Lehoztam a pincébe a két kisrádiót, majd feltettem őket a kupac tetejére. Aztán ahogy itt álltam a jelen csinos kis összeállításom előtt, idővel rájöttem, hogy ez így nem jó. Na jó, mindig is tudtam, hogy nem az, csak a szokásos módon már megint nincs hely. Ráadásul nemcsak úgy egyszerűen nincs hely, hanem most konkrétan annyira nincs, hogy rendet csinálni sincs hol. Már úgy értem, hogy amit itt látunk, az a lomos pincei asztalom, mégpedig úgy nagyjából a ráépített pult magasságában. Vagyis innentől az asztal lapjáig van még úgy jó fél méter vastagságnyi kupi. Ez a kupi ráadásul nemcsak azt jelenti, hogy ide lett tornyozva egy nagy csomó minden, hanem egyben azt is, hogy a kacatok vegyesen lettek felszórva. Ezt úgy kell érteni, hogy míg az analóg órás kockarádiót már szétszedtem, meg persze a most lehozott két zsebrádiót is, addig az USB csatlakozókkal felszeret Philips rádió, valamint a RAW képes fényképezőgép még nem esett át a procedúrán. Mikor ezt ilyen szépen végiggondoltam, hirtelen beugrott, hogy a két zsebrádió alatt rejtőző táskarádió is megtekintésre vár.

   Első nekifutásra még csak annyi történt vele, hogy átraktam ebbe a restanciákat tartalmazó kosárba. Ezt a kupacot amúgy olyankor szoktam meglátogatni, mikor épp semmihez sincs kedvem. A múltkor már majdnem kilátszott az alja, csak aztán rendcsinálás címszóval beleszórtam a még szétszedetlen apróságokat, mire fel újra majdnem megtelt.
   Akad itt porszívóból kiszedett visszahúzós kábeldob, a kertkapura a nevemmel ellátva felragasztott hajszárító, csíptetős lámpa a géplámpa projecthez, és egy újabb, eddig még csak meg sem említett rádió is, amit - a legolcsóbb beszerzés jegyében - a kertünkben található sittes konténerből emeltem ki. Ha mélyebben belenéznék, szerintem ebben találnám meg a csehszlovák mikrofonos fülest is.
   No de nem nézek bele mélyebben, mert épp elég nekem ezt a rettenet kupacot csak így felülről látni. Egy kicsit mellénézve a dolgoknak, jobbra lent az a diavetítő látszik, amit majd csak évek múlva fogok szétszedni. Ez persze nem így van, hanem úgy, hogy már rég szétszedtem, csak ugye a rádiós és a magnós cikkek (már csak az eszement tömegük okán is) beszurkálásra kerülnek a többiek közé.

   Szerintem a sorban a PLL szintézeres Tronic rádiónak kellett volna következnie, csak mivel ahhoz nem volt kedvem, épp mint ahogy azt az imént említettem, meglátogattam inkább a pincei ládát, amiben ugye ez a rádió volt fölül.

   Mikor a táskarádióval a kezemben a hallba (vagyis ide) beléptem, mindjárt rájöttem, hogy mi volt a mai terv. Mármint eredetileg. A kutyus és a baba közötti lomkupacot terveztem áthelyezni, pontosabban szólva megcserélni az eltehető munkalapon található műanyag dobozzal.

   Mármint ezzel, ami mellé mérgemben odatettem a rádiót, mondván nem lehetek annyira hülye (jaj dehogynem), hogy egy ennyire látványos, pláne tegnap olyan szépen eltervezett feladatot ne szúrjak ki.

   Mérgemben beültem a szobába, s dacosan néztem egyrészt a már 11 elmúltát jelző órára (vagyis ma sem keltem valami korán), másrészt az itteni elmaradásokra, innen ugyanis még csak a Technics tunert mutattam. A SONY erősítő, a Videoton receiver, és a Tesla lemezjátszó még annyira távoli, hogy azokról még csak elképzelésem sincs, hogy mikorra kerülnek sorra.
   Aztán ahogy itt ücsörögtem, boldogításomul eszembe jutott, hogy valaha volt itt egy Videoton tévé, alatta egy AIWA F220-as deck, majd később egy lengyel kijövő mechanikás társa, amik már rég átestek a szétszedési procedúrán.

   Hogy ezt a kis csúfságot mégis miért vettem meg a piacon, mikor már annyiszor megígértem magamnak, hogy soha többé nem veszek kisrádiót, azt tényleg csak azzal tudom magyarázni, hogy mindössze 100 forintba került. Már úgy értem, hogy az ennyire nyomott ár esetén egyszerűen képtelen vagyok magamat visszatartani.

   Az URH sáv még keleti normás, miközben a fekete háttér előtt alig látszik a sötétzöld mutató. Szerintem ebből kempingezés közben csak nappal látszik valami. Mondjuk ki akar éjszaka rádiót hallgatni, mikor úgyis elnyomja a tücsökzene...

   A hangerő és az állomáskereső gombja egy oldalra került, ami mondjuk nem baj, az azonban már egy kicsit az, hogy egyforma méretűek. A saját rádióját persze mindenki tudja kezelni, de attól azért még úgy szokás, hogy az állomáskereső gombja a nagyobb.

   Mármint erről a tápfeszültség csatlakozóról van szó, amivel a beépítő mester telibe trafálta a PMP-402 feliratot. A kép felső sarkaiban látható lyukakban amúgy nincs csavar, vagyis tényleg csak a már említett szigszalag tarja össze a dobozt.

   Azért nem a magam gyártotta tápegységről próbálom, mert amit Apukám készített, abból - az én konstrukciómmal szemben - nem árad semmiféle zavaró jel. Mármint ebben a tápegységben nincs semmiféle kapcsolóüzemű műszaki részlet.

   Ha azt nézem, hogy mindössze egy százasom bánja, annál pedig akár egy potméter, akár egy ferritrúd, de a forgókondenzátor mindenképp többe kerül, akár azt is mondhatnám, hogy már csak az alkatrészei miatt is megérte megvenni.
   Hogy ezekből az alkatrészekből rendesen el vagyok eresztve? Na ja. Potméterből például több hatalmas dobozzal is van, mint ahogy a ferrites és a forgós dobozom sem nevezhető épp üresnek. A funkciójukat mára persze már rég elvesztették, hiszen rég kiszálltam a javításból, mint ahogy a barkácsolásból is.

   Ez a huzal selyemmel van szigetelve, aztán le van lakkozva. Valaha úgy hívták, hogy acetát. Mondjuk ami nekünk volt - mint rendezői átkötő huzal - az nem volt ilyen szép fényes. Mint ahogy szinte minden mást, úgy idővel ezt a technológiát is kiváltotta a műanyag.

   Most nem azt akarom mondani, hogy már csak ez a légforgó is megérte azt a százast (azért csak kimondtam), hanem azt, hogy hiába próbáltam, nem sikerült róla lefeszegetnem a burkolatot, mert az egyik oldalon odafogja a panel.

   A ferdén álló görgő a skálahúrozásban direkt ferde, mert az vezeti át a skálahúrt a tengely egyik bevágásából a másikba. Amúgy a jelen skálahúrozás minősége mondhatni kifejezetten borzasztó! Recseg ropog az egész, miközben tekergetem.

   A membrán hullámosságából kiderül, hogy már kapott vizet, ami a szabadban éjszakázáskor (lásd a készülék nevének jelentését) egy rádióval simán megeshet. Vele ellentétben a doboz viszont nem kapott vizet. Mármint jó szokásommal ellentétben, ezt a készüléket most valamiért nem mosogattam el.

   Középhullámon egészen jól teljesít, míg az áthangolatlan URH sávon nem vesz semmit. Hogy aztán előkerül-e valaha is a pince mélyéről, mint átépítésre alkalmas alany, vagy alkatrészbázis, vagy csak úgy egyáltalán, azt még csak megjósolni sem merem. Terveim persze vannak, de az időmet sajnos egyre inkább fogyni látom.

   Bár eddigi életem folyamán már rengetegszer megígértem magamnak (ez általában a nagyobb ívű rendrakások után szokott lenni), hogy most már aztán tényleg soha többé nem hagyok szét semmit, szegény rádió már megint csak az előszobáig jutott. Az mondjuk igaz, hogy rátettem a tűzifás szatyrokra, s majd velük együtt csak úgy mellékesen leviszem, de ez akkor is rendetlenség. Mindegy... Szerintem ebből már úgysem növök ki...