Tulajdonképpen csak néhány, a bemutatottsága okán már eltehető apróság eltevésének kedvéért evett ide a fene, amivel párhuzamosan előtúrtam a "monda" nevű apró elektronikát, csak aztán annyi polcszéli apróságot láttam, hogy képtelen voltam megállni, hogy közülük néhányat magammal ne ragadjak.
   Erről a polcról a ma bemutatásra kerülő szovjet órabelső jött velem. Amúgy van ezen a polcon még két másik óra is. Amit a kép közepén az élére állítva látunk, azt már felújítottam, míg a Signal órás rádiót már bemutattam. Amit viszont még nem mutattam, az a hatalmas áramváltó. (legalábbis merem remélni, hogy az van a jobb szélső barna dobozban)
   Amit már szintén mutattam, az a szürke dobozba rejtett felfújható matrac, csak persze ez nem az a példány, hanem egy másik, hiszen a bemutatottat szétvágtam. Hogy miért a pincében ül a polcon? Nos azért, mert mint az végül kiderült, mégsem tesz jót a hátamnak a rajta való fekvés.
   Na most ami még szintén ártalmamra van, az az ebben a pincében újra és újra eluralkodó káosz. És ez még csak egyetlen polc, és ez is úgy, hogy a hátsó barna dobozokról fogalmam sincs, hogy mégis mit, vagy miket tartalmazhatnak!

   Gondoltam teszek egy erőtlen (már eleve így álltam hozzá) kísérletet a néhány tekercs magnószalag többi társához történő hozzácsapására, ami - mint az sejthető volt - úgy végződött, hogy már eleve meg sem találtam a dobozt. Ez most talán nem annyira a rend hiányára utal (á dehogy...), mint inkább arra, hogy túl sok minden van ahhoz a földön, hogy csak úgy egyszerűen odalássak a dobozaimra.

   Jelen helyszínen például már úgy térdmagasságig ér a kupi. Akarom mondani, itt épp kettő egyre vezetnek a még bemutatatlan tárgyak, mert a szőnyegkefélővel és a kakukkos órával ellentétben, a tölcséres hangszórót már legalább mutattam.
   Mindeközben a jobb alsó sarokból az a hangkártya figyel, ami az alatta elterülő 286-os laptopba való. Már ha tényleg 286-os. Amúgy ha nem az, mert mondjuk 386-os, akkor sincs semmi baj, mert majd mikor visszajövök beszúrni a rámutató linket, akkor majd leszek szíves kijavítani a számot. Már ha odajutok egyáltalán valaha ahhoz a laptophoz...

   Ezen a képen most nem a keménypapír gyűjteményemet kell nézni (bár az is megérne egy misét), hanem azt a lakatot, amit a múltkor égre földre kerestem. Gondoltam leszek olyan rendes, hogy most azonnal a helyére teszem, hogy legközelebb már több esélyem legyen megtalálni. Megmutassam a lakat helyét? Hát persze, hogy megmutatom...

   A szürke fiókos szekrénybe való, amihez simán oda kellene tudjak sétálni, csak ugye elbarikádoztam az utat mindenféle kacatokkal. Erre most az a mentségem (már ha van egyáltalán mentség egy ekkora kupira), hogy a minap rendeztem át a bútorlapokat az útszóró sós és ez a pince között, mikor is ami csak útban volt, azt mind bedugtam ide. Pontosabban szólva máshova is, de a többi helyszínt most inkább hagyjuk.
   A porzsák nélküli porszívót és a kurblis telefont mondjuk már mutattam, a néhai konyhai rádiónkat viszont még nem. Aztán van ott balra az a telefonok bemérésére szolgáló műszer, ami mögött egy komolyabbnak tűnő kétkazettás rádiós magnó hever, mégpedig egy a szomszédtól kapott Videoton daxli rádió oldalán. A telefon bemérő műszer amúgy egy Weimar rádió oldalára van állítva.
   Na most nemcsak az a baj, hogy rengeteg nagydarab bemutatatlan valamim van (á dehogy), hanem az is, hogy még apróból is tengernyi akad. Tulajdonképpen épp arról szól ez a mai akcióm, hogy rárabolok a polcok szélein (megjegyzem általam galádul) elhelyezett, még mind a mai napig bemutatatlan apróságokra.

   Mivel a sarokba a záras kulcsos fiókig nulla esélyem volt bemászni, kipakolni meg nem volt kedvem (illetve hova), így a lakatot a pince ezen másik pontján helyeztem el, mert itt már van belőlük néhány, bár azok töröttek. A papírdobozok még apukám szekrényéből kerültek ide. Bár már megkezdtem az újratöltésüket, de még mindig sok hever belőlük szanaszét.
   Amúgy a képen látható értelmezhetetlen valami (az a gumilábas fatalpas izé), az az épp az előbb említett telefon bemérő műszerhez tartozik, mint egy a kézibeszélő befogatására alkalmas kiegészítő.
   Ami a jobb alsó sarokba belóg, az pedig a régi hálózati kábeles dobozom, amiből a záras fiókos szekrénykén van már két újabb. Hogy ezek mégis miért nem lettek egyesítve? Erre csak azt tudom mondani, hogy mindjárt kétszeresen is nem tudom. Mármint egyszer azért nem, mert tényleg nem tudom, hogy miért nem, másrészt azt sem, hogy tényleg így van-e. Mert ugye ki emlékszik már arra, hogy mégis mit csináltam pontosan a kábelek szétpakolásakor. Mert ugye lehet az a doboz akár már üres is. Akkor viszont már arra a kérdésre nem tudom a választ, hogy mégis mi a csudáért tettem vissza a helyére egy üres dobozt. Mindezt úgy, hogy már ki tudja hányadszorra futok neki, hogy ebben a pincében végre rend legyen. Valami persze mindig sikerül, csak utána valahogy folyton újratermelődik a káosz.

   Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen csak a mondáért jöttem le, minden megvan, amit csak mellékesen találtam, kivéve persze magát a mondát, azok ketten ugyanis a másik pincefolyosón elhelyezett szekrénykén maradtak, a locsolókanna tároló sárga dobozon.

   Van olyan olvasó, aki szerint igazán kihagyhatnám a cikkeimből a tárgyak körüli felesleges keringést, míg akad olyan is, aki szerint előfordul, hogy a felvezetés érdekesebb, mint maga a boncalany. Ez az óra például egy elég érdektelen szerkezet. A tokja hiányzik, míg a mechanikájához hasonlót biztosan mutattam, hiszen már igen sok órát boncoltam fel.
   Amúgy emlékeim szerint ez az óra Balázs Laci szomszédom hagyatékából származik, és valaha egy falióra alapját képezte, csak Laci valamiért szétszedte. Hogy én mit fogok vele kezdeni, azt mondjuk nem tudom. Mármint nem tudok róla, hogy lenne bármiféle értelmes ötletem, amit egy szovjet órabelsőre lehetne alapozni. A számlap mindenesetre szép. Hogy a mechanika működik-e, az meg majd mindjárt kiderül.

   Négy éven át raboltak el heti több órát az életemből, de mára már annyi sem maradt meg belőle (mármint a már eleve sosem létezett tudásból), hogy ha érteni ugyan nem is értem, de legalább elolvasni eltudjam az orosz szöveget.

   Hiába vakargattam meg az érintkezőket, gondolván hátha csak azok nem vezetik az áramot (mármint a rajtuk található felületi rohadás miatt), az órába az átlátszó tokján keresztül belesve, semmi meg nem moccant, és persze a szokásos rázogatásra sem reagált.

   Például az elektronikát a mechanikához odafogató csavarok slicce sérült, ami a kelleténél kisebb, esetleg rosszul odatett csavarhúzóra utal, ami nem egy alapvető órás tulajdonság. Vagyis ezt az órát Laci, vagy valaki más, de valószínűleg nem órás szerelgette.

   Míg balra az óra időalapjául szolgáló hagyományos felépítésű mechanikát látjuk, addig tőle jobbra azt az elektronikát, ami a szokásos tekercsrugóban rejtőző erő helyett hajtja. A fényes négyzet egy integrált áramkör, míg tőle jobbra két szovjet elkó áll ki az amúgy műanyagból készült alaplapból. Ebben az az érdekes, hogy az alkatrészek lábai olyan szegecsekbe lettek beforrasztva, amiket a hőre lágyuló műanyag alaplemezbe ütöttek, vagy sajtoltak be.

   Íme az IC belső felépítése, valamint az óra elektronikájának egyéb körítés alkatrészei. A jobbra lent látható két tekercs (ami tulajdonképpen elektromágnes) hajtja az előbbi képen balra látható kereket (illetve kerekeket, mert az kettő), amin apró mágnesek vannak. Míg az L2 a tulajdonképpeni meghajtás (ebbe megy bele az energia), addig az L1 a visszacsatolás. Utóbbi azt határozza meg, hogy mikor kell a feszültséget az L2 tekercsre rákapcsolni. Ugyanezen elven működik mondjuk a boltok polcain látható örökmozgó is.

   A piros mutatónak szerintem lesz helye a pincei órás dobozomban. Ezt amúgy azért vettem le, hátha csak annyi a hiba, hogy megakasztja a mechanikát. Mármint az, hogy rátámasztottam a mutatóra az órát. Amúgy nem, nemcsak ez a baja, mert az óra tápegységről járatva sem indul el.

   Mivel az óra többi alkatrésze tulajdonképpen nem szükséges az időalapot szolgáltató rész működéséhez, a maradékot (megjegyzem a szokásos módon teljesen eredménytelenül) tovább kínoztam.

   Visszatekintve a kezdetekre, egy kicsit fura, hogy egy háromtranzisztoros áramkört IC-vel valósítottak meg, de az integrált áramkörös technika valahol itt kezdődött. Mármint a mindössze néhány tranzisztort tartalmazó tokoknál. Hogy ez a 80-as években már nem volt divat? (lásd az IC házán a nyolcvan májusi dátumot) Nos igen, csakhogy a szovjet ipar sosem a fejlettségéről volt híres.

   Mielőtt a maradványokat besöpörném a szemetesbe, kiszedegetem közülük a még használhatónak tűnő alkatrészeket. Hogy ez az óra végül a kukába került, az egyrészt valahol szomorú, hiszen már megint szétvertem valamit, másrészt némi vidámságra is okot ad, hiszen egy újabb lommal lett kevesebb a pincei polcon.

   Már persze ha attól eltekintünk, hogy a számlap is megmaradt, csak innentől kezdve valószínűleg a "kerek dolgok" feliratú dobozom mélyén fog heverni, mint igény esetén csak úgy egyszerűen elővehető nagy kerek vaslemez.