Bár nem hoztam magammal a csuklóra csatolható műszert, azonban mérés nélkül is egyértelmű, hogy a látvány hatására emelkedett valamicskét a vérnyomásom. Mert ugye mit látunk képen? Középen az a kerek valami, az bizony a pince padlóján álló vízben tükröződő mennyezeti lámpa.
   Mint az később kiderült, ebben nem a minapi hatalmas eső volt a ludas, hanem az egyik földszinti lakó. Illetve nem közvetlenül a lakó (bár ő fürdött), hanem a lakás felújítását végző melósok.
   Mert ugye mi maradt ki a fürdőszobából? Naná, hogy a szigetelés! Ugyan nagyon jól nézett ki a csupa csempe zuhanyzó, a víznek azonban csak a többsége végezte a lefolyóban, míg az apraja a rések és a fugák között tört magának utat.

   Ez csak a nyitókép, mert később még sokat romlott a helyzet, mire végül találtak valakit aki szétverte, leszigetelte, majd újra összerakta a fürdőszobát. Szerencsére ez nem a pincém, hanem csak a folyosó, azonban a megemelkedett páratartalom még így is betette a kaput rengeteg, épp az idei évre tervezett pincei projectnek.

   Mert ugye míg áll a víz a folyosón, addig nem tudok nekiállni begipszelni a pincében a lefolyócsövek körül található lyukakat, ahonnan amúgy nagyobb esőkkor fel szokott jönni a víz. Valamint szintén az emelkedett szintű páratartalom miatt nem fogok nekiállni kifűrészelni a trafós polcok elé szánt ajtót.
   Az anyagok szétpakolása is - épp mint a folyosón a víz - áll. De ha már egyszer itt vagyok, akkor csak kell csinálnom valamit! Már úgy értem, hogy a helyzet megtekintésén felül.

   Bár nem volt egyszerű, azonban ennek ellenére mégiscsak sikerült találnom magamnak egy annyira könnyed feladatot, mellyel még ebben a rekkenő hőségben sem terhelem meg magam. (vagy legalábbis elsőre még nagyon úgy nézett ki)
   Mivel már ki tudja hányszor ígértem meg magamnak, hogy most aztán már tényleg lemegyek a pincébe színes drótért, s épp itt voltam, s épp benéztem az asztal alá, már kaptam is fel a polcról a csípőfogót!
   Ez persze nemcsak örömteli hír, hanem mivel a fogó még a polcon volt, ez egyben azt is jelentette, hogy ekkor még mindig nem készültem el az ebbe a pincébe szánt szerszámtartóval.
   Ugyan voltak rémesen bonyolult elképzeléseim, meg persze igen egyszerű is akadt, azonban végül az egy darab fa lyukakkal változatnál kötöttem ki. Mondjuk még nem a gyakorlatban, hanem csak elméletben. Épp mint ahogy az asztal alatt rejtegetett teljes bund 21x2-es kábel mellett ücsörgő nagyfejű lámpa is még csak elméletben lett kipofozva.
   Mivel másképp nem fértem oda, nyitásképp kitettem az útból a lámpát, majd leültem a feladat elé. Bár egy ilyen 200 méteres tekercs kábellel a vállamon valaha akár a térképről is képes lettem volna lesétálni, most még a kihúzása is annyira nehezemre esett, hogy csak sokadik ráfogásra sikerült. (akkor ennyit mára a nem megterhelő munkáról)
   A kábel végül úgy jött ki, hogy betámasztottam a lábaim ide meg oda, majd apránként kimozgattam a bundot, nehogy meghúzzam a hátam. Mert ugye ha itt, vagyis a pince mélyén sikerül kiakasztanom a derekam, akkor mire erre jár valaki, aki észrevesz és segít, addigra talán meg is ettek volna az egerek és a pókok.

   Ezen a képen, mint ahogy nálam szinte mindegyiken, egyszerre több project összetevői is szerepelnek. A papírdoboz az apró elmaradások a pincében három project részeként vár matricázásra, míg a biciklilámpa azért van itt, mert ha nem sikerül újra kipofoznom, akkor kénytelen leszek megcsinálni helyette a lomtalanításkor talált fehér társát.
   A szögletes rúd az apró elmaradások a lakásban kettő project előszoba ajtó kilincshez tartozó része, míg a fekete nyelű kés legalább a ma bemutatásra kerülő 21x2-es kábelhez tartozik.

   Ezt a kissé ócska kést azért túrtam elő, mert valaha ezzel blankoltam az ilyen és az ehhez hasonló kábeleket, meg persze ebédeltem is. Hogy mikor volt ez a valaha? Valamikor a 80-as évek végén, illetve végéig bezárólag, akkor ugyanis egyrészt levált a Matávról a Comex (mint teljes alközpontos üzletág), másrészt vezető lett belőlem, s irodistaként már nem igazán kábelek csupaszításával voltam elfoglalva. A kést persze azóta is megrögzötten őrizgetem.

   A levágott kábeldarab néhány napig az egyik szék háttámláján lógott, majd idővel átkerült erre a másikra. Komolyan mondom, hogy reménytelen vagyok. (vagy csak a helyzet az)
   Mert ugye hiába futok neki a feladatnak már sokadjára, még mindig az van (és nemcsak a lakásban, de a két pincében is), hogy a terepen átvonulva, mint az esetlen kislányok szaladás közben, úgy legyintgetek a mindenféle helyszíneken széthagyott feladataimra. Ez sincs még kész, az sem lesz kész soha...
   Most (a cikk írása közben) direkt ránéztem a táblázatomra, majd szomorúan állapítottam meg, hogy hiába az 1272 darab eddig elpusztított, vagy legalábbis a szétszedésen és bemutatáson már átesett valami, ennek a rettenetes tömegnek mintha semmiféle nyoma sem látszana a környezetemen.
   Persze vannak eredmények, csak mikor azt játszom (megjegyzem valami értelmes tevékenység helyett), hogy számba veszem a teendőimet, és első nekifutásra még úgy néz ki, hogy most aztán már tényleg csak 5, 10, 50, vagy épp 100 tételre vagyok valamiféle céltól (ez általában a közvetlen környezetemből eltávolítandó tárgyakat, valamint építési projecteket jelenti), olyankor kisvártatva folyton az derül ki, hogy mégsem.
   A múltkor például eljátszottam azzal, hogy készítettem egy tervet 2018-ra, majd kisvártatva 2019-re is. Ez persze nemcsak a két belinkelt cikket jelentette, hanem egyben azt is, hogy keletkezett a mindent tudó táblázatomban az éves terveknek megfelelően két újabb fülecske. Miután a táblázatban felsoroltakból elkészültem valamivel, beírok az adott tétel mellé egy egyest, valamint átfestem a sort pirosra, hogy lássam a haladást.
   Ezt most nem azért meséltem el, mintha eddig még nem említettem volna (bár erre azért nem mernék megesküdni), hanem azért, mert elmúlt az idei nyár, az év első kétharmada már lement, nekem viszont még csak nem is dereng, hogy az utóbbi időben foglalkoztam volna a táblázat említett két fülével. Gondoltam akkor majd most! Végigolvastam őket, azonban egyetlen kihúzható tételt sem találtam.
   Az persze igaz, hogy az idei nyáron hatalmasat lazítottam, de akkorát azért nem, hogy semmit sem csináltam volna. Mivel a táblázatból ez az adat is látszik, ezért kiderítettem belőle, hogy június, július, és augusztus hónapban 21 projecttel lettem kész. Ezek közül sajnos egy sem akadt, ami a táblázat szerint betervezett lett volna.

   Ezért is választottam mai boncalanynak a 21x2-es kábelt. Erre fel kiderült, hogy ez sem volt betervezve! Ez persze nem baj, hiszen a bemutatatlan tárgyaim tömege akkor is csökken, ha csak úgy egyszerűen előkapok valamit (jelen esetben az asztal alól), csak ugye ha így teszek, akkor érdekesen fog kinézni az év végi mérleg.
   Ez jelen pillanatban úgy áll, hogy a 2018-ra tervezett 72 tételből még csak 33 készült el, vagyis a tervezett értéknek még a feléig sem jutottam el. Az persze igaz, hogy a 2019-re betervezett 79 tételből is megcsináltam 21-et, mint ahogy az is, hogy még a két évet gondolatban egybevéve sem jutottam el a felezővonalig.
   Mondjuk van még az évből három hónap.
72+79=151 (ez a két évi tervezet)
21+33=54 (ez az elkészült tény)
151/2=75,5 (ez az összevont tervszámok fele)
75,5-54=21,5 (ennyi tétel hiányzik a félúthoz)
   Ez a 21,5 (az évből hátralévő négy hónap tekintetében) egyáltalán nem látszik teljesíthetetlen értéknek. Mert ugye 90/22=4 Vagyis ha méltóztatnék legalább négynaponta szétszedni valamit (természetesen olyat, ami benne van az említett táblázatban), akkor simán összejönne a terv. Na erre magam is kíváncsi leszek!

   Magam is látom, hogy ez azért nem egy nagy művészet, de gondoltam ettől még megmutatom, hogyan lehet úgy felnyitni hosszában egy távközlési kábelt, hogy a belseje (erek) ne sérüljenek meg.

   Na most ahhoz, hogy az előbb látott mutatvány összejöjjön, úgy kell megélezni (reszelni) a kést, hogy a zöld nyilak által jelzett részen éle legyen, míg a pirossal mutatott helyeken le legyen gömbölyítve.
   Mondjuk egy ilyen orrú kés alapból így szokott kinézni, kivéve talán a gömbölyítést, amire amúgy nyilvánvalóan azért van szükség, hogy könnyedén tudjon haladni a kés a kábel burkolatában, azonban ne sértsen meg belül semmit.

   A kábel burkolatának keresztben történő elvágására, újfent az előbb látott kést vetettem be. A hosszában felvágott szakaszból kiszabadított vezetékekből a fiókomban lesznek színes gurigák, míg ezzel a keresztben felvágott véggel a kábel felépítését mutatom meg.

   Nyitásképp van rajta a már lehúzott szürke PVC burkolat, majd egy réteg műanyag szalag, amin belül egy újabb réteg, de immáron alumíniumból. Ezeket persze mind le kell vágni (vagy tekergetni), hogy beljebb jussunk a kábelbe.

   Van itt még színes cérna, földelő szál, majd egy a kábel ereit továbbra is összetartó újabb réteg átlátszó műanyag szalag. Na most az, hogy a szalag könnyedén letekeredik-e, az attól függ, hogy a kábelnek melyik végén vagyunk.
   Ha azon, amelyiken a szalag magáról tekeredik le, akkor könnyen lejön. Viszont ha a másikon, ahol ugye a szalag maga alól tekeredik ki, ott már előfordulhat, hogy komolyan meg kell vele küzdeni.

   Hogy a szalag jól tartson, egy rétegét az egyik, egy rétegét pedig a másik irányból tekerték rá a kábel ereire, minek következtében egyrészt nem lehet őket egyetlen mozdulattal lepörgetni, másrészt szinte bármit tehetünk a kábellel, annak nem esik szét a felépítése. Plusz védelmül szolgál (illetve a gyártáskori szétesés ellen dolgozik) az ereket összefogó selyemszál.

   Másrészt pedig azt, hogy eltettem. Mi az, hogy miért? Nos azért, mert már annyiszor húzott ki a csávából ennek a fióknak a tartalma (műanyag csövecskék, vagyis jórészt valamiféle kábel vagy vezetékburkolatok), hogy annak felsorolását még csak meg sem merem kísérelni!
   Az alapvető szigetelési funkción túl, egy ilyen vastagabb (és ettől persze merevebb) kábelköpeny (persze némi szeletelés után) akár még távtartónak is megteszi, de varázsoltam már belőle (innen a fiókból, kábelköpenyből) csatlakozó dugóról hiányzó műanyag burkolatot is.
   Ez utóbbi mondjuk nem lett szép, de azért megteszi. Mikor ezt ideírtam, akkor még úgy gondoltam, hogy majd megkeresem és beszúrom ide a képét, csak aztán rájöttem, hogy mivel már rég lefutott a pincei kábeleim rendezése elnevezésű project, ezért nem nagyon van rá esély, hogy nekiálljak széttúrni a dobozokat.

   Ennek a kábelnek egészen más a felépítése, minek okán persze a kifejtési logikája is, mint a korábban bemutatott 5x4-es kábelnek, mert míg az érnégyes, addig ez érpáras szerkezetű.
   Hogy mi a csudának tartott a cég (ami a néhai Posta, majd később Comex) ilyen rendszerű kábelt is, annak magyarázatára már csak halványan emlékszem. Valami olyasmi volt, hogy egy utasítás alapján ilyennel kellett szerelni az NDK főnök-titkári kisközpontokat.
   Mikor épp nem volt ilyen kábel raktáron, akkor persze 10x4-est használtunk helyette, ami (legalábbis azonos érátmérő esetén) ugyanúgy megfelelt, mint az előírt 21x2-es.
   A 21x2-esben számszerűleg ugyan eggyel több érpár van mint a 10x4-esben, de mivel nem volt minden érre szükség, ezért az egy érpárnyi hiány semmiféle problémát sem okozott.

   Némi nézelődés és rendezgetés után azonban kiderül, hogy a kábel négy darab ötös csoportból áll, melyek szakmai neve pászma. Van egy piros, egy fehér, egy fekete, és egy sárga pászma. Minden pászma fő színéhez tartozik egy kék, egy sárga, egy zöld, egy barna, valamint egy szürke színű vezeték.

   A kábel ereit tehát úgy kell kifejteni, hogy piros-kék, piros-sárga, piros-zöld, piros-barna, piros-szürke, majd fehér-kék, fehér-sárga, fehér-zöld, fehér-barna, fehér-szürke, s így tovább míg csak mind el nem fogy.
   A korábban említett rövid blankolásra nem az a magyarázat, hogy ne lettek volna elég hosszúak az erek, hanem az, hogy a kábelben 21. ként szereplő kék-tüdő érpár hossza nem lesz elég a kábel kivarrásához. (lásd a képen a sárga pászma kivarratlanságát)
   Ez persze (mármint a kábel egyik saját érpárjával történő kivarrása) abszolút szabványtalan megoldás volt, hiszen bármiféle kábelt kivarrni méhviaszban kifőzött vékonyszálú spárgával kellett volna, engem azonban soha senki nem szólt meg érte.

   Amit ha nem aprítok fel, akkor lehet belőle csinálni ilyen jópofa gurigát. Hogy ez a valami később mire lesz jó (már ha kelleni fog valaha is bármire), annak csak az igény és a fantázia szab határt.
   Például be lehet vele tekerni szigetelésül egy csövet, vezetékköteget, de akár még az eredeti állapotába visszaugrasztva is hasznosítható, mint apró (amúgy szétálló) vezetékeket összefogató csövecske.

   Ez itt a project közben a földre szóródott szemét. Ebből mondjuk egy RENA felszerelésekor meglehetős mennyiséggel keletkezett. Mert ugye az ember csak állt a jelentkezőszekrény előtt (ami amúgy a központi doboz neve), és húzogatta lefelé a kábelekről (ezekből a RENA esetében 5 volt) a szigeteléseket. A kábelek kivarrása után annak erei méretre lettek vágva, majd a jelentkezőszekrény forrcsúcsaira rá lettek forrasztva. Szóval ha az ember nem állt neki munka közben takarítani, vagy nem húzott oda maga mellé egy szemetest, akkor mire bekötődtek a drótok, addigra egy szép színes szemétkupac tetején állt.

   A selyemszál (vagy ki tudja milyen anyagból van ez a gombolyag) hajlamos a kábelre történő rágubancolódásra, valamint a már-már lehetetlenül vékony elemi szálai okán szinte elvághatatlan, ezért - ha elsőre több munkának is látszik - tanácsosabb letekerni, mint le, akarom mondani így összehúzni.

   Hiába mentem neki a feladatnak valami egészen brutálisan telített Ultrás vízzel (többször is), gondolván az majd biztosan feloldja az aszfaltba szivárgott olajat, már száradás közben látszott, amint víz idővel igen, azonban az olajfolt nem párolog el.

   Épp mint az aszfaltra csorgatott olajat, úgy ezt a drótgubancot se semmi feladat eltűntetni. Persze kidobni kidobhatnám, és akkor egyből és gyorsan nem látszana, csakhogy ez a drót nekem most (illetve majd valamikor később) kell!
   A gubanc persze úgy keletkezett, hogy a lustaságom okán az egyes érpárokat nem széttekergettem, hanem csak széthúztam. Illetve mint az a képen nagyszerűen látható, az érpár egyik felét össze.

   Idővel pedig - mivel épp nem volt kedvem őket összetekergetni - egy elegáns mozdulattal a szobába rugódtak. Mostanában (hát persze, hogy csak mostanában) olyan trehány tudok lenni, hogy azon magam is meglepődök!
   A ventilátor előtt amúgy a sarokban megbújó szekrény fiókjaiból kiszedett, és már el is mosogatott küvetták száradnak. A kábel (legalábbis a belseje) mondjuk csak néhány napig volt a kályha előtt, a fiókok tartalma azonban hetekig!

   Bár odáig már eljutottam, hogy színűk szerint össze lettek tekergetve, de odáig még nem, hogy be is tegyem őket a helyükre, vagyis az asztalom egyik fiókjába. Erre amúgy szintén csak napok múlva került sor, mégpedig az apró elmaradások a lakásban kettő elnevezésű project keretében.