Ez a videó már egy hete várja itt a polcon, hogy végre belenézzek. Amúgy most sem azzal az indíttatással néztem rá, hogy szétszedem, hanem csak annyit akartam megnézni, hogy egyáltalán működik-e, vagy ezt is elbonthatom, mint a minapi Samsung társát. Ha igen, akkor már csak a koszos elejűnek hívott, meg a két kicsi videó várja a sorsát a pincei asztalon. Amennyiben mind kehes, úgy szívfájdalom nélkül elbontom őket. Illetve ez nem pontosan így van, hanem úgy, hogy még örülök is neki, hogy felszabadul az általuk elfoglalt hely.
   Ha ezekkel (mármint a videókkal) megvagyok, akkor jöhet mondjuk az Unitra ZK246-os, amit szintén nyugodtan elbonthatok (esetleg a két ZK140-est is), és akkor azért már tényleg felszabadul annyi hely, hogy odaférjen néhány frissiben megnyitott doboz, amiben mondjuk a ki tudja miért félretett videó alkatrészeket fogom elhelyezni.

   Bedugtam a konnektorba (már persze csak a dugóját), majd örömmel vettem tudomásul, hogy megindult benne a motor, valamint a kijelző is üzent valamit az általa kiírt mindenféle számokkal.
   Ennek azért örültem, mert ugye ez azért mégiscsak egy Hi-Fi sztereó videó. Komolyan ugyan nem építettem rá, de odáig azért eljutottam, hogy a szobában heverés közben odaálmodtam a tévé mellé, és még össze is kábeleztem őket, csak aztán eszembe jutott, hogy nálunk csak DVB-T vétel van, amivel ez a videó - a meglehetős kora okán - már biztosan nem boldogul.
   Egy kicsivel később már azt álmodtam meg, hogy a videót a tévével mégiscsak összekötve, le tudnám rajta játszani a régi videokazettáimat. Hogy ennek semmi értelme? Hát ja...
   Na ekkor álltam át arra a másik álomvonalra, hogy a videót a tévé helyett inkább a SONY erősítővel kötöm össze, és akkor jó minőségben hallgathatok a szobában zenét. Már persze csak akkor, ha előbb felveszek zenéket a kazettákra.
   Ezt az ötletemet az a tény torpedózta meg, hogy egyrészt a szobában nincs is bekábelezve a Hi-Fi cuccos rész, másrészt azt sem tudom, hogy működnek-e még apám régi hangfalai. Szólni ugyan szólnak, mert néhány éve, mikor az Unitra BETA rádiót hangoltam át, akkor azt hiszem megkattogtattam őket, de azóta akár ki is porladhattak a mélynyomókból a gumiperemek.

   Az 1988-as olimpia már több mint három évtizede volt. Vagyis ez a videó már biztosan nem egy mai darab. Már csak azért sem, mert ma már szó szerint senki sem gyárt videót. Illetve nálam is már mióta pihent a pincében. Az eredetéről amúgy csak annyi dereng, hogy egy kollégámtól kaptam, az azonban már nem, hogy ki volt az ajándékozó.

   Még a fejhallgató kimenetnek is van szintszabályzó gombja, ami amúgy egyéb Hi-Fi cuccokon nem szokás. A tracking potméterből pedig azért van kettő, mert külön van a normál, és külön a lassított lejátszáshoz.
   A balra fent látható rózsaszín bigyó az egyik ujjam vége, amivel a kazettaajtót nyomtam be, majd meglepve vettem tudomásul, hogy ebben a készülékben van egy kazetta, ami sajnos egyben szegény magnó végét is jelenti. Mármint azért, mert a kazettát nem képes kiadni. Ekkor még úgy volt, hogy ma csak azt nézem meg, hogy nem szakadt-e benne mondjuk egy könnyen pótolható szíj, csak aztán nem figyeltem oda magamra, hogy még időben leálljak.

   A magnót megfordítva, kiesett belőle ez a csavar. Ebben nemcsak az a baj, hogy ki tudja hol és mit rövidre zárva hányódott az elektronikában, hanem az is, hogy lekopott a végéről a menet. Vagyis ezt a videót meglehetősen sokat piszkálták.

   A mechanikát sajnos kézzel sem lehet működtetni. Már úgy értem, hogy hiába tekerem a motor helyett a lyukacsos kereket én, akármerre, kattanásig feszítve, ennek ellenére nem történik semmi. Mármint meg sem moccan a szalagbefűzés, a kazetta pedig pláne nem akar a helyéről kiadódni.

   Fogtam a videót, jól megrázogattam, de nem került elő belőle az innen hiányzó akármi. Márpedig innen biztosan hiányzik valami, mert egy tengely végére nem szokás csak úgy potyára elhelyezni egy zéger gyűrűnek való vájatot. Valamint a balról látható vaslemezen is látszik, hogy az eredeti funkciója szerint megemelt valamit, most meg ugye nincs ott semmi. Na itt dőlt el véglegesen, hogy ennek a videónak annyi. Mármint kiszedek belőle annyi alkatrészt, amennyit csak jólesik, aztán megy ez is a többivel a kukába.

   A hátlapból kitekert csavarok már az én lelkemen, akarom mondani dobozom mélyén száradnak. Az RCA és a BNC csatlakozókat ki fogom termelni, a SCART társuk azonban valószínűleg az enyészeté lesz.
   A balra látható borotvacsatlakozó aljzatnak kifejezetten örülök, mert az mindig jól jön. Már úgy értem, hogy nekem tetszik, hogy ha beépítek egy ilyet valamelyik elektronikámba (no nem mintha ez eddig valami sokszor előfordult volna), akkor az elrakása után nem lóg ki belőle a hálózati zsinór.

   Mert mondjuk a többi az. (mármint zöld) Engem most valahogy kifejezetten elszomorított, hogy egy ilyen, valaha a technika csúcsát képező masinát csak úgy egyszerűen elbontok, az egyenként már-már értéktelen alkatrészeire.

   Ezt a képet még véletlenül sem azért mutatom, mintha tetszene ez a sok csavar (amúgy a pirosak igenis de), hanem azért, mert mikor a videó dobozát újra össze szerettem volna állítani, akkor kiderült, hogy a fenéklemez visszacsavarozásához szükséges metrikus csavarokból olyan komoly hiány mutatkozik, hogy azokat a múltkor elbontott Samsung videóból kiszedettekkel voltam kénytelen pótolni.
   Amúgy a fedelet eredetileg tartó csavarok is metrikusak lehettek, legalábbis szerintem, mert ugye úgy volt szokás, hogy míg a műanyagba lemez menetes csavar való, addig a fém alkatrészekbe metrikus menetű. Ebből a magnóból viszont leginkább csak lemezcsavarok kerültek elő. Már persze csak addig, míg el nem kezdtem őket a mechanikából is kitekergetni.

   A dobozt amúgy azért állítottam össze (megjegyzem már múltkor a Samsung videóét is), mert elkérte őket valaki. Én meg ugye - a kérés ellenére - a múltkor kidobtam a DVD felvevő dobozát.

   Most jön az, hogy egyrészt kiszedem a mechanikából a beleszorult kazettát, majd természetesen az összes többi olyan alkatrészt is, amit megőrzésre méltónak találok. Az elektronikával ma csak annyira fogok foglalkozni, hogy amit csak csavarozással vagy húzkodással lehet, azokat a részeket mind különválasztom.
   A középvonaltól kissé balra és lent látható egy szalagkábel, ami a magnó szétszedésekor annyira könnyedén jött ki a helyéről, hogy azzal biztosan volt valami baj. Míg a mechanikán található csatlakozóból túl könnyen csúszott ki, addig a panelfelőli végén a forrasztás engedett el túl könnyedén. Bár erről nem készült külön kép, de ez az a kábel, ami egy sárga-zöld csíkos szigszalaggal volt odafogatva a panelhez.

   Kezdetben úgy gondoltam, hogy ha eltalálom, hogy mit merre kell tekernem, akkor a mechanika hajlandó lesz visszaszolgáltatni a beleszorult kazettát, de ezt a tervemet - a keréktekergetés sikertelenségének láttán - végül arra módosítottam, hogy erőből téptem le a kazettafészek két oldalát.

   Szüret, karabély, ózon és tütü a kazettán a feliratok ellenére ki tudja mit tartalmazó téma. Na most ha találok a pincei kupacban egy még működő videót (mármint azért még egyet, mert a Panasonic videót már elcsomagoltam), akkor már csak puszta kíváncsiságból is meg fogom nézni, hogy mégis mik ezek.

   Ezzel a képpel kezdetben csak azt akartam megmutatni, hogy a balra látható elektromágnesbe bele szigetelőszalagoztam a vasmagját, csak aztán a jelen sorok írása közben rájöttem, hogy amit látok, az egy öntvényvázas mechanika. Valaha persze még mind ilyen volt, csak aztán az elbóvlisodás során az öntvény puszta vaslemezre cserélődött, amivel mondjuk nem volt semmi baj. Már úgy értem azért nem, mert ha egy videomagnót olyan színtű fizikai behatás ért, hogy elgörbült benne a lemezvázas mechanika, akár csak egy egészen kicsit is, ott már az összes többi körítés is komolyan sérült.

   Míg a forgófej egy pincei dobozba kerül, addig a szalaghúzó tengelyt meghajtó motor panelja valószínűleg a kukába, csak előbb még leveszem róla azt a négylábú alkatrészt (vagyis a Hall elemet), ami a forgást érzékelte.

   Ezt a sok szép fogaskereket azért dobom ki, minden különösebb szívfájdalom nélkül, mert egyrészt talán még soha semmit sem építettem fogaskerekekből, másrészt a pincében egy doboz már komolyan kezd velük megtelni.

   Épp mint ahogy ilyen különös formájú mechanikai elemekkel is, csak ezekből persze már több dobozzal is van. Itt persze jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis mi a francnak nekem mondjuk egy acéltengely. Ha sok ugyan még nem is kellett, de egyet a múltkor már felhasználtam az esztergához, mikor kiderült, hogy a tengelyének megállítására odatett szög könnyedén elgörbíthető. Még egy kis fa nyelet is csináltam neki, hogy könnyű legyen felvenni. Mármint a tengelyt a többi hasonszőrű apró szerszám közül.

   Amit a piros dörzsiszivacstól jobbra látunk, az már az új porrongyom, amit épp az előbb vettem elő, csak a lemosása után (mármint ennek az asztalnak a lemosása után) letöröltem vele az asztalt. Erre mindjárt két okból is szükség volt. (mármint az asztal alapos letakarítására) Míg az egyik az volt, hogy ugye eleve ne legyen már koszos, addig a másik az, hogy azt a kispárnát, amin a billentyűzet nyugszik, azt épp a minap mostam ki.
   A kispárnával amúgy már igencsak régóta vagyok úgy, hogy ha még egyszer megkérdi valaki, hogy minek van ott, akkor valamelyik cikkben mindenkinek elárulom egyszerre. Na most ez az a cikk, amiben elmondom, hogy azért kell a billentyűzet alá az a párna, mert azzal együtt szoktam a térdemre tenni, és úgy gépelek. No nem azért kell a párna, mintha a nulla súlyú billentyűzet nyomná a térdem, hanem azért, mert anélkül (mármint a párna nélkül) kifejezetten hajlamos a billentyűzet a térdemről lefordulni. A párnával együtt meg már kevésbé.

   Míg a frissiben kiszerelt fejdob az ultrahangos és a tévébe dugható távirányító tetejére került, ahonnan a pincébe kell eljutnia, addig a kapcsolós konnektorsor az emlékezetembe. Mármint azért, mert azt az apró elmaradások a lakásban 6 című projectem keretében, még az idén fel kellene szerelnem a konyhába.

   Egy az előzőhöz hasonló apró tervem, hogy ezeket a paneleket holnap délelőtt elbontom. Még pár ilyen videós akció (mármint elbontás), és a végén még tényleg lesz némi hely a pincében.
   Hogy most mi a helyzet odalent, azt mondjuk nem tudom, és nincs is kedvem kideríteni. Ez persze - a magnós cikkek későbbi megírása okán - így egy kissé zavaros, no de zavar tekintetében mindig is jeleskedtem.

   Mivel fért még a zsákba, illetve esett odakint az eső, akarom mondani lusta voltam komolyabban megmozdulni, gondoltam azzal nyitom a napot, hogy legalább az apróbb paneleket lepucolom.

   Valamint terveim szerint ezek az alkatrészek nem a vegyes dobozba kerülnek, hanem egyből a helyükre. Már úgy értem, hogy már akad a pincében VFD kijelzős, tuneres, bádoglemezes doboz, és persze trafós polc is.

   Gondoltam mielőtt még lemennék a pincébe előtúrni az előbb említett különféle dobozokat, előbb még gyorsan kikapkodom a nagyobb panelből a kisebbeket (meg persze a lógicáló kábeleket is), nehogy a viszonylag nagyobbnak látszó munka elvegye a kedvem a további forrasztgatástól.

   A körben látható kisebbeket mind a nagyobból bontottam ki, és valóban nem volt egyszerű feladat a kiszedésük, ami végül is csak az ónszippantó bevetésével sikerült. Mármint azért, mert annyi lábat (mint amennyi a segédpaneleknek van) képtelenség volt egyszerre megmelegíteni.

   Miután már tényleg nagyon elültem amin ültem, betettem a tűzifahordó szatyor aljába a már mutatott apróságokat (mínusz a hálózati trafó, mert azt a polcra kerülése előtt előbb még le szeretném mérni), hónom alá csaptam a videó házát, majd kezemben a szemétre való apróságokat tartalmazó hatalmas zsákot lóbázva megindultam a pince felé.

   Mivel most épp úgy van, hogy utólag szurkálom be a magnós cikkeket a többiek közé, ez a kép egy majd csak sokkal később beálló állapotot mutat. Az egymásra tett két videó doboza - mivel el lettek ígérve - nem fogja sokáig foglalni a helyet. Illetve ez úgy van, hogy majd csak akkor írom meg az új gazdájuknak, hogy lehet értük jönni, mikor már a többi videó sorsa felől is megbizonyosodtam.

   Mivel nemcsak pincei rendezkedésről volt szó, hanem kertiről is, mikor onnan visszatértem, és még tartott bennem a lendület, nem sok híja volt, hogy nekiállok lerámolni ezt a nem is oly rég belakott polcot. Mi az, hogy miért? Nos azért, mert bár az ötlet alapvetően jó volt (mármint az, hogy erre az egy helyre koncentráltam a szanaszéjjel heverő fadarabjaimat), csakhogy átláthatónak ugyan átlátható lett a készlet, azonban meg már nem mozdítható. Ezt úgy kell érteni, hogy amik alul vannak, azok biztosan ott is maradnak, akkora rajtuk a nyomás.
   Erre az aprónak épp nem nevezhető problémára feloldásul azt találtam ki, hogy nyitásképp leszedem innen az összes fadarabot, kap egy plusz vízszintes polcot (alulra esetleg egy középső függőleges tartót is, ha hajlani látszana a polc), aztán mehet vissza minden a helyére. Mindezt azért, mert sejtésem szerint vízszintesen kettéosztva a tömeget, már nem lesz lehetetlen kihúzni a fadarabok közül az aktuális feladatra kinézett alanyt. No meg épp akad is a pincei folyosó hátsó traktusában két hatalmas, ott egy kissé útban lévő, a felvázolt célra megfelelő méretűnek tűnő bútorlap. Mivel egy ekkora kaliberű pakoláshoz most nem volt kedvem, gondoltam elintézem inkább az apróságokat.

   Mikor megtaláltam a tunereket tartalmazó dobozt, akkor örültem neki (mármint annak, hogy egyáltalán megtaláltam), mikor viszont levettem a tetejét, szomorúan vettem tudomásul, hogy ebbe már semmi sem fér. Természetesen nem a rengeteg kincs látványa szomorított el, hanem az, hogy nyithatok nekik egy új, a jelen pillanatban értelmesen sehol el nem helyezhető dobozt.
   Hogy mégis mikorra lesz itt akkora hely (illetve rend), hogy minden egyes cuccom a polcokon legyen, azt most még csak megjósolni sem merem! Mindezt úgy, hogy a valós időben a jelenlegi állapotnál már sokkalta előrébb járok.

   Na ez lett az új tuneres doboz, ami ugyan innen nézve szép, csakhogy lemaradt róla a felirat. Hogy miért? Nos azért, mert ahhoz, hogy a doboz oldalára egy kis címkét fel tudjak ragasztani, ahhoz kellene némi hely az asztalon. Majd mindjárt azt is megmutatom, hogy ott most mennyire nincs. Mármint hely, mert ugye minden más az bőven van!

   Akkora itt a kupi, hogy a másik videóból kibontott forgófejet a zeneládika mellet találtam meg. Mivel ez nem csak ezen az egy ponton volt így, nekiálltam a polcok szélére csak úgy lazán letett, természetesen oda egyáltalán nem való apróságok elpakolásának. Még tíz perc sem kellett hozzá, hogy erre ráunjak. Akarom mondani, a rettenetes mennyiségű szétpakolt apróságot semmi esélyem sem volt mind a helyére tenni. Már csak azért sem, mert egy részüknek még nincs is helye.

   A frissen lehozott bádoglemezeknek mondjuk legalább már van. Mármint még befértek a számukra valamikor évtizedekkel ezelőtt nyitott dobozba. Hogy mégis mikor volt innen kikerülés? Mármint mikor kellett nekem egy darabka bádoglemez bármire is? Bár mostanában nem, de később azért még bármi megtörténhet.

   Na most az, hogy egy (vagy több) VFD kijelzőre lesz szükségem, az mondjuk nem, de ettől azért még erre (mármint VFD kijelzőre) is van egy újrahasznosítási ötletem. Ez bár egy kissé zavaros mondat volt, de a fejemben sincs éppen rend...

   Az asztalon meg ugye pláne nincs! Na ezért nem volt hol felragasztani a dobozra az új címkét. Mármint azért nem, mert ez itt az asztalom, aminek úgy nem látszik a lapja, hogy az innen nézve még mintegy harminc centivel lentebb van.
   Ahogy itt álltam, és csak bámultam bambán a kupit, hirtelen (amúgy viszonylag lassan) úgy döntöttem, hogy míg a felülről második videó saját szétszedtem cikket fog kapni, addig a másik három középmechanikás kicsi egy összevont közöset.

   Miután amit csak értem, mindent eltettem a helyére (már aminek volt olyanja egyáltalán), és még a kertben is elrendeztem a dolgokat, meg tűzifát is hoztam a szatyorban visszafelé, gondoltam nem hagyom másnapra a maradék panelek elbontását. Erre persze az is egy nyomós ok volt, hogy holnap délelőttre felhoztam a pincében található polcok széleiről három olyan apróságot, melyeknek már évek óta csak mondogattam, hogy egyszer majd ti is be lesztek mutatva.
   Míg az egyik egy monda volt, amit már ki tudja mióta kerestem, de csak most találtam meg, addig a másik kettő tényleg a polc szélén ücsörgött, mégpedig egy zsebszámológép és egy szovjet elektronikus órabelső képében.

   Ez előző képen látott panelek közül csak az egyikkel gyűlt meg a bajom, mert azon a panel forrasztási oldala nemcsak a forrasztásokat tartalmazta, de már egy csomó SMD alkatrészt is, ami útban volt a pákának.
   Ha azt a marék elkót (ami ezen a képen látható) még valamikor kiskoromban kapom meg, valószínűleg hetekig ért volna fülig a szám. Mármint azért, mert ugye a szűkös zsebpénzből akkoriban nem igen futotta a mindenféle apróbb erősítőkbe szükséges csatoló elkókra, Apukám pedig nem győzött eleget hozni a gyárból.

   A balra látható két mikroprocesszoros paneltől hiába kérdeztem, hogy mégis kik ők, még a nevüket sem tudták megmondani! Akkor ennyit arról, hogy mennyire intelligens egy ilyen processzor...
   A jobbra látható képződményt, míg csak a helyén a panelban pöckölgettem, felülről néztem mindennek, épp csak IC-nek nem. Hogy mégis mi a csudáért kell egy IC hűtőbordájára műanyag burkolatot tenni, arra mondjuk még a kiszedése után sem jöttem rá.

   Balra egy különös formájú tekercs, jobbra pedig egy piezo hangszóró látható. Hogy utóbbi mikor csipogott, illetve milyen hang jött belőle egyáltalán, azt szintén el nem tudom képzelni. Illetve elképzelni mindenfélét el tudok, csak ugye annak nem sok köze van a valósághoz.

   Bár nagyon úgy nézett ki, hogy ez a két BNC aljzat itt marad, de végül sikerült róla magamat meggyőznöm, hogy most azonnal betegyem őket a hátam mögötti szortimentbe. Az RCA társaik (mármint a csatlakozó aljzatok) sajnos már nem voltak a hátlapból kimenthetők, mert azok bele voltak szegecselve a műanyagba.
   Most (illetve majd csak holnap reggel) jönne az, hogy szétszedem a felhozott három apróságot, majd eldöntöm, hogy a koszos elejűnek hívott, vagy a három középmechanikás videó következzen-e. Persze ezeken kívül is akad még rengeteg jelentkező, csak győzzek közülük választani!