Egy szétszedést követően, mikor épp a háttérként használt fehér papírost tettem fel a szkenner tetejére, felmerült bennem amolyan nyilvánvaló kérdésként, hogy: Mégis mi a csuda ott az a rengeteg papír?

   Mire fel fogtam és ahogy volt, magamra húztam az egész kupacot. Miután a sorsukat elrendeztem, egy kisebb fecnin körmérkőzést játszottam a tollakkal. Már úgy értem, hogy ami nem fogott, az ment a szemetesbe.

   A jobbra látható három Rotring ceruzában az az érdekes, hogy meg mernék rá esküdni, hogy az egyikbe folyton visszacsúszott a betét, most viszont, hogy épp nagyban kerestem a tettest, mind a hárman működőképesnek bizonyultak.

   Mire fel addig kínoztam őket, míg csak ez a példány el nem árulta magáról, hogy vele van gond. Amint ez megtörtént, abban a szent pillanatban megláttam benne az önként jelentkező boncalanyt.
   Ez persze nem lesz egy bonyolult szétszedés, amire így hirtelen mondhatni komoly igény merült fel bennem. Mármint azért, mert a 143-as barkácsolós projektemmel úgy megcsúsztam, hogy most futok neki tizedszerre, azonban még egy árva tolásnyit sem haladtam a kiválasztott anyagokban a fűrészlappal.
   Bár szerintem valószínűleg nem árulok el vele semmiféle újdonságot, de attól még elmondom, hogy egy csomó más egyéb projektem is éppen így áll, csak ott mondjuk nem fűrészelnem kell. Jó, állnak a fűrészelősök is, de ezt most hagyjuk...

   A ceruza kupakját nemhogy könnyű volt levenni, de már-már magától leesett! Míg a töltőceruzák végében valaha ceruzahegyező volt, addig itt - mivel a Rotring ceruzát nem kell hegyezni - már radír van.

   Miután letekertem róla az elejét (lásd jobbra a kúpot), kiesett belőle egy apró alkatrész, majd abból egy még apróbb. (lásd a fekete pontot) Na most ha nem találok vissza az alkatrészekkel a helyükre, azt valószínűleg nem fogom komoly traumaként megélni.

   Maximum azt tudom elrontani (erre mondjuk nem vennék mérget, mert ilyen elrontós esetekben hatalmas rutinom van), hogy vagy fordítva teszem vissza az apró fekete alkatrészt az átlátszóba, vagy leejtem, mikor is menthetetlenül eltűnik.

   A ceruzavégi gombot a helyére visszatolva, azt megnyomva, kijött a menetes részből ez a tokmányszerű felépítmény. Ez úgy működik, hogy mikor a rugó (ami valahol a ceruza házában van) vissza, illetve belehúzza a fehér cső kúpos végét a szegecsforma kúpos réz bigyóba, akkor az ott megszorul. Mivel a fehér cső hosszában fel van vágva, így nemcsak meg, de össze is, amivel aztán stabilan megfogja a grafitból készült vékony rudat.

   Miután összeraktam (közben persze kiszóródott belőle egy csomó grafitpor), már minden hiba nélkül működött. Mondjuk előtte is csak bizonytalankodott, amit lehet, hogy csak a rengeteg por okozott. Mármint a jól csúszó grafitpor.

   Mivel ez a ceruza amúgy átlátszó, így a szétszedése nélkül is látható a rendszert megfeszítő rugó. Hogy a konstrukciót mi tartja össze, az azért nem derül ki, mert nem téptem szét, illetve a tekerésre semmit sem reagált. Amúgy ez a ceruza is nagyon poros volt belülről. Mivel a grafit csúszós felületű, ezért elképzelhetőnek tartom, hogy ez okozta a hibát.

   A ceruza elejébe belepiszkálva, abból meglehetős mennyiségű por jött ki, csak ezen a képen pont nem látszik, mert ugye amennyi eszem volt, eltettem a témát a koszos részről, melynek mutatása épp a lényeg lett volna.

   Mikor már épp ott tartottam, hogy szétszedek egy kövérebb ceruzát is, anyám beszólt a konyhából, hogy elkészült az ebéd. A tojásos nokedli meg ugye azért csak előbbre való dolog, mint holmi ceruza!

   Az elszórt grafitrúdnak majdnem sikerült eltűnnie a parketta közeiben. Mindezt úgy, hogy már elkészültem a rések fugázásával. Az mondjuk igaz, hogy ez már jó rég volt, és azóta kijárta a résből az anyagot a székem kereke, de attól még nem kellene körülöttem mindennek folyton valami hiányosságot felmutatnia...