt, hogy most mi lehet benne, ha agyoncsapnának sem tudnám megmondani! Ez annyira így van, hogy most sem tudom, mert valamiért lusta voltam a kupac tetejéről leszedni.

   Mármint azért nem, mert mindössze annyi történt, hogy néhány olyan dolgot, amit könnyű volt az asztalról elvenni, áttettem az előbb már majdnem teljesen üres kosárba. Már csak ebből is sejthető, hogy egyáltalán nem túlzok, mikor azt szokom volt magamnak (meg persze mindenki másnak is) mondogatni, hogy márpedig itt sosem lesz rend! Már csak azért sem, mert a Terta 922-es magnót, ami a múltkor végre átesett a bemutatón, már megint elfelejtettem eltenni. Erre mindössze az szolgál mentségemül, hogy jelenleg még nincs hova. Az asztal alá persze bentebb rúghatnám, csakhogy ott jelenleg egy szovjet filmvetítő, valamint Tóni bácsi régi gerjesztett hangszórója pihen. Meg egy bund 21x2-es kábel, meg a nagyfejű lámpa, meg a még ki tudja meddig sorolhatnám...

   Mikor - pusztán kíváncsiságból - bentebb akartam nézni az asztal alá, akkor majdnem sikerült lelöknöm ezt a tápegységet a fenekemmel. No nem azért ingatag a torony, mintha szét akarnának dőlni az egymásmellé élükre állított fiókok, hanem azért, mert ezek most épp egy olyan kosárban vannak, ami ferdén van rátéve egy másik kosárra, hogy bele ne essen.
   Ez a tápegység amúgy a lemezhajlító gép bemutatásához kell, csak miután megemeltem, meglepő sebességgel döntöttem úgy, hogy ezt bizony inkább nem ma viszem át a másik pincébe. Mármint azért, mert egy kissé bizonytalannak éreztem a beakadni hajlamos derekamat.

   Amit még át akartam vinni, de szintén nem sikerült, az egy darabka hőre lágyuló műanyag, amivel a hajlítógép működését kívántam bemutatni. Mármint a hatalmas papírdobozban jobbra látható táblákat, mert értük lehetetlenre fazonra görbülve behajolva, egyszerűen egyiküket sem bírtam a helyükről kihúzni. Illetve nem mertem megkockáztatni, hogy a fura szögű terheléstől beálljon a hátam.

   A polcon heverő zsebszámológépeket ugyan tervezem elrakni, de ez jelen pillanatban már csak azért sem sikerülhetett, mert nem találtam meg a számukra feliratozott dobozt. Mint azt később már elképzelhetőnek tartottam, ezt a dobozt valószínűleg még meg sem nyitottam! Mármint még nincs ilyen feliratúm.

   Mikor a fáspincébe visszatértem, kezdetben még csak arról volt szó, hogy lövök egy képet a lemezhajlító gépről, csak ahogy az néhanap szokott, a dolgok idővel elfajultak. Most speciel nem a halogatás, hanem az annál sokkalta szerencsésebb továbbhaladás irányába.

   A nagyon egyszerűt úgy kell érteni, hogy míg ezen az oldalon a műszercsavar alá egyszerűen csak oda van fogatva az izzószál, addig a másik vége sem igazán lett túlbonyolítva.

   Ahol is egy rugó, valamint azt az izzószállal mechanikailag és elektromosan is összekötő csokiszorító betétje, meg persze egy másik műszercsavar is található. Slussz! Ez a gép mindössze ennyi alkatrészből áll.

   Mikor itt tartottam, őszinte szomorúsággal vettem tudomásul, hogy az előbb a súlya miatt nem hoztam át a tápegységet. Mondjuk hajlítani se lett volna mit a géppel, mert ugye hőre lágyuló műanyag lemezt sem hoztam.

   Amiből minő csoda, találtam egy darabot a szekrény és a fal között. (lásd a deszkára téve a kissé más színű anyagot) Ezt a hatalmas méretű táblát persze biztosan nem fogok nekiállni elgörbíteni, de csak mert ez egyszer még biztosan jó lesz valamire.

   Mivel egyértelműen azt láttam fontosabbnak, hogy legyen aprítva tűzifa, ezért annak a feladatnak álltam neki. Mármint ha újra beállna a derekam, akkor legalább a favágással ne anyámnak kelljen foglalkoznia.

   Mikor még a favágás sem ártott meg (amúgy nem szokott, sőt, levezeti a dühöm), gondoltam legalább annyit megteszek, hogy kerítek egy darabka hőre lágyuló műanyagot, hogy legalább ezzel ne legközelebb kelljen foglalkoznom.
   Mármint ekkor épp úgy volt, hogy félbehagyom ezt a bemutatót, amire csak nagyon erőltetve lehet ráhúzni a szétszedés címszót, hiszen egyrészt nem szedtem szét semmit, másrészt értelme sem lett volna, hiszen a lemezhajlító gép összes alkatrésze kívül található. Tulajdonképpen nincs is a gépnek belseje, és még gépnek is csak erőltetve minősíthető.

   Gondoltam nehogy már ne akadjon a folyosói polcokon egy darabka műanyag! A tűzoltó homoktól kezdve, a banyatankon és a fenyőfatalpon át, egészen az új magyar lexikonig minden van, épp csak egy darabka hőre lágyuló műanyagot nem dobott elém a sors.

   Majd lefotóztam a lemezhajlító gép alját, a négy elmaradhatatlan gumilábbal. Maga a deszka (ami amúgy persze rétegelt lemez), mint az a bemarásokból látszik, újrahasznosított anyag.

   Az egyszerűség jegyében a hajlítógépet a tápegység tetején helyeztem el, majd összekábeleztem őket. Mint azt a jobb oldali műszer mutatja, az izzószál (jó, akkor ellenálláshuzal) már nagyban eszi is az áramot.

   Mivel a fűtőszálat nem éreztem elég melegnek, a tápegység pedig nem tudott többet, ezért ezt a rózsaszín izzást úgy értem el, hogy az egyik krokodilcsipeszt áthelyezve, most csak a szál felét fűtöm.
   Amúgy persze valaha apukám nem erről a labortápról járatta a lemezhajlítót, hanem valószínűleg egy egyszerű trafós tápegységről, amiből mindig volt a Tanért szervizében. Mármint apukám javítgatta őket. Szerintem kell legyen valahol egy univerzális, maximum 42 voltos trafós doboz, pontosabban szólva bőröndöcske, mert valaha kellett a 42 voltos EVIG fúrógépünkhöz. Az mondjuk igaz, hogy ezt a szürke kalapácslakk színű bőröndöt legutóbb valamikor gyermekkoromban láttam, mint ahogy az is, hogy ettől a telki szerszámos bungiban még ott lehet.

   Tudom, hogy csálé, hiszen én is látom, de ez csak azért van, mert nem volt vele semmi tervem. Mármint azon felül, hogy megmutatom, mire való a lemezhajlító gép. Persze nemcsak ilyen kicsi anyagot lehet vele meghajlítani, hanem szó szerint akkorát, amekkora csak belefér. Megmutassam?

   A tápegységről nem tudtam eldönteni, hogy visszavigyem-e a lomos pincébe, vagy itt fog legközelebb kelleni. Bár találtam számára helyet a szekrényben, de nem tettem be, mert még nagyon meleg volt a hűtőbordája.

   Maga a lemezhajlító gép sem került be a helyére, mégpedig annyira nem, hogy ezt szerintem nem is itt hagytam, hanem a szomszéd pince ajtajának támasztva (mármint minek guggoltam volna le vele a földig), és a szomszéd támasztotta ide. Maga a kép pedig úgy került ide (mármint úgy készülhetett el egyáltalán), hogy afelett érzett örömömben, hogy újra sikerült letudnom egy régi adósságot, a fényképezőgép memóriakártyája a pincében maradt. Mikor meg lejöttem érte (megjegyzem majd csak napok múlva), akkor már itt volt a lemezhajlító gép, mely tényt a jelen cikk zárásaképp mindjárt meg is örökítettem.