A fémből készült kosárrész viszont még ép, ami azt sejteti, hogy csak azt a részt fogom újragyártani, ami fából van. Akarom mondani, most már csak volt, és még csak nem is fából, hanem pozdorjából.

   A reklámújságok tartójának újrafaragásával párhuzamosan, pontosabban szólva hol ebbe, hol meg abba a projectbe belekapva, a ház előtti orgonák is kapni fognak egy alapos fazonigazítást, mert már nagyon unom őket nyaranta igazítani. Így meg ugye, hogy még tavasz sincs, nem annyira feltűnő, ha eltűntetem a járda irányába tartó ágakat.

   Az igazság az, hogy az újságtartó nemhogy most, de már tavaly és már tavaly előtt is majdnem ugyanilyen nyilvánvalóan cefet állapotban volt. Ettől persze még úgy hagyhatnám, ahogy van, csakhogy az azzal járna, hogy jövőre már teljesen szétesne. Akkor meg ugye valaki kidobná, mire fel állhatnék neki pótolni a most még meglévő fém részét is. No nem mintha annyira serénykednének a lakók a ház körüli dolgokban, hogy bármi feladatomat elvennék...

   Például ezt a kerítést is nekem kellett elvágnom, amit ha idejében nem teszek meg, akkor a belenőtt fa mára már annyira elvitte volna a vasat, hogy nem lenne mihez záródnia a kertkapunak.

   Kezdetben még úgy volt, hogy a leszerelt tartót napokig, hetekig, esetleg hónapokig fogom időnként a bicaj mögül kiborítani, csak aztán rájöttem, hogy mivel az újságtartó helyreállítása az egyes elemek szükséges festése okán már eleve egy hosszadalmas feladat lesz, inkább nem kellene halogatnom a dolgot.

   Gondoltam, mivel valamikor régebben már iderendeztem a fadarabjaimat, ezért nem lesz gond egy az új fenéklemezhez és a hátlaphoz szükséges faanyag, vagyis pozdorja helyett immáron valódi deszka kiválasztása, de aztán kiderült, hogy bár van itt valódi faanyag, de az sajnos mind kicsi. No nem mintha egy deszkába nem lehetne beletoldani...

   A távtartókból szerintem majd túrok újakat. A lemezmeghajtó amúgy valamelyik elbontott PC-ből van. Hogy a Pentium processzorosból, vagy a néhai betárcsázó szerveremből, azt mondjuk mára már meg nem tudnám mondani. Épp mint ahogy azt sem, hogy ez meg mégis miért maradt itt, mikor vagy a másik pincében lenne a helye, vagy egyből a kukában.

   Bár ez még számomra is hihetetlen volt, de jelen pillanatban valamiért annyira zavart a bicaj hátsó kereke mögötti sárga roncs látványa (máskor amúgy nem szokott), hogy fogtam kiszedtem onnan.

   Hogy kioldódik belőle a ragasztó, vagy hol megdagad, hol kiszárad, és aztán attól megy szét, az mondjuk mindegy, mert mint az látszik, simán leköpte magáról a sárga festéket. Hogy ez az újságtartó mikor készült? Na ezt mondjuk nem sikerült kiderítenem. Mármint nem volt külön róla szóló cikk. Valamelyik másikba eldugva persze ott lehet a készítés dátuma, de annyira mélyre ásni most nem volt kedvem.

   De aztán valamiért mégiscsak nekiálltam lemérni, hogy tényleg kicsik-e hozzá az előtérben látott anyagok. Jelentem sajnos igen, így ezekhez simán hozzá kellene tennem még vagy 10 centit, ami mondjuk a rengeteg szerszámommal már nem lenne egy lehetetlen feladat.

   No de mit szerencsétlenkedjek, ha egyszer van készleten akkora fadarab, ami egyben kiadja a hátlapot. Ezekre majd még ráfér egy újabb átválogatás, de azért már nem annyira vészes a helyzet, mint amilyen még a fadarab tároló bútorok megépítése előtt volt.

   Ahol is még mindig ott vannak a tetőfelújításhoz leszállított anyagok. Azt persze tudom, hogy ezek nem azért vannak itt, hogy elorozzak belőlük, csakhogy olyan régóta hevernek parlagon, hogy erre (mármint az általam történő elorzásukra) egyre nagyobb az esély.
   Én mondjuk örülnék, ha elvinnék a maradék anyagokat a tetőfedők, mert akkor nem kellene elkészítenem belőlük azt a néhány éve megálmodott komposztálót, amihez épp jók lennének építési anyagnak.

   Mikor a múltkor a pincében kerestem rajzszöget, akkor persze nem volt. Most meg, hogy nem kerestem, mindjárt kettőt is ki kellett húznom a megtalált hatalmas deszkadarabból.

   Míg én már nagyban idelent tevékenykedtem, addig a párom még mindig kint a kertben, ahonnan időnként bejött, de csak azért, hogy valamivel megzavarjon. Most például kezet szeretne mosni. Mondjuk volt a polcon valami száraz kéztisztító, szóval tudtam neki adni, de attól még örültem volna, ha nem akaszt meg a munkában. Hogy mégis mit sikerült Andinak egy puszta kéréssel elérnie?

   Annyira mondjuk nem, hogy mielőtt még az előlaphoz az új hátlapot leszabtam volna, levakartam róla a festéket (mármint a még ép fém előlapról), majd azon melegében neki is álltam lefesteni.
   Mivel több réteg festésre van szükség, így most vagy az lesz, hogy négy napot hagyom száradni az első réteget, aztán elkészítem a fémből készült fedélhez a fa hátlapot, majd onnantól együtt festegetem őket, vagy az, hogy sajnos addig-addig halogatom a famunkát (ezt mondjuk nagyon nem kéne), míg csak az összes réteg festék az amúgy vaslemezre alaposan rá nem száradt.

   Bár innen nézve úgy néz ki, mintha alig termeltem volna valamicske szemetet, csakhogy ez a valóságban sokkal több, mint amennyinek a fényképen mutat. Ezt mondjuk már csak az is jelzi, hogy nemcsak a linóleum mintája tűnt el, de egyben az a rés is, amibe a szemetet nagy okosan belesepertem.
   Hogy miért nem porszívóztam össze, mikor amúgy a porszívó még fél méterre sincs? Nos azért, mert mint ahogy annyi minden más, úgy az új pincei porszívóm is haldoklik. Az mondjuk igaz, hogy Ilonka néni fia mondta, hogy már alig szív, de attól azért még működhetne normálisan. Mármint tényleg alig szív, illetve valahol lehet rajta egy lyuk, mert időnként azért megtáltosodik, aminek szerintem idővel egy újabb porszívó szétszedős cikk lesz a vége.

   Ez és az előző kép készülte óta négy nap híján egy hónap telt el. Az mondjuk igaz, hogy nem lustálkodással telt az idő (á dehogy...), hiszen időközben elkészült mondjuk az előtérbe a fadarabok helyét kettéosztó polc, és már majdnem kész a pinceablak berácsozása is (lásd balra a rácson száradó festéket), és a szomszéd pince kipofozása is ott tart, hogy már csak a lakaton szárad a sárga festék (azt meg lásd jobbra), de attól az még az én lelkemen szárad, hogy időközben - csak úgy mellesleg - nem voltam képes leszabni három fadarabot. Na ez lesz meg ma, csak előbb még elő kell kerítenem az újságtartó fedelét, amin persze már rég megszáradt a ki tudja hány réteg sárga festék. Erre fel nem volt sehol!

   Végül itt, vagyis az időközben felszabadított legfelső polcon találtam meg. Látni ezen a helyszínen azért nem láttam (mármint azt, hogy itt van az épp nagyban keresett fedél), mert a fénycső nemcsak a gépet vakította el, hanem engem is.

   Bár már elő volt hozzá szedve a faanyag (hátsó deszka), csak az valamiért nem tetszett. (valószínűleg vékonynak találtam) Amit előtúrtam helyette (lásd a kisebb deszkát), az nemcsak annyival különb a nagyobbnál, hogy egy kicsit vastagabb, hanem az ráadásul még le is van lakkozva! Bár ez egy szigorú műszaki titok, de attól még elárulom, hogy azt, hogy a frissiben előtúrt faanyag kiadja-e a korábban felvett 43 centiméteres magasságot, azt egészen egyszerűen elfelejtettem lemérni.

   Vagyis ez úgy lett ekkora, hogy ekkora is volt, épp csak a szélességéből kellett levennem. A szekrényajtóra szerelt fűrészgépet egyrészt azért vettem elő, mert épp könnyű volt hozzáférni, másrészt a vágás is nagyon kényelmes vele, harmadsorban pedig lesz még munkája rendesen, merthogy az újságtartóhoz nemcsak hátlap, de még egy új fenéklemez és esővető fedél is kell.

   Ezzel a képpel nem azt mutatom, hogy sikerült eltalálnom a fadarab méretét, hanem azt, hogy négy helyen kissé be kellett vágnom az anyagba, úgy jó három milliméternyit, mert a fedélbe a csavarok helye nemcsak fúrva van, hanem egy kicsit (épp három milliméternyit) préselve is.

   Fogtam a hátlapot, a két asztalos szorítót, a tollat meg a vízmértéket, majd kisétáltam velük a kertkapuhoz, ahol is odafogattam a szorítókkal a hátlapot a kertkapura, feltettem a tetejére a vízmértéket, szintbe állítottam, a tollal pedig átfirkáltam a lyukak helyét. Ez így a feladat miben állóságához képest annyira precíz, hogy már-már szégyellem elárulni a tényt, miszerint a deszkát - pusztán figyelmetlenségből - fordítva fogattam oda. Így meg ugye igen kicsi az esélye, hogy oda essenek a lyukak, ahová esniük kell. Amúgy valami csoda folytán végül odaestek.

   Mivel épp ilyen színű anyagot találtam, ezért az esővető fedél ebből a kék színű deszkából lesz. A tetejét ugyan majd még le kell csiszolnom (mert oda kerülnek a betűk), de a többi része tőlem nyugodtan maradhat kék. Ezt az anyagot amúgy olyan régen találtam, hogy akkor még megvolt a kukáspiac a Verseny utcában. Mármint útközben találtam a fadarabokat a Stefánia úti szelektív gyűjtő mellett.

   Nem állítanám, hogy túlélte a csiszolást a smirgli (mármint azért, mert telement a kék festékkel), de valami fémre azért még jó lesz. Ezt a deszkát fel kell vinnem és rá kell írnom, hogy "reklám", különben még nem jön rá a szórólapos, hogy mit keres ez az akármi a kertkapun.

   Ez nemcsak, hogy így lesz, de már egyenesen össze is van csavarozva! Ahhoz persze, hogy a jobbra látható fedél olyan szép ferdén álljon (vagyis az direkt van úgy), srégre kellett csiszolnom a hátlap felső szélét.

   Kezdetben még úgy volt, hogy ennyi, a lakkozás majd valamikor máskor lesz, csak aztán nem bírtam a véremmel. Pontosabban szólva ez úgy volt, hogy mikor megéreztem az amúgy huzatmentes pincében a halogatás szelét, akkor azonnal felnéztem a vegyszeres polcra, hogy mi a helyzet a lakkok terén. Mivel kétfélét is találtam belőlük (amúgy a nem vízbázisút választottam), nekiálltam helyet csinálni az ecsetelős projektnek.

   A lakatot meg egy kicsit eltoltam jobbra. Most az jön, hogy legalább két napig hagyom száradni a lakkot, aztán újabb kétnaponként erre jövök, mikor is felkenek a deszkára egy-egy újabb réteg lakkot. Persze a lakat is kap még egy (esetleg két) réteg sárga festéket, mint ahogy a fehérre mázolt rácsra is ráfér még legalább egy plusz réteg. Hogy nem lesz kész holnapra semmi, az most azért nem baj, mert ugye nekem még fel kell dekupázsolnom a deszkára a "reklám" feliratot.

   Azért hasonlítottam össze a régivel, mert puszta ránézésre valahogy nagynak tűnt. Szerencsére nem az. Azért szép lett volna, ha egy egyszerű fadarabot sem tudok méretre szabni. Mondjuk volt már ilyen esetem...

   Akár egy lapra is kifértek volna a betűk, csak szegény HP 4L nyomtatómban már egyre betegesebb a toner. Ha így nézem a papírt, akkor felül koszol (ami amúgy persze a papír eredeti állása szerint bal oldalt van), lent meg (ami amúgy jobbra van) egy kissé már halovány a nyomat.

   Majd még pontosan el kell rajta rendeznem, hogy milyen távolságban legyenek egymástól a betűk, amit persze jelölnöm is kell a deszkán egy Rotring ceruzával, aztán már mehetek is a pincébe dekupázsolni.

   A múltkor lazán a páromra kenten a dolgot (mármint azt, hogy barbár módra bánt a rettenetesen drága alkoholos filctollaimmal), de mint az kiderült, nem ő volt a tettes, hiszen a toll hegye nekem is megbokrosodott. Valószínűleg egyszerűen csak elfáradt az anyagban az a valami, ami az alkoholos tintát vezető elemi szálacskákat eredetileg összetartotta.

   Miközben a betűket elcsomagoltam (a balra látható listába, hogy a pincébe lemenet ne szórjam őket szét), elkeveredett az Á-ról az ékezet, amit kénytelen voltam újra kinyomtatni, merthogy sehol sem találtam. Ehhez képest, mikor úgy egy jó óra múlva feljöttem a pincéből, ott hevert épp az asztal közepén.

   Majd miután egy kicsit meghúzott a lakk, kentem rá egy teljes újabb réteget. Ide szerintem majd kell még legalább két réteg lakk, hiszen az újságtartó ezen részére biztosan esni fog az eső. Ezért is hívom ezt a valamit esővető lemeznek.

   Az adott pillanatban épp úgy állt a helyzet, hogy míg hátul bent az egyik pince ablakába szerelendő rácson száradt a fehér festék, középen a kertkapura való fadarabokon a lakk, a jobb szélen pedig a lakaton a sárga festék. Szerintem ez most úgy lesz, hogy ezek a projektek úgy nagyjából egyszerre fognak beérni, ami persze engem egyáltalán nem zavar, csak végre legyek már kész valamivel!

   Már ki tudja mióta nem fog az elemeken a sárga festék, meg persze már a lakk sem, mire fel úgy döntöttem, hogy nekiállok s végre összecsavarozom az egyes alkatrészeket. Ehhez persze előbb még kéne a hátlapra négy olyan lyuk, ami egyezik a kertkapun lévőkkel. (ezek amúgy már korábban elkészültek)
   Szóval mégsem most csavarozom össze. (gondoltam bele a ténybe szomorúan) Persze kimehetnék a közeli kertkapuhoz a hátlappal, egy tollal, meg egy asztalos szorítóval, csakhogy most épp nem olyan az idő.

   Bár a projekt megkezdése óta már egy csomó minden mást befejeztem (már úgy értem, hogy idelent a pincében, és építési projektet), de valami szerencsés véletlen folytán (mert szerintem figyelni külön nem figyeltem rá) még mindig megvannak az újságtartó összeállításához különtett csavarok. Ezekre amúgy veszélyes vagyok, mert van bennem némi hajlam a kezem ügyében lévő alkatrészek felhasználására.

   Méretileg mindössze annyi a különbség, hogy az új egy kicsit alacsonyabb lett. Mármint azért lett kisebb, mert a csak úgy egyszerűen ránézésre kiválasztott faanyag ekkorára adta ki a magasságot.

   Hogy vajon a rend javára írandó-e, hogy az újságtartó és a kertkapu közé való távtartók még azóta is (mármint a leszerelésük óta) itt hevernek a polcon, vagy épp ellenkezőleg, azt így hirtelen nem volt kedvem eldönteni.

   A nyitóképpel összehasonlítva, mindössze annyi lett a különbség, hogy távozásomkor az immáron ép hátlapot meglátva, már nem mondogatom magamnak, hogy ó Géza, ezzel sem leszel kész soha, ami szép eredmény.

   Szerintem egy kicsit túlzásba vittem a sárgát, ezért nem valami feltűnő (mármint a sárga alapon sárga újságtartó, a sárgásra lakkozott részeivel), de így legalább kevesebb szórólapot és reklámújságot kapunk. Én meg nulla letolást magamtól, hogy még ezt sem vagyok képes rendbe hozni...