Ó a francba, mondta a szerző, mikor ezt a cikket megírásra kinyitotta, majd kiszúrta benne, hogy még egy árva betű sincs belőle megírva. Már úgy értem azért voltam mérges, mert úgy emlékeztem rá, hogy a vonal feletti részt már megírtam.
   Na most mikor itt álltam, vagyis még a pincében, a sarok irányába nézve, akkor szintúgy azt találtam mondani, hogy ó a francba... Ekkor azért, mert valahogy megéreztem, hogy több videóm van annál, mint amennyire emlékeztem.
   Kell lennie ugye valahol egy kicsinek, amivel a videokazettáimat digitalizáltam (mármint azon játszottam le őket), egy általam egyszerűen csak koszos elejűnek hívottnak, meg egy Hi-Fi sztereónak, de a jelen képen alul látott video valahogy kiesett az emlékezetemből.

   Épp mint ahogy az is, hogy már megint odapakoltam a magnós szekrény elé. Amúgy azért vagyok itt, hogy keressek egy a videokazetták bemutatásához bátran beáldozható videót.
   Amit az előző képen láttunk (mármint az alsó, amelyiknek nincs meg a kazetta betöltő ajtaja), az mondjuk megfelelne, csak gondoltam ha már egyszer itt vagyok, akkor egy kicsit alaposabban körülnézek. Mármint azért, hogy végre az összes videomagnó előkerüljön. Hogy aztán mind megnézem-e közelebbről, illetve elpusztításra kerülnek-e, azt most még meg nem tudnám mondani.

   Balra a Terta 811-es, mellette egy ZK246-os, aztán egy Philips négysebességes, ami viszont a tetejükön keresztben van, az nem magnó, hanem egy Hi-Fi toronyba való időzítő, amire ugyan még emlékszem (mármint arra, hogy van), az eredetére azonban már nem.

   A balra látható LCD monitort úgy emlékszem, hogy újpesten találtam a fűben, a relatív kis méretű barna asztali rádióról azonban mára már szintén nem tudom, hogy honnan van. A következő tétel a koszos elejűnek hívott videó, míg mellette egy BRG M20-as orsós magnó támasztja a falat. Azért támasztja, mert ha nem úgy áll, akkor leesik róla a teteje.

   Ez két középmechanikás, a régen megszokottnál már keskenyebb videó, melyek közül egyik sem tűnik ismerősnek, pedig mikor a családi felvételeket tartalmazó kazettákat bedigitalizáltam, akkor egészen biztos, hogy hetekig (de még az is lehet, hogy hónapokig) ott ült a szobában, a laptop mellett, vagy talán alatt. Azt amúgy (emlékeim szerint legalábbis) egy nénikétől kaptam, IPTV szerelés közben, aki épp ki szerette volna dobni. Mondjuk a mobil klímáját is, csak azt a meglehetős súlya miatt nem hoztam el.

   Ezt a képet mindjárt két dolog miatt is mutatom. Míg az egyik tény az, hogy keletkezett a sarokban némi hely (hej ha én ezt (mármint a szabad helyet) képes lennék megőrizni), addig a másik az, hogy a távirányítókat tartalmazó doboz úgy nagyjából a kép közepén látható. Vagyis mászhatok érte vissza a jelenleg alaposan elbarikádozott sarokba.

   Mondjuk van benne rendesen számológép is, mely tényből nekem azt sikerült kikövetkeztetnem, hogy kénytelen leszek nyitni számukra egy saját dobozt. Ezt azért érzem feltétlenül szükségesnek, mert mint ahogy távirányító, úgy számológép is akad nemcsak itt, hanem mindenféle más egyéb rejtekhelyeken is.

   Ez szerintem nem videóhoz, hanem projektorhoz való. Mivel olyanom nincs (mármint projektor), ezért kénytelen voltam visszaásni emlékezetem mélyére, ahonnan aztán sikerült is előásnom azt az emléket, ami megmagyarázza jelen távirányító eredetét. Szóval az úgy volt, hogy mint annyi minden mást, úgy ezt is találtam. Ezt mondjuk bent a cégnél, egy költözést követően, egy az általunk épp elfoglalt helyiségben, egy mindenféle más kacattal teli fiókban.
   Ennek amúgy a cégnél (Posta, Matáv, Telekom) igen nagy hagyománya volt. Mármint a költözéskor otthagyott holmiknak. Például mikor az József utca 13-ból eljöttünk, akkor annyi oszlopszereléshez szükséges anyag maradt utánunk az egyik pincében, a tárolásukra szolgáló polcokkal együtt, hogy azt még nézni is rossz volt!
   Mikor a Páva utca 8-at hagytuk el (eladta a cég az épületet), akkor meg egy csomó 30 vonalas kihelyezett fokozat maradt az egyik pincében, mert egyszerűen senkinek sem kellett. Még páncélszekrényt is hagytunk a pincében, mert mire oda került a sor, hogy az épületet el kell hagynunk, addigra már senki sem maradt, aki emlékezett volna rá, hogy kié a széf. De voltak elektromos írógépek, írásvetítők, meg ki tudja mi még, amiből a végén mindenki azt vitt el, amit csak akart. Nekem például lett néhány faxom, amiket aztán nem győztem elosztogatni.

   Mivel két Samsung távirányítót is találtam (az egyik mondjuk egyértelműen az én régi videómé), megígértem neki, hogy ha rendben működik, és persze jó hozzá valamelyik távirányító, akkor talán, mondom talán nem bontom el.

   Miután a pincéből - kezemben a palántázó tálcákkal - feljöttem, a múltkor bemutatott videó látványának hatására viszonylag gyorsan rájöttem, hogy tulajdonképpen épp csak azt felejtettem odalent, amiért lementem.

   No de mit nekem lemenni újra? Ez a torony persze nem maradhat így, épp mint ahogy a pincei sem. Már csak azért sem, mert úgy döntöttem, hogy az összes általam birtokolt helyszínen - záros határidőn beül - rendnek kell lennie! Persze már rég tudom magamról, hogy ez részemről nem annyira ígéret, mint inkább csak egy elérhetetlennek tűnő álom.

   Pedig nagyon nem kéne halasztgatnom a dolgokat, hiszen még a videokazetták is itt hevernek az előszobában, természetesen bemutatásra várva. Hogy ezt (mármint a kazetták bemutatását) bármelyik videóval megejthetném? Nos igen, ez így van, csakhogy részemről egészen biztos vagyok benne, hogy ez végül nem a jelen cikk keretében boncolt példánnyal fog megtörténni. Mármint azért, mert én ugye már tudom a mai cikk végkifejletét.

   Mégpedig teszi ezt annak ellenére, hogy az biztosan nem hozzá való, ugyanis a pincében találtak közül egyiken sincs LCD kijelző. Mármint a távirányítók közül. Ez amúgy úgy működött, hogy a távirányítón nézve a bepötyögést, mikor végzett az ember a gombok nyomkodásával (mármint az időzített felvétel beállításával), akkor egy gombnyomással átküldte az anyagot (mármint a felvételre beállított adót és időpontot) a videónak.

   Az egy évre előre nyolc program felvételre történő beállíthatóságával szerintem az a legfőbb probléma, hogy a tévéújság az ugye egy hetilap. Az persze igaz, hogy vannak mindig azonos időpontban sugárzott műsorok, no de mégis mi a csudáért akarnék felvenni egy kilenc hónappal későbbi híradót? Pláne honnan tudnám ezt az igényemet még kilenc hónappal korábban?

   Szépen befűzte a szalagot. A gumigörgője mondjuk olyan kopott, és még egy kicsit penészes is, hogy egy értékesebb kazettát már nem mertem volna beletenni. Mármint olyat, amin még valami fontos felvétel van.

   Mikor meghúztam, akkor pedig elszakadt. Az mondjuk igaz, hogy nagyon kellett húzni, mint ahogy az is, hogy ha használtam volna a videót, akkor ez a szíj már nem tartott volna sokáig. Végül ígéret ide vagy oda, hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy ezt a videót ezennel elbontom.
   Hogy ebből később nem lesz baj, azt onnan tudom, hogy az én eredeti három videóm is erre a sorsra jutott (míg a negyediket elajándékoztam, ahol is egy kissrác bontotta szét), de még azóta sem hiányzott közülük egyik se.

   Csak álltam előtte, húzogattam a helyükről kifelé a csatlakozókat, meg persze tekergettem kifelé a csavarokat, mire fel mindössze néhány percen belül ilyen állapotba került.
   Hogy a videokazetta bemutatásához szükséges felvételeket elfelejtettem elkészíteni? Na ez mondjuk igaz, mint ahogy az is, hogy akad még a pincében a nemes célra alkalmas videó.

   Kezdetben úgy volt, hogy majd holnap viszem le a pincébe a videó immáron üres dobozát (azért oda, és nem a kukába, mert valakinek elígértem), csak aztán nem bírtam nézni a kupit.

   A videó tápegységéről levágott hálózati zsinórban nem az az érdekes, hogy megfürdettem (az ugyanis ráfért), hanem az, hogy anyám mennyire megijedt tőle, mikor este fürdéskor a csapban meglátta.

   Másnap reggel, tudván tudva, hogy el kell bontanom a videó maradékait, valami elképesztő dolgokat voltam képes magamnak feladatként kitalálni. Ott van például az a két támaszték, amiről jelenleg hiányzik a virágállvány pótpolca. Mivel ezt az alkatrészt semmi értelme sem lett volna a pincébe ősszel levinni, így fent hagytam a lakásban. Még 10 perc sem kellett hozzá, hogy megtaláljam a mélyszekrényben, valahol a kabátok mögött. Előtte persze az összes ennél sokkalta nyilvánvalóbb résbe benéztem.
   Aztán volt egy olyan különös feladat is (persze ezt is én találtam ki magamnak), hogy meg kellett etessem a sarokban vékony hálót szövögető pókot. Az etetéshez feltétlenül szükséges légy már nagyban ott lapul a jobb oldali támasztékra helyezett gyufásdobozban. A legyet persze csak azért sikerült elkapnom, mert már alig volt benne valamicske élet.

   Ráadásul kétszer is el kellett fognom (amúgy magával a tárolására szolgáló gyufásdobozzal), mert elsőre simán átesett a pók hálóján. Ez szerintem egy nagy kövér kaszáspók akar lenni, csak még nem nőtt meg, aminek annak tükrében nincs mit csodálkozni, hogy egy muslica nem sok, annyi kaja sem látszik a hálójában. Tulajdonképpen nem is értem, hogy miből szőtte azt a rengeteg hálót.
   Amúgy egy szép zöld poloskát is meg akartam vele etetni, de az olyan nagy és nehéz volt, hogy kétszer is átesett a pók hálóján. Mikor még ezek után sem volt kedvem szétforrasztgatni a panelokat, lementem a pincébe.

   Ahonnan aztán a palántázókkal tértem vissza. A magok ugyan még nincsenek bennük, mert mikor idáig értem a szaladgálásban, akkora úgy gondoltam, hogy most aztán már tényleg itt az ideje leülni.

   És már álltam is neki apróra elbontani a videó maradványait. Hogy aztán a többi fellelt készülékkel is ugyanez fog-e történni, azt most még nem tudom. Szerintem úgy lesz, hogy igen. Mármint amelyikben valami hibát látok, azt simán el fogom pusztítani, és még az is megeshet, hogy azt is, ami amúgy még jó.

   A már teli vegyes alkatészes dobozt kitettem az előszobába, mondván majd mindjárt leviszem a pincébe, míg a szétbontott magnó mechanikája, valamint egyéb feleslegesnek ítélt alkatrészei a kazetták mögött megbújó vécépapíros nejlonba kerültek.

   Bár az előszoba felszabadítása nem volt egyszerű dolog, de végül sikerült onnan úgy behoznom a hallba a még mindig bemutatásra váró kazettákat, hogy idebent sem dugítottam el velük semmit.

   Ez az előbb még görbe lemez (ami amúgy mint könyvtámasz funkcionált) ugyan lekerült a polcról, ennek azonban van (valójában persze majd csak lesz) helye a pincében, mégpedig az egyszer majd szétpakolt anyagaim között.

   Két kazetta mondjuk lent maradt, és a sárga és a szovjet fényerőszabályzóval sem kezdtem semmit, de ha így haladok a dolgaimmal, akkor idővel csak el fog fogyni ez a rengeteg bemutatásra váró kincs. Már ha élek addig, hogy minden egyes bigyómba belenézzek...