Ónszippantó
(alkatrészlábak kiforrasztásához)

Ahogy én azt szoktam, kihúztam a bal felső fiókot, kikaptam belőle az ónszippantót,
nyomtam rajta egyet, sercent a páka, égett a gyanta, olvadt az ón, nyomódott
a gomb, de ez a kis undok nem mondta, hogy cupp. Ha valamire mindig
berágok, akkor az a nem működő szerszám. Annyira fel tud idegesíteni,
mikor valami nem működik, ami amúgy egészen idáig rendben tette a dolgát,
és persze lenne is neki, hogy lehetek bármennyire lusta, az ilyen esetekben azért meg
szoktam magam emberelni. Aztán ahogy itt nézegettem ezt az ónszippantót, az
jutott róla eszembe, hogy régen mintha egyáltalán nem így nézett volna ki.

Ez persze azért van, mert akad belőle egy példány a jobb oldali fiókban is.

A régit Apukám hozta valahonnan (gondolom a Tanérttől), az újabbat viszont
már jómagam emeltem ki a szemetes kosárból, egy túlzó selejtezés után.

Amúgy bevallom őszintén, hogy ezen szerszám látványa számomra nem mond
semmit. Ha valaki az előtt kérdezett volna rá, hogy kihúztam a fiókot, azt
mondtam volna, hogy az ónszippantóm egy fémszínű cső formájú izé.
(később persze ezt a fényes cső fazonút is megtaláltam a pincében)

Előbb vallottam volna be, hogy én vagyok Lenin, minthogy
el tudtam volna árulni, hogy ERSA  -  VAC 3 van írva az
ónszippantómra. Pedig hányszor volt már a kezemben...

Már úgy értem, hogy Lenin. Mint azt több kedves olvasó is jelezte, ez a figura még
véletlenül sem Lenin (bár kétségtelen a hasonlóság), hanem a mi tévémacink
német tesója, akit Sandmännchennek hívnak. Ez egy homokemberke,
aki az apró zsákjából szórja a gyermekek szemére az álomport.

Most van kint.

Így meg bent.

Mikor az apró kék gombocskával menesztjük, akkor belecuppant egyet az eleje a
levegőbe, akarom mondani a páka melegétől cseppfolyóssá vált forrasztóónba.
Mikor megtelik ónszeméttel, vagy mint most, épp nem akar működni,
olyankor ki kell oldani az elejét a képen látható bajonettzárral.

Ezt a műveletet a kiszóródó fémszemét okán természetesen tilos, vagy fogalmazzunk
inkább úgy, hogy erősen ellenjavalt az éppen javított áramkör közelében
végezni. Én a fiók felett szoktam, amit aztán időnként kitakarítok.

Ránézésre ugyan nincs benőve, csakhogy ez nagyon csalóka.

A lyukba nézve sem látszik semmi látványos hiba, csak ugye
mivel épp nem működik, ezért nem hiszek a szememnek.

Nem szakadt le, hanem mivel ezt a dugattyút szemből nyomja a rugó,
így a feleslegesség okán nem is tartja a helyén semmi más.

Szóval nem törött el benne semmi, hanem az előbb látott alkatrész egyszerűen
csak neki van nyomva a rugó által, a lyukban látható fényes tengelyvégnek.

Már annyiszor megígértem magamnak, illetve ennek a szegény fióknak, hogy majd
nekiállok, és nem csak úgy egyszerűen kiszemetelem, de alapos rendet vágok
benne, hogy azt most még csak össze se tudom számolni! Eddig mindössze
annyit sikerült elérnem, hogy kirendeztem innen az óráscsavarhúzókat.

Amúgy ezt az apró kefét kerestem.

A szőre ugyan egy kissé már koszlott, de ettől még rendben teszi a dolgát.

"Mindössze" ennyi szemetet sikerült kitakarítanom az ónszippantóból.
Szóval ez az a kupac, ami elsőre fel sem tűnt, hogy ott van belül.

Ha már itt vagyok, gondoltam ránézek erre a régire is.

A működési elve, épp mint a másiké, bár ennek nem bajonettzáras,
hanem egyszerűen csak gumigyűrű által beszorulós az eleje.

Amit azért lehetett megtenni, mert ennél a változatnál
nem a dugattyú előtt, hanem mögött van a rugó.

Hiába van jórészt fémből, az idő, illetve a nem kevés használat, valamint
a szerszámos fiókban történő hányattatás már megtette a magáét.

Itt eredetileg egy fájdalommentesen megnyomható piros gomb volt, csak az idővel
az enyészeté lett. Én meg - mivel azonnal kellett a szerszám - nagy hirtelenjében
nem találtam helyette ennél a vaskockánál alkalmasabb anyagdarabot. Az ilyen
"holnapig jó lesz így is" felkiáltással összehozott ideiglenes megoldásokkal az
az általános probléma, hogy mint az jelen esetben is tapasztalható, bár
nagyon kényelmetlen, de akkor is korlátlan ideig képes kitartani!

Na ez se tisztán volt eltéve! Mondjuk egy ónszippantó tipikusan az a szerszám,
amit hiába pucolgat ki az ember bárhányszor, mert úgyis koszos lesz a belseje.

Ez egy Legafon vonalduplázó tápegysége, amit a múltkor szedtem ki egy általam
barkácsolt trükkös telefonáramkörből. Az ónszippantó működését azért ezen
az alanyon mutatom be, mert ez akadt elsőre a kezembe, illetve
kiválóan példázza a szerszám nagyszerűségét.

Ahhoz ugyanis, hogy a trafót ki tudjam emelni a panelből, ezt a négy lábat egyszerre
kellene felmelegítenem. Ez nem egy lehetetlen feladat, hiszen csak egy spéci
szerszám, mondjuk széles fejű páka, vagy hőlégfúvó kell hozzá. Mert ha
nem? Akkor vagy a panelt égetem szét, vagy szerencsétlen alkatrészt.

No persze szó sincs róla, hogy én ennyire gyorsan dolgoznék!
Konkrétan tízszerte lassabb vagyok annál, mint amit látunk.

Az ónszippantó fiókba történő ürítésekor, ilyen kis csövecske formájú szemetek
hullanak a szerszámokra, melyek aztán a fiók ki-be tologatásának
következményeképp idővel a fiók aljára vándorolnak.

Az előbb kitermelt trafót visszaforrasztottam az őt eredetileg
hordozó panelba, mert szerintem ott van jó helyen.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.