Bár úgy emlékszem, hogy készült róla kép, amint ez a csomag még a kertkapura van felragasztva, ezt azonban nem találtam meg. Mármint ezt úgy kaptam, úgy juttatta el hozzám valaki, hogy egyszerűen felragasztotta a ház kapujára. Levél viszont nem volt hozzá. Mármint se papír alapú, se elektronikus. No nem mintha magamtól ne tudnám, hogy mit kell vele kezdenem...

   Hogy mennyire hagyja magát szétszedni (mert csavart elsőre nem láttam rajta), az majd mindjárt kiderül. Legalábbis ekkor, vagyis a zacskó pincei kibontásának pillanatában még így gondoltam. Ehhez képest néhány évig porosodott idelent, mire végre sikerült hozzá odaérnem, és ez még akkor is csak azért történt meg, mert a 2021-es évi cikkadagból, a barkácsolós cikkek közül, még mindig hiányzott egy csomó, pontosabban szólva most már csak 12, nem barkácsolós témájú cikk. Én meg ugye (így az év vége felé) szeretném végre rendben látni a következő évi teljes cikkadagot.
   Ez idén amúgy valószínűleg nem fog összejönni, de jövőre már igen. Már úgy étem, hogy bár a 2022-es évre még 15 cikk kell a kihagyott hézagok feltöltéséhez, csakhogy az hiába több mint a 2021-re szükséges 12, arra egy egész évem van, míg a 2021-es évi adagból hiányzó cikkekre már csak szűk két hónapom.

   Szóval az úgy volt, hogy mikor lejöttem a pincébe faragasztóért, amire amúgy a páromnak van szüksége, mégpedig a süni készítéshez, gondoltam ha már lejöttem, felviszek valami boncolnivalót a meglehetős tömegből, hogy idelentről is fogyjon.

   Nyitásképp a térdeplőszéket tekintettem meg, bár felvinni ezt persze nem igazán akartam, hiszen még nincs kész. Amúgy azt néztem meg rajta, hogy az ülőke része (ami amúgy hiányzik) egy rúdra van-e felcsavarozva. Szerencsére nem. Mármint nem egyre van, hanem kettőre, melyekhez úgy láttam, hogy nem lesz nehéz csatlakoznom azzal a lyukacsos vaslemezzel, amit már meg is vettem, csak így hirtelen meg nem tudnám mondani, hogy mégis merre van.

   Ez itt a pincei asztal széle. Ha minden igaz (nálam persze általában nem az), akkor nap mint nap erre fogok járni, s mindig elveszek innen valamit. A mai nap például a szovjet elektronikus gyújtás alatt található zacskót vettem el (benne a hajszárítóval), valamint a bal felső sarokban látható formátlan alkatrészt, ami amúgy a Kontrax írógépből kiszedett margarétafej.
   Míg a hajszárítóról szóló szétszedtem cikk a kihagyott hézagsor elejére kerül, addig a margarétafejes a végére. Mármint azért, mert az azért tényleg fura lenne, ha előbb mutatnám meg az alkatrészt, s majd csak valamikor később azt a gépet, amiből ugye kiszereltem.
   Mindeközben a szovjet elektronikus gyújtás úgy szerepel a képen, hogy a róla szóló cikk tulajdonképpen már kész, csak annak nem ez a szürke példány volt az alanya, hanem egy fekete, ami a motoromban teljesített szolgálatot. Vagyis a róla szóló cikkhez majd egy kicsit hozzá kell toldanom.
   Amit jobb szélről látunk, az pedig a már ki tudja mióta halogatott géplámpás projekt, ami hol így volt tervezve, hol meg úgy. Most például úgy van, hogy végül nem a tűzifás pince ajtajának közelében lesz rögzítve, ahol amúgy barkácsolni szoktam, hanem csíptetős lesz, így rá tudom fogatni arra a gépre, amelyikkel épp dolgozom. Már ha tényleg így lesz...
   A porrongy alatt pedig egy még működőképes Samsung lézernyomtató van, aminek a tetején - a lomos pincei  kupi fényét emelendő - négy darab videomagnót helyeztem el. Három középmechanikásat, meg egy olyat, amit egyszerűen csak koszos elejűnek hívok.
   Hogy végre le kéne szoknom ezekről a sehová sem vezető felsorolásokról? Ez mondjuk igaz, csakhogy az is az, hogy ezzel a szenvedéllyel legalább nem okozok magamnak egészségkárosodást.

   A hajszárító a pincéből történő felhozatala után úgy eltűnt, hogy már komolyan kezdtem magamban kételkedni. Mármint abban, hogy felhoztam-e egyáltalán. Végül innen, az előszobából került elő, ahol azért nem látszott, mert az őt hordozó szatyorra a párom ráakasztotta a kertésznadrágját. Mármint nem mi vagyunk olyan gazdagok, hogy tartunk kertészt, hanem a párom kerti munkásnadrágja vállpántos.

   Hogy mennyi olyan apróság van a pincében ezeken felül, amiket csak úgy egyszerűen elvehetek a polcról, és már szedhetem is őket szét, következmények nélkül, bátran, egészen apró darabokra, majd a maradványaikat szívfájdalom nélkül szórhatom be a szemetesbe, abból a cikk elején már adtam némi ízelítőt.
   Amennyiben ezt a két tételt letudom, még annyiszor, de tényleg annyiszor másik kettő lép a helyére, hogy még mindig évekbe fog telni, hogy a teljes lomkészletet letudjam. Már ha ez valaha is be fog következni...

   A címke több említésre méltó részletet is tartalmaz. Egyrészt ez a készülék nem kínai, másrészt 500 wattos, harmadsorban pedig a szerzőnek szent elhatározása, hogy a balra lent látható ikon tiltását megszegi. Ez kérlek annyira így van, hogy valahol a pince mélyén van egy olyan dobozom, ami csupa olyan elektromos dolgot tartalmaz (például hajszárítót is), amit el szeretnék meríteni a vízben. Természetesen ahogy kell, vagyis bekapcsolt, áram alá helyezett állapotban!

   A hajszárító kábele a balkonajtótól majdnem a szőnyeg végéig ér. Erről nekem az a kedves történet jutott eszembe, mikor egy ügyfél (amúgy ADSL hiba kapcsán) megkérdezte, hogy ha már arra járok, nem tudnék-e neki vinni egy kicsit hosszabb telefonzsinórt. Én meg ugye visszakérdeztem, hogy milyen hosszút szeretne, mire fel azt a választ kaptam, hogy olyan hosszút, ami a szoba sarkából, az előszobán át, kiér egészen a konyháig. Na ekkor történt, hogy elhallgattam. A kínosan hosszú másodpercekre nyúlt csendet az ügyfél törte meg, megkérdezve, hogy vonalban vagyok-e még. Mondtam igen, és csak azért hallgattam el, mert nem tudom eldönteni, hogy megkérdezhetem-e, hogy a szoba és az előszoba mégis miféle hosszmértékegységet takar.
   Aztán volt egy olyan esetem is, mikor épp nagyban az autó (céges kocsi) puttonyában turkálva rohadtul nem találtam, amit épp kerestem, s egy arra járó ember kérdésére nagyon pikírten feleltem. Mármint arra a kérdésre, hogy van-e egy hosszú kábelem, azt feleltem, hogy nem, nekem sok hosszú kábelem van, amivel szegény kunyerálót sikerült teljesen összezavarnom.

   Már-már el sem hiszem, hogy végre arra fogom használni az átlátszó dobozt, mint ami okból végül is a pincéből felkerült. Itt aztán beugrott, hogy a szobában kell lennie egy kétszer ekkora doboznak is.

   Hogy mégis minek fújom a meleg levegőt a szekrénybe? Ez egyrészt egy olyan próba, amivel azt vizsgálom meg, hogy a képen látható melegfúvó óránként hány fokkal képes emelni a szoba hőmérsékletét, másrészt ha már fűtök, akkor alaposan megszárogatom a szekrénybe frissen berámolt - télire való - hosszú ujjú ingeimet.

   Ott a nagyobb doboz, az Amigához bevetni szánt monitor előtt, benne a minap lecserélt párnáim töltetével, amiket a térdeplőszékhez tettem félre. Mindeközben a tetején egy olyan kazettatartó van, ami természetesen még véletlenül sem ide, hanem a hallba való, valahová a többi mellé.

   Ebből vagy az lesz, hogy a macit áttolom a sárga kutyus helyére, a kazettatartó pedig átkerül a maci helyére (természetesen tetején az előbb látott társával), a sárga kutyus pedig lekerül az alsó polcra, a kazettatartó helyére, vagy az, hogy minden így marad, ahogy látod, de a sárga kutyát mindettől függetlenül elbontom. Mármint azért, mert ezt az évek során már annyiszor ígértem meg neki, hogy már szinte szégyellem miatta magamat, hogy ez még mindig nem történt meg.

   Amennyiben feladnám rejtvénynek, hogy mi van a képen, szerintem nem sok helyes megfejtés érkezne. Addig persze könnyű, hogy valami 15,3 fokos, de aki a balra látható foltból (ami a lefolyó, csak melléfókuszált a kamera) kikövetkezteti, hogy a kádba eresztett víz hőmérsékletét mérem, az egy igazi rejtvénybajnok!
   Hogy miért mérem a kádba eresztett víz hőmérsékletét? Természetesen azért, mert ha már egyszer minden adott hozzá, akkor szeretném megtudni, pontosabban szólva még meg is mérni, hogy vajon felfűthető-e egy kádnyi víz a belehelyezett hajszárítóval. Hogy ez nem egy értelmes kísérlet? Na ja. Tőlem csak ilyen telik...

   Az viszont nem hülyeség, hogy a vízbe dobott (mindeközben természetesen a kábelével a hálózathoz csatlakoztatott) elektromos eszköz a kádban ülő embernek áramütést okoz. A műszer azért mutat fele feszültséget (a másik mérőcsúcs amúgy a csapra van csíptetve), mert a víz potenciálja a hajszárítóból érkező 230 volt és a lefolyó (és persze az egész kád) képviselte nulla (konkrétan a földelés) között van. Vagy ha nem ezért, akkor azért, mert a hajszárítón belül ott a nulla és a 230 is, aminek a földhöz képesti középértékét mutatja a műszer.
   Amennyiben a kádunkon nem lennének sérülések, vagy a manapság szokásos műanyagból lenne, a hajszárítót pedig áthúznám a lefolyóval átellenes sarokba, akkor lehetne olyat játszani, hogy a vízben a mérőcsúcsot erre-arra tologatva, a műszer annak függvényében mutatna több vagy kevesebb feszültséget, hogy a feszültségforráshoz (hajszárító), vagy a földeléshez (lefolyó) mozgatom közelebb.

   Na most attól, hogy a műszer szerint a félkádnyi vízbe helyezett hajszárító, ha lassan is, de azért melegíti a vizet, attól ezt a hülyeséget senkinek még csak eszébe se jusson utánam csinálni!

   A kád lefolyójának a víz forgásától lett ilyen különös formája. Mármint a forgó víz torzítja el a képet. Amúgy jelen látvány kapcsán nem ezt akartam elmondani, hanem azt, hogy már megint kereshetem elő a görbevégű csipeszt, mert a lefolyó keresztidomáról csak azzal lehet a szöszöket visszahúzni.

   Hiába sajnálom szétszedni, ha egyszer nem kell. Mármint én kopasz vagyok, a gyerek szintén az szokott lenni, anyám és a párom pedig utálja a hajszárítót. Míg Andira a múltkor sikerült rásóznom egyet (mármint nem hátba vágtam, hanem megkapta a lépcsőházban talált hajszárítót), addig nekünk ha kell, akkor ott a polcon a régi, valamint valahol máshol két kisebb, becsukható nyelű típus is van.

   Amin a beömlőnyílás lyukacsos idomán látható két (amúgy a másik oldalon is van belőle kettő, tehát négy), természetesen kívülről kiakaszthatatlan beakadó pöcköt elnézve, egyáltalán nincs mit csodálkozni.

   Balra egy kondenzátorból és egy ellenállásból álló párhuzamos kombinációt látunk, míg a jobb oldali háromlábú alkatrész számomra teljesen ismeretlennek tűnik. Azért nem lehet vasmagos tekercs, mert közel nulla súlya van.

   A kondenzátor a hajszárító villanymotorja keltette zavarjeleket zárja rövidre, míg az ellenállás a kondenzátor kisütéséért felel. Utóbbira azért van szükség, mert ha a hajszárítót kikapcsolt állapotban dugjuk be a konnektorba, majd kihúzzuk, akkor a kondenzátor, bár a konnektorban váltakozó feszültség van, de attól még szerencsétlen esetben feltöltve maradhat. Vagyis ha nem lenne ott az ellenállás, akkor a konnektorból kihúzva csíphetne (áramütést okozhatna) a villásdugó.

   Az volt. Illetve még most is az. Majd akkor nem lesz az, ha az asztalomon fetrengő, mostanában kiépített (főképp hibásnak tűnő) alkatrészek boncolásakor ezt is szétszedem. Vagyis fogunk még vele találkozni, csak jussak már el végre oda, hogy a szobában már tényleg csak az a néhány rozzant bigyó zavarjon.

   A hajszárító belsejébe tartó vezetékeket - mivel kívülről csak kondenzátorok csatlakoztak rá - bátran kivághattam. Csak úgy mellékesen megjegyezve, ritkán szoktam vezetéket félve elvágni.

   Miután a ház két felének még csak esze ágában sem volt összepattannia, pedig nekem aztán elhiheted, hogy végül mérgemben teljes súlyommal rátámaszkodtam, a műanyag idomok gyorsan az előszobába kerültek, a minap szétcincált esernyő maradványai mellé, konkrétan a vegyes 4-es lemezcsavaros dobozba.

   A hajszárítóból kilógó két szál vezeték és a hálózati kábel összekötéséhez egy darabka csokira van szükség. Az az olvasó, aki képtelen eldönteni, hogy ehhez a kötéshez a kétféle közül melyik csokira van szükség, az szerintem inkább ne álljon be villanyszerelőnek.
   A hatalmas tábla Milka csokit amúgy a szomszédasszonytól kaptam, akinek segítettem kijutni a lakásból, mikor beletörte a zárba a kulcsot. Ez amúgy nem sikerült, mert a zárszerkezet is szétesett, ezért igazi mestert kellett hívni az ügyhöz, nem olyan barkácsolós embereket, mint én meg a szomszéd. Mivel a csoki nagyon finom volt, ha a szomszédasszony talán nem is, de én már alig várom, hogy mikor szorul be legközelebb.

   Az elektromos kötéshez természetesen a fehér csoki való. Miután a vezetékek végeit leónoztam, a hálózati kábel csupasz végét még nem kötöttem be a csokiba, mert a szép fehér kábelt nem szerettem volna teljes hosszában átdugni a kormos lyukon.

   Egy kissé eltérve a tárgytól, ez itt az időközben lefutott másik mérés eredménye. Hogy az 1.500 wattos fűtőkészülék óránként csak 0,7 fokot tud emelni a szoba hőmérsékletén, az azt vetíti előre, hogy a mindössze 500 wattos hajszárítónak semennyit sem fog sikerülni.

   A kísérlet lényege, hogy a cserépkályhába helyezett hajszárító - mint számomra értéktelen fűtőtest - vajon fel tudja-e melegíteni a kályhát. Amúgy természetesen fel, hiszen a kályhából ki kell jöjjön valahol a belevezetett meleg. Hogy aztán 500 watt és egy óra üzemidő esetén ennek lesz-e Celsius fokban mérhető eredménye, az majd mindjárt kiderül.

   Hogy ne a hamuban hemperegjen, a hajszárító belsejét egy olyan fadarabon helyeztem el, amit még a tetőfedők hagytak itt. Mármint akkor még egy komplett raklap képében, amit aztán idővel felaprítottam tüzelőnek.

   Természetesen tudom, hogy nem így kell a kályhába az elektromosságot bevezetni, de egy próba erejéig azért megteszi. Hogy annyi meleget a hajszárító nem képes termelni, hogy attól a vasajtó annyira átmelegedjen, hogy az végül elolvassza a vezetéket, arra részemről komoly fogadásokat mernék kötni.

   Ha csak azt nem, hogy egész nap ilyen borús volt az ég. Konkrétan egészen apró megszakításoktól eltekintve, végig esett az eső. Tette mindezt annak ellenére, hogy az időjósok mára kifejezetten szép időt jeleztek.

   Ez szerintem nem annyira eredmény, mint inkább mérési hiba. Az elv amúgy persze jó, csak a relatív hatalmas felületű, pláne tömegű kályha felmelegítéséhez nem egy 500 wattos fűtőtestre van szükség.
   A cserépkályha felmelegítésének utánaszámolva, az jött ki eredményül, hogy egy 500 wattos fűtőtest mindössze 10 fokkal lenne képes megemelni a kályha felületének hőmérsékletét. Mármint nem kevés idő elteltével, amire az iszonyú méretű tömeg átmelegítéséhez lenne szükség.
   Egy kicsit még ennél is tovább gondolva a számokat, 1 kilowatt 20, 2 kilowatt 40 fokkal tudná megemelni a kályha hőmérsékletét. Mármint idővel, hiszen ilyen relatív kis teljesítmények csak lassan lennének képesek a kályha tömegének átmelegítésére.
   A 2 kilowatt mondjuk már elég lenne. Mármint nem télire, mert arra ugye ott van a pincében a tűzifa, hanem csak arra az átmeneti időre, mikor egyszerűen nincs értelme begyújtani a kályhába, mert még nincs annyira hideg, hogy rendes huzata legyen a kéménynek.

   No nem azért tettem ide (persze hosszú napokra), hogy a teljes szétszedésekor már belülről is száraz legyen, hanem azért, mert a korábban látott kaja zömét belakva, az attól leesett vérnyomásom okán, már alig álltam a lábamon.

   Míg a kábelt csak egy napig néztem, majd, hogy ne is lássam, átakasztottam a fürdőszoba ajtajára, addig a hajszárítónak két egész napra volt hozzá szüksége, hogy a látványa újra meghaladja az ingerküszöbömet, ami amúgy meglepően magas. Mármint lehet a kupi szintje bármilyen emelkedett, azt én olyan halálos nyugalommal vagyok képes nézni, hogy azon időnként még magam is komolyan meglepődök! Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a kupi bámulásában már sok évtizedes rutinom van.

   Miközben leszedegettem róla a fekete ragasztócsíkokat, végig azt mormogtam magam elé, hogy olyan nincs, hogy csak azok tartják össze. Mint az már csak ebből is sejthető, a belső ház két felét valóban csak a ragasztó fogta össze.

   Ennek a kapcsolónak úgy van négy állása, hogy az első az üres, a második csak a motort kapcsolja be, a harmadik állásban odakapcsolja a fűtőtestet is a motor mellé, mégpedig a balra látható diódán keresztül (ez a fele annyira meleg állás), majd a kapcsoló a fűtőtestre a diódát kihagyva ad áramot.

   Ez is egy hőbiztosíték, csak míg az előbb látott csak egyszer használatos, vagyis mikor megszakítja az áramkört, akkor az onnantól fogva már úgy is marad, örökre megszakítva, addig ez ki-be kapcsol. Alapvetően úgy működik, mint a bojler vagy a hűtőgép bimetálos hőkapcsolója (csak persze nem állítható), a funkciója azonban más. Mármint arra a célra szolgál, hogy ha valami okból (mert mondjuk befogtuk a hajszárító valamelyik végét) itt belül túl meleg kezdene lenni, akkor ideiglenesen megszakítsa a fűtőbetét áramkörét, ezzel megóvva a hajszárító épségét.

   Miközben a drótgubanc egyből a szemetesbe került, addig a kapcsoló előbb ide. Erre a kis piros dobozra fogok indítani egy külön alkatrész bemutatós projektet. Kezdetben úgy voltam vele, hogy ez majd akkor lesz, mikor megtelik a doboz, de mostanában már afelé hajlok, hogy hozok az alkatrészeknek egy nagyobb dobozt.

   Mármint erre a hegyesre, aminek a vezetéke a korábban kitermelt fekete hengerben végződött, mire fel beletúrtam az asztali szemetesbe, majd mikor megtaláltam, átraktam belőle a fekete hengert a szétszedendő alkatrészek közé.

   A motorra kötött diódahídra pedig azért van szükség, mert ugye ez egy egyenáramú motor. Mivel ezt a múltkor elfelejtettem, ezért úgy gondoltam, hogy most fogom megmérni, hogy a hajszárító apró motorja hány voltról jár. Mikor már kezdtem magammal kapcsolatban úgy érezni, hogy én egy annyira, de annyira rendes ember vagyok, hogy a motor feszültségét mindenki számára hozzáférhetően lemérem, illetve megadom, egyszer csak beugrott (gondolom a látvány hatására), hogy a motort már rég kivágtam az eredeti áramköréből. Mindeközben a fehér hőálló csőben egy elkó lakik.

   Ezt ha odatenném a bútorlap alá beszerelt fűrészgép lapjához, talán sikerülne neki a fűrészport oldalra elfújnia. Mikor már úgy voltam vele, hogy á nem, kuka, egy ilyen hosszú cső azon a szerszámkombináción nagyon furán mutatna, akkor hirtelen beugrott, hogy mivel a motor és a turbina a csőnek csak az innen nézve jobb oldali végében van, a többi szabadon lefűrészelhető, vagy akár melegen laposra, a fújás igényének pontos helyéhez igazítható. Vagyis már megint lesz valamim, a pincébe letéve az egyik polc szélére, amit azért nem dobtam ki, mert ugye még jó lehet valamire, csak persze soha nem lesz belőle semmi.

   Hátha mégis sikerül valahogy elpusztítanom alapon, megpróbáltam a motor házát visszagörbíteni, hogy le tudjam róla venni a szénkeféket tartalmazó részt, a szokatlanul vastag anyag azonban mereven ellenállt. Mármint keményebbnek bizonyult a csavarhúzómnál, így az hajlott, nem a motor házát alkotó vaslemez.