A ma bemutatásra kerülő rádió pusztán azért került le a polcról, mert már nagyon kellett a helye a magnók elpakolásához, mely rég várt esemény a rádiótól bentebbi polcokon amúgy már nagyon is látványosan kezd körvonalazódni.

   Az előző kép elkészülte után mindössze néhány napra volt hozzá szükség, hogy a rádió a pincéből felkerüljön, ami jelen esetben nem annyira a lustaságomnak volt köszönhető, mint inkább annak, hogy az asztal pultja épp nagyban el volt foglalva egy szovjet gyártmányú orsós magnóval.

   Hogy a rádió már sokkal tisztább, mint amilyen még az előző képen volt, azt onnan tudom, hogy minden egyes áttörlés után kiöblítettem a szivacsot, amiből eközben a fürdőszobában valami eszement mennyiségű fekete lé távozott.

   Mikor a pultról már majdnem újra magam elé vettem a rádiót, mondván megnézem a hátulján a gyártót, egyszer csak kiszúrtam a skálán ezt az Orion emblémát. Mármint saját kútfőből, pláne egy kiadós ebéd utáni félálomban, nem tudtam eldönteni, hogy ez a készülék még az Orionban, vagy már a Videotonban készült.

   Íme a rádió hátulnézetből. Van neki rendes antenna és földcsatlakozója, belső dipólantennája az URH sávú vételhez, valamint lemezjátszó és póthangszóró csatlakozója is. Ami viszont nincs, az a magnófelvételhez szükséges csatlakozó, amire pedig a 60-as évek elején - a közszükségleti magnók elterjedésével - már nagyon is szükség lett volna.

   Ez az a felirat, ami valaha még teljesen értelmes volt, csak aztán idővel az "okosok" elkezdték lerövidíteni, mire végül csak annyi maradt belőle, hogy a dobozt kinyitni életveszélyes. Ja, mintha mérges kígyó lenne benne, vagy egy csapat dühös partizán...

   A készülék korabeli ára 1560 forint, ami 1960-ban épp egy havi átlagkeresetnek felelt meg. Ez lehet, hogy mai szemmel nézve nagyon soknak tűnik, csakhogy a 60-as években egy rádió ugyanúgy a technika csúcsa volt, mint ahogy manapság mondjuk egy okostelefon, vagy egy laptop, amiből egy jobbféle gyártmány ára mostanság is vetekszik az átlagkereset értékével.

   Ami valószínűleg azért történt, mert mikor a lomos pince még ilyen állapotban volt, akkor onnan aztán már tényleg semmi sem hiányzott, épp csak egy rádióból kilógó, mindenbe folyton beleakadó kábel.
   Mindeközben a képen szereplő másik három elektroncsöves rádió közül most még csak a Melodyn fantázianevű készüléket dolgoztam fel. Épp mint ahogy még a Compaq PC is megvan, a telefon bemérő műszerről nem is beszélve! Viszont a kuka mellől behozott nyomtatót időközben már letudtam.
   Ahogy a néhai mosókonyha (vagy tán kazánház) belakás előtti állagát elnéztem, azt kellett megállapítanom, hogy manapság sajnos már nincs bennem annyi kraft, hogy neki merjek állni egy ekkora helyiséget felújítani. Mostanság néha már azt is soknak, pláne kilátástalan harcnak érzem, hogy itt egyszer újra rend legyen.

   Ez szegénykém a szörnyű porréteg miatt tisztára úgy néz ki, mintha nem is lennének a paneljában alkatrészek. Tulajdonképpen már maga a nyomtatott áramkör sem látszik. Amit felül középen látni, az amúgy a hullámváltó, amit voltam oly kedves azonnal megnyomogatni.

   Miközben a középhullámú vétel nemhogy rendben, de még bőven több adót is behoz, mint amennyit a tranyós készülékek ferrittel szoktak, a rövidhullámú is jó, csak ott túl sűrűn jönnek az adók. Amúgy van a rádión sávnyújtó gomb, csakhogy az jelen pillanatban még össze van nőve a hangoló gombbal. URH sávon pedig azért nincs (csak egy szem hamis) vétel, mert ez a rádió már keleti normás. Már úgy értem, hogy azért "már", mert mielőtt áttértünk volna a keleti normára, nálunk is a nyugati dívott.

   A két ecset és a kefe úgy került ellő, hogy én alapvetően egy negyedik fazonú, a porolásra leginkább alkalmasnak gondolt ecsetet szerettem volna elővenni, aminek természetesen még csak esze ágában sem állt előkerülnie!

   Cserébe a porolás hatására menten előkerültek az alkatrészek. A porolást természetesen nem úgy kell érteni, hogy a port az ecsettel ész nélkül szétcsaptam volna, hanem úgy, hogy közben végig odatartottam a szőr mellé a porszívó csövét.
   Ilyenkor (mármint takarításkor) persze mindig eszembe jut, hogy a pincében van egy már porzsák nélküli, úgy nagyjából vadonat újnak tűnő, amúgy szintén Orion márkájú porszívó, ami természetesen már teljesítmény-szabályzós, vagyis takarítás közben nem kellene megsüketülnöm a zajtól, csakhogy az most olyan mélyen van, hogy a pincében el sem tudnék odáig jutni! Épp ezért, mármint a pince padlójának újra történő járhatóságáért indítottam rá a többire azt a projektet, ami az ajtótól indul, s egészen a pince mélyéig tart, s ami csak útközben a kezembe akad, azt mind rendre feldolgozom. Már persze csak a nagyját, hiszen az apraja egyrészt jelenleg már nincs annyira útban, másrészt ahhoz, hogy az apraja dolgokat is eltűntessem, ahhoz annál sokkalta nagyobb lendületre lenne szükség, mint amekkorával jelenleg rendelkezem.

   Másnap reggel, mikor megláttam, hogy még sem a füles zenedobozról, sem a szovjet Szonáta 308-as magnóról szóló cikk nincs kész, pláne ezek ketten nemcsak megírva nincsenek, de a videóik se megszerkesztve, se feltöltve, akkor az engem annyira szíven ütött, hogy bár mindkét témával szépen haladtam, a szovjet magnóról szóló cikkbe a videókat délig már nem volt időm beszúrni. Ehhez persze az is komolyan hozzájárult, hogy aznap valamiért egészen 11-ig aludtam.
   Mivel ebéd után a videók cikkbéli helyének megkeresése annyira komoly feladatnak tűnt, hogy annak már eleve neki sem mertem állni, csinálni viszont szerettem volna valamit, gondoltam legalább a rádió rajzát beszkennelem, mire fel hol van a szkenner? Természetesen a rádió mögött, éppen általa eltorlaszolva.

   A kapcsolási rajzos könyvek mindeközben a legfelső, az előszobába vezető ajtó fölött, viszonylag nehezen hozzáférhető helyen található polcon állomásoznak. No de mit nekem billegni kicsit az ágyam szélén...

   Amennyiben valaki felteszi a kérdést, miszerint a szkennelés előtt bámultam-e a rádió rajzait hosszasan, a válaszom egy egyértelmű igen. Majd mindjárt elmondom, hogy erre mi volt az ok. Mármint azon felül, hogy épp bambulós napom volt. Te, hogy ez bambulós állapot mostanában nálam milyen sokszor fordul elő...

   A hangfrekvenciás érzékenység persze nem mikro, hanem millivoltban értendő. A lényeg persze nem a nyomda ördöge, hanem az, hogy ennek a rádiónak létezett nyugati exportra szánt változata is, természetesen nyugati normájú URH sávval. Hogy rövid helyett hosszúhullámú sávot tartalmazó változat is létezett, az most lényegtelen.

   A 12 mikrovoltos URH sávú érzékenység számomra nem tűnik valami jónak, miközben a skálahúr vezetése ha nem is átláthatatlan, de még a könyvbéli rajzát nézve is bonyolultnak tűnik.

   Harmadik változat. Ezeken a rajzokon részemről mindössze két megemlítendő érdekességet találtam. Míg az egyik az, hogy a készülék hátlapjába alumínium fóliából ragasztott URH keretantenna egészen addig rásegít a középhullámú vételre is, míg csak az antenna aljzatába bele nem dugunk egy banándugót, addig a másik az, hogy a rövidhullám sávnyújtó tekercse az URH tuner dobozába került, s annak hangológombjával működtethető.

   Íme a demodulátor fokozatokat, a tápegységet, valamint a hangfrekvenciás erősítőt mutató rajz, ami mindhárom változatú készülék esetében megegyezik. Apró érdekesség, hogy mivel a rádió gombjai között nincs erősítő választási lehetőség, így ezt a funkciót a konstruktőrök úgy oldották meg, hogy a lemezjátszó hangfrekvenciás kábelének végén fityegő banándugók bedugásakor egy az aljzatba épített kontaktus a rádiót az erősítőjéről leválasztja.
   Egy újabb műszaki érdekesség, hogy bár nem tudom, hogy szándékos volt-e, de attól még mégiscsak van a rádión magnófelvételhez kimenet, épp csak nem szabad a melegpont banándugóját a hüvelybe olyan mélyre bedugni, hogy az leválasszon. Mindeközben a hangerőszabályzás fiziológiai, némileg összekombinálva az erősítő torzítását csökkentő negatív visszacsatolással.

   Engem persze a rajzokból leginkább az érdekelt, hogy megtalálom-e az URH sávú hangolóegység keleti és nyugati normájú változatai közötti különbségeket, mely feladat megkönnyítéséhez a két rajzot egymás alá másoltam. Mivel nekem az alsó rajz szerinti OIRT változatom van, így ha át szeretném hangolni a felső rajz szerinti CCIR normára, akkor ki kell szednem a C₃ 24 pikós, meg a C₁₈ 5 pikós kondenzátort, valamint bár ezt a két rajz különbséggel egyáltalán nem mutatja, de attól még a C₁₂ 9 pikóst is. Amúgy C₁-et is ki kell venni. Mikor a felderítéssel megvoltam, azt találtam mondani, hogy ezt a rádiót majd akkor hangolom át, ha esik a hó, ami ugye a mostanság dívó enyhe teleinkre egyáltalán nem jellemző.

   Ráadásul nemcsak azt ígértem meg magamnak, hogy ha esik a hó, akkor rámozdulok a rádió áthangolására, hanem ezzel párhuzamosan azt is, hogy mivel már mindkét anyag kifogyott, ezért mindenképp hozok a boltból denaturált szeszt és kontaktsprayt. Hogy stílszerű legyek, annyi spiritusz persze már nem volt bennem, hogy ezt az akciót ne egy havazós napra időzítsem.

   Bár muskátliból ezeknél a satnyáknál szinte csak életképesebbeket látni, mivel harmad áron adták a tízes csomagot, valamint épp volt a pincében egy ládányi átszitált virágföld, az erősen alkalmi vételt képtelen voltam kihagyni.

   Íme a kiürült palack, ami számomra azért ikonikus, mert miközben rengeteg más vegyszer doboza lecserélődött (mert ugye idővel kifogytak), ez valamiért mindig megmaradt. Már úgy értem a mindiget, hogy mivel a spray még Csehszlovákiában készült, az az ország pedig még valamikor a múltszázadban (konkrétan 1992-ben) megszűnt, így ez a palack már több mint 30 éve lehet a birtokomban. Vagyis ezt még apukám "hozta" a gyárból. A hoz, a szerez, és a kerít valahonnan kifejezések a szocializmusban a lopás szó helyett voltak használatosak.

   Bár volt egy olyan elképzelésem, hogy míg csak az üvegcse meg nem szárad, újra fel nem töltöm denszesszel, addig nem állok neki a rádió boncolásának, ezt az értelmetlen tervemet azonban - meglepő módon - végül feladtam. Mármint az volt benne a meglepő, hogy a semmittevés helyett érdemi tevékenységet választottam.

   Bár első ránézésre úgy tűnik, mintha a nyomtatott áramköri lapnak a doboz alján található lyukon át csak egy részéhez férnénk hozzá, ez azonban nem így van. Mármint azért nem, mert ebben a rádióban a panel nem éri át saroktól sarokig a sasszit, hanem csak úgy nagyjából ekkora.

   Felülről nézve látszik, hogy az egyik oldalról a forgókondenzátor és az URH hangolóegység szélesíti a sasszit, míg a másikról a hálózati tápegység lett hozzácsapva.
   Ez a kép amúgy azt mutatja, hogy az előzőn látott négy csavar oldása után a sasszi ahogy van, a dobozból hátrafelé szabadon kihúzható. Mármint nem kell hozzá leszerelni a forgatógombokat, mert a skálaüveg nem a dobozhoz, hanem a sasszihoz lett rögzítve, miközben a gombok az üvegen áttörő tengelyvégeken vannak.

   A gyárban persze biztosan volt a hangfal beszereléséhez 40 centi hosszú csőkulcs, de mivel nekem ilyen nincs, így a rövidszárú krovával történő bénázásaim közepette nagyon csúnyákat mondtam.

   A rádió annyira ügyes konstrukció, hogy a dobozból kiszerelt állapotában is összes funkciójában működőképes. A hátlapra belülről felragasztott antennacsík, valamint a doboz dobozhatása (mármint a hangszóróhoz) persze nem működik, ezek azonban csak lényegtelen apróságok.
   A rádió gombjait természetesen nem azért szereltem le, mert útban voltak, hanem mert annyira koszosak, hogy a dobozzal és a doboz fehér műanyag betétjével együtt biztosan meg lesznek fürdetve. Ez még akkor is így lesz, ha szegény rádiót a végén szétcsapom. Mármint alkatrészeire, mely lehetőségre részemről - mivel nekem ez a rádió nem kell - komoly esélyt láttam.

   Bár ennek nem sok értelmét láttam, de mivel egyrészt a rádió hullámváltójának nyomógombjai iszonyú koszosak voltak, másrészt épp kezemben volt egy vizes szivacs, így a skálaüveggel együtt ezt a részt is megtisztogattam.

   Mikor az iskolai konstruktőrversenyen a tanár erre a különös műszaki részletre rákérdezett (mármint nekem erről a készülékről valamiért az jutott eszembe, hogy ezt a rádiót ipari tanulók tervezték), a tanuló csak makogni tudott, elmagyarázni azonban már nem, hogy a kimenőtrafó miért nem a sasszira került. Ez már csak azért is fura, pláne értelmetlen megoldás, mert miközben a trafónak a sasszin is bőven lett volna hely, addig így az elektronika és a hangfal közé a szokásos kettő helyett egy csomó vezeték kellett. Az mondjuk igaz, hogy a trafó elhelyezése a néprádióban is így volt, csakhogy abban a készülékben a hangszórót hordozó falap (megjegyzem értelmes módon) még nem a dobozhoz, hanem a sasszihoz volt csavarozva, mire fel ezek ketten a dobozból egy komplett egységként voltak kiemelhetők.

   Hiába a nyomtatott áramköri lap, attól még azok az alkatrészek, melyek oda jöttek ki jól (ez jelen esetben a hangerő és a hangszínszabályzó potméterét jelenti), azok máshová lettek szerelve.

   Ez a nagyon egyszerűen, a helyéről szó szerint egyetlen könnyed mozdulattal kiemelhető tekercskészlet, ez nagyon ott van! Amilyen zseniális ötlet, egyben sajnos ugyanolyan rémes is.

   Mármint azért, mert bár a tekercskészlet kivétele után az érintkezők szabadon hozzáférhetők, de attól még hogy néznek már ki? Márpedig a rádió elektroncsövei fűtenek, ezzel áramoltatják a levegőt, amiből a por a dobozban lerakódik. Hogy a nyomtatott áramköri lapba szegecselt lábakat ne lepje el a por, az amúgy nem egy lehetetlen feladat, épp csak a tekercskészleteket nem a panel felett, hanem alatt kellett volna elhelyezni, meg persze egy porvédő fedél sem ártott volna, ha rájuk kerül.
   A hullámváltó a tekercskészletekkel amúgy minden készülék neuralgikus pontja, mert olyan változat talán nincs is, melyben nem található valami rettenetes hiba. Például ha teljesen burkolt, bele sem tud menni a por, akkor hozzáférhetetlen. Újkorában persze mind működik, de idővel...

   Erről a műszaki részletről képtelen voltam eldönteni, hogy a skálahúr futása miatt ferde, vagy esetleg a skálaüveg stabil megfogatása miatt. Mivel az URH sáv skálahúrozását lazának találtam, amivel csak tudtam, feszítettem rajta, mire fel az akció végére a ferde részletek zöme kiegyenesedett.

   Mikor valahol itt tartottam, akkor igencsak közel jártam hozzá, hogy néhány villámgyors mozdulattal ami csavart csak érek, azt mind kitekerem, majd a rádió maradványai a vegyes tartalmú alkatrészes dobozban végzik, csak aztán eszembe jutott az URH sáv áthangolásával kapcsolatban magamnak tett, fogalmazzunk finoman úgy, hogy erősen könnyelmű ígéretem.

   Íme az URH hangolóegység az árnyékolásra szolgáló 0,5-ös vaslemez teteje nélkül. A három trimmer közül a középső és a jobb szélső a modulátorkörhöz, míg a bal oldali az oszcillátorhoz tartozik. Amúgy onnan vagyok ilyen okos, hogy ezt később kipróbáltam.

   Bár ez a felépítés tökéletesen megfelel a nagyfrekvenciás áramkörök esetében elvárt szerelésmódnak, attól még műszerész szemmel nézve szó szerint szörnyű! Már csak azért is, mert ugye nekem most ebben a káoszban kell megtalálnom a korábban meghatározott négy darab kondenzátort. Ez amúgy sikerült, épp csak annyi hibát követtem el, hogy C₁ kiszerelése valamiért elmaradt.

   Míg kondenzátorból azért csak egy van a képen, mert a másik kettőnek csak az egyik lábát vágtam el (de csak mert a másik lábukhoz nem fértem hozzá), addig a két csavar nem azért maradt ki, mert autószerelői vénám van, hanem mert a kissé szétfeszített árnyékoló lemeztől képtelen voltam őket a helyükre visszakapatni. Természetesen nem komolyan gondolva, de ez a helyzet még megváltozhat. Mármint akkor, ha a hangolóegységet tényleg újra szétszedem, kivágni belőle a bemenetet biztosan nagyon lehangoló 22 pikós kondenzátort.

   A két skálaizzó közül a kiégett jobb oldali a mechanikában olyan mélyen van, hogy azt meg sem mertem próbálni kitekerni! Mármint ha közben leugratom a helyéről a skálahúrozást, akkor itt valaki nagyon el lett volna átkozva!

   Ahhoz képest, hogy az áthangoláshoz csak kéziszerszámokat használtam (mármint műszert nem), a művelet még találomra méterrel is egészen jól sikerült. Hogy az FM háttérzaj miért tűnt el, annak persze még utána kéne nézzek. A videó végén hallható rémes gerjedést vagy alkatrészhiba, vagy leszakadt vezeték, esetleg a kissé mikrofóniásnak tűnő ECL82-es elektroncső okozza.

   Mivel a középhullámú sáv egy kissé gyengélkedett, ezért fogtam és megfeszítettem a tekercskészletének érintkezőit. A képen látható ív amúgy kiválóan megmutatja, hogy miért nem szabad egy melegedő készülékben a hajlítóerőnek kitett alkatrészeket hőre lágyuló anyagból készíteni.

   Mivel egy kissé ráuntam, azért ahogy volt, a rádiót feltettem a pultra, mondván egyrészt amúgy is meg kell várnom, hogy az elmosogatott különféle alkatrészek megszáradjanak, másrészt a hangolóegység másodszori kinyitásához komoly erőgyűjtésre volt szükségem.

   Miközben a frissen átültetett muskátlik a szoba sarkában, úgy a rádió dobozának alkatelemei is ugyanott állomásoznak. Mivel ezek ketten itt nagyon nincsenek jó helyen, már csak ezért is egyértelmű, hogy innen menniük kell, s mivel máshol sincs számukra hely, így ezzel az idétlen elhelyezéssel komolyan rá fognak segíteni a rádió összeszerelésére.

   Ehhez képest a másnapi teljesítményem mindössze annyi volt, hogy a kimosott üveget feltöltöttem denszesszel, valamint ha már az üveget, akkor a gombokat is elhoztam a virágállványról.

   A munkakedvemet igazándiból az csapta szét, hogy mikor reggel még fiatal voltam és üde, akkor 10 videó beszúrása után kiderült, hogy a szovjet magnóról szóló cikkből nemcsak az a nem is annyira egyszerű részlet hiányzott, hanem a leírás és a rajz megszerkesztése is, mire fel aznapra megelégedtem annyival, hogy legalább a rádió gombjai idekerültek.

   Másnap reggel pedig azzal az igénnyel nyitottam, hogy olyan nincs, hogy a térdeplőszéket meg ne cseréljem a szobai társával. Mármint tapasztalatom szerint ha nem váltok idejében üléspozíciót, akkor az utóbbi napokban egészen tűrhetően viselkedő derekam hajlamossá válik újra megfájdulni.

   Hogy a két szék megcseréléséhez a szobát még véletlenül sem kellett volna ennyire szétrántani, az ugyan igaz, csakhogy az is, hogy ha nem most nézek be az asztallal az előbb még eltorlaszolt szekrénybe, akkor mégis mikor? Bár egyáltalán nem azt kerestem, de megtaláltam a kicsi Philips LCD monitort. Amúgy csak azt szerettem volna megnézni, hogy a másik Sonic Impact S90-es hangkártya benne van-e a tartaléknak félretett számítógépemben.
   Hogy ennek a napnak reggelén mennyire nem voltam agyilag topon, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a feladathoz vittem magammal egy csavarhúzót is. Már úgy értem, hogy a hangkártya ottlétéhez a PC-t nem kell kinyitni, hiszen látszanak a csatlakozók a hátlapon.

   Mivel egyértelműen úgy jártam jobban, ha az adott agyi állapotban inkább nem nyúlok semmi kényes dologhoz, olyanokkal szórakoztattam magam, mint mondjuk a muskátlis láda balkonra történő kihelyezése. Persze közben időnként azért odasandítottam a rádió dobozára is, de hozzányúlni már nem mertem.

   Miután a nagyszerű alkalmat kihasználva, már az egész lakást felporszívóztam, rámentem az olyan apró feladatokra is, mint mondjuk a slagtoldók és a szigszalag pincébe történő levitele.

   Hogy még csak esélyem se legyen a rádió dobozát egy újabb napra a szobában hagyni, kihoztam a hallba, s úgy helyeztem el, hogy még csak esélyem se legyen ebéd után lefeküdni! Mármint ha melléheverednék, akkor biztosan leverném, márpedig a dobozt - ha eddig megúszta - inkább nem szeretném összetörni.

   Végül persze a betervezett székcsere is megtörtént. Az ócska törülköző amúgy nem azért van a felfújható párnára terítve, hogy ne izzadjak vele össze (a párna ugyanis műanyagból van), hanem azért, hogy mikor mégiscsak összeizzadva felállok, akkor ne rántsam folyton le, aztán kapjak tőle frászt, mikor az amúgy semmi súlyú párna a vádlimnak csapódik.

   Miközben a bal oldali gombról hiányzik a díszperem, van benne egy teljesen felesleges csavar. Mármint az ennél a rádiónál semmit sem csinál. Mikor a tétova fényképezésen felül már majdnem csináltam valamit, anyám jelezte, hogy kész az ebéd. Bár ma csak egy nem is annyira púpozott tányér gombapörköltet kaptam rizzsel, az mégis annyira kiütött, hogy a rádióra a gombokat már nem volt elég erőm felszerelni. Mármint azt a feladatot inkább az ebéd utáni szunyókálás utánra halasztottam.

   A hangolóegység dobozát kibontva, a bemeneti rezgőkört nagyon lehangoló kondenzátort megtalálva (a kép közepén függőlegesen álló zöld csőről van szó), egy kissé megmorogtam a beépítés módját és helyét. Mármint még a hegyesebbik végű csípőfogóval is ügyeskednem kellett, hogy legalább az egyik lábát ki tudjam vágni. No nem mintha a kondenzátor szó szerinti kettévágása nem lett volna egy szintén megfelelő megoldás...

   Már csak vissza kell rá csavaroznom a görgőket és a ferritrudat tartó lemezt, aztán már próbálhatom is, hogy mire jutottam. Ugyan volt egy olyan tervem, hogy a tekercsekkel párhuzamos trimmer kondenzátorokba is belehangolok, mégpedig úgy, hogy közben nincs rajta a dobozon a fedő, ezt az ötletemet azonban éppoly gyorsan felejtettem el, mint ahogy eszembe jutott.

   Bár erről korábban szó sem volt, de mivel mint megannyi másik, úgy ez a szerszámom sem működött, az ónszippantó kapott egy nagytakarítást, minek hatására olyan lett, mint az új! Na ja, a vazelin, az kérlek vazelin...

   A két betegnek tűnő kondenzátor cseréje a gerjedős végfok helyzetén sajnos szemernyit sem javított. A mikrofóniás ECL82 helyett pedig egyrészt nem volt kedvem túrni a pincében egy másikat, másrész jelen állapot szerint amúgy sem jutottam volna el az elektroncsöves fiókig.

   Miután a bemeneti szűrő már átengedi a jelet, megjött az adók közötti zaj, valamint a vételkészség is sokat javult. A frekvenciatartomány ugyan koránt sincs a helyén, de ez nem is volt cél. (magyarázza a szerző a bizonyítványát)

   A hangfalat a dobozban rögzítő négy csavar közül az egyik ezen a ponton megszorult, majd innen se ki, se be! Egy darabig néztem, illetve megterveztem a hiba elhárítását, de aztán lusta voltam elővenni a csípőfogót és a menetmetszőt.

   A görbe papírhátlapot úgy lenne a legegyszerűbb kiegyenesíteni, ha bevizezném, majd betenném két teljesen sima nedvszívó felület közé, aztán persze ott is hagynám, míg csak meg nem szárad! Hogy ez nem fog vele megtörténni, az már csak azért sem szomorít el, mert ezt a rádiót most úgy, de úgy eldugom... Csak előbb még újra leveszem róla a hátlapot, mert ugye a hálózati kábelt simán kint felejtettem.

   A balra fent belógó szerencsemalac lábairól az jutott eszembe, hogy bár rezgett a léc, hogy apróra elbontom, a rádió valahogy mégiscsak megúszta. Mikor majd a pincében állok, s a rádiót épp nagyban próbálom valahogy elhelyezni, mennyire fogom magamat szidni ezért...

   Bár úgy volt, hogy a rádiót menten felkapom, s már viszem is vissza a pincébe, csakhogy mikor ezt a képet elkészíteni a konyhába kissé betolattam, anyám azt mondta, már ne menjek sehova, mert megfőtt a csülök. Sebaj! Mármint amúgy sem tudtam eldönteni (pedig napokon át töprengtem rajta), hogy mi legyen a következő pincéből felhozandó tétel...