Tulajdonképpen azért evett ide a fene, hogy felkenjek egy újabb réteg lakkot a reklámújságoknak készülő tartóra, csak aztán elkezdtem molyolni mindenféle más egyéb apróságokkal is.

   Például átettem a már csak az alig valamicske fűmagot a hatalmas átlátszó vödörből a nálánál sokkalta kisebb üvegbe, amivel amúgy kettős célom volt. Míg az egyik szerint a vödörben a bringázás közben talált életképesebb (már úgy értem, hogy a többinél életképesebb) fűcsomókat fogom hazahozni.

   Addig a vödör felszabadult helyére beteszem ezeket a fagylaltos dobozokat, melyekről valamiért úgy éreztem, hogy nem valók a szerszámos polcra. Na itt aztán elszabadult, ha nem is a pokol, de én biztosan, és valami olyan fokozott lendületű rendezkedésbe kezdtem, hogy azon még magam is meglepődtem!
   Amin még szintén meglepődtem, hogy a fadarabok helyrepakolása közben az derült ki, hogy bár a múltkor teljes szélességében kettéosztottam az előtérben található fadarabos polcot (vagyis kétszer akkora lett rajta a hely), ennek ellenére újra sikerült teljesen eldugítanom.

   Miközben az alsón úgy van ennyi hely, hogy a Simson ülésén (csak mert épp oda volt kényelmes pakolni) kétszer annyi vékony csík bútorlap van, mint amennyi idefér. Ebből a tarthatatlan helyzetből kiindulva gondoltam úgy, hogy készítek ide egy újabb osztólapot, de már csak fele akkorát, mint amekkorát a múltkor.
   Mivel ehhez a projekthez három csíknyi bútorlap kell, azok felhasználásával egyből felszabadul a polcon 6 centi hely. Később persze rájöttem, hogy csak kettő, hiszen a függőlegesen állók ugyanúgy fogják foglalni a helyet, mindössze annyi eltéréssel, hogy ezt a polc megépítése után már nem céltalanul teszik.

   Ekkor (természetesen a munka megkezdése helyett) sikerült a mérhetetlen kupira újra berágnom. Mert ugye a tüzelni való újságok a szomszéd pincében hevertek a folyosói szekrényen, a rózsaszín kisvödör a fáspincében volt a flex állványa mellett, belsejében kerekekkel, míg spárgából már-már minden egyes zugban akadt egy öklömnyi adag.

   Ezeknek márpedig ezentúl itt lesz a helyük! Kivéve egy kisebb gurigát, amit kint hagytam az előtérben, mert az néha szokott kelleni a kertben kötözőnek. Mondjuk amennyire én idén tavasszal azt a három tő kókadt szőlőt megmetszettem, lehet, hogy még csak ki sem zöldülnek!

   Nekem viszont egy kissé újra (és újra és újra) elzöldült a képem, mikor a tűzifás pince végében már megint valami olyasmit találtam, ami annyira, de annyira nem való oda, hogy arra tényleg nem nagyon van mit mondani. Hogy a PC-be való ISDN kártyákat valaha ezeken a polcokon helyeztem el, arra ott és akkor (mármint akkor, amikor ezeket a polcokat ide áthoztam) biztos volt valami értelmes okom (gondolom épp itt volt számukra, vagy csak úgy egyáltalán hely), azonban így utólag ez a pozíció azért elég nehezen magyarázható.
   Itt aztán (megjegyzem még mindig a tényleges munkavégzés helyett) azon kezdtem el gondolkodni, hogy már épp itt lenne az ideje, hogy bizonyos dolgokat elengedjek. Ilyen dolog például egy csomó ócska telefon, a két ISDN kártya, a már semmire sem jó (mert nem ADSL2+os) Thomson HGW, amiből persze szintén kettő foglalja a polcon a helyet. És ezek még csak azok voltak ám, amik így hirtelen eszembe jutottak!

   Na most ami még szintén eszembe jutott, hogy a polchoz alapvetően egy akkora fadarabra van szükségem, ami kitölti a hely 60 centis mélységét. Mivel már nem annyira egymáson (amúgy persze néhol még úgy is), mint inkább egymás mellett vannak a bútorlapok, épp csak oda kellett dugnom a centit, és már elő is került a célra legmegfelelőbb anyagdarab. Ebben az utóbbi mondatban a "legmegfelelőbb" maghatározáson van a hangsúly. Mert ugye találni eddig is találtam az adott célra megfelelő méretű bútorlapot, csak az általában úgy nézett ki, hogy felaprítottam egy nagyobb táblát. Na ezért van annyi kisebb bútorlap az előtérben, amit épp most készülök átlátható módon elhelyezni.

   Ezeket a kertből kivágott fákból származó, már eleve kerek fadarabokat azért tettem félre, hogy majd legyen min gyakorolnom az esztergálást. Hogy nem ide valók, hanem valahova hátra? Ez igaz, mire fel (mindössze néhány évnyi itt tartózkodás után) már szaladtam is be velük hátra.

   Miután a kerek fadarabokat az új helyükre átrendeztem, megláttam a fiókos szekrény tetején azt a papírdobozt, amit már szintén hosszú évek óta nem voltam képes kiüríteni. Belecsapni ugyan már belecsaptam a projectbe, de eddig még csak a vékony kerek faanyagok kerültek át a dobozból a fadarab tároló szekrénybe. Kicsit morogva érte magamra, hogy ezzel sem vagyok kész, kikaptam a sarokból a papírdobozt, kiszórtam a tartalmát a pince elé, majd minden egyes fadarabkát betettem a helyére. Már amelyiknek már van helye. Amúgy majdnem mindnek találtam olyan polcot, ahol a hasonszőrű társai hemperegnek. Szóval lesz itt rend, épp csak dolgoznom kell rajta még egy kicsit. Hogy a "kicsit" pontosan mennyi munkát jelent, azt most inkább hagyjuk, mert ugye kinek hiányzik egy újabb végtelen hosszú felsorolás...

   A hatalmas fiókot azért őrizgetem, mert van egy olyan tervem, hogy egy elvarázsolt pillanatomban minden egyes lehetséges réshez odapróbálom, hátha sikerül valahova így egyben beillesztenem.
   A fáskosarat ugyan már kidobhatnám (mert fával együtt a hátamon a másodikra felvinni sajnos már rég nem tudom), csak mivel ez emlék (mármint nem a még ép derekam emléke, hanem azé, hogy ezt még az öcsémmel és apukámmal együtt készítettük), ezért nincs szívem megválni tőle. Egyszer persze ezt is el kell engednem, mint ahogy az alatta elhelyezkedő két hokedlit is. Mindeközben a hármas elosztó abszolút indokolhatatlanul lóg a polc szélére akasztva. Teszi ezt úgy, hogy az utóbbi időben már többször is nekifutottam annak a feladatnak, hogy végre az összes rossz helyen tartózkodó apróság a helyére kerüljön.

   Na ez a kép még véletlenül sem az előző vágyam beteljesülését mutatja, hanem azt, hogy mivel máshová nem fért, a pótolt fiókú szekrénykét rátoltam a másikra. Bár már van rá tervem, hogy hova fogom innen áthelyezni, csak az most még egy kissé zavaros.

   Na jó, elmondom. Első lépésként megépítem a plusz polcot az előtérbe, majd nekiállok és újra átrendezem az apróbb darab bútorlapokat, mégpedig úgy, hogy a fadarab tároló szekrényben kiürüljön egy rekesz. Ha ezzel megvagyok, akkor erről a helyszínről az összes olyan laminált padlócsíkot, ami már nem teljes, illetve van annyira rövid, hogy nem lóg ki nagyon a fadarabtárolóból, azt meg áthelyezem oda. A kép bal szélén látható polcos bal oldalán ácsorgó léceket egy kissé odébb rendezem, majd átteszem a helyükre a teljes méretű padlócsíkokat. Ha ezzel is megvagyok, akkor már lazán ide fog férni a háromfiókos műanyag bútor. Hogy ebből a tervemből mikorra lesz valami? Ahogy magamat ismerem, ez a projektem sem a napokban fog egésszé kerekedni...

   Ma még véletlenül sem azért evett ide a fene, hogy a már legalább elméletben megkezdett polccal foglalkozzak, mint inkább azért, hogy megpróbáljak valamiféle rendet vágni a lomos pincében. Miután ez nemhogy nem sikerült, de még talán egy kicsit nagyobb is lett a kupi, mint amekkora az állítólag áldásos tevékenységem megkezdése előtt volt, átfutottam ide, az átlátszó dobozba összegyűjtögetett dimmerekkel. Ha meg már itt voltam, illetve mivel odaát nem sikerült, gondoltam itt is megpróbálkozom a rendrakással.

   Na most ha sok nem is, de annyi eredménye azért volt a pakolászásnak, hogy végre sikerült visszaszereznem a kacatok nyomása alól azt a hatalmas tálcát, melyben valamiért leginkább szeretek válogatni.

   A kertbe alapvetően nem ezekért az ágdarabokért jöttem ki, hanem csak el szerettem volna hozni a tetőfedők által a sarokban felejtett deszkák közül a két utolsó szögeset, amit persze meg is tettem, mielőtt még nekiszalad valamelyik házban lakó gyerek.

   Majd végül még az ágakból is behoztam egy katicás szatyorral, amiből kiderült, hogy ilyen szépen összerendezve őket, már csak egy újabb szatyornyira való van a kertben, aztán az apraja rendrakós kerti munkával már készen is vagyok.

   Mivel a mozgás egy kissé kimelegített, vagyis beindultam, gondoltam nekiállok és felszabadítom a munkaterületet, hogy mire elkészülök a polccal, addigra már épp csak oda kelljen tennem. Akarom mondani, ha már épp a fadarabok tologatásával csaptam agyon az időt, kiválasztottam közülük két, a célra megfelelőnek tűnő méretű darabot. Ez így, hogy már minden egyes anyagdarab tövig be van dugva, azért volt egyszerű, mert tényleg egyszerűen csak ki kellett közülük húznom két olyan azonos magasságút, ami épp a polc széléig ér.

   Bár nem így lesznek összeállítva, de attól még kiadja a feladathoz szükséges méretet a pince belsejéből előtúrt bútorlap. Ráadásul nem úgy adja ki, hogy le lehet belőle szabni, amekkora kell, hanem úgy, hogy semennyit sem kell belőle levágni, mert így jó, ahogy van. Illetve 90 fokkal elfordítva, de ez most mindegy.

   Akár benne is hagyhattam volna őket, de azért inkább kiszedegettem, pedig már erősen megtelőben van a bútoralkatrészes doboz. Ez az anyagdarab amúgy valaha a fiam számítógépasztalának egyik eleme volt, amit persze magam állítottam össze. Maga a bútorlap pedig úgy kerülhetett egyáltalán képbe, hogy a minap nekiálltam és megcseréltem ezeket a lomos pincében található vékonyakat, az új útszóró sós pincében található vastagokkal. Na most mondja valaki, hogy még sehol sincs a rend!

   Az előző, fogalmazzunk finoman úgy, hogy vágyálmomra rácáfolva, ez itt két igencsak vegyes tartalmú doboz, ami még véletlenül sem a rendhez tartozik, ellenben a létük könnyedén megindokolható. Mármint azzal, hogy így, hogy az éppen szétszedett akármi alkatrészeit ide dobálom, így mikor kell közülük valami, akkor még elől vannak. Vagyis nem kell őket keresnem. Ez az elmélet amúgy már többször is igazolta magát, aminek oka valószínűleg mindössze az, hogy azokról az apróságokról még viszonylag friss emlék él bennem, amik mostanában futottak át a kezemen.

   Így lesz a három bútorlap összecsavarozva. Mivel az anyagok szélei egy kissé ferdék, ezért a saját lábukon nem állnak meg, ezért van odatéve a jobb oldali függőleges lap és az ajtó közé - pusztán támasztéknak - egy kalapács.

   Ezeket azért raktam át ide, jórészt a motor üléséről, mert innen könnyebb lesz őket felpakolni. Pontosabban szólva nem könnyebb, hanem itt jobban látom, hogy melyik mennyire széles, ami adat ugye azért érdekel, hogy lássam, melyik anyag hova fér oda.

   Fúrtam néhány lyukat, beléjük tekertem a csavarokat, majd azt mondtam, hogy kész, ez a project ennyi volt! Hogy cikkben a fel és a levezetés dominál, az nálam mondhatni megszokott. Például a pinceablak berácsozása című cikkem is hogy néz már ki, pedig az is csak egy darab deszka, egy szögletes lyukkal, amire fémrácsot szögeltem.

   A fadarabtároló használata annyira kényelmes, mert ugye épp csak belenézek, és már viszem is magammal ami kell, hogy azt kell rá mondjam, hogy ez az utóbbi idők egyik legjobb ötlete volt. Most például egy teljesen értéktelen, 3 centi széles, 2 centi vastag anyagdarab kellett belőle.

   Amiből aztán mindjárt hármat is találtam. Ezeket azért jó félretenni, mert mikor egy épp ekkora kell, akkor nem kell levágni egy nagyobb lapból a vékony csíkot. Vagyis mind a munka, mind a faanyag fogyása elmarad.

   Végül szerencsére csak annyi hiba volt a konstrukciómban, hogy a jobb oldali feltámasztó épp egy résre esett (illetve támaszkodott volna meg), amit egyszerűen csak egy beledobott anyagdarabbal tömtem be.

   Szerintem olyan egyszerűen nincs, hogy én erre a néhány kósza fadarabara ne tudnék valami értelmes, vagy akár teljesen értelmetlen projektet alapozni. Illetve ez nem pontosan így lesz, hanem úgy, hogy majd elhasználok amit elhasználok, ezek meg majd odaférnek a helyükre. Hogy hova kell még anyag?

   Így hirtelen azt mondanám, hogy ide. Mármint a polcos lábai közötti résbe, mely helyre a kerekeken betolható fiók megépítése valamelyik következő farigcsálós projektem lesz. Ha csak - jó szokásomhoz híven - azt is el nem halasztom néhány évvel...

   Ez a kék zöldséges láda most azért van útban, mert épp ezt a helyet néztem ki azoknak az apró bútorlap maradványoknak, melyek méretileg sem a kinti, sem a benti fadarabtárolóba nem illenek.

   Miután a hely a korábbi terveknek megfelelően ha még csak részben is, de felszabadult, egyszerűen csak oda kellett tennem a polcos mellé a fiókost, majd már veregethettem is meg a vállamat. A menyasszony persze nem ennyire szép, de a fiók kiigazítását már simán megoldottam az apró elmaradások a pincében nyolc című, apró történésekből összeálló projektem keretében.

   Bár komolyan eltöprengtem rajta, hogy alulról egy közbetéttel megemelem (mármint a kerekek és a fiókos alja közé beszerelt közbetéttel), miközben hátul kihagyok úgy 5 centi helyet, amitől majd jobban rátolhatóvá válik a falra (mármint nem lesz útban a falból alul kiálló gerenda), de ezt a tervemet végül elvetettem.

   Azt a másikat viszont már nem, ami arról szólt, hogy a pince belső végét is felszabadítom, csinálok a lécek mellett egy kis helyet, majd oda teszem be a most még a polcos jobb oldalának támasztott egész szál padlócsíkokat.

   A játszószőnyeg elemei pedig - persze némi átrendezés után - simán megállnak a fiókos tetején. Most már csak arra kell ügyelnem, hogy soha többé ne engedjek az elért eredményekből. Vagyis ha nem torlaszolom el a helyet, akkor egyrészt ezentúl örökre járható marad, másrész igény esetén elfoglalható. Már úgy értem, hogy mondjuk tüzelőszállításkor az előtérből behordhatom ide az összes bútort, vagy egy nagyobb famunka esetén (például kerti komposztáló) úgy száradhatnak az anyagok, akár hetekig is, hogy semminek sincsenek útban.

   Ha már egyszer ilyen szépen felszabadult, akkor a nagyszerű alkalmat, illetve egyben a fiókok gombjait megragadva, megtekintettem a tartalmukat. Mivel el voltak barikádozva, ezért nem meglepő módon még majdnem üresek! Vagyis ez egy újabb olyan hely, ahová szabadon pakolhatok. (mármint a fiókokba)
   Még néhány a maihoz hasonló építési projekt, és kész! Már úgy értem a készt, hogy akkor már tényleg nem lesz hova bútorokat építenem. Míg az új útszóró sós pincébe a polcos lábai közé építendő fiókot már megemlítettem, addig a mai cikk keretében az útszóró sós szekrénybe építendő szerszámos fiókot még nem. Valamint azt  másikat sem, amit a jelen képen balra látható polcos lábaiba fogok építeni. Ezek után van még egy fiókokra megálmodott projektem az innen jobbra látható polcba, de aztán tényleg vége, és következhetnek végre az egyéb építési projektjeim, úgymint a zacskózáró tartó a konyhába, a tapintókörző, meg mondjuk a nyeles tokmány.