Az adott pillanatban ez volt a polcon a felboncolható zsebrádió választék. Hogy miért a bal oldalit választottam? Nos azért, mert a jobb oldali rádiónak van egy szuperheterodin párja, amit úgy kell érteni, hogy ez a kék egy egyenes vevő.
   Ez persze csak így magában állva még nem tántorított volna el a szétszedésétől, csakhogy azt tervezem, hogy visszafejtem a kapcsolási rajzát. Na most ahhoz, hogy ezt megtehessem, látnom kellene a panelt. Mármint normálisan. Bár már van egy spéci, direkt barkácsoláshoz csináltatott szemüvegem, de az csak a szoba és az asztal lapja között használható, mire fel elmentem az Ofotértbe, és csináltattam egy olyat, aminek a távollátó része a monitor távolságára lett belőve, míg a közellátó majdnem az orrom hegyére. Ahogy így ezen elmerengtem (mármint azon, hogy két hét múlva elkészül a remélhetőleg mindent látó szemüvegem) óvatlanul felnéztem a polcra, ahol is megláttam még két rádiót, bár azok nem annyira zseb, mint inkább táska méretűek.
   Az egyik egy faládikába épített amatőr darab, míg a másik egy PLL szintézeres Tronic. Míg ez utóbbi kettő már nagyon régóta üldögél a polcon, addig a képen láthatóak viszonylag friss, konkrétan mindketten 2019-es beszerzésűek. Egy újabb tény, ami az egyenes rendszerű rádió (no meg a párja) bemutatása ellen szólt, hogy ahhoz - a szelektivitás hiányára rámutatandó - kellett volna egy szignálgenerátor.

   Most már akkor is te jössz! (ijesztettem rá az apró rádióra) Hogy ezt meg mégis minek vettem meg, mikor még mindig térdig állok a bemutatatlan rádiókban? Szerintem a döntő ok a rádió szokásos 200 forintos ára volt, bár az AIWA név is egyértelműen vonzó. Már úgy értem, hogy az utóbbi időben összevásároltam néhány márkás, de amúgy ócska állapotú rádiót. Például hever a pincében a polcon egy AM+FM sávos Philips, mellette a hasonszőrű Grundig társával. Aztán van mellettük valami ismeretlen nevű táska formájú rádió, meg egy olyan is, amit az udvarunkban található sittes konténerből emeltem ki.
   Mikor már épp azt írtam volna, hogy ennyi, nincs belőlük több, akkor beugrott a Philips órás, meg egy másik órás, amit még annyira sem tartottam, hogy legalább bevigyem a pincébe a folyosóról. Szóval mint az már csak ennyiből is sejthető, a különféle rádiók bemutatása valószínűleg csak velem együtt fog véget érni.
   Amúgy idei tervem, hogy ahol csak rádiót látok, azokra a helyekre mind lecsapok, aztán feltöltöm velük (mármint a rádiókról szóló szétszedtem cikkekkel) a táblázatban előre kihagyott hézagokat. 2020-ra mondjuk már csak két ilyen hézag maradt, míg 2021-re már jóval több. A magnókról már nem is beszélve! No de nem nyafogok, mint inkább csak dicsekszem a még mindig tengernyi rádiómmal.

   A kopott felirat arról tájékoztat, hogy ennek a készüléknek szuper érzékenysége van, amit természetesen ha megmérni nem is, de azért meghallgatni megfogunk. Már persze csak akkor, ha a készülék hajlandó lesz egyáltalán a megszólalni.

   Hogy ne tenné, arra mondjuk nem lehet ok a teleptartó fedelének hiánya, mert amúgy épnek látszik a készülék. A pereménél körben például semmiféle feszegetés nyomokat sem látni.

   Az előző kép elkészítésének története úgy szól, hogy miután az oldalán fekve odatettem a papírra a rádiót, majd egy kissé elhúztam magam felé, hogy ne látszódjon ki mögüle az asztal barna lapja, az ebben a helyzetben soha többé nem volt megállítható. Ez annyira így van, hogy most is épp nagyban ki van támasztva hátulról egy ceruza akkuval.

   A Loud felirat egy zsebrádió hangerő szabályzó potmétere mellett szokatlannak ugyan szokatlan, de mivel a loud magyarra fordítva leginkább hangosat jelent, így nincs rajta mit megszólni.
   Na most a másik érdekesség, az a hátlapból kiálló bordázott rész, aminek a készülék belsejében mindössze annyi oka látszik, hogyha nem is teljes hosszában, de szélességében épp oda esik a ferritrudat tartó aprócska műanyag idom.

   Ezt a tápegységet a minap raktam össze, pontosabban szólva újítottam fel, amiről természetesen szintén lesz egy cikk, de az majd csak évek múlva fog megjelenni. Cserébe a Tronic töltőt, a telefont, és a Creative hangfalat már megmutattam, mint ahogy az antennakábelek kiépítéséről, valamint a billentyűzet élesztési kísérletéről szóló cikk is már rég megjelent.
   Rátérve a végre rádióra, az bár megszólalt, azonban egyrészt nagyon érzéketlen volt, másrészt recsegett, valamint időnként fogta magát, és csak úgy egyszerűen elhallgatott. Az érzéketlenségen kicsit később sikerült javítanom a sárga színjelzésű KF helyretekerintésével.

   Mivel a rádió dobozát nem tudtam csak úgy egyszerűen kettévenni, pedig ilyen idős korára már rég el szoktak benne engedni az eresztékek, először csavarhúzóval feszegettem (amivel persze sikerült pótolnom a korábban hiányolt nyomokat), majd csavart keresvén erre a szegecsre terelődött a figyelmem, amit amúgy még tiszta szerencse, hogy nem fúrtam le, merthogy ez nem a rádiót tartja össze, hanem csak a teleptartót fogja oda a nyáklaphoz. A rádió doboza mindeközben puszta feszítéssel nyílik, csak a korához képest még valami hihetetlenül szorosan tart.

   Ez ugyan nem a jelen 777-es, hanem már a 888-as változat rajza, de szerintem ugyanaz. A 666-os változat amúgy még teljesen tranzisztoros, pláne hagyományos push-pull végfokos volt.

   Bár más nyom nem látszik, már csak a szigszalag puszta látványa is teljesen egyértelművé teszi, hogy nem én járok itt először. Amúgy az apró hangszóró bekötő vezetékei is szokatlanul vastagok.

   Ez itt már megint egy amolyan közös munka volt, amit a jelen esetben úgy kell érteni, hogy én csak a forgatógombot tartó csavart tekertem ki, mire fel csak úgy magától, illetve a levett gomb alól kiesett a forgókondenzátort tartó két csavar is. Azt mondjuk már az előbb is éreztem, hogy egy kissé lötyög a helyén a gomb, arra azonban még csak nem is gondoltam, hogy magával a forgóval együtt lötyög. Szóval annak a két középen látható csavarnak a kitekeredése nem éppen típushiba.

   Először azt hittem, hogy a hangszóró membránjának szélét megette valami undok bogár, de aztán, mikor odébb is találtam rajta lyukakat, inkább amellett tettem le a voksom, hogy ez bizony ki lett szurkálva.

   Ahogy ültem a kád szélén, a csaphoz húzódva, ahonnan a már elmosogatott alkatrészeket szedegettem elő egy alapos törölgetés erejéig, mivel a másik irányba nem ért el odáig a kezem, az egyik forgatógombot egy laza mozdulattal sikerült behajítanom a mosógép mögé. No de mit nekem újra elmosogatni egy porcicákba burkolózott gombot...

   Azt sikerült kikövetkeztetnem, hogy a korábban tapasztalt recsegést az okozta, hogy a forgókondenzátorral együtt billegő forgatógomb időnként hozzáért a ferritrúd felől érkező egyik huzalvéghez, amit aztán neki nekinyomott egy nem hozzá tartozó ónpacának. Na most ha nem, akkor sem ártottam vele semmit, hogy elrendeztem, majd belenyomkodtam a huzalokat az eredetileg is a rögzítésükül szolgáló méhviaszba.

   Mikor ezeket a forrasztásokat megláttam, már majdnem bekapcsoltam a pákát, de aztán az adott pontokat alaposabban megszemlélve, az derült ki, hogy nincs rá szükség. Mármint még bőven tartanak a teleptartó lábinak forrasztásai.

   Bár az egyik krokodilcsipeszt kényelmetlen volt odafogni, ettől eltekintve a rádió immáron normálisan működik. Egy kicsit ugyan beugrasztott vele, hogy többször is elhalkult, ez azonban csak azért történt, mert ilyen furán fogva a panelt, azt tulajdonképpen a hangerőszabályzó forgatógombján tologattam.

   Ez a hármas amúgy annyira bevált, hogy vettem belőle két másikat is a pincébe. Mármint úgy két másikat, hogy a kettő közül az egyik készlet kb. négyszer ekkora felületű kefés. Amúgy volt ilyenem a fiókban régebben is, csak az a szerszám az idők folyamán vagy szétesett, vagy csak valahova elvarázsolódott. Az egy olyan fanyelű kefe volt, ami körben műanyag (vagy valódi szőr), míg belül fém, úgy dereng réz szőrős volt.

   Részemről a szigszalagot szivaccsal pótoltam, mert ez nemcsak szigetel, hanem egyben meg is támasztja a hangszórót, amire amúgy azért van szüksége, mert már letöredeztek az előlapról a tartópöckei.

   Amint a szükséges dolgokat odakészítettem, majd elrendeztem a háttérül választott (amúgy természetesen már eleve ott lévő) köntöst, abban a szent pillanatban kimerültet mondott a fényképezőgép az akkuira. Mondjuk van itthon készleten a tartóban egy garnitúra töltött akku, mint ahogy fényképezőgépből is akad néhány másik, hiszen különben mivel örökítettem volna meg ezt a látványt.

   Ez a fényképezőgép - a ma bemutatott rádióval ellentétben - mindössze 100 forintba került. Az mondjuk igaz, hogy hiányos volt a teleptartó ajtaja (mármint nem voltak benne a fémből készült részek), de abból szerencsére épp volt itthon pótlásom. Ezért is mertem ezt a gépet megvenni. No nem mintha puszta játéknak (mármint szétszedtem alanynak) nem érte volna meg azt a százast...

   Bár első ránézésre, akarom mondani hallgatásra valamicskét érzékenyebbnek tűnik a többi általam birtokolt zsebrádiónál, de ezt a próbát nem így, hanem egy (vagy inkább több) másik rádióval összehasonlítva kellett volna megejtenem. Mindeközben a rádió AGC fokozata kifejezetten alulteljesít.