Ezt az elemet a Normatest 3000-res műszerben találtam. Akarom mondani, ezen a képen még benne is van az elemtartóban. Hogy mióta lehetett itt? Nos nagyon régóta, mert emlékeim szerint ebben a műszerben én ugyan soha nem cseréltem elemet. Már úgy értem, hogy ez így jött hozzám, Ákos barátom által, elemestül, aztán lekerült a pincébe, és persze hosszú évtizedekre ott is maradt.

   Ezzel a képpel nem azt akarom mutatni, hogy erre az elemre a KGST 589-es szabványa vonatkozott, hanem azt, hogy rá van írva, hogy rádióhoz. Már csak azért, mert nem létezett az elemek között olyan besorolás, hogy melyik mire való. Vagyis nem volt zsebtelep, vagy 9 voltos, külön rádióhoz, vagy lámpához. Ez még akkor is igaz, ha esetleg ráírták.

   Időközben találtam két másik ceruzaelemet is, amikkel lesétáltam a pincébe, mondván hozzácsapom a kívülről már látott Perionhoz, s ha már egyszer amúgy is itt vagyok alapon, egyből meg is nézem őket közelebbről. Erre fel a keresett elem nem volt sehol, pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy a minap az elektromos szerszámletevős polcon láttam.
   Mondjuk ha olyan nagymértékű nem is, de azért volt mostanában rendcsinálás, így átnéztem a két meglehetősen vegyes tartalmú papírdobozt, amibe ugye azokat a dolgokat szoktam volt beledobálni, melyek máshova nem illenek, de a keresett elem persze nem volt ott. Márpedig nálam olyan egyszerűen nem lehet, hogy valamit még a szétszedése előtt dobjak ki!
   Az elemet a pinceajtóban toporogva semerre sem találván, egyre nagyobb és nagyobb átmérőjű köröket írtam le, s ha már épp így volt, amit csak nem a helyén láttam, azt ha nem is tettem mind a helyére, de legalább egy kicsit odébb került.
   A balra látható valami amúgy egy késtámasz, amit az esztergához bútorlábakból készült ágyhoz lehet odafogatni, míg a jobbra látható izzós dobozban szintén nem találtam a keresett elemet, mire fel mérgemben felkaptam, és végre ezt is eltettem innen, mégpedig az új útszóró sós pincébe, merthogy inkább oda való, mint ide.

   Ha nem vittem le az elemet, akkor ezen a munkalapon kellene legyen, de persze nincs. Viszont van helyette két gyújtótrafó, egy marék gyújtógyertya, egy szovjet elektronikus gyújtás, egy drót végén fityegő fényerőszabályzó, meg persze egy állólámpához való is, a kerek elosztóról már nem is beszélve!
   Az ilyen gócpontok látványának hatására folyton azzal bíztatom magam, hogy ha egyszer nekiugranék, de úgy igazándiból tényleg, akkor estére simán fel tudnék dolgozni ennyi tételt. Hogy ez nem igazán történik meg? Mármint az egy nap alatt rengeteg minden szétszedése? Nos igen, ez így van, de attól még lehetne másképp is, csak ugye ahhoz kellene némi lendültet, ami bennem manapság sajnos fogytán.

   Utolsónak gondolt fellelési helyként megtekintettem az elemes dobozt, amiben persze egyből megtaláltam a ceruzaelemet. Ez itt, bár logikus helyszín, csakhogy mégsem, mert ugye minek tettem volna be a még használhatók közé egy már döglött elemet. Mivel erre a kérdésre magam sem tudtam a választ, mert ugye a túlzott rendszeretet esetemben még csak fel sem merülhetett, már majdnem megindultam az elemmel a pince felé, mikor is eszembe jutott, hogy még valami mást is le kell vinnem.

   Ennek a képnek azért lett a címe az, hogy "végre", mert végre eszembe jutott, hogy mikor a pincében vékony vonalat kell húznom valamire, olyankor mindig hiányolok egy épp erre a célra kitalált Rotring ceruzát.

   Nemcsak azért választottam a tolltartó vödröcskéből kettőt, mert már túl sok toll volt benne, hanem azért is, hogy ha az egyik odalent elkeveredne (amire mondjuk tolltartó hiányában komoly esélye van), akkor még mindig legyen esélyem találni egy másikat. Mikor aztán levittem a ceruzákat, és persze az elemet is a pincébe, leraktam őket az egyik polcra, majd mint aki jól végezte dolgát, úgy hagytam el a helyszínt.
   Hogy az elem szétszedésétől - ami ugye nem egy bonyolult feladat - időközben elment a kedvem, vagy csak elfelejtettem, hogy mára ez lett betervezve, arról már nem tudok számot adni. Mármint azért nem, mert mikor ezeket a sorokat róttam, a fentebb látott képek már több mint egy hónapja várták türelmetlenül (de inkább egyszerűen csak rendezetlenül), hogy végre odaírjak alájuk valamit.

   Hopp! Már megint eltelt másfél hónap, és már itt is vagyok! Az ugyan igaz, hogy valami egészen másért jöttem le, csak mikor láttam, hogy még ennyire fiatal az idő, egy füst, akarom mondani odatekintés mellett azt is láttam, hogy az óra mellett ott vannak az elemek.

   Még emlékszem a reklámra, hogy az elem a zöld ponttal, a pont lényegére azonban már nem. Mondjuk oda van mellé írva, hogy test, de így hirtelen el nem tudom képzelni, hogy mit csinál a zöld pont, mikor megnyomom a gombot. Mára már persze rég semmit.

   Bár még alig csináltam valamit, de már kezdett elborítani a szemét, ezért odahoztam neki (mármint a szemétnek) egy dobozfedőt. Már csak azért is, mert mit tudom én, hogy mit művel az elem mocska a melósruhámmal. Mármint azon felül, hogy összekoszolja.

   Ez felépítésileg teljesen ugyanaz, mint a már korábban bemutatott góliát elem. Vagyis a régiféle belső szénrudas Leclanché-elem ki van fordítva, így a valaha folyton kilyukadó (mármint azért, mert elektrokémiai okokból fogy az anyaga) cink tartály itt elmaradt, mert a cink ennél a felépítménynél a rúd képében belül van, ott meg fogyhat bátran, nem folyik ki miatta semmi.

   Mikor a pozitív pólus kupakjára ráfogtam (mármint nem azt, hogy miatta van folyamatosan rendetlenség a pincében, hanem erőből a kombinált fogóval), majd óvatosan megtekertem, tisztára úgy éreztem, hogy sikerült a szénrudat a helyén megmozdítanom. De persze nem...

   Amin a műanyag ruhácskájától megfosztott elem állagát szemlélve, nem igazán van mit csodálkozni. Tulajdonképpen az lett volna csoda, ha ebből a mocsokból bármi egyben kijön.

   Az elem cinkből készült poharának jobb oldali harmadát már lefejtettem (legalábbis ami megmaradt belőle), mire sikerült bennem tudatosulnia, hogy hétvégén délután sokkal könnyebb vérmérgezést kapni, mint ugye hozzájutni egy ellene szükséges tetanusz injekcióhoz. Magyarán szólva, az életveszélyessége okán inkább felhagytam az éles szélű fémdarabkákkal való foglalkozással.

   Kívülről van a mára már jórészt elfogyott cinkpohár, aztán szalmiáksó meg barnakőpor, meg persze középen a szénrúd. Miután ráuntam a fekete alapon fekete rúd látványára, áthelyeztem a maradványokat a szemetesbe, majd mivel még tartott bennem a lendület, nekiálltam mindenféle más, ehhez hasonló apróságoknak, amikről majd az apró pincei elmaradások 10 című cikkem keretében számolok be.